A Pozsonyi csata című animációs filmet a Magyarságkutató Intézet készítette. Jól tették, hogy belevágtak, mert végre meg kellett emlékezni erről a jelentős eseményről és szakítani kellett végre a gúnyolódók látásmódjával is. Túlságosan is sikeres volt a finnugrista "alkotók" e téren kifejtett több évtizedes hazudozása. Az európai filmkultúrát végigtekintve, mintha nem is létezett volna Magyar Királyság, vagy az csak a szlovákoknak lenne fontos. Ezért kellett végre ez a film és kell a történelmünket bemutató további filmek sora. Persze csinálhatták volna jobban is.
A bírálók elmondtak már minden hibát a filmről, nem szükséges ezeket megismételnem. Néha jó nagyokat tódítottak is hozzá, mint például Borbás Barna, a válaszonline.hu újságírója, aki szerint korabeli forrásokkal igazolható a szkíták iráni nyelve. Már az is tévedés a részéről, hogy a szkítáknak egyetlen nyelvet tulajdonít, mert vagy hét különböző nyelvet használtak. Amikor a wikipedia is azt írja (forrásokra hivatkozva) a szkíta nyelvről, hogy "valójában csak néhány tucat hitelesnek tekinthető szkíta kifejezést, valamint egy-két nyúlfarknyi, különböző jelekkel és ábécékkel rögzített - megfejtetlen vagy vitatott tartalmú - szkíta feliratot ismerünk", akkor Borbás Barna álláspontja nem tűnik többnek a szokásos finnugrista történelemhamisításnál. Ami nem azt jelenti, hogy a film alkotóinak meg van engedve a csatáról szóló forrás téves fordítása, vagy hogy szabad a honfoglalók kezébe hun és avar edényt, lovaik fejére meg szkíta lószerszámot tenniük. Ez viccnek is rossz, semmi köze nem lehet a történelmi filmjeinkhez ennek a megtévesztő és felületes gyakorlatnak.
1/c. ábra. Kercsi hun ékszer Üdő "Idő" szójele
Mivel a kritikus a szkíta korabeli nyelvi forrásokra hivatkozik, meg kell említenem a Herodotosz által feljegyzett Oitoszür szót, a szkíta napisten nevét (hozzátéve, hogy az istennevek általában a legeredetibb nyelvi hovatartozásról árulkodnak). Ez az istennév egy közbülső nyelvi állapotot tükröz a sumér-akkád Utu sar "Idő király" napisten-név és a magyar Üdő úr kifejezés között között. Ráadásul ennek az Utu vagy Üdő istennévnek a szójele megjelenik a szkíta sztéléken (1/b. ábra), a hettita képjelek között (1/a. ábra), egy hun ékszeren (1/c. ábra) és végül a székely írás egyik "ü" betűje (1/d. ábra) is ebből a több ezer éves szkíta-hun hieroglifából alakult ki. Mivel az a kérdés már az ókorban eldőlt, hogy a legrégibb nép a szkíta, ezért nem kell arra gondolnunk, hogy a szkíta napisten neve sumér-akkád eredetű lenne. Amikor a hasonló korabeli példák segítségével egyértelműen kimutatható a szkíták magyar nyelv- és íráshasználata, akkor BB jobban tenné, ha más területen kamatoztatná a tehetségét, mert itt csak lejáratja magát a szavatosságát vesztett finnugrista lecke felmondásával.
Nem érdemes egy szakmai alapokat nélkülöző ballib kötözködés minden mondatára válaszolni. Van azonban BB-nek két valótlan tartalmú bekezdése, amiről mégis szólnom kell, mert - bár BB tévedése az alapvető - mindkét oldal (a film készítőinek és a kritikusnak a) mulasztása egyaránt tetten érhető a segítségével:
"a Magyarságkutató Intézet alkotása a honfoglalást sem egyszerű honfoglalásnak, hanem honfoglaló „visszatérésnek” nevezi ... és hangsúlyozza a szkíta–hun–avar–magyar folytonosságot. Más szavakkal: az MKI filmje szerint a Krisztus előtti 7. században a Kárpát-medencében megtelepedő szkíták, a Krisztus utáni 4. században megjelenő hunok, majd később az avarok és a magyarok között nincs is lényegi különbség, ez ugyanaz a történelmi entitás, mely vissza-visszatér a Kárpát-medencébe.
Ezen a ponton az MKI az „iszfaháni kódex” és más legendás hamisítványok szintjére süllyed. Sem forrás, sem régészeti lelet, sem archeogenetikai vizsgálat nem igazolta soha, hogy a korabeli írásos források szerint iráni nyelven beszélő, egy idő után nyom nélkül eltűnő szkíták, a máig ismeretlen nyelvű, és szintén hírmondó nélkül maradó hunok és a 10. században a Kárpát-medencébe érkező magyarok között folytonosság lenne."
Az volt tehát a kérdés, hogy van-e forrás, régészeti lelet a szkíták, hunok és honfoglaló magyarok nyelvi-kulturális és történeti folytonosságára. A fejemet csóválva vagyok kénytelen megemlíteni, mert nem első ízben mutatom fel a folytonosság bizonyítékait, ám az érintettek nem olvasnak eleget. Van bizony ilyen forrás, méghozzá például az Isten szavunk és szójele, amelyet egyaránt használtak a szkíták, a hunok, az avarok és a honfoglaló magyarok is. Ez a magyar szó ugyanazokkal a jelekkel, a magyar hieroglif írás (és a székely írás) szójeleivel van leírva már a krími szkíta aranykoronán is (2. ábra). S ez az Isten (ős + ten) szóösszetétel a jelével együtt sajátos magyar lelemény, amit már a Kr. e. IV. évezredi Amur-menti sziklarajzokon is megtalálunk (ez ama vidék, ahol a magyarul beszélő szkítákból némi mongoloid elem hozzáadásával kialakultak a magyarul beszélő hunok). Mi az, ami - a szkíták-hunok-honfoglalók magyarságáról szólván - ennél az Isten szónál fontosabb lehet? Nem kellene ezt az Isten szót ismernie az eredeti jelhasználatnak megfelelően írt alakjában a film alkotóinak is, meg a kritikusainak is?
Érzékelhető a film alkotóinak nemes törekvése arra, hogy olyan jelképeket mutassanak a csata magyar résztvevőinél, amelyek ezt a szkíta-hun-magyar folyamatosságot dokumentálják. Ám gyakran csak olyat sikerült találniuk, amivel lejáratták magukat. Pedig lett volna méltó jelkép is, ám arról - a film szerint - fogalmuk sem volt, mert a felajánlott segítséget (a több példányban átadott Magyar hieroglif írás c. kötetemet) nem vették igénybe, nem használták fel. Azért nem használták fel, mert alapvetően téves fogalmaik lehetnek a szakmai és etikai normákról, meg a tudományos módszertanról.
A jelen cikkben bemutatott ábrákon láthatóan az Isten szó végigkíséri a történetünket a szkíta kortól napjainkig. A vakok persze, természetesen, nem látják ezeket az ősi magyar jelképeket. Az, hogy az erre hivatott szakemberek és a munkájukba belekötő újságírók sem látják, már korántsem tekinthető természetesnek. Csak a kezünket tudjuk széttárni: a rovológiában még nem következett el sem a felvilágosodás, sem a rendszerváltás.
Az olvasó persze megkérdezheti magában: micsoda emberek (netán szakemberek) ezek, ha még az Isten szavunk korabeli előfordulásairól sem tudnak? Nem lenne hasznosabb, ha az effajta alkotások készítésébe kezdők előbb előtanulmányokat folytatnának, netán felkérnék közreműködésre az egyes résztémák szakértőit?
3. ábra. Nagykörűi honfoglalás kori szíjvég az Isten szóval (középen), balra a székely írás ős szójele, jobbra pedig a székely Ten hieroglifa
Van persze egy sor társa is ennek az Isten szónak, ha egyetlen szó nem lenne elég, de ebbe a rövid válaszcikkbe nem kell több. Akit eddig nem érdekelt, azt ezután sem fogja érdekelni a tények (az elmúlt évtizedekben felfedezett hieroglifikus írásemlékek) sora.
A fentiekből az következik, hogy Borbás Barna felkészületlenül köt bele az alapvetően helyes koncepciót, ám azt a szükséges tudás szűkében, felületesen, vagy alacsony költségvetéssel megvalósító alkotókba. Sajnálom, hogy nem sikerült nekik jobban. Igaz, van egy gyanúm, hogy ezeknek a válaszonline-féle újságíróknak nem nagyon tehet kedvére az ember, ha magyar szemmel próbálja meg feldolgozni a magyar történelmet.
Az elkövetett hibák megbocsáthatóak, amennyiben az alkotók a következő filmekben törekszenek azok kijavítására. A film néhány jelenete vontatott, mások azonban lendületesek. Általában jó a kísérő szöveg és a zene, az összhatás is kedvező. Ez az érzékelhetően olcsó eljárás lehetővé teheti újabb alkotások készítését is, ugyanerről a témáról, vagy más hasonlókról. Reméljük, hogy ezzel, esetleg jobb technológiával egyre több történelmi eseményünket fogják feldolgozni ezek a derék emberek.
Irodalom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése