Varga Géza írástörténész: Az akrofónia rekonstrukciója

A 2022-ben a pécsi Civil Közösségek Házában tartott előadásom szövegrészlete 2024-es kiegészítésekkel

Bevezető

Az akrofónia az a folyamat, amelynek során egy szójelből egyetlen hangot jelölő betű keletkezik, amely a továbbiakban a szó első hangját, vagy az első mássalhangzóját jelöli. A székely betűk akrofóniájának rekonstrukcióját a szakirodalmi előzmények felhasználásával a 90-es években végeztük el az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett műhelymunkában Simon Péterrel, Forrai Sándorral, Szekeres Istvánnal és másokkal, miáltal vagy 40 szójelünket sikerült rekonstruálni.

Ezeket az rekonstrukciókat ismételten közreadtuk, legutóbb a Magyar hieroglif írás c. kötetben jelent meg. Ha ezeket az eredményeket a rovológiai téren nem is létező "szakma" idejekorán megemésztette volna, akkor a most dúló világfa vita ki sem alakul, mert Pócs Éva felvetését akár közröhej is fogadhatta volna.

Miért kell tisztázni az akrofónia folyamatát?

Az akrofónia folyamatának megismerésére azért volt szükség, mert a székely írás keletkezését illetően az akadémikus tudomány évszázadnál is hosszabb időn keresztül az ótürk, végső soron sémi eredeztetés téveszméjével etette a magyar értelmiséget. A félrevezetésnek köszönhetően a hazai "tudományos konszenzus" szégyenletes állapotba került, lényegében fogalma sincs a magyar írástörténet kezdeteiről. Ennek köszönhetően védtelenül maradt a nemzeti identitás több pillére. Például a hun eredetű világfa-képzet létének bizonyíthatósága is megkérdőjeleződött (pedig hegyen álló kettős kereszt formájában ma is az államcímerünk része). A világfa ábrázolások évezredeken átívelő alkalmazását hieroglifikus mondatjelek százai bizonyítják a régészeti leleteken, ezekkel azonban az akadémikus tudomány - hozzáértés hiányában - nem tud mit kezdeni. A "tudományos konszenzus" számára a köreikben uralkodó elméleti tisztázatlanságok, meg a nemrég ismételten lebukott Zsirai Miklós és követőinek megalapozatlan rágalomhadjárata miatt is tárgyalhatatlanok ezek a hieroglifikus (ősvallási kötődésú szójeleket alkalmazó) mondatjelek.

Fehér Bence például leírta (Egy újabb rováskorpusz ígérete, 2022., 122. oldal), hogy "nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". E szakmailag megalapozatlan álláspont (mert egy írásemlék lehet díszes is) akadályozza a létező honfoglalás kori és hun írásemlékek (pl. a világfát ábrázoló mondatjelek) hasznosítását.

Püspöki Nagy Péter így értékeli elődei munkásságát (A rovásírás írástani helye és szerepe. Magyar Herold I. 1984.): „A rovásírással foglalkozó irodalmunkról bátran elmondhatjuk, hogy már egy kisebb könyvtárat is megtölthetne, a szerzők mégsem jutottak el annak felismeréséig, hogy egy írás-rendszerrel foglalkozó műnek az általános írástan és írástörténet tételeinek legalábbis kielégítő ismeretében kell létrejönnie. Ha ... vizsgálódásainkat csak a tudományosság igényével készült tanulmányokra, vagy a meglévő egy-két kötetre összpontosítjuk, sem vigasztalódhatunk. Még ezek a válogatott művek is csupán szerzőik nagyfokú tájékozatlanságára vetnek fényt az írástan (az általános íráselmélet és írástörténet) területén."

Sándor Klára (Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2. füzet) szerint "A székely rovásírás mai helyzetét mindenekelőtt az jellemzi, hogy nem tudunk mit kezdeni vele: sem az írásrendszerrel magával, sem a kutatásával. Minden alapvető kérdés tisztázatlan: az írás neve, eredete, önálló története; hogy hány emléke van és melyek ezek; hogy kik használták és milyen célra; az előző kérdések megválaszolatlansága miatt nem világos, hogy mi a helye a magyar művelődéstörténetben – és az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni."

A fenti elképesztő, ám jogos véleményeket az akadémikus tudomány rovológiai kudarcai (például a félsikerű kiállítások sorozata) folyamatosan alátámasztják.

E tudománytörténeti katasztrófasorozat betetőzése a Pócs Éva felvetése nyomán kialakult világfa vita rovológiai csődje. A vitaindító ugyanis azt állította, hogy a honfoglalók világfa képzete nem bizonyítható s a szakirodalomban.

A személyeskedésig fajuló vitában - a magyar tudományosság történetében talán példátlan módon - egy év alatt húsznál is több tudós szólalt meg. Azonban - rovológiai hozzáértés hiányában és a nyílt tudomány elveinek figyelmen kívül hagyása miatt - egyikük sem mutatta fel a honfoglalás kori elolvasható világfa ábrázolásokat. A tudományos szerkesztőségek cenzúrája pillanatnyilag is megakadályozza a helyzet akadémikus kör számára történő tisztázását (1).

Ezért - ha az akadémikus tudomány alkalmatlan a nemzeti identitás alapjait jelentő írástörténeti tények képviseletére - akkor az értelmiség körön kívüli képviselőinek kell helyére billentenie a nemzeti tudományos álláspontot.

Az akrofóniarekonstrukció folyamata

A részleteket a Magyar hieroglif írás c. kötetben adtam elő. Itt csak néhány példát mutatok be.

Az esetek egy részében a székely rovásbetű hangalakjából indultunk ki és figyelembe vettük a hasonló kínai, sumér, hettita (luvi, anatóliai), egyiptomi szójelek jelentését, meg a képi tartalmat is.

1/a. ábra. A székely írás "a" betűje (balra) és a kínai írás Tejutat felidéző "anya, assszony, nő" jele (középen és jobbra)

1/b. ábra. Afganisztáni istennő-idol Kr. e. 2000 tájáról az "anya" égig érő fát (Tejutat) ábrázoló jelével, arról a területről és abból korból, ahol és amikor az Árpád ház genomja kialakult

A székely "a" rovásbetűre hasonlító kínai "anya" szójel alapján az anya szójelhez jutottunk el (1. ábra). A párhuzamos jelek képi tartalmának elemzése alapján a függőleges szár a Tejút, amihez a szeméremháromszöget illesztették. A kínai jelváltozatok terhes nőt ábrázolnak. A harmadik jelen a szeméremháromszög helyett a Tejút hasadékának rajzát látjuk, amelyben karácsonykor a Nap felkél.

2. ábra. A hettita "nagy" szójel az égboltot ábrázolja (balra), mellette a székely "n" betű (jobbra)

A székely "n" rovásbetűre hasonlító hettita "nagy" hieroglifa segítségével a nagy szójelet azonosítottuk. Ez a székely "n" betű pontosan azonos az ótürk "n" betűvel. Mivel a törökök ulu-nak mondják a "nagy"-ot, nyilvánvaló, hogy a törökök vették át a magyar "n" betűt és nem fordítva.

Az esetek másik részében egy-egy ősvallási jelentőségű kép segítségét vettük igénybe.

Például a székely "j" rovásbetű kacskaringó alakú változatát megtaláltuk a mártonhelyi Árpád kori templom Szent Kristóf freskóján a folyó ábrázolásaként (1. ábra). Innen adódott, hogy a rovásjelünk a jó "folyó" szójeléből alakulhatott ki.

3. ábra. A mártonhelyi Szent Kristóf freskó alján a kacskaringók a jó "folyó" szót jelölik

A székely "ty" rovásbetű hasonlít a kínai "atya", valamint a sumér "atya, Orion csillagkép" jelekre. A csillagképre rajzolva a rovásbetűt, az derült ki, hogy a jel a csillagképet ábrázolja. Az Oriont ugyanis eleink az ősatya égi megjelenésének gondolták, ezért a rajzából alakult ki az atya szójel, abból pedig a "ty" rovásbetű (2. ábra).

4. ábra. A ciprusi szótagírás "a" betűje és a székely írás "ty" betűje az Orion csillagképre rajzolva, valamint az Orion csillagkép

A székely "s" rovásbetű egy hun csat világmodelljének a sarkain jelent meg, más esetekben a világ forgástengelyeként szolgáló (az északi saroktól a Sarkcsillagig húzódó) égig érő fa tövében (3. ábra). Mivel a magyar nyelvben a sarok szó egyrészt az asztal sarkát, másrészt a nyílászárókon forgástengelyt jelöl, előbb a sarok szójelére gondoltunk. Később derült ki, hogy a sarok egy összetett szó (sar Óg am. Óg úr), amiből csak a sar "sarok, úr" szójel kötődik az "s" rovásbetűhöz.

5/a. ábra. Hun csat világmodelljének sarkain a székely írás "s" rovásbetűjét találjuk

5/b. ábra. A sarok hegyén álló, a világ forgástengelyeként szolgáló, Tejúttal azonos világfa (Makoldi Sándor nyomán)

Az akrofónia-rekonstrukciók tapasztalatai azt mutatták meg, hogy a székely írás nem vezethető le egyik, vagy másik ókori írásrendszerből. A székely írásjelek egy ezeknél jóval korábbi (kőkori) jelkészletből származnak, amelyek általánosan ismertek voltak Eurázsiában és másutt is s e közismert ősvallási jelek maradtak fent az ismert ókori írásokban is.

6/a. ábra. Paziriki szkíta szőnyeg részlete a Jóma "jó magas" istennek szentelt lépcsős toronytemplom ábrázolásával, az ábrázolási konvenció olvasata: Magasságos Jóma köve

6/b. Pueblo edény a Nagyon magas kő mondatjellel

6/c. Pueblo edény a Magas szár kő (mai magyarsággal: Magasságos úr köve) mondattal

6/d. ábra. Korondi kapcsó a magas kő mondatjellel (balra) és a mondatjel összetevőiből kialakult székely magas és kő szójelek lineáris változata a karcagi csatkarikáról (jobbra lent)

Egy paziriki szkíta szőnyeg mondatjeléből (6/a. ábra) és párhuzamaiból két jelünk hangalakját és jelentésbokrát is sikerült megérteni. Ez a "magas kő" ábrázolási konvenció egyik szép előfordulása. Két oldalán a hegyekből rakott lépcsőt ábrázoló magas és kő szójelek láthatók, amelyek egymás tükörképei. A magas szójel hangalakját a székely írás "m" betűje és a kínai "magasba vezető út" szójel jelentése alapján állapítottam meg. A kő szójel hangalakját pedig az ótürk írások "ök, ük, kö, kü" szótagcsoport jelének hangalakjából. Itt ugyanis fennmaradt a magyarul beszélő hunok kő és kű szavának hangalakja (a törökök tas-nak mondják a követ). Ez a két szójel ábrázolja és jelképezi a magas kőnek nevezett világoszlopot és a mintájára épített lépcsős toronytemplomokat. A szkíta mondatjel közepén lévő Jóma ligatúra azt az istent nevezi meg, akit ezzel a világoszloppal azonosítottak, vagy akit ezen a lépcsős toronytemplomon tiszteltek.

6/e. ábra. X. századi pécsi sisak a Magas kő mondatjellel

6/f. ábra. Magyar birtokjel a Magyar Néprajzi Lexikonból

7. ábra. A jelváltozás folyamata: Rá napisten kőkori nevéből székely "r" rovásbetű (két egyiptomi, egy szarmata és egy magyar népi hieroglifa, valamint a székely írás "nagy R" és "kis r" betűi)

A székely "r" betűk akrofónia-rekonstrukciója azzal a meglepő eredménnyel járt, hogy a keresett szó az egyiptomi Rá napisten nevével, a hettita ra szótagjellel, valamint a ragyogó, szikra, reggel szavainkban meglévő szótaggal, továbbá indián jelekkel is azonos, vagy azokkal van rokonságban. Nyilvánvalóan nem az egyiptomi jelből származtak le mindezek, inkább csak arról van szó, hogy az egyiptomi hieroglif írás egy igen régi jelet őrzött meg, amely egykor Afrikában, Eurázsiában és Amerikában is általánosan ismert volt.

8. ábra. Közép-amerikai coclé istenábrázolás, törzsén a Rá/ragyogó hieroglifával

Összegzés

Az akrofónia-rekonstrukciók egy kivétellel régi magyar szavakhoz vezettek, amelyek szinte kizárólag egy szótagból állnak. Ebből elsősorban arra lehet következtetni, hogy e kőkori hieroglif írást a magyar nyelv vallásos műszavainak lejegyzésére, a magyar ősvallás igényeinek kiszolgálására hozták létre. (2)

A meghökkentő álláspontot cáfolni, pontosítani, kiegészíteni, vagy alátámasztani akkor lehetne, ha egy másik írás- vagy jelrendszerből szintén (elvégezvén az akrofónia rekonstrukcióját) összeállítanák e nemzetközi jelkészlet más nézőpontból készített, szójelekből álló listáját (mellékelve a szójelek hangalakját és jelentését is). Ezt az izgalmas feladatot elsősorban a kínai és az indián népi jeleket ismerő tudósok végezhetnék el, mert ők rendelkeznek e jelek többségével és ők ismerhetik valamelyest e régi jelek eredeti jelentését és hangalakját.

Jegyzet

(1) A Valóság 2024/5-ös számában még ezt írja a világfa-vitablokkot bevezető Segesdi Gergő szerkesztő, hogy "Több szaktudós is megküldte Pócs Éva kijelentéseivel kapcsolatban megfogalmazott véleményét, a beérkezett kéziratokat ezen lapszámunkban közöljük, amiképpen biztosítjuk a jövőbeni válaszadás lehetőségét is."

Ehhez az egyetlen mondathoz azonban két kiegészítés is kívánkozik.

- Egyrészt az, hogy a vitának írástörténeti megoldása van, mert a honfoglalás kori világfák elolvasható mondatjelek. Ezt azonban eddig a vita résztvevői fel sem ismerték. Írástörténészeket nem képezünk és ilyen szaktudósok nem léteznek. Mint azt a nyomomban (Varga/2018) Fehér Bence is megfogalmazta (Fehér/2021/122), "az „amatőr” és a „szakember” elkülönítése semmiképp nem objektív! Írástörténészi képzés Magyarországon nincs, így írástörténetileg valamennyien autodidakták vagyunk." Ezért eddig a vita megoldására képes rovológiai szakterület egyetlen szaktudósa sem szólhatott hozzá a vitához. Ennek következtében (s mert a szerkesztőség nem a nyílt tudomány elveinek érvényesítésére, a vita tudományos igényű megoldására törekszik) a Valóság olvasói számára megoldatlan maradt a vita. Ugyanis a tudós résztvevők egyike sem mutatta fel a több száz honfoglalás kori elolvasható világfa ábrázolás valamelyikét.

- Másrészt a Kucsera Tamás Gergely főszerkesztővel folytatott levélváltás alapján úgy tűnik, a szerkesztőség elhatározta, hogy a vita rovológiai megoldására (a világfát ábrázoló mondatjelek bemutatására) nem vonatkozik a válaszadás biztosítására vonatkozó lehetőség.

(2) Minden vallás három részből: elméletből, szertartásból és jelképekből áll. A magyar ősvallás jelképrendszerét máig megőriztük. Hogy ez az ősvallás a történelem előtt és a történelem hajnalán nagy jelentőségű volt, azt a jeleinek elterjedtsége alapján is felmérhetjük. A jelek és a további adatok talaján valamelyest rekonstruálni lehet az ősvallást. Vagyis az ellenkezője igaz annak, amit a magyar ősvallás finnugrista ihletésű tagadói tanítottak, vagy talán máig tanítanak az egyetemeken, miszerint magyar ősvallásról beszélni eleve tudománytalan, mert magasan fejlett ősvallás a magyarság esetében nem létezett, legfeljebb népi hiedelmekről (értsd: ostoba babonákról) beszélhetünk. Ez a magyar- és tudományellenes nézet csak arra jó, hogy megmutassa kit és mit kell eltakarítani a közpénzen fenntartott tudományos intézményekből.

A százszámra létező hieroglifikus világfa ábrázolások gondolatgazdagsága és művészi színvonala éppen azt bizonyítja, hogy a szkíta, szarmata, hun, avar és honfoglaló magyar ősvallás (világnézet, állameszme, jelhasználat) évezredeken át magas színvonalat képviselt.

Irodalom