Bevezető
Az altáji rovásfeliratot ismertető kazah kötetet Máthé Lajos hozta magával a legutóbbi kínai expedíciójáról, több másikkal egyetemben. Engem kért meg e keletről hozott tudományos irodalom áttekintésére. Azt kellett megnéznem, hogy van-e bennük a figyelmünkre érdemes rovásemlék. Nos, a várakozásnak megfelelően találtam is vagy két tucat rovológiai érdekességet. Ezek jellemzően rövid hieroglifikus szövegek voltak. Olyanok, amilyenekre számítottam s amilyeneket sorozatban közlök is a cikkeimben. Ám volt közöttük egy altáji sziklafelirat, egy ezekhez képest hosszabb szöveg is, ami érthetően felkeltette a figyelmünket (1. ábra). Ezt egy kazah tudós, Karzsaubaj Szártkozsauli közölte, aki szerint ez egy Kr. e. VII. századi sziklafelirat, amely teljes egészében székely jelekkel van írva. Adott egy megközelítően helyes olvasatot is, amelynek azonban a kis eltérések (mint utóbb kiderült, a sziklafeliratot készítő Kun Péter tudatos "titkosítása") miatt magyarul mégsem volt értelme.
Erről az altáji sziklafeliratról az elolvasása után az derült ki, hogy nem hieroglifikus (azaz nem szójeles), mint a 2-5. ábrán látható korabeli és környékbeli paziriki szkíta íráshasználat, hanem alfabetikus (amelynek a jelei csupán egyetlen hangot jelölnek). Érthető, hogy ez tűnt a legérdekesebb írásemléknek a Máthé Lajos által hazahozott irodalomból.
A magyarul Horváth Csaba Barnabás által közreadott új genetikai kutatási eredmények alapján a szkíták a magyarság ősei (1). Közülük is a paziriki kultúra lakossága a legérdekesebb csoport, mert rajtuk keresztül kötődünk az ázsiai hunokhoz is, akik szintén a magyarság összetevői. Régóta vártunk ilyen, a magyar nyelvről, ős- és írástörténetről (a reményeink szerint hitelesen) tájékoztató írásemlék felfedezésére. Amelyet az alfabetikusságának köszönhetően az akadémikus "tudomány" is fel tud dolgozni és amelyről ezért hajlandó szót is ejteni. Az események azonban meglepő fordulatot vettek.
A szeksz szó
Az előző fejezetben bemutatott korabeli paziriki szkíta mondatok között van egy (2. ábra), amelyiknek az írásképe nagyon hasonló a recens sziklafelirat középső szavának írásképéhez (1, ábra, a második sor végén). Ez azonban csak látszólag köti össze a szkíta kor és a jelenkor íráskultúráját. Ettől az apró formai jellegű hasonlóságtól (meg a jelformák azonosságától, a jelentések kapcsolatától) eltekintve a jelen cikkben tárgyalt altáji sziklafelirat rendszere alapvetően eltér az ismert paziriki szkíta írásemlékek rendszerétől. A pazirikiak egy hieroglifikus írásrendszert használtak, Kun Péter pedig egy minden ízében XX. századi alfabetikus rovásfeliratot kanyarított az Altáj sziklájára.
A szeksz (sex) eleve egy angol eredetű szó a magyar nyelvben, amiről nem feltételezhető, hogy már a szkíták is használták volna. Mivel pedig ennek az altáji sziklafeliratnak minden szava alfabetikus, nem számíthatunk arra, hogy ez a középső szó ne lenne szintén alfabetikus és szeksz alakban elolvasható (3).
E szóban nem jelölték az "e" hangot. Köztudott, hogy a székely írás hangzóugrató jellegének köszönhetően a magánhangzók jelölése kihagyható s leggyakrabban éppen az "e" hangnak a jelölése marad el. A sziklafelirat más szavaiban ugyan nincs példa a székely hangzóugratásra, ám ez csupán Kun Péter gyakorlatlanságára vezethető vissza. Ő egy alkalmi rovásíró, aki egy turistaút élményeinek megörökítésére használta fel azt, amire visszaemlékezett a XX. századi magyar értelmiség köreiben a rovásírásról tudottakra. Ám ezeket a tudásmorzsákat nem alkalmazta következetesen, mert az ehhez szükséges gyakorlata hiányzott.
A XX. századi magyar értelmiségre jellemző téveszmék máshol is visszaköszönnek ebből az altáji sziklafeliratból. Például Kun Péter a szeksz szót "szksz" alakban kívánta leírni, ami önmagában helyes is lett volna. Azonban a két székely "k" közül nem a kézenfekvő "ek"-et használta, hanem az "Ak"-ot, amivel elárulta tudásának kései forrását. Thelegdi János ugyanis 1598-ban még világosan leírta, hogy az "Ak" jelet csak "a" előtt és után (azaz szótagcsoport jeleként) használjuk. Ezt a híradást azonban a finnugrista "tudomány" nem hajlandó tudomásul venni. Ugyanis az akadémikus "tudományos konszenzus" legfőbb törekvése rovológiai téren annak bebizonyítása, hogy a székely írást készen kaptuk egy (csak egyetlen hangot jelölő betűkből álló) ábécé formájában. E prekoncepció elfogadtatását akadályozná, ha kiderülne, hogy az "Ak" nem "k" betű, hanem szótagjel. Ezért Kun Péter, aki nyilván nem olvasta Thelegdit, de komolyan vette a finnugrista tudomány és a dilettáns rováspróféták álláspontját, az "Ak" szótagjelet is csak "k" betűként alkalmazta. Mivel ez a finnugrista álláspont a XX. században keletkezett, maga az altáji sziklafelirat sem lehet korábbi.
Az "Ak" szótagjel téves alkalmazása
Az altáji sziklafeliraton többször is szerepel az Ak jel, ám mindegyik esetben tévesen. Példa erre a Kun családnév átírása is, ahol nyilvánvalóan a rombusz alakú "ek" jelünket kellett volna alkalmazni. A nikolsburgi ábécé jelsorrendjében ez az "ek" jelünk a latin "q" betű helyzetének felel meg, ezért a Kun szóban ennek az alkalmazása lett volna kézenfekvő. Ezzel szemben a hasznosított Ak szótagjelet - mint azt fentebb már említettem - Thelegdi szerint csak "a" előtt és után lehetne használni. Kun Péter azonban a finnugrista agymosásnak köszönhetően a saját nevét sem tudja helyesen leírni, mert komolyan vette az akadémikus téveszméket és azt hitte, hogy a székely írásnak két egyenrangú "k" betűje van.
Az Enikő név
A szép Enikő név a magyar nyelvújítás terméke, Vörösmarty Mihály költőnk alkotta meg az ősi Enech névből. azaz ebben az Enikő formában aligha szerepelhet egy szkíta kori szövegben. A szótő, meg a mondabeli szarvasünővel azonos Enéh ősanyánk neve és mítosza igen régi. Erre utal az ünő, anya, Enéh szavak bokra, amelybe beletartozik az etruszk Uni anyaistennő neve is. Az anyaistennő nevét két jellel, az „e” és „n” betűvel írták az altáji sziklába. A székely írás ismert hangzóugrató szokása alapján ez szabályosan Ené alakban elolvasható. A rovásfeliratot készítő Kun Péter által becsapva kezdetben tévesen azt gondoltam, hogy akár magyarázó jellegű összefüggés is lehet, hogy az altáji sziklafelirat Enéh ősanyánk nevét tartalmazó részletét éppen egy szarvas rajzára írták.
7. ábra. Az En egy kő (mai magyarsággal: Enéh szent köve) mondat jeleinek téves értelmezése és hibás olvasata (a fényképen nem "i", hanem "gy" betű látható középen)
Ezt a kibontakozó értelmezési lehetőséget azonban megcáfolta a rovásfelirat következő Enikőm szava, amelyben Kun Péter elmulasztotta az "i" átjavítását "gy" betűvé. Ez nyilvánvalóvá tette, hogy az első szó olvasata nem En Egy kő, hanem Enikő - vagyis az altáji rovásszöveg a magyar nyelvújítás kora után született.
Bél Mátyás "ö/ő" betűje
Az altáji sziklafeliratban kétszer is szerepel az "ö/ő" betű, amit ebben a formában csak Bél Mátyásnál (1684 – 1749) találunk meg (a jelformát lásd a 7. ábra alsó sorában!). Bél Mátyás ezt a betűalakot egy téves értelmezésének köszönhetően alakíthatta ki. A jel bal oldali, eredetileg kő jelentésű egyenes (lépcsős piramis jobb oldalát ábrázoló) vonalát ívesre rajzolta, miáltal az hasonlóvá vált az "o/ó" betűhöz. Azt gondolhatta ugyanis, hogy a latin "o/ó" és "ö/ő" hasonlóságának megfelelően a székely rovásírás "ö/ő" betűjének is hasonlítania kell a székely "o/ó" betűhöz.
A Magyarország névszó tanúsága
Az altáji sziklafeliratban szerepel Magyarország neve. A szó összetevői igen régiek.
A magyar népnévben (vö. Muagerisz!) megtalálható az ogur "Óg úr" népnév változata, a hivatkozott (Heraklésszel azonos) Óg király pedig már az Ószövetségben is szerepel. A manysi és a méd (mada) népnév, vagy az indiai Madhja Prades állam elnevezése is rokonítható a magyar névvel.
Az ország szavunk felbukkan már a párthus dinasztia ősének, Arszakésznek a nevében is. Az úr szó régebbi uru alakjának származéka a -ság képző ritkább -szág változatával (mint jószág), vagyis az ~ az uraság alakváltozata. Eredetibb alakja, a Halotti Beszéd tanúsága szerint uruszág volt, ez a két nyílt szótagos tendencia és nyíltabbá válás jegyében nyerte el mai alakját: uruszág - urszág - ország.
Az összetevők ősi eredete ellenére ebben az összetett Magyarország formában reménytelenül modern. Cáfolja a sziklafelirat Kr. e. VII. századból való eredeztethetőségét.
A Kun Péter név
Bár a hun népnév korabeli hangalakja lehetett kun is, esetünkben a Kohn családnév magyarosított változatáról is szó lehet. Ezt persze adatokkal nem tudjuk alátámasztani, csak feltételezhető. Az azonban bizonyos, hogy a Péter keresztnév sziklán olvasható alakja recens. A görög Petrosz név a latin Petrus alakjából származik. A Petrosz a görög petra szóból ered, ami sziklát jelent
A sorvezetés
Kun Péter a legnagyobb természetességgel tartja be a jobbról balra tartó írásirányt, amelyet a rendszerváltás után kialakult rovásreform sarlatánjai kötelezőnek, vagy preferáltnak minősítettek. Pedig nincs olyan szabály, hogy egy több ezer éve használt írásrendszernek csak egyetlen írásiránya lehet. Az írásirány elsősorban az írástechnológiától függ. Botra jobbról balra, sziklafalra pedig bármilyen irányban lehet írni. A kínai írásnak ma is három írásiránya van használatban. A régészeti leleteken és a népi írásemlékeken (festett ládákon, hímes tojásokon és cserépedényeken) a legkülönfélébb írásirányokkal találkozhatunk. Hasonló a helyzet a székely írás és előzménye, a magyar hieroglif írás esetében is. Ám, mivel a székely írás eredetével és változataival sem az akadémikus "tudomány", sem a köznép nincs tisztában, Kun Péter sem tudhatott mást, mint amit a rovásreform hiányos tudású elterjesztői hangoztattak az utóbbi évtizedekben. Ez a körülmény (a jobbról balra tartó sorvezetés) is a sziklafelirat recens voltát támasztja alá.
Végszó az academia.edu fórumán
Jegyzetek
(1) Horváth Csaba a ma finnugor nyelvet beszélő emberek őseit egy bronzkori, földművelő közösségben azonosította, amelynek legkorábbi nyomai a Kr. e. IV. évezredtől azonosíthatók Kelet-Európában. Itt lehetett a „finnugor őshaza”. A területről Kr. e. 3000 táján nagy volumenű népmozgás indult északi (finn) és keleti (ogur/ugor) irányba. Horváth Csaba szerint a kelet-európai népesség keleti leágazásából nőtt ki a szkíta kultúra. A szkíták Kr. e. 1000-ig a mai Kazahsztán teljes területét elfoglalták, majd nyugat felé figyelhető meg egy kirajzásuk: Kr. e. 650 táján visszatértek a sztyeppe európai területeire, 500–400 között részlegesen megtelepedtek a Kárpát-medencében is. A mainstream történelemírás iráni nyelvűnek tartja őket, de a történész szerint ez inkább berögződés, mint tény – tanulmányában részletesen kitér erre is.
Horváth Csaba genetikai alpozású felismeréseit a paziriki szkíta írásemlékek alátámasztják. A magyar hagyomány még az 1500-as években is szkíta-hun írásnak nevezte a székely írást. Ezzel összhangban a paziriki szkíta írásemlékeket a székely írásjelek hieroglifikus előképeivel írták őket és magyarul jól elolvashatók (2-5. ábra).
(2) Az "elképzelésünk" szó többes száma nem valamiféle tudományos konszenzusra utal, hanem csupán fejedelmi többes, mert e hieroglifikus írásemlékeket az akadémikus "tudomány" képtelennek látszik megemészteni. E sajnálatos körülmény okainak fejtegetésébe a cikk eltérő célja és terjedelmi korlátai miatt nem bocsátkozhatok bele. Az értetlenkedés végső soron a "tudós világ" szakmai ismereteinek hiányoságaira és alacsony etikai szintjére vezethető vissza.
(3) A szó olvasatát alátámasztja, hogy ez a szeksz magyarázza meg, miért is próbálta meg titkosítani a már elkészült feliratot Kun Péter. Ha ez egy tamga lenne, ahogyan azt Révész Péter említette, akkor a titkosítást még meg kellene magyarázni.
A pillanatnyi állás (Kun Péter magyarázata szerint) szerint nem a szeksz szó van odaírva, hanem a tanya birtokjele, amely egy régi Nimród tamga kiherélésével (a hímtagot ábrázoló Y alakú jel Ak-ra való kicserélésével) keletkezett.
Irodalom
Karzsaubaj Szártkozsauli: Orhon eszkertkistepinin, tolük, atlaszü, III tom, Samga Press, Almati, 2019.
Bihari Dániel - Horváth Csaba Barnabás: Őstörténeti csavar: egyszerre finnugorok és szkíták is a magyarok
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése