Az elmúlt évben jelent meg az Archaeologiai Értesítőben a több szerző által jegyzett A korai magyar történelem régészeti és archeogenetikai kutatásának legfrissebb eredményei Nyugat-Szibériától a Középső-Volga vidékig c. dolgozat. E szerint a magyarokhoz köthető a Kr. u. VI–VIII. században a Dél-Urál tágabb régiójában létezett kusnarenkovói régészeti kultúra, amelynek termékeiből bemutatnak néhány fazekasedényt is (1/a. ábra). A jelen cikkben ezek fenékbélyegeit vetem össze a székely írásból és a magyar népi, uralmi és vallási jelhasználatból ismert jelekkel. A korábban elemzett írásemlékekhez (1) hasonlóan a kusnarenkovói fenékbélyegek is alátámasztják a régészeti és genetikai alapozású véleményeket (2) a kultúra magyar kapcsolatáról. Ezek itt valóban a magyar nyelv- és íráshasználat emlékei.
1/a. ábra. Kusnarenkovói edények Édent idéző fenékbélyegekkel az Archaeologiai Értesítő nyomán
Az 1/a. ábra edényein olyan jeleket látunk, amelyek ismertek a székely írásban és a szójeleket alkalmazó előzményében, a magyar hieroglif írásban is. A leggyakrabban előforduló fenékbélyeg a körbe zárt kereszt, vagy körbe zárt X alakú Föld hieroglifa (ősvallási kötődésű szójel). Ez az Éden leegyszerűsített térképe az egy forrásból fakadó négy szent folyóval. A kusnarenkovói fenékbélyegek némelyikén is ezzel találkozunk.
- Az első és harmadik edény fenékbélyege az említett Föld hieroglifa. A Föld hieroglifa belsejében lévő kereszt a Dana, az X pedig a Bél istennevet rögzíti. Ezeket a belső jeleket, bár jól felismerhetőek, a székely írásban (az "f" rovásbetű alkalmazásakor) már nem ejtjük. Jelenleg nem ismert, hogy a kusnarenkovói kultúra lakói ezzel szemben kiejtették-e a körön belül alkalmazott kereszt, vagy X által jelölt szavakat. Ezt lehetségesnek kell tartanunk, mert e fenékbélyegek - a párhuzamok alapján - szójelekből összerakott ligatúrák lehetnek. Ez esetben az összetettebb fenékbélyegek nem hangokat, vagy szavakat, hanem mondatokat jelölnek.
- A második edény fenékbélyege a fentiektől annyiban tér el, hogy a jel belsejében lévő keresztszárak a zsenge "újjászülető, feltámadó" szójellel azonosíthatók. E jel megfelelője - összefüggésben a több évezredes zsengeünnep hagyományával - ismert a kínai írásban és másutt is. Ez az összetettség a mondatjelként való értelmezést kényszeríti ki. Az itt szereplő zsenge "feltámadó, újjászülető" szójelnek nyilvánvalóan szerepe volt a fenékbélyeg kiolvasásakor. Így a fenékbélyeg elolvasható Zsendülő Föld "Újjászülető Föld", esetleg Zsendülő Dana földje "Újjászülető Dana földje" alakban is. E második edény hasán körben az Istennel azonos égigérő fát ábrázoló szár "növényi szár, úr" jelet találjuk (3).
- A negyedik edény alján lévő fenékbélyeg a sumér dingir "isten" jel egyik alakja, amelyiket a magyar népi jelkészletben is használtak. Az edény fenekén lévő nyolcágú csillag - mivel ebből a jelváltozatból alakult ki a kereszt alakú Dana szójel - feltehetően szintén a Dana istennevet rögzítette. (4)
A kusnarenkovói fenékbélyegek olvasata megerősíti az archaikus edénydíszítések szokásos mondanivalójáról már korábban megismerteket. Eszerint az edények jeleinek az Édenre, a Teremtés színhelyére, a Teremtésre és a Teremtőre kell emlékeztetniük. A halandó e jelhasználatból megtanulhatja és naponta ismételheti, hogy az edényből elfogyasztott étel és ital a Teremtő ajándéka, az étel előállításáért végzett munkája pedig Istennek tetsző cselekedet. E követelménynek a jelen cikkben bemutatott valamennyi edény jelhasználata megfelel. Amiből némi joggal következtetünk az egymástól időben és térben is távol eső kultúráknak a magyar kultúrával való szerves kapcsolatára, vagy azonosságára. Miközben a hieroglifikus nyelvemlékekre alapozott nyelvi-kulturális következtetéseket a régészeti és genetikai kutatási eredmények érdemben nem cáfolhatják.
2/b. ábra. A poltavai (Mala Perescsepino-i) 3-as ezüstedényen Szentpéteri József által felfedezett Ragyogó sar (mai magyarsággal Ragyogó úr) ligatúra (fent) és felbontása, párhuzamai (alatta)
A 2/b. ábrán látható poltavai ligatúra felbontása a ragyogó és a sar "úr" szójelekre (balról jobbra), az ábra második sorában látható. Az alsó sorban a poltavai jelekkel rokon székely "nagy R", szkíta ragyogó szójel (Fehér Bence nyomán) és az orhoni ótürk írás "r" betűje, végül a székely írás "s" betűje szerepel.
A nyugatszibériai (2/a. ábra) és a poltavai (2/b. ábra) hieroglifikus mondat lényegi azonossága kétségtelenné teszi, hogy a két kulturkör ugyanazt a nyelvet és írást használta, megegyeztek az ősvallási képzeteik és a jelmondataik is. A jelhasználat eltérése minimális és ez is azonosítható a székely írás sajátosságaival. A nyugatszibériai edényen egy független "kis r", a poltavai edényen pedig egy ligatúrában alkalmazott "nagy R" jelenik meg. A székely írásban ma is ismert az "r" rovásbetűnek ez a két változata. Persze ezek a keleti párhuzamok nem betűk, hanem a ragyogó szójelei.
4/a. ábra. Andronovói edény fent a magas szójellel, lentebb az Ak ügy (mai magyarsággal: Heraklész folyó) jelpárral, amelyek együttesen a Magasságos Heraklész folyó olvasatot teszik lehetővé - az Istennel azonos Tejutat idézve
6. ábra. A korondi korsó az Istennel azonos Tejutat három jellel: hullámvonal alakú folyó jelképpel, az égigérő fa ábrázolásával és a hegyekből rakott Magas kő mondatjellel idézi fel
7. ábra. A szentgyörgyvölgyi csupor oldalán ismétlődő Négy jó "Négy folyó" mondat az Éden szent folyóira emlékeztet
Jegyzetek
(1) Több hieroglifikus írásemlék is előkerült már az Urál környezetéből, a honfoglalást megelőző korszakokból. Ezek alapján ez a táj a preszkíta korok elejétől - nyilván az Urál érclelőhelyeinek köszönhetően - tartott számot a sztyeppén élő eleink érdeklődésére. Ennek nyoma lehet a Seima-Turbino kultúra kiterjedése a bronzkor hajnalán (8. ábra). Az ókori szabír területek felől az Altáj és az Urál fémlelőhelyein keresztül Skandináviáig elnyúló terület akár a finnugor nyelvrokonságként értékelt jelenség egyik magyarázata is lehet. Az ókori szabírokkal (hurritákkal), az első fémfeldolgozó és lótenyésztő népek egyikével (valamint a szkítákkal és hunokkal is) etnokulturális kapcsolatban lévő magyarság a sztyepp legelső benépesítői közé tartozott. Ez derül ki a görög mitológiából is, amelyben Heraklész a sztyepp első lakóinak, a szkítáknak az ősapja. Ugyanerről tájékoztat a szkítákat kibocsátó andronovói kultúra edényfelirata és több más nyelvemlék is (3., 4. és 9. ábra).
(2) Zegernyei (nyest.hu) számol be egy Magna Hungáriában tartott őstörténeti konferenciáról, amely érintette a kusnarenkovói kultúra besorolását is: "Ilgizar Raviljevics Gazimzjanov (Kazany) a hagyományos fizikai antropológia módszereit használva vizsgálta a karajakupovói-kusnarenkovói kultúra népességének antropológiai vonásait. A megvizsgált 29 férfi és 11 női koponya alapján megállapította, hogy nagy a hasonlóság a 10. századi magyar koponyákkal, s figyelemmel a régészeti adatokra is, úgy vélte, hogy a két népesség rokonságban állhatott egymással. Ilgizar Gazimzjanov azt is megállapította, hogy a csijaleki kultúra (amely Jevgenyij Kazakov és Vlagyimir Ivanov szerint a keleten maradt magyarokhoz köthető) antropológiailag közelebb áll a 10. századi Kárpát-medencei népességhez és a karajukopovói–kusnarenkovói kultúra embereihez, mint a hantikhoz és a manysikhoz. Mende Balázs Gusztáv az Urál–nyugat-szibériai és Kárpát-medencei népesség genetikai összehasonlításáról tartott előadást (társszerzők Szergej Botalov, Csáky Veronika, Andrej Danyics, Gerber Dániel, Stégmár Balázs, Szécsényi-Nagy Anna, Szeifert Bea, Türk Attila). Az anyai ágú leszármazást vizsgálva az ujelgi, a bajanovói és a bolsije tyigani temetőből, valamint a nyevolinói, a csijaleki kultúra és a novinki kultúra temetőiből vett csontmintákat elemeztek (69-et). A Ward-analízis alapján megállapítható volt az Ujelgiből, a guljukovói temetőből (csijaleki kultúra) és a Bolsije Tyiganiból származó minták alkotta populációk erős közelsége. A bemutatott eredmények alapján a magyarság nemcsak kereskedelmi és interkulturális kapcsolatban állt a Volga–Urál régióval. A 10–12. századi Kárpát-medencei minták Ward-analízise során kapott klaszterek összetétele arra utal, hogy ezen a területen kell keresnünk a honfoglaló magyarság egy részének őshazáját. A régészeti bizonyítékok mellett tehát most már genetikai adatok is mutatnak a Volga–Urál vidék felé."
Amihez azt tehetjük hozzá, hogy pusztán a régészeti és genetikai adatok alapján aligha lehet biztosat mondani egy kultúra nyelvéről. Ám még az írástörténet adataival kiegészítve sem azonosítható a legkorábbi magyar őshaza a kusnarenkovói kultúra területével és környezetével. Voltak korábbi és ezzel párhuzamos őshazák is. Kétségtelen ugyanis, hogy ezek az Urál-vidéki területek folyamatos sztyeppi (például hun) hatásnak voltak kitéve s néhány korai nyelvemlék alapján a hunok is magyarul beszéltek.
Nincs tudományos igényű oka annak, hogy a "szakma" a többszáz magyar hieroglifikus nyelvemlék létéről tudva, ám azokat figyelmen kívül hagyva próbál következtetéseket levonni például a magyar őshazák sorozatáról, a magyar nyelv- és őstörténetről. Éppen ezért köszönet illeti Szentpéteri Józsefet, amiért felfigyelt a poltavai ezüstedények jeleire és jelentőséget tulajdonítván nekik, azokat közre is adta. Az elolvasásuk segíthet megérteni az iráni-kaukázusi szabírhun és az Urál vidéki őshazák kapcsolatát, amelyben Kazária és Volgai Bolgárország csak a VI. század és a IX. század között északra vonuló magyarság közbenső állomásai lehettek. E nyelvemlékek alapján sejthető, hogy az "igazi kazárok" és a volgai bolgárok is zömmel magyarul beszéltek. Pontosabb nyelvtörténeti képet a jeleink kutatására, hieroglifikus nyelvemlékeink feltárására irányuló munka eredményezhet.
A kínai-magyar közös szervezésben most készülő hun kiállítás hamarosan képet ad arról, hogy a "szakma" mennyire nőtt fel a feladatához.
9. ábra. Amur-menti sziklarajz részlete Kr. e. 4000 tájáról
A 9. ábra istenábrázolásának fején balról jobbra a Szár Ak isten ügy szár szójel-sorozat olvasható. Ez mai magyarsággal a Heraklész isten a folyó ura alakban adható vissza (her Ak am. szár Ak "Ak úr").
A jelkészlet elterjedtsége alapján feltehetően el kell vetni a kis területű, kis népességű és egységes etnikumú őshazákról alkotott eddigi elképzeléseket. Helyette legalább a sztyepp-övezet egészére kell kiterjeszteni a kutatás látóhatárát az Őrségtől (7. ábra) az Amur partjáig (9. ábra). S ez nem túlzó megközelítés, ha a jeltörténetre is figyelünk. A magyar jelkészlet 20-50 jele ugyanis már a kőkorban el volt terjedve a Pireneusoktól Amerikáig. S hogy ezek a jelhasonlóságok nem tulajdoníthatók a véletlen egyezésnek, azt a Nemetz Tiborral elvégzett valószínűségszámításunk tisztázta. A több száz hieroglifikus írásemlék olvasata is rendszert alkot (például az edények archaikus díszítésének fentebb vázolt feladata is ebbe tartozik). Nem könnyíti meg a kis területű magyar őshaza helyének és korának meghatározását, hogy e jeleket a magyar nyelv vallási műszavainak rögzítésére hozták létre minimum 50 000 évvel ezelőtt. Erről a Magyar hieroglif írás c. kötetben számoltam be. A kis területű őshazák ábrándját - a jelek szerint - el kell vetni.
10. ábra. A muraszombati múzeumban látható népi cserépedényen a szár "növényi szár, úr" szójelnek mindkét formája megtalálható: balra a lineáris, jobbra a képszerű változat
(3) Az Istennel azonos égig érő fát ábrázoló szár "úr" jelnek van egy ágakkal is rendelkező képszerűbb változata és van egy lineáris változata is. Ez utóbbi csak egy függőleges vonal (a székely írás "sz" betűje). A képszerű változat jelenik meg a második kusnarenkovói edény hasán (1. ábra). Van egy muraszombati népi cserépedényünk, amelyiken mindkét változat szerepel (10. ábra). A hieroglifa előfordulásaival A szár "úr" hieroglifa ősmagyar kori és őrségi népi előfordulásai c. cikkben foglalkoztam bővebben, kitérve arra is, hogy végső soron a székely írással is rokon/azonos jelrendszerről van-e szó a hasonló esetekben.
(4) Azaz a csillag alakú magyar népi hieroglifának (11. ábra) nem csak a formája, hanem a jelentése és a hangalakja is azonos, vagy rokon a sumér dingir "isten" szójelével. Igaz, hogy az egyetemeink többségében még ma is azt taníthatják, hogy a sumér egy rokontalan szigetnyelv, de ezt a tévképzetet éppen mostanában lépte át a nyelvtudomány.
Az Erdélyi István által szerkesztett Eleink a 2008/1-es számában Csúcs Sándornak köszönhetően - a nevem megemlítése nélkül - felidézett egy nyelvészeti tárgyú felismerést a Finnugor elmélet alkonya c. kötetemből. Itt Csúcs Sándor professzor úr a saját gondolataként adja elő a könyvem "Pánmagyar megoldás" című fejezetének lényegét.
Rédey Károllyal vitatkozva így fejtettem ki ezt a tételt a kötet 187-188. oldalán:
"Hiszen éppen az okozza a zűrzavart, hogy a magyar nyelvet túl sok idegennek nyilvánított nyelvvel lehet rokonsági kapcsolatba hozni: azaz nem kevés, hanem túl sok a gyökér. Ez a nehézség azonban csak látszólagos, mert megoldható az eredendő hiba kiküszöbölésével.
Mi ez az eredendő hiba? Nos, végső soron a finnugrizmus léte. Az az indokolatlan finnugrista feltételezés, hogy a magyar nyelv nem lehet rokona csak a kijelölt finnugor nyelveknek. Ha ezen túl tudunk lépni, akkor a sok rokonítás nem lesz ellentmondó, csupán új őstörténeti koncepció után kiált.
Erre az új (pontosabban a hagyományoshoz visszatérő) őstörténeti koncepcióra lehetőséget adnak a közelmúlt genetikai, régészeti, őstörténeti és írástörténeti eredményei, amelyek lényege, dióhéjban a következő:
Ádámról és Éváról minden nép rokona minden népnek, minden nyelv rokona minden nyelvnek. Ez a modern genetika nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy a Homo sapiens sapiens kb. 150 ezer éve alakult ki Kelet-Afrikában. Kezdetben csak egy-két ember, majd egy család hordozta az új génkészletet s az ő utódaik népesítették be mintegy 100 ezer év alatt a Földet. Ezért aligha férhet hozzá kétség, hogy valamikor minden modern ember egy nyelven beszélt. Így szemlélve a kérdést, értelmetlen és tudománytalan azon vitatkozni, hogy egyik, vagy másik nép és nyelve rokona-e a magyarnak, vagy sem.
Nyilvánvaló az is, hogy minden genetikai és nyelvi rokonság-meghatározás téves, amelyik e tényre nem figyel.
Azaz elvileg rokonnak kell tekinteni azon nyelveket is, amelyek között sem a folyamatos nyelvi változásokat nem ismerjük, sem a nyelv tartalma nem hasonló, sem semmi más adat nem mutat a rokonságra. Ezek esetében azt kell feltételezni, hogy az eltelt hosszú időszakban az eredeti nyelv minden eleme kicserélődött, vagy a felismerhetetlenségig megváltozott. A rokonság azonban mindezek ellenére tény, csupán a nyelvtudomány nem ismeri a változások folyamatát és semmilyen módszerrel nem is rendelkezik, amellyel ez kideríthető volna.
Mindebből az következik, hogy az összehasonlításokat a lehető legszélesebb körben kellene végezni s minden hasonlóságot elsősorban a genetikus kapcsolattal kell magyarázni s csak olyan mértékben gondolhatunk a véletlen egyezésre, amennyire azt az elvégzett matematikai elemzés megengedi. Végső soron egyik nyelvet sem lehet rokontalan szigetnyelvnek minősíteni."
Csúcs Sándor nyelvész professzor – Angela Marcantonio állításaival vitatkozva – rövidebben adja elő a kötetünkből tanultakat:
"Ha elfogadjuk a Homo sapiens monogenezisét, akkor el kell fogadnunk az emberi nyelv monogenezisét is. Márpedig, ha az első emberek egy közös nyelven beszéltek, akkor a mai beszélt sok ezer nyelv kialakulása csak a nyelvrokonság feltevésével magyarázható. Más kérdés az, hogy a ma beszélt nyelvek többségének rokonsága az összehasonlító nyelvtudomány eszközeivel a nagy időbeli távolság miatt nem mutatható ki."
Rövid, de nagy jelentőségű beismerés ez, amelynek horderejét talán maga Csúcs Sándor sem gondolta végig. Mindebből a jelen cikk számára csak ama tanulság érdekes, hogy a sumér és bármelyik másik nép jelei és szavai - a Nemetz Tiborral közösen elvégzett valószínűségszámításunkkal összhangban - rokonságban lehetnek magyar jelekkel és szavakkal.
Irodalom
Szeifert Bea, Türk Attila, Gerber Dániel, Csáky Veronika, Langó Péter, Dimitrij A. Sztashenkov, Szergej G. Botalov, Ajrat G. Szitgyikov, Alekszadr Sz. Zelenkov, Mende Balázs Gusztáv, Szécsényi-Nagy Anna: A korai magyar történelem régészeti és archeogenetikai kutatásának legfrissebb eredményei Nyugat-Szibériától a Középső-Volga vidékig, Archaeologiai Értesítő, 2022., 1, 33–74.
Kovács Gergő: Hol lehetett a magyar őshaza? – Türk Attila a Mandinernek (mandiner.hu, 2024. július 24.)
Szentpéteri József: Ifjúkori feljegyzések az Ermitázs egy különleges kiállítási vitrinjéről. Mala Perescsepino, 1912 - az úgynevezett "poltavai kincs" tulajdonjelei, Hadak útján XXIV. A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXIV. konferenciája Esztergom, 2014. november 4–6. 1. kötet, Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport Kiadványok 3.1, főszerkesztó Türk Attila
Bíró Gyöngyvér: Árpád-kori fenékbélyeges kerámiák Jászfényszaru – Szőlők alján, észrevételek a fenékbélyeges edények kérdéséhez, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 2015.
Zegernyei: Konferencia Magna Hungariában (nyest.hu)
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: Fehér Bence és az avar fenékbélyegek olvasata
Varga Géza: Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?
Varga Géza: Andronovo edény a "Magasságos Heraklész-folyó" hieroglifikus mondattal
Varga Géza: Szabírok, azaz magyarok
Varga Géza: Hun és avar tartalom
Varga Géza: Magyar hieroglifákkal írt legkorábbi nyelvemlékeink
Varga Géza: Kínai-magyar közös rendezésű hun-kiállítás
Varga Géza: A Mala Perescsepinói kincs magyar szójelei
Varga Géza: A jeruzsálemi Szent Sír templom rovásjelei
Varga Géza: Csúcs Sándor és a nyelvtudomány megtermékenyült
Varga Géza: A finnugor elmélet alkonya, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Gödöllő, 2006.
Varga Géza: Magyar hieroglifákkal írt szöveg a nyugat-szibériai bronzkor hajnalából O. N. Korocskova nyomán
Varga Géza
Attila Róma elfoglalására induló csapatai az Őrségen keresztül jutottak el Itáliába. Ha Ön is oda készül, akkor tarthat egy pihenőt jövet is, meg menet is Veleméren, a Cserépmadár szállás és Csinyálóház kényelmes és szép lakosztályaiban! Nálunk akkor is megszállhat, ha az esze ágában sincs továbbmenni. Ami tökéletesen érthető lesz, hiszen aligha van jobb hely Velemérnél és Magyarországnál. Attila is visszafordult ...
Horváth Róbert (a 2/a. ábrán lévő edényfelirathoz hozzászólván):
VálaszTörlésA gyökfűző , agglutináló nép őshazája a Kárpát-medence. Az Árpád és népe bejövetelekor a kutatók a társadalom kettősségéről tárgyalnak. Az összes agglutináló nyelven beszélő magyari népek őshazája a Kárpát - medence volt.
Varga Géza:
És a magyarul megszólaló hieroglifikus nyelvemlékek hogy kerültek távol a Kárpát-medencétől? És egyébként is, csak őshazák sorozatáról lehet szó, mert a Kárpát-medence pusztán egy ideje (igaz, jó hosszú ideje) lakott. Mi volt azelőtt? Ha nem a Szíriuszról csöppentünk ide, akkor mégis csak a Föld másik részéről származunk, ahol további őshazáink voltak. S ha többszöri honfoglalásról van szó, akkor az egyik nem zárja ki a másikat (az őshonosság és a honfoglalások sora egyszerre igaz).
Bíró Lajos:
Néhány kora középkori lelőhelyet "őshazának" kinevezni gyerekes, nevetséges. Ráadásul régészeti bizonyítékok sincsenek. Ezek alaptalan fikciók. Nem tudják, kik (milyen nyelven beszélők) laktak ott, ahhoz a genetika is kevés.
Varga Géza:
Ha el tudod olvasni a bemutatott edényen lévő szöveget, akkor tudod (vagy sejtheted), hogy milyen nyelven beszéltek a kusnarenkovói kultúra emberei. Nem kellene jelzőosztogatással elintézni szakmai érvekkel alátámasztott véleményeket. A szakmai érvek helyetti jelzőosztogatás nem a komoly szakemberek jellemzője.
Bíró Lajos:
Maximum olyan lehetett, hogy egy magyar töredék kelet felé próbálkozott a Kaukázus és a Kaszpi - tenger tájékáról. Őshazáról szó sincs. Azt Szubartuban, Kisázsiában, Észak-Szíriában kellene keresni. Ez a szibériai egy erőltetett, téves irány.
Varga Géza:
Nem söpörheted le ezt a nyelvemléket érdemi, szakmai ellenvélemény nélkül. Ez a magyar mondat bizony oda van írva több példányban az edény oldalára - ha tetszik, ha nem. Azaz ez nem téves irány, mert több őshaza volt. Szubartu nem zárja ki Szibériát, mert mindegyik az őshazánk volt, egymást követő és/vagy azonos időpontokban. S egyébként is - a hieroglif jelek elterjedtsége alapján - nem lehet kis területű őshazában (őshazákban) gondolkodni. A magyar hieroglif írás már a kőkorban elvolt terjedve a Pireneusoktól Amerikáig. Bizonyos, hogy a fenti szibériai lelet így, vagy úgy kötődik a magyarsághoz, legalább a magyar kulturális hatáshoz. A miképpen és hogyan megmagyarázásába kezdjenek a régészek, genetikusok, történészek, meg nyelvészek. Ám, ha olyan magyarázatokkal állnak elő, amelyek nem veszik figyelembe a fenti és a fentihez hasonló magyar nyelvemlékeket, akkor nem lesznek képesek helytálló magyarázat adására. Újabb évszázadig, vagy évszázadokig vitatkozhatnak teljesen eredménytelenül, mert a nyelvet csak nyelvemlékekkel lehet azonosítani.