Horváth Ciprián, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója a Honfoglalás és kora Árpád-kori sírok, temetők és szórványleletek a Nyugat-Dunántúlon I. c. kötetében ad leírást Szakony-Kavicsbánya honfoglalás kori, 890 tájára keltezett temetőjéről. E cikkben a 7. sírból előkerült, aranylemezből kivágott lószerszámdísz hieroglifikus jelmontázsát mutatom be, a szerző által közölteket a Ragyogj magasságos Lyukó ten köve olvasattal kiegészítve (1. ábra).
A szerző leírása szerint "levél alakú, valamely nagyobb tárgyból kivágott ... utólag szegecsekkel ellátott lemez. ... már Dienes felismerte a díszítés idegen voltát, rámutatva, hogy a lemezen látható „mintázat és az ötvöseljárás hazai honfoglalás kori anyagunkban szokatlan” ... bizonyára zsákmányként kerülhetett tulajdonosához. Rámutatott arra is, hogy az idegen mintázatú tárgyat is törekedtek a saját formához – vagyis a régészeti leletanyagból jól ismert ... lószerszámdíszekhez – igazítani. ... A tárgyat ... Bollók Ádám vizsgálta meg részletesen, és alapos leírását is adta ... a lemez alapanyaga, technikai kivitele és díszítése is idegen jelenségként értékelhető a honfoglaló magyarság leletanyagában. Az egyik Karoling-kori műhelyből származó ötvöstárgyként határozható meg."
Azonban ez az "idegen mintázat" a magyar hieroglif írás szójeleiből alkotott, magyarul jól elolvasható és sok sztyeppi párhuzammal rendelkező képszerű mondatjel. Az aranylemezen az Istennel azonos égig érő fa (világoszlop) jelekből összerakott ábrázolása van.
A 2. ábrán látható rajzi rekonstrukciót készítő László Gyula sem ismerte fel azt, hogy az égig érő fa, másként a magas kő nevű világoszlop jellegzetes ábrázolását látjuk az aranylemezen. Sőt, neves régészünk az egyik dolgozatában, amelyiknek most nem tudom megadni az adatait, beszámolt egy általa felfedezni vélt ellentmondásról is. Azt írta ugyanis, hogy míg a népmeséinkben gyakran emlegetik az égig érő fát, addig a korabeli ábrázolásokból ez feltűnően hiányzik. Persze tévedett. A ránk maradt leletek leggyakoribb ábrázolása az égig érő fa. Csak ezek az ábrázolások stilizáltak és jelszerűek. László Gyula, a kollégáihoz hasonlóan, azért nem ismerte fel a magyar jelekből álló faábrázolást, mert - mint azt Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára is beismerte - az akadémikus tudomány számára a székely rovásírással kapcsolatban minden alapvető kérdés tisztázatlan. Ebből következően a fel nem ismert "mintázatra" alapozott idegen eredeztetések nem megbízhatóak (1).
Kétségtelen, hogy e keleti eredetű, elolvasható képszerkezetnek vannak nyugati példái is, például hasonló látható egy meroving ezüstgyűrűn is (3. ábra). Ezek azonban nyugaton is a hun és avar hatás maradékai. Azaz a magyarországi "tudományos konszenzus" tévesen ítéli ezt az ábrázolást idegen mintázatnak (2).
3. ábra, Meroving ezüstgyűrű a Jó sar ős ten (mai magyarsággal: Jóságos úristen) mondattal, balra fentről lefele a jó szójel és az Úristen ligatúra, jobbra a székely írás "j" (jó), ős, ten és "s" (sar "sarok, úr") jelei
4. ábra. Pátyi tarsolylemez a hieroglifikus "Lyukó úr ragyogó isten magas köve" mondatjelek sorával, az ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás „m” (magas), „k” (kő), ős, ten, „s” (sar „sarok, úr”) és „ly” (lyuk, Lyukó) jelei, a kiemelt jeleken kívül a jelmontázsban (az ős jel alatt) van egy vízszintes vonal, azaz „r” (ragyogó) jel is
5. ábra. Az avar eredetű Gizella kincs turulos fibulájának részlete az "eget tartó fa" ábrázolási konvenció illusztrációja, a fa olvasata: Isten (ős + ten), minden jel elolvasásával a Ragyogó nagy Isten szöveghez jutunk
Jegyzetek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése