Amennyiben meg akarjuk érteni, hogy a rovásírásunk eredeztetése terén a szakképzett régészek, történészek és nyelvészek miért ontják a képtelennél képtelenebb, eleve halvaszületett ötleteket (1), akkor rá kell világítanunk a módszertani hibáikra. Ez történik meg ebben a cikkben. Ha rendbe akarjuk tenni a székely írás eredeztetésének szénáját, akkor meg kell mutatni azt a célravezetőbb módszert is, amivel megfelelőbb eredményre lehet jutni. Ezt kísérlem meg a következő blogbejegyzésekben. (2)
1/d. ábra. Az énlakai bilingvis: ugyanaz a mondat kétféle írással (egy alfabetikussal és egy hieroglifikussal)
A módszertan elve
A tudományos módszer elvileg meghatározza a tudományos kutatás menetét. A tudományos módszerek gyűjtőneve a tudományos módszertan. Ám az, hogy miben is áll a tudományos módszertan, az egy igen jelentős és nyitottnak tekinthető probléma általában is, meg a székely írás eredeztetése terén is. A legtöbb tudományfilozófus mindössze abban ért egyet, hogy a tudomány fogalmát, módszertanát és meghatározását tekintve jelentős az egyet nem értés: a tudományfilozófia jelenleg képtelen megnyugtatóan tisztázni ezeket a fogalmakat és módszereket. Mindez lehetőséget ad arra, hogy a puszták egyszerű gyermekeként kritikával illessem ezt a nagymellényű, ám igen kis tehetségű és még kisebb becsületű társaságot, amelyik képtelen ellátni a feladatát, de minden ok nélkül kiosztja magának a Tudomány címet. Az alábbi fejezetekben néhány módszertani hibát mutatok be, amelyet az akadémikus kutatók rendszeresen elkövetnek. Lenne ennél több is, de a felsorolásuk szétfeszítené az előadás és a cikksorozat kereteit.
Akadémikus kutatás szemellenzővel
Abban látszanak csak egyetérteni a "tudományos konszenzus" képviselői, hogy a kívülállókra nem kell figyelniük, akár okosat mondanak, akár nem. Miért alakult ki ez a téveszme a szakképzettekben? Róna-Tas András professzor úr például egyszer kimondta, hogy a tudománynak nem feladata a dilettánsok ötleteire való válaszolgatás. Pedig a "tprus" jelünkkel kapcsolatos fiaskót elkerülhette volna, ha figyel. Az egyik kötete a példa rá, hogy egy légyszar könnyen bekerülhet a tudós dolgozatába, míg a dilettánsok által emlegetett szójeleinknek erre - a jelek szerint - semmi esélye sincs. Mert az egyetemeken száz éven át prekoncepciókkal meghatározott hazugságokat vertek a diákok fejébe a professzoraik. S e téveszméik kritikáját azzal védhették a legegyszerűbben, ha a kívülállókat a finnugrista jelzőkészlettel eleve tudományon kívülinek, válaszadásra sem méltóknak minősítették. Könnyű pedig belátni, hogy a kutató egy tudományos kérdésre csak akkor tud optimális választ adni, ha a lehető legnagyobb területet átlátja, amihez segítséget jelent az esetenként náluk tájékozottabb kívülállók gondolatainak megismerése is.
2. ábra. A romániai Sarata Monteoru lelőhelyen előkerült hun fibula (középen) a szójelekkel írt Ragyogj, ragyogj, ragyogj ős ten nagyúr! (mai magyarsággal: Ragyogj, ragyogj, ragyogj isteni nagyúr!) mondattal, balra a hun nagy, szár "úr", ten, ős szójelek, jobbra a megfelelő székely "n", "sz", ten és ős jelek (fotógrafika)
Azt írja például a 2021-ben kiadott MTA rováskorpusz, hogy "A székely írás kialakulásának idejét adatok híján nem tudjuk meghatározni" (Benkő/2021/15. oldal) Vannak pedig adatok bőségesen (például a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor felirata), ám azok létét nem merik bevallani, mert akkor el kellene ismerniük a szkíta-hun-avar-magyar azonosságot, a magyar kultúra sumérek előtti eredetét s erre a kellő szakismeret hiányában és a "tudományos konszenzus" ellenséges légkörében nem vállalkoznak.
Hiába bukkannak fel sorra a hieroglifikus írásemlékek, amelyeken a székely jelek és előzményeik láthatók és olvashatók (1/d. és 2. ábra). A rováskorpusz szerzőinek látásmódját alapvetően meghatározza az elmúlt átkosok állami rangra emelt és tudománynak becézett történelemhamisítása és szemellenzője. Ők csak a saját csőlátó köreik által elfogadottakat tekinthetik létezőnek (erről oktatta ki legutóbb Vásáry István a jánoshalmi avar tűtartót rosszul elolvasó Fehér Bencét). Így azonban az MTA rováskorpuszának fent idézett mondata szimpla valótlanság és parasztvakítás. Bárki beláthatja, aki ismeri a székely jeleket és a vallása nem tiltja a szójeleink felismerését, hogy az ellenkezője igaz annak, amit az MTA közpénzen kinyomtatott.
Makoldi Miklós régész a Magyarságkutató Intézet legutóbbi konferenciáján azokat a megállapításokat ismételte meg a magyar őstörténetről és a hun-magyar kapcsolatokról, amelyeket Érdy Miklós orvos és Götz László orvos egy élet kutatásával dolgoztak ki. Makoldi Miklós jól tette, hogy megismételte azt, amit tőlük tanult, mert ezáltal előre lépett a tudomány a Magyarságkutató Intézetben is. A módszertani tanulság levonása érdekében azonban érdemes lett volna az eredeti kutatók nevét megemlítenie, sőt hozzátenni, hogy szakképzetlenek érték el a tudományos sikert. Az ugyanis a levonható általános tanulság - s ennek memorizálására az MKI-ban is szükség lenne - hogy körön kívüli kutató is megtalálhatja a megfelelő választ.
Tudjuk, hogy már a megfelelő kérdésfelvetés is fél siker. Ezért nyilvánvalóan fontos segítséget jelenthet egy szakképzetlen ember hozzászólása akkor is, ha ő maga nem tudja kidolgozni a megfelelő választ. A "tudományos konszenzus" azonban a jól kidolgozott válaszokra sem figyel, ami a tökéletes módszertani tisztázatlanság jele. Mindebből következően a székely írás eredeztetését akadályozó módszertani hibát képez, ha a kutatók szemellenzőt viselnek.
Szó- és mondatjeleink letagadása
A Magyar hieroglif írás c. kötetben dokumentáltam, hogy a székely írás egy hieroglifikus (vallásos jelentőségű szójeleket alkalmazó) írásból alakult ki . Az MTA rováskorpuszában (amelynek szerzői között volt Sándor Klára és Vásáry István is) közölték Veit Gailel feljegyzéseit az 1500-as évekből, miszerint a székelyeknek vannak szó- és mondatjelei. A kötetben bemutatják az énlakai bilingvis fényképét is, ám egy szót sem ejtenek arról, hogy a mennyezetkazetták sarkaiban szójelekből összeállított mondatjelek olvashatók. Pedig arról szóban is tájékoztattam Sándor Klárát (1. ábra). Hivatalos tudomásuk volt arról is, hogy vagy negyven szójelünket azonosítottam. A rováskorpuszt összeállító szerzők főnökének, Fodor Pál történésznek ajándékoztam egy példányt a Magyar hieroglif írás c. kötetből s időnként el- elküldtem neki némelyik cikkemet is, amelyikben a hieroglifáinkkal foglalkoztam s mindegyikben hivatkoztam erre a kötetemre. Volt köztük olyan cikkem, amelyet Fodor Pál a kérésemre továbbított a rováskorpusz készítőinek is. Ráadásul Vásáry István levezető elnök volt Róna-Tas Andrásnak az MTA székházában a rovásírásunkról tartott előadásán is, ahol hozzászólóként bejelentettem, hogy azonosítottam a Veit Gailel által említett szó- és mondatjeleinket. A rováskorpusz szerzőinek tehát tudomása volt a szó- és mondatjeleinkről, azokról mégsem szóltak egy szót sem, sőt Vásáry István a képjeleink (értsd: képszerű szójeleink) létét kifejezetten le is tagadta (Benkő/831). Így aztán a rováskorpusz olvasója aligha fog helyes következtetésekre jutni a székely írás eredetéről. Mindebből nem vonhatunk le más tanulságot, mint hogy a székely írás eredeztetését akadályozó módszertani hibát képez, ha a kutatók letagadják a szemük előtt lévő és tudomásukra jutott nyilvánvaló írástani tényeket.
Monogenezis, vagy poligenezis útján keletkezett-e az írás?
Az akadémikus "tudomány" bajnokai rendre azt tanulják és tanítják, hogy az írásrendszerek egymástól függetlenül jelentek meg az ókori folyamvölgyi kultúrákban. Néha felmutatnak ugyan a távoli kultúrák között azonos jeleket, de ezekkel a megfelelésekkel nem tudnak mit kezdeni. Az ókori írásrendszereket továbbra is lényegében egymástól független rendszerekként kezelik. Pedig már 1993-ban közzétettem a Nemetz Tiborral közösen végzett valószínűségszámításunk eredményét, mely szerint a székely írás ősének jelei már a kőkorban el voltak terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig. Amiből következően a világ írásrendszerei között a székely írás őse jelenti az összekötő kapcsot és az eredetet. A "tudományos konszenzus" ezzel a bejelentéssel sem tudott mit kezdeni. Nem lett belőle hír, mert a "tudományos konszenzus" képviselői talán(?) undorodnak a székely írástól és a magyarkodástól.
Így aztán például Genevieve Petzinger is kevesebbet tudott mondani a saját felfedezéséről, mint lehetett volna. Ő végijárta a világ barlangjait és azt állapította meg, hogy a 40-10 000 éves jelek lényegében hasonlóak a világ minden táján. Ebből arra következtetett, hogy e jelek még Afrikában keletkeztek s az onnan szétrajzó embercsoportok egy ősi jelkészlet elemeit terjesztették el világszerte. Azt már nem ismerte fel, hogy e jelek kb. fele azonos a székely jelekkel (például az ausztráliai 17 barlangi jel között 10 székelyazonos jel akad). S azt sem tudja a mai napig sem, hogy ezek a jelek mit jelentenek és hogy az ősvallás szolgálatában álltak - pedig ezek ismeretében némelyik általa közölt kőkori barlangi írásemlék elolvasható.
Az akadémikus kutatók szinte kizárólag a jelhasonlóságokra építik az elméleteiket, ám nem tekintenek körbe igazán, vizsgálódásukat a székelyen túl többnyire csak 1-2 írásrendszerre korlátozzák. Miközben az írásrendszerek ősrokonsága garantálja, hogy szinte mindegyik írásban előfordulnak a székely írásjelekhez hasonló jelek. Ebből következően módszertani alapkövetelmény annak ismerete, hogy monogenezis, vagy poligenezis útján keletkezett-e az írás. Amennyiben valamelyik akadémikus "tudós" úgy kezd a székely írás eredeztetésébe, hogy ezekkel nincs tisztában, az elkönyvelhet magának egy alapvető módszertani hibát.
3/a. ábra. A Homo sapiens sapiens egyik első vándorlását végrehajtó csoport kb. 60 000 évvel ezelőtt érkezett Ausztráliába
3/b. ábra. A Genevieve von Petzinger által ausztrál barlangokban talált jelek és a magyar jelkészletben meglévő párhuzamaik
Tudományos igényű érvelés helyett jelzőosztogatás
Zsirai óta megszokhattuk, hogy az akadémikus áltudomány képviselői a legalaposabb kritikára is csak jelzőosztogatással válaszolnak (a dilettánstól az elmebetegig). Megkapta a maga jelzőcsokrát többek között a kitűnő Götz László és Otto von Sadovszky is, bár a kutatási eredményeik sziklaszilárdak. Nem tudták jelző nélkül lebonyolítani azt a vitát sem, ami a karosi honfoglalás kori temető genetikai vizsgálódásai kapcsán robbant ki. Török Tibor genetikus képviselte az új tudományos eredményt felmutató oldalt, Sándor Klára nyelvész és Révész László régész meg a másikat, amelyik erre nem tudott jelző nélkül válaszolni. Vagy itt van Ungvári Krisztián, aki Bakay Kornél felmenőinek vélt, vagy valós hibáit sorolja fel egy cikkében, pedig ezzel a hun-magyar azonosságot felmutató régész igazát nem lehet szakmailag hitelteleníteni. Megemlíthetjük Bálint Csanádot is, aki a készülő Árpád ház - kiállítás kapcsán "nyakló nélküli hunozást" emleget szakmai érvek helyett. Ismert fogása a "tudományos konszenzusnak", hogy ha nem tud szakmai érveket szembeállítani egy neki nem tetsző felfedezésnek, akkor személyeskedni kezd. Ennek azonban semmi köze a tudományos vitához. A saját módszertani félreértéseiről állít ki bizonyítványt az a "tudós", aki egy újszerű szakmai állítást nem érdemi érveléssel, hanem jelzők osztogatásával véli elintézhetőnek.
A rovásírásos nyelvemlékek megbecsülése
Emlékezetes az OSZK botrányos nyelvemlék-kiállítása, amelyen a kérésem ellenére sem szerepeltettek rovásírással írt szövegeket, azzal az indoklással, hogy az MTA csak latin betűseket rendelt meg. Írtam néhány keresetlen cikket a megnyitóra, Hiller István kultuszminiszter pedig felmentette állásából Monok István főigazgatót. A "szakma" azóta hajlandó nyelvemléknek tekinteni a rovásírással írt nyelvemlékeket is. Persze nem mindegyiket, csak azokat, amelyeket a "tudományos konszenzus" eddig is képes volt írásnak tekinteni (ilyen a bodrog-alsóbűi rovásemlék, amit "persze" a benne szereplő szójelek miatt helyesen el sem tudnak olvasni). Azokat, amelyeket kívülálló olvasott el (például a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobron lévő szöveget), vagy amelyik túl díszesnek tűnik (mint az énlakai mondatjel), azokat továbbra sem hajlandók nyelvemlékként kezelni. Akkor sem, ha a hun-magyar azonosságot döntenék el. Módszertanilag hibás az az eljárás, amelyik a hunok nyelvéről folytatott vita során meg sem említi a hun nyelvemlékeket, nem törekszik azok megismerésére és hasznosítására sem.
Kettős mérce a jelek felismerésekor és közhírré tételekor
5/a. ábra. Zalavár Vársziget, a IX. századba visszadatált és Karoling kori Hadriánus templomnak minősített, valójában X-XI. századi magyar templom romja között talált ezüstjelvény a Szár ős ten (mai magyarsággal: Úristen) szöveggel, nem olvasták el és nem lett belőle sajtószenzáció, pedig az egyik legkorábbi magyar nyelvemlék
5/d. A zalavári cserépdarab, amiről a sajtó azonnal világgá kürtölte, hogy a legkorábbi glagolita írásjelek vannak rajta, ám nemrég Szőke Béla Miklós, az ásató régész szóban úgy tájékoztatott, hogy nem tudják azonosítani a jeleit, azt már én teszem hozzá, hogy magyar olvasata azonban lehetséges: Nagy Bél Dana Lyukó, mai magyarsággal: Nagyságos Bél a (bőséget árasztó) lyuk istene
Beismert tény, hogy a II. világháborút követően szovjet megrendelésre kellett szláv leleteket szállítani a régészeinknek és így lett az egyik agyontámogatott kutatási terület Zalavár. A szovjet megrendelésnek engedelmeskedve azonosították Mosaburggal, bár az igazi Mosaburg ma is létezik Ausztriában, a korba illő romokkal egyetemben. Itt Zalaváron XI. századi magyar romokat datáltak vissza a IX. századba és képzelték bele Pribinát meg a szláv népességét. Miközben a zalavári leleteken felbukkanó avar és magyar jelek sorát nem ismerték fel és nem tették közzé, azonnal glagolita jeleket véltek látni egy cserépdarabon, amelynek a vélt glagolita jeleit azóta sem sikerült azonosítaniuk. (4) A hun-magyar uralkodóház nemzetségjelét azonban nem ismerték fel és újsághír sem lett belőle. Módszertani hibának gondoljuk a kettős mércét a tömegtájékoztatásban, mert ez nem segíti, hanem akadályozza a tudományos haladást. Ugyanezért célszerű lenne legalább a vezető posztokat olyanokkal betölteni, akiknek a családjában nem volt divat a magyarság gátlástalan gyűlölete és gúnyolása, mert - a jelek szerint - mindez egyfajta áltudományos prekoncepciók kiszolgálásához és a tudományos teljesítmény romlásához vezet.
A forrás meghamisítása
6. ábra. A nikolsburgi ábécé tprus (tapar us "szabír ős") mondatjele
A nikolsburgi ábécében fennmaradt az égig érő fát ábrázoló jellegzetes "tprus" jel (6. ábra). Ez nyilvánvalóan nem egyetlen hangot jelölő betű, ezért a megfejtéséről vita bontakozott ki, időnként megmosolyogtató mozzanatokkal. Simon Péterrel dolgoztuk ki a tapar us "szabír ős" értelmezést, amellyel azonban nem nyertük el a tudományos konszenzus tetszését, hiszen nyilvánvalóan azonosítja a magyarságot a szabírokkal, akik Jordanes szerint az igazi hunok utódai. Mivel a finnugrizmus legfontosabb törekvése a hun-magyar azonosság tagadása, az akadémikus "tudománynak" szükségképpen lépnie kellett egyet a magyarázatunk ellenében. Lépett is, ám gödörbe. Máté Zsolt írt egy dolgozatot erről a jelről, azt állítván róla, hogy az csak az előtte lévő ten jel korábbi változata lenne. A "tprus" szerinte csupán a latin temporius "korábban" szó rövidítése lenne. A sokakat megtévesztő és lyukra futtató (2) gondolattal az a baj, hogy a szerző figyelmét elkerülte a nikolsburgi ábécé jobbról balra menő sorvezetése, ami miatt a "tprus" nem a ten után következik és ezzel az egész elmetákolmánya összeomlik. Az egész szerencsétlenségre Sándor Klára tette fel a pontot, mert kitalálta, hogy a nikolsburgi ábécé 1400-as években élt szerzője eltéveszthette a dolgot és a "tprus" jelet helyesen mégis csak oda kéne tenni a ten mellé, hogy Máté Zsolt kártyavárát ezzel megtámogassák. Ez a téveszme bekerült az MTA rováskorpuszába is, örök mementóként, hogy kikre nem szabad bízni az effajta kiadványok készítését.
Mi, Sándor Klárával és finnugrista emlőkön cseperedett társaival ellentétben, módszertani hibának gondoljuk, ha a nyilvánvalóan téves fantazmagóriák védelmében megkísérelik meghamisítani a forrást, csak azért, hogy a hun-magyar azonosság e bizonyítékát, a "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjelet letagadhassák az égről.
Összegzés
Általában is módszertani hibának gondoljuk a fentieket elkövető, szakmailag és emberileg alkalmatlan "tudósok" szerepeltetését a nem nekik való, a szakmai képességeikhez és az etikai szintjükhöz képest túl magas tudományos posztokon. Álláspontunk szerint egy megfelelő módszertant alkalmazó világban tudományos kérdésekkel okos és becsületes embereknek kellene végre foglalkozniuk.
Jegyzet
(1) Az akadémikus áltudomány száz éven át állította tévesen, hogy a székely írás a föníciai-arameus-szogd-ótürk-székely eredeztetési útvonalon jött létre. Beleillett ez a nézet abba a törekvésbe, amely minden kulturjavunkat idegenektől kívánta származtatni. Az írásunk végső soron sémi származtatása egy középkorban általánosan követett hagyomány továbbélése, amelyik az írásunk esetében sehogyan sem akar kiveszni az akadémikus gondolkodásból.
Az 1993-ban megjelent Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk hatására Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János is bevallotta, hogy fogalma sincs a székely írás eredetéről. Ezt követően Horváth Iván, az ELTE tanszékvezetője azzal állt elő (mert nem ismerte a székely írás kapcsolatrendszerét), hogy a székely írás csak egy reneszánsz tudós kitaláció. Zsupos Zoltán a germán rúnák átvételének minnősítette tizenvalahány azonos jel alapján (mert fogalma sem volt arról, hogy ilyen fokú egyezés több írásrendszerrel is kimutatható, pl. az amerikai indiánok népi jelkészletével harmincvalahány jelünk egyezik). Az MTA rováskorpuszában Vásáry István újra az ótürk írásból próbálta meg levezetni (néhány jelhasonlóságra hivatkozva, de mit sem szólva arról, hogy sok közös jelünk van a kínaiakkal és a hunokkal is), ám a szerzőtársai, Benkő Elek és Sándor Klára ebben a rováskorpusz eredeztetésről írt fejezetben már nem csatlakoztak hozzá (ők arra hivatkoztak - persze tévesen, mert előzőleg a prekoncepcióikat cáfoló adatok során léptek át - hogy nincs elegendő adat).
(2) Ez a cikk a február 25-én 16 órakor tartott pécsi előadásom vázlata. Az előadás egy 4 részes sorozat első tagja.
(3) Róna-Tas András úgy közölte a nikolsburgi ábécé jeleit, hogy abból már eleve kihagyta a "tprus" jelet. Aki a professzor úr könyvéből kívánja megtanulni a nikolsburgi ábécét, annak fenntartásokkal kell kezelnie az állításait.
(4) Azt első pillantásra meg lehet állapítani, hogy kereszt alakú jel egyáltalán nincs a glagolita jelek között, míg a székely írásban ez a "d" betű, a magyar hieroglif írásban pedig a Dana istennév szójele. A többi jel is lehet magyar szójel, ha ezeknek az Aethicus Ister féle eltorzításaira, díszítéseire gondolunk. Amennyiben ezek magyar hieroglifák, akkor a Nagy Bél Dana Lyukó, mai magyarsággal: Nagyságos Bél a (bőséget árasztó) lyuk istene szerepel a zalavári cserépdarabon.
Irodalom
Benkő Elek - Sándor Klára - Vásáry István: A székely írás emlékei, Corpus Monumentorum Alphabeto Siculico Exaratorum, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2021.
Varga Géza: Karosi hunfoglalók, Révész László és Török Tibor nézeteltérése
Egészen kiváló összefoglaló munka !
VálaszTörlésTanítani kellene ! Gratulálok !
Köszönöm!
TörlésBeliczai Mária Miklós Vincze hozzászólására válaszolva:
VálaszTörlésPenetráns támadására kár a szót is pazarolni - nem is a maga kedvéért teszem! Varga Géza félévszázados összehasonlító kutatásainak nincs előzménye! Ez nem az ő szégyene, hanem a maga által hozsannázott írás, történész stb szakmának! Az oka viszont sokkal mélyebb gyökerű - ezt a kutatást nem támogatták, nem tűrték az elmúlt évszázadokban, sőt, mint a maga provokatív magatartása is jól példázza, a gúny és tagadás övezte még a gondolatát is, hogy a magyar rovásnak tudományos feldolgozása megtörténhessen!
Varga Géza önerőből - értsd: "pénz, paripa, fegyver" támogatása nélkül - egy életet áldozott rá, hogy a Föld szinte valamennyi jelképi, képírás világát összehasonlítsa, rendszerbe foglalja - amivel egy teljesen új tudományos műfajt teremtett! Kisszerű kérdésére, hogy "Melyik egyetemen tanítják!?!?" - a föntiek szerint nyilvánvaló a válasz, ma még csak értetlenkednek fölötte. Egyrészt képesség és vizuális kultúra hiányában, másrészt a szokásos tudákos irigység és dogmatizmus akadályozza, hogy nyitott elmével legalább megpróbálják megérteni, amit már oly sokan a magyart anyanyelvi szinten beszélők...
Varga Géza könyve A magyar hieroglif írás, összefoglalja azt a szerteágazó gyökerű íráskultúrát, amit a szent iratokként hieroglifáknak nevezünk - mindezek nem betűhangokra épültek eredendően, hanem szóképekre és nem "fordítani" lehet, hanem értelmezni! A hangzósítása éppen ezért gazdag lehetőségeket kínál, de az értelme ezeknek az ősi üzeneteknek Varga Géza megközelítésében a legősibb időkből is átjön!
Reméljük egyre többekhez eljutva megteremt egy olyan új szemléletet, ami a társtudományok együttműködését is elősegíti - a jelenlegi mellőzése ezt nem fogja megakadályozni!
Deák Dezső: ... Azt azonban látni kell, hogy amíg az "álmodozó" kutatók nem nőnek fel a feladathoz, azaz nincsenek megbízható hivatkozások a munkáinkban, addig a "hivatalos" kutatók könnyen lesöprik az eredményeinket. ...
VálaszTörlésVarga Géza: ... A hivatkozásosdi csak pótcselekvés. Nem ez bizonyítja a tudományosságot, mert ez mindössze csupán egy udvariasság az olvasóval szemben. ...
Bana Pál: ... az eredménytelenség módszertanát felesleges elsajátítani,- tudatlan tudósok módszertanának neve:-dilettantizmus, vakok vezetnek világtalanokat ...
Varga Géza: Kedves Pál! Nagyszerűen megfogalmaztad a módszertani helyzetet! Köszönöm!