Vadkerty Dorottya közzétette néhány szép kalotaszegi kályhacsempe rajzát és megszólított a fészbukon: - Kedves Géza! Ezeket el lehet olvasni? - A kérdést Kőnig Adrienn megtoldotta a következőkkel: - Ugye nem haragszik meg egyikőjük sem azért, ha megfejtésre bocsájtjuk ezeknek a szép csempéknek a rajzait? Lássuk csak, ki meddig jut el s kinek mi jut ezekről az eszébe …
1/a. ábra. A Vadkerty Dorottya által közzétett kalotaszegi kályhacsempén olvasható istenidéző szertartási kézikönyv szövegének olvasata: Ragyogj! Isten. Ragyogtál!
Elsőként Sólyom Ferenc válaszolt, aki annak idején hosszú évekig oktatta a diákjait rovásírásra a Miskolci Bölcsész Egyesület által fenntartott Nagy Lajos Király Magánegyetemen. A válasza a kényelmes ember válasza volt, aki inkább kitér a komolyan vehető érvelés elől: - Gyönyörű, erdélyi "népiesedett" késő reneszánsz kályhacsempe motívumok. Nekem a gyimesi hímes tojások világát is felidézi. "Még nézni is jó!" - mert a lelkünkhöz szól. - írta. Valóban gyönyörű a kályhacsempe, de nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy elolvasható-e és megfejthető-e.
Az a kérdés egyébként, hogy díszítésről, vagy elolvasható írásemlékről van-e szó, rendszeresen visszatér azoknál, akik azt hiszik, hogy ez a kettő kizárja egymást (külön fejezet szól erről a kérdésről a Magyar hieroglif írás c. kötetemben). Nem gondolják végig, hogy ugyan miért ne lehetne egy elolvasható írásemlék egyúttal szép is? Hiszen az egyiptomiaknak külön írása volt az ünnepélyes, díszes alkalmazások számára (az egyiptomi hieroglif írás), miközben a hétköznapi alkalmakra két másik írást használtak (a hieratikust és a démotikust). S miért ne lehetett volna ugyanez a helyzet a magyar jelhasználatban is?
Tudjuk, hogy ez a kérdés költői. A jelen cikkben sorakozó ábrák a tanúk rá, hogy éppen ez volt és ma is ez a helyzet nálunk is (például a jobb fazekasoknál napjainkban is él a szójeles írásunk valamilyen maradéka). Csupán az akadémikus áltudomány igyekszik behunyni a szemét, ha magyar hieroglifikus írásemléket lát. Az ugyanis a legfőbb törekvése, hogy minden magyar kultúra-elemet idegenektől származtasson s e szójeles írásunk létének tudomásul vétele megakadályozza a székely írás arameus eredeztetését.
Az én válaszom a következő volt: Az énlakai "Egy Isten" mondatjelből és társaiból tudjuk, hogy a tulipánnak az olvasata: Isten. Ez az Istennel azonos tulipán az ősvallásban az égig érő fa (a Tejút, az égi folyó) jelképe. Mivel ezen a kályhacsempén is szerepel a tulipán, ezért e kályhacsempe tulipánjának eredetileg, valamikor valamelyik előképe szintén Isten olvasatú volt (ám nem zárhatjuk ki, hogy a csempe készítésekor is tudták ezt). Most ez itt a kályhacsempén már nem feltétlenül elolvasandó szójel, de a fentiek megmagyarázzák, miért a tulipán a magyar nép kedvenc virága s miért ez szerepel ezen a kályhacsempén is. A mellékelt képen (2. ábra) az énlakai bilingvis látható, amelyben kétféle írással (alfabetikusan és hieroglifikusan is) szerepel ugyanaz az "Egy Isten" mondat. (Korántsem mellesleg a mondatjeles megoldás tulipán alakú.)
A 6. ábrán egy csíkmadarasi kályhacsempét mutatok be, amelyet egy "eget tartó fa" ábrázolási konvenció díszít. Tudjuk, hogy a magyar mitológiában az eget az Istennel azonos égig érő fa (a Tejút) tartja s azt is, hogy e fa jelképe a tulipán. Ezért nem lepődhetünk meg, ha ezen a kályhacsempén az eget egy tulipán tartja (aminek az eredeti olvasata, mint azt korábban már említettük: Isten).
A 7. ábrán egy további kalotaszegi kályhacsempe fényképe látható, amelyen ismét elolvasható a Jó ős mondat, amire fentebb már mutattunk egy példát. Ez az ismétlődés azt bizonyítja, hogy nem valamiféle reneszánsz (azaz idegen eredetű) hagyomány elnépiesedett és kései változatával állunk szemben. Ez egy eredetileg is képszerű, szkíta-magyar íráshasználatnak (a sztyeppi tulipántiszteletnek) az éppen aktuális divat modorában való megfogalmazása.
Köszönöm ezt a nagyszerű cikket!
VálaszTörlésÖrömmel!
Törlés