A zamárdi avar temető már eddig is egy sor hieroglifikus írásemlékkel örvendeztette meg a székely írás eredetét kutatókat (1). E cikkben egy aranyozott bronz szíjvég (2) néhány szójelét olvasom el a székely írás előzményét jelentő magyar hieroglif írás segítségével (1. ábra).
A zamárdi avar szíjvég felülete sok hieroglifával van megszórva. Ezek egyenként jól azonosíthatók, ám nincsenek sorokba rendezve, ami miatt az együttes értelmezésük (a mondatszerkesztés és szövegalkotás) mégsem könnyű (3). Minden jel folyamatos olvasása pillanatnyilag nem lehetséges és nyilván soha nem is lesz az. Feltehetően nem valamiféle folyamatos szöveg rögzítése volt az írásemlék létrehozójának célja. Valószínűbb, hogy a szíjvégen egy istenidéző szertartás során elhangzó szavak és mondatok sorakoznak. Nem feltétlenül az elhangzás sorrendjében, vagy talán e szavakra vonatkozó kötelező sorrend nem is létezett. E szójeleket nem azért jegyezhették fel a szíjvégre, hogy pl. egy történetet meséljenek el. Ennek részben ellentmond, hogy az istenidéző szertartás egymást követő részletei az alább kiemelt mondatokban mégis csak felismerhetők (2. és 3. ábra). A többi, a tárgyon szétszórt szójel azonban mindössze egy hangulat, az isten iránti tisztelet felkeltését és rögzítését szolgálhatta.
A jelmontázs részletei közül csak azok olvasata kézenfekvő, amelyek egy máshonnan már ismerős képszerkezetet, vagy rövid sort alkotnak. Ilyen ismerős képszerkezet ("eget tartó folyó" ábrázolási konvenció) található a tárgy két végén (pl. 2. ábra). Rövid sornak tekinthetjük a szíjvég közepén egymás mellett lévő jó és sar "úr" szójeleket. Egy kialakuló, végső soron kőkori eredetű, magyar, vagy magyarral rokon nyelvet rögzítő, nemzetközi ősvallási jelhasználat hallatlanul izgalmas maradványai ezek.
2. ábra. A zamárdi avar szíjvég csúcsán lévő "eget tartó folyó" ábrázolási konvenció megközelítő olvasata: Ragyogj, ragyogj, ragyogj ... Nagyságos jó urunk! ... Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál ...
A zamárdi avar lelet két végén jelekből alkotott, mai magyarsággal (egyszerűsítve) kb. Ragyogj, nagyságos jó urunk! olvasatú "eget tartó folyó" ábrázolási konvenció olvasható (2. ábra). Ez a folyó a Tejút, amelyet az ősvallás azonosított az Istennel. Ezért volt a jó szavunknak egykor "folyó" jelentése és ezért használjuk e szót máig az Isten állandó jelzőjeként.
A szíjvég derekán egy további sorfélét látunk, amelynek közepén felismerhető a jó és a sar "úr" hieroglifa (pontosabban a jó talán Jóma - amit szemrevételezéssel kellene eldönteni). Hozzájuk csatlakoznak jobbról is, meg balról is a nagy és a ragyogó szójelek (3. ábra). A nagy és a ragyogó szójelek is meg vannak kettőzve, ezért a pontos olvasatuk Ragyogónál ragyogóbb nagyon nagy lehet. Ez a mondat az ábra jobb oldalán szimmetrikus mondat formájában van előadva, a bal szélén pedig nem szimmetrikusan. Ebből következtethetően a kettő olvasata azonos, a szimmetriát csak esztétikai okok miatt alkalmazhatták.
A dús aranyozással kiemelt középső jelekből elolvasható a jó sar, mai magyarsággal a jó úr mondat. Nyilván azért aranyozták ezeket a jeleket ilyen feltűnőre, mert ez volt az Isten megszólítása. Ez a jó úr mondat - a hieroglifikus írásemlékeinken szokásos módon - tükrözött. Ilyen "átlósan szimmetrikus" szövegeket találunk az amerikai indiánok népi jelhasználatában is, ami a szimmetrikus jelhasználat kőkori eredetére utal. Az eddig megismert példák alapján eleink törekedtek a szimmetrikus szövegek megalkotására. Feltehetően azért, mert így a mondanivaló tökéletesnek és megfellebbezhetetlennek mutatkozik. Egy szimmetrikus mondathoz ugyanis semmit sem lehet könnyen hozzátenni, amint könnyen elvenni sem lehet belőle. A központi jó sar "jó úr" szavakhoz két oldalon társul a nagy és a ragyogó (pontosabban ragyogj, vagy ragyogtál) hieroglifák sora. Ezekkel együtt ugyanazt az istenidéző szertartási szöveget lehet elolvasni az avar szójelek segítségével, mint azt fentebb is sikerült.
Jegyzetek
(1) Számítok arra, hogy egyre többen lesznek azok, akiket a szakmai és etikai korlátaik nem akadályoznak meg a székely "rovásjelek" avar kori előzményeinek felismerésében. A rovológiai rendszerváltás nem maradhat el a "szakterület" meghatározó vonulatának felkészületlensége és magyarellenessége miatt. Ha igaz, hogy az inteligens ember felismeri a világ dolgai között lévő törvényszerű összefüggéseket, akkor nem csak az érdeklődő értelmiség, hanem az akadémikus tudomány berkeiben is akadhat, aki megérti az itt előadottakat. A kínai-magyar közös szervezésben készülő hun kiállítás miatt ez egyre sürgetőbb feladattá is vált. Meglehetős szégyene lenne a magyar kutatásnak, ha a hun kiállításon szerepelne egy sor hun írásemlék, ám meg sem említenék az elolvashatóságukat. Sajnos, a kutatók szakmai és etikai színvonala miatt erre van nagyobb lehetőségünk. Az utóbbi években rendezett kiállítások rovológiai csődje alapján - ha nem történik előrelépés - akkor a hun kiállítás esetében is hasonlóra számíthatunk.
Fehér Bence, a Magyarságkutató Intézet írástörténésze kifejezetten le is tagadja, hogy az avar jelkészletben megtalálhatók lennének a székely jelek párhuzamai. Van pedig egy sor tökéletesen hasonló jel az avar írásemlékeken, amelyek esetében a folyamatosnak tűnő használat és jelentésváltozás is kimutatható. E jelek egy részét Fehér Bence közli is a dolgozataiban. Talán a jelmontázsok aranyozása, képszerű volta, képszerkezetekben való alkalmazása akadályozza meg a székely jelekkel való összevetésben. Pedig ez a díszesség és ünnepélyes alkalmazás hozzátartozik a hieroglifikus írások jellemrajzához. Azért ilyenek, mert így szolgálták leginkább az írást létrehozó ősvallás céljait.
Az MTA 2021-ben közreadott rováskorpuszában, amelyet Benkő Elek, Sándor Klára és Vásáry István neve fémjelez, szintén említés nélkül maradtak az avar jel- és szövegpárhuzamok. Ők világosan meg is fogalmazzák látómezejük korlátozottságának okát: csak azokat az írásemlékeket veszik figyelembe, amelyek a székelyekhez köthetők. Pedig az első pillantásra sem logikus a követelmény, hogy a székely írás emlékei legyenek a székelyekhez köthetők. Ugyanis feltételezhető, hogy a jelek idegenekhez kerülvén, már nem rekonstruálható a származásuk. Második pillantásra azonban mindenképpen kilóg a lóláb. A székely írás elnevezést ugyanis csak a finnugrista áltudomány akasztotta a nemzeti írásunk nyakába. Előzőleg a magyar hagyomány még hun-szkíta írásként tartotta azt számon. Ám éppen a magyarság hun hagyománya volt (és maradt) az, amit ez a történelemhamisító akadémikus társaság száz éven át le akart tagadni. Ezért aztán az avarhunok székelyazonos jelkészletét e szalonokban akkor sem veszik észre, ha kiveri a szemüket.
(2) Az 1. ábrán egy fotógrafika látható, a csúcson lévő lyukat a jelek jó tanulmányozhatósága érdekében eltüntettem.
(3) További nehézséget jelent, vagy szabadságot ad egy sor sajátosság. Például az, hogy a szójelek nem jelölik a ragozást. Ami azt eredményezheti, hogy a jelmontázsból több, némileg eltérő, de a lényeget illetően hasonló tartalmú mondatot lehet szabályosan kiolvasni. Nincs okunk azt feltételezni, hogy ez így nincs rendjén. Ez egy végső soron kőkori eredetű írás, az első jelhasználat sajátosságaival. Nincs értelme számon kérni az avarokon, hogy miért nem a mai ízlésünknek megfelelő írásemlékeket hagytak ránk. Ha kíváncsiak vagyunk a világnézetükre, az identitásukra és a nyelvükre, akkor nekünk kell felnőni a feladathoz és meg kell értenünk a ránk hagyott szép és inteligens írásemlékeket. Veres Péter kutatásaiból tudjuk, hogy ilyesmire csak a kutatók 4%-a képes.
Irodalom
Varga Géza: Közszavak és istennevek
Varga Géza: Az MTA rováskorpusza
Varga Géza: Istenidéző szertartások szövegkönyve
Varga Géza: Jóságos ragyogó úr a nagyon nagy Óg ten mondat a Zamárdi avar temetőből
Varga Géza: Félsikerű kiállítások
Varga Géza: A rovológiai rendszerváltás pillanatnyi helyzete
Varga Géza: Hun és avar tartalom
Ne fogadjon el utángyártott, sérült csomagolású, vagy rosszarcú eladó által kínált Cserépmadár szállás és Csinyálóházat! Rovológus által vezetett hiteles őrségi szállás csak nálunk!
Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése