Oldalcsoportok

▼

2026. február 8., vasárnap

Az Árpád-sávok jelentésének megfejtése egy Indus-völgyi jel és egy veleméri sindü segítségével

Az Árpád-sávok (1. ábra) jelentésének megfejtése és eredeztetése valójában egy több évtizedes kutatómunka eredménye, amelyben az Indus-völgyi írás ligatúrája (2. ábra) csak egy végsőnek tűnő megerősítést jelent, bár valójában még aligha értünk a dolog végére (1). 



1. ábra. Az Árpád-sávos címerfél német ábrázolása


Az Árpád-sávok jelentéséhez elvezető több évtizedes munkát Simon Péterrel, Forrai Sándorral, Szekeres Istvánnal, Varga Csabával, Friedrich Klárával és néhány további független értelmiségivel a székely írás eredetének tisztázása érdekében végeztük el a finnugrista alapozású, rovológiai téren nem is létező akadémikus "tudomány" helyett az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett műhelymunka során a 90-es években és később. Erre a munkára azért volt szükség, mert az akadémikus "tudomány" szalonjaiban a magyar ősvallás és a rovásírás kutatása tudatosan háttérbe szorított szakterület volt és maradt napjainkig (2). 

Az alábbi ábrákon azokat az írásemlékeket mutatom be, amelyek megértése az Árpád-sávos címerfél jelentésének megfejtését segítette. Azt hamar sikerült tisztáznunk, hogy a rovásjeleink előzménye egy-egy vallásos kötődésű szójel, azaz hieroglifa volt. Az egyes szójelek a kőkori magyar ősvallás szolgálatában álltak és szinte kizárólag az Isten (ős + ten) elemeit, vagy jelzőit (atya, jó stb.) rögzítették. Azt is hamar felmértük, hogy a magyarok istenének jelzői más népek istenneveivel egyeztethetők, miközben a székely jelek párhuzamai szintén megtalálhatók távoli írásrendszerekben is. A Nemetz Tibor segítségével elvégzett valószínűségszámítás alapján az is nyilvánvaló lett, hogy ezek nem véletlen egyezések, hanem az írásrendszerek (és a vélük szorosan összefüggő ősvallás, meg állameszme) genetikus kapcsolatának köszönhetők. Valamikor a kőkor végén a magyar, vagy egy magyarral rokon kultúra nyomta rá letörölhetetlen bélyegét a világ homlokára.


2. ábra. A hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írás "település" hieroglifája, a székely írás "l" rovásbetűje és egy anaszazi tál ismeretlen jelentésű képjele 

A fent említett műhelymunka során az "l" rovásbetűnk eredeztetése ennek ellenére sokáig bizonytalan volt. Friedrich Klára a lélek szóra gondolt, ami megfelelt az eddigi várakozásoknak, mert ez is egy ősvallási fogalom. A hettita hieroglif írás "település" hieroglifája (2. ábra), valamint a Héliosz és Él istennevek, meg az Aleppó "Élő fa" városnév azonban további megfontolásokra intettek.  Az időközben megismert újabb jelpárhuzamok olvasata és képi tartalma aztán megerősítette az él, élő szóra visszamenő akrofónia-rekonstrukciót (3 - 7. ábra). 


3. ábra. Az Árpád kori ÉH 143 ezüstdénár hátlapjának jelmontázsa (fotógrafika, középen), az ábra bal szélén lentről felfele az érem Lyukó, nagy, ragyogó, élő és szár "növényi szár, úr" hieroglifái, a jobb szélen pedig a nekik megfelelő székely "ly", "n", "R", 'l' rovásbetűk és egy magyarszombatfai tányér szár szójele




4. ábra. A csömöri hun cikádafibula és hieroglifáinak (lentről felfele: Lyukó, él, ég) székely megfelelői (a "ly", "l" és "g" rovásbetűk), az olvasat: Lyukó él az égben




5. ábra. Filipovkai szarmata szarvas különböző állású él, élő hieroglifákkal és további rovásjel-párhuzamokkal







6. ábra. Indus-völgyi írásmutatvány egy cseréptáblán, a balról első - Élő (is)ten olvasatú - jele a "hegyen álló, eget tartó fa" ábrázolási konvenció példája, a fa felső része és az égbolt a székely ten "élet" szójel megfelelője, a hegy pedig az "l" (él, élő) rovásjellel azonosítható




7/a. ábra. Egy tamil ligatúra, amelynek égboltot jelképező felső részén a székely írás "e/é" (ég), az Istennel azonos világoszlopot jelképező alján pedig az "l" (él, élő)  rovásjel megfelelőjét találjuk


A szövegpárhuzamok alapján a székely "l" rovásbetű és az Árpád-sávok az alábbi fejlődési útvonalat járták be. 

A jel előzménye az ókorban az Él, Élő Istennel azonos világoszlop és az életfa nevét rögzítette. Az ősvallási képzetek szerint a hegyen álló életfa azonos Él isten országával és lakóhelyével. E fa ágai alól indul ki az életet adó víz eső és a folyók képében. Ezt a vizet pontok, vagy vízszintes és függőleges vonalak segítségével jelezték. 





7/b. ábra. Halaf cserépdarab az esőt hozó, "élő fát", "Él fáját" ábrázoló ligatúrával, az ábra jobb szélén fentről lefele egy magyarszombatfai tányér szár "növényi szár, úr" jele, valamint a székely írás szabír ős és "l" (Él, élő) jele




Az Él, élő istennév, vagy jelző előfordul Aleppo "Élő fa" nevében is. A jel ezzel összefüggésben kerülhetett a hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írásba "település" jelentéssel. A vízszintes csíkozás a veleméri rajzos sindü hullámvonalai alapján (8. ábra) a környezet folyóit jelképezi. A jelhagyományt több északra költöző nép, köztük a neolitikus forradalom és később a méd/szarmata terjeszkedés vándorai is elvihették magukkal a sztyeppére, meg a Kárpát-Balkán térségbe. 

A szarmata-hun korra is jellemző páncélos nehézlovasság címerek iránti igénye a pajzs alakjához igazította az él/élő szójelet. Azaz idővel a jel csúcsa került alulra s az Árpád-házi címerhasználatban végül ez állandósult (1., 3. és 5. ábra). 



8. ábra. Az Árpád-sávoknak megfelelő ősmagyar kori jelhagyományt őrző népi változat a veleméri Sindümúzeumban. a napistent idéző Lyukó jel a vörös színt, a folyót jelző hullámvonal (a székely írás hullám alakú Ak "patak" és ügy "folyó" jeleinek rokona) meg az ezüst, vagy fehér pólyát helyettesíti





9. ábra. A szombathelyi Smidt Múzeum bronzkori agyagedénye (középen, fotógrafika), a körbefutó él, élő szójelek egyike a feje tetejéről a talpára állítva (balra) és a székely írás "l" betűjének (a magyar hieroglif írás él, élő szójelének) leggyakoribb változata (jobbra)




Megjegyzések

(1) Az Árpád-sáv a magyar heraldika és történelem egyik legősibb szimbóluma, amely vörössel és ezüsttel (fehérrel) hétszer vagy nyolcszor vágott pajzsmezőt vagy zászlót jelent. 

Először Imre király (1196-1204) egy 1202. évi oklevelének arany függőpecsétjén (bulláján), a hátlapon jelent meg az uralkodói címerben, lépő oroszlánokkal díszítve. Az 1270-es években V. István korától már zászlón is szerepelt ez a szimbólum. Ekkor emelkedett a dinasztia állandó jelképei közé. Előzőleg is a magyarság és rokonnépeink közhasználatú jelképei közé tartozott, amit az él, élő hieroglifa hunok és szarmaták általi használata s ennek a székely írásban való megmaradása igazol. Megjelenik az Árpád házi érmeken is. Ma a magyar állami címer bal oldali (heraldikai jobb) mezőjét alkotja a négy ezüst és négy vörös sáv.

Mint azt a 6. és 7. ábrákon láthattuk, az él, élő hieroglifa (az Árpád-sávok) párhuzama megtalálható a bronzkori Indiában is.

(2) Sándor Klára 1996-ban megjegyezhette: "az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni".  Szerencsére ennek ellenére egyre több dolgozat jelenik meg az írásunkról, közte Sándor Klára tollából is. Ám ezek gondosan kerülik a prekoncepciókkal szembemenő, például a szójeleinket, a kő- és bronzkori, valamint népvándorlás kori előzményeket és párhuzamokat illető kérdéseket.

A székely rovásírásról, a magyar nép önálló alkotásáról a világosi fegyverletétel óta azt állították minden komolyan vehető bizonyíték nélkül, az ezt kizáró érvek dacára, hogy az ótürk írás átvétele.

A Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk megjelenését követően az akadémikus íráskutatás legjobbjai (Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János) felhagytak az ótürk eredet emlegetésével s azóta szerintük a székely írás ismeretlen eredetű. Ami azt is jelenti, hogy a szkíta, szarmata, hun, avar, párthus rokonnépek által használt, vagy még távolabbi jel- és szövegpárhuzamokkal akkor sem hajlandók foglakozni, ha feldolgozott állapotban, tálcán teszem elébük pl. a Magyar hieroglif írás c. kötetben. A ritkán (mint a Magyar Nyelv folyóirattól) érkező válaszok alapján tarthatnak a tudományos közvélemény berkeiben kibontakozó vitától. Amit azonban a jelek szerint úgy kell érteni, hogy a tények eltagadásától és meghamisításától ugyanakkor nem félnek és továbbra is bátran közölnek téveszméket a nagyközönséggel. A "tudományos konszenzus" ennek köszönhető csődsorozatát illusztrálja a 2024-ben eredménytelenül lezajlott világfa vita és a 2026-ban a Magyar Nemzeti Múzeumban megnyílt hun kiállítás is.


Irodalom

Sándor Klára (1996): A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum, 58. kötet, 1-2. füzet


Varga Géza (2026): A karosi honfoglalás kori kardhüvelyvég hieroglifikus mondata 

Varga Géza: Szkíta tartalom 

Varga Géza: Szarmata tartalom 

Varga Géza: Hun és avar tartalom 

Varga Géza: Párthus tartalom






Varga Géza




Az egyik legszebb és legjobban felszerelt őrségi szállás, a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház portáján tekinthető meg a




dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése