Fehér Bence (MKI) újabb dolgozata (1) foglalkozik az udvardi avar tűtartó feliratával (1. ábra), amelyről korábban Vékony Gábor és Harmatta János is kifejtette a betűző olvasatra alapozott téveszméjét. A szerző a hasonlóképpen elhibázott álláspontját előadta a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor konferencián is, ahol az írástörténet terén - a szokásoknak megfelelően - vak vezet világtalant (2). Bár jól elolvasható, rovásjelekkel írt magyar mondattal állt szemben - olvasattal mégsem szolgált, mert a "tudományos konszenzus" hibás módszertana megakadályozta benne (ama tévedésre építenek, hogy a székely írásnak nincsenek szójelei).
1/a. ábra. Bél isten apotropaikus (rontáselhárító) célú ábrázolása és Bél szár (mai magyarsággal: Bél úr) megnevezése szójelekkel könnyen olvasható az udvardi avar tűtartón (fotógrafika Fehér Bence rajza nyomán)
1/b. ábra. A székely írás "sz" (szár "úr") jele az égig érő fa istennel azonos szárát ábrázolja, végletekig leegyszerűsített (ágak nélküli) formában
1/c. ábra, A székely írás "b" betűje egykor Bél isten nevét rögzítette
1/d. ábra. A Gizella kincs avar turuljának Ragyogó szójele, megfelelője a székely írásban az "r" hangot jelöli, a hettita (újabban luviai) írásban pedig a Rá szótagot, ami az egyiptomi napisten nevével is azonos (a székely és a hettita írásnak 20 megfeleltethető jele van)
1/e. ábra. Hun Rá, ragyogó szójel az apahidai turulokról
1/f. ábra. A székely írás "kis r" betűje a ferences jelsorból
Az udvardi tűtartó olvasata
A tűtartó 1/a. ábrán látható oldala egy istenalakot ábrázol, alatta pedig öt négyzetes mező található. Ezek közül kettőben könnyen azonosítható rovásjeleket látunk (1/b. és 1/c. ábra), a többiben pedig első pillantásra szokatlan vonalkázásokat. Alaposabb szemrevétellel tisztázható, hogy mind az öt mező az 1/b, 1/c és 1/d. ábrákon látható jeleket tartalmazza. A vízszintes vonalakkal (a Rá, ragyogó szójelekkel) teli negyedik mező nyilvánvalóvá teszi, hogy az udvardi avar írásemlék a jelen blogban már bemutatott szertartási szövegkönyvek sorába tartozik (2. ábra), azok mintájára megérthető és elolvasható.
2. ábra. Nenad fémkorongja egy szertartási szövegkönyvet rögzít, feltehetően a Tordos-Vincsa kultúra végső időszakából (az Al-Duna szerbiai partvidékén került elő, magántulajdonban van)
Ha olyan olcsó megoldást keresünk, amelynek a "tudományos konszenzus" általi megértésére és elfogadására is számíthatunk, akkor csak az első és a harmadik mező tartalmával foglalkozhatunk. Ezekben ugyanis az ismert és könnyen azonosítható székely "b" és "sz" rovásjelek avar megfelelői vannak. Innen egyetlen módszertani lépéssel (a szójelek létének elfogadásával) kiolvashatjuk az istenalak megnevezését, a Bél szár (mai magyarsággal: Bél úr) mondatot. Egy hasonló olvasat a mai köztéri szobraink gyakorlata alapján eleve valószínűsíthető volt. Amiképpen a Kossuth-szobrok talapzatára az van írva, hogy Kossuth apánk, vagy Kossuth Lajos azonképpen Bél isten rajza alá meg az van írva, hogy Bél úr.
Ez a két udvardi avar jel ma is megtalálható a székely írásban, persze ott ma már csak egyetlen hangot jelölő betűként szolgálnak. Ha ezt az udvardi szöveget (és a többi hieroglifikus írásemlékünket) betűzve próbálja meg valaki elolvasni, akkor abból semmi értelmes dolog nem derülhet ki. Fehér Bencének sem sikerülhetett. Szójelként olvasva azonban logikus és odaillő olvasatot kapunk, amelynek ráadásul egyaránt van párhuzama az avar és a honfoglalás kori írásemlékek között is (2. és 3. ábra). Ez a világos párhuzam újra nyilvánvalóvá teszi, hogy az avarok (avarhunok) ugyanúgy magyarul beszéltek, azonos szófordulatokat, írást használtak és vallást követtek, mint Árpád honfoglalói. Egyanazon nép különböző résztörténettel rendelkező alakulatai és hullámai voltak, a genetikai azonosságuktól vagy eltéréseiktől függetlenül - mert a gének nem jelölik a nyelvet.
A 90-es években elvégeztük a székely betűk akrofóniájának rekonstrukcióját és azóta tudott dolog (l. Magyar hieroglif írás!), hogy a "b" betű a Bél szójeléből, az "sz" rovásbetű meg a szár szójeléből rövidült le. Mivel az eddig elolvasott hieroglifikus szövegekben a szár helyett minden esetben az úr szót kellett olvasni az értelmes mondat érdekében, ez esetben is ezt kell tennünk. Az udvardi szöveg az első megközelítésben (az 1. és a 3. négyzet felhasználásával) a Bél szár "Bél úr" mondatot kínálja.
Az ősvallási szertartás szövegkönyve
Megmaradna azonban a nyugtalanító érzés, hogy a figyelmen kívül hagyott 2., 4. és 5. mezőkben lévő vonalkázott mezők is jelentést hordozhatnak. Ezek a négyzetek egy avar kori jeltömörítési eljárás eredményei. A technikának több emléke is fennmaradt, ezek megértése képezi az akadémikus "tudomány" kutatói számára a második módszertani lépcsőt. Amennyiben ezt a lépést megtesszük és a négyzeteket egy ősvallási szertartás egymást követő eseményeit leíró szövegmezőknek tekintjük, akkor értelmet kap mind az öt mező.
Az 5. mezőben több egymás fölé rajzolt X jelet látunk, ami Bél nevének ismételgetése, a Bél istent megidéző szertartás első része.
A 4. mezőben a székely írás "kis r" betűjének hieroglifikus változata, a ragyogó, ragyogj, Rá szócsoport jele ismétlődik, amelyet a Gizella kincs avar készítésű turulján és az apahidai hun turulokon is megtalálunk. A szertartás e szakaszában (az Isten megjelenése előtt) a ragyogj szót kell ismételten kimondani Bél megidézése érdekében.
A 3. mezőben megjelenik, mindent betölt és domináns Bél szójele. Ez a szertartás célja és központi eleme: az epiphania (az Isten jelenléte, megnyilvánulása).
A 2. mezőben egy X alakra (Bél isten nevére) sok vízszintes vonalat karcoltak, ami a Bél ragyogott, ragyogott, ragyogott ... mondatot, az Istentől való búcsúzást rögzíti.
Az 1. mezőben az istenábrázoláshoz legközelebb, magányosan áll a szár "úr" szójel. Ez a függőleges egyenes alakú szójel zárja a Nenad korongján lévő szertartási szövegkönyvet is (2. ábra).
A fentiekből következően a tűtartó nem csak a mágikus erővel felruházott tűk tárolását szolgálta, hanem az Isten megidézésének eszköze is volt, vagy az epiphaniákra emlékeztetett. Hasonló ősvallási szövegkönyvet többet is bemutattunk már a neolitikumtól a magyar honfoglalás koráig. Ezek ismertetőjele a vízszintes, ferde és függőleges vonalak (Rá és szár hieroglifák) csoportos alkalmazása az Isten neve előtt és után.
Az örvendetes fejlődés
Fehér Bence álláspontja örvendetes, ám nem elégséges fejlődésen ment át az utóbbi időkben. Az előrelépésben közrejátszhattak a cikkeiről írt kritikáim is. Míg a Kr. e. I. évezred Kárpát-medencei szkíta írásemlékeket határozottan, ám tévesen kizárja a rovásírások köréből, az Aquincum Szőlő utcai avar kulacsról pedig ott nem létező szláv szöveget olvas el, az említett újabb dolgozataiban már hajlandó felismerni a székely jelek párhuzamait is. A valóságnak megfelelően rögzíti, hogy a nagyszentmiklósi-halomi (egyes szerzők által támogathatóan Tiszai írásnak nevezett - VG) emlékkör nem azonos a székely írással, vagyis az avaroknak legalább két írása volt. (2) Azt azonban még nem jelzi, hogy magán a nagyszentmiklósi kincsen is van jól elolvasható hieroglifikus magyar szöveg, például az Isten (ős + ten) szóösszetétel.
"az íráshagyománynak ez a kettőssége (tehát két eltérő írásmód párhuzamos használata) ugyanígy igazolható az avar korban is. A fennmaradt és jobban dokumentált, jól kutatható emlékek többsége a “nagyszentmiklósi” típusú, meglehetősen jellegzetes írással készült, amelynek ugyan teljes jelkészletét nem ismerjük, de biztos, hogy nem azonos a rovásírással és nem közvetlen elődje – néhány jel alaki párhuzama dacára, amelyeket a legtöbben, de nem mindenki (9) hasonlóan olvasnak. Azt kell mondanunk, ez az írásrendszer még megfejtésre vár, mert az eddigi féltucat, valóban hozzáértő íráskutatók és nyelvészek által alkotott “megfejtés” mindegyike hibázik valamiben. Éppen ezért elhamarkodott lenne arról beszélni, milyen nyelvű. Ismert azonban egy kisebb csoport, amelynek jelei világos alaki kapcsolatot mutatnak a székely rovásírással (és a honfoglaló köznépi írással): az első jánoshidai és az udvardi tűtartók, egy agyagkulacs Aquincumból, (bizonytalanul) két rövid karc Budapestről és Dunaújvárosból, és talán a legkorábbi: egy VII. századi csontbujtató Szekszárd-Palánkról. (10) Legalábbis a VIII. századi jánoshidai tűtartó és az aquincumi kulacs felirata nem csak alaki hasonlóságot mutat, hanem kielégítően olvasható is a két írásrendszer lényegi azonosságából kiindulva. A jánoshidai esetében magyar nyelvű szöveget van alapunk feltételezni – ez esetben a rovásírás elődét és a magyar nyelv bizonyítható használatát megtaláljuk a VIII. században az Alföldön is. A legősibb magyar nyelvemlékek tehát a Kárpát-medencében erre a korra (és ez a honfoglalás előtti kor!) tehetők."
Fehér Bence "természetesen" téved, amikor az avar szövegeket tekinti a legősibb magyar nyelvemlékeknek. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor jeleivel rögzített világmodell az, amiről Fehér Bence is hírt kapott már. Az álláspontja mindössze azt jelenti, hogy ennél korábbi nyelvemlékek létéről a "tudományos konszenzus" egyetértése nélkül nem vehet tudomást.
2. ábra. Az Óbuda Szőlő utcai avar kulacs hieroglifikus Ragyogó Bél atya mondata
Fehér Bence maga is elismeri, hogy a "valóban hozzáértő íráskutatók és nyelvészek által alkotott “megfejtés” mindegyike hibázik valamiben." Hozzétehetjük: ez esetben a hozzáértő jelző puszta udvariassági formula, minden szakmai tartalom nélkül. Inkább adhatunk igazat Sándor Klárának, aki - az akadémikus tudományról szólván - azt írja, hogy minden alapvető kérdés tisztázatlan. Fehér Bencének a hibasorozat alapvető okát nem sikerült megértenie, pedig azt világosan megfogalmaztam már (3). Az udvardi szöveg értelmezésekor is melléfog, amikor a következőket írja:
Fehér Bence tévedésének okát ott lehet tetten érni, amikor arról beszél, hogy "a rovásjel ... ha egymagában áll, nem lehet tisztán megállapítani, betű-e egyáltalán. Így hát hihetőbb, hogy ez a bemetszés csak geometrikus minta jelentés nélkül." Az effajta tévedések alapja a "szakmára" általánosan jellemző írástani tájékozatlanság, az egyetemeken végzett finnugrista téveszme-terjesztés (miszerint a székely írás alfabetikus, azaz nincsenek szójelei). A dilettánsokra szórható finnugrista jelzőkészletet (a dilettánstól az elmebetegig) meg lehet tanulni az egyetemeinken, mert Zsirai óta ez a bevett gyakorlat akadémikus körökben, a székely írás szójeleiről azonban semmit sem lehet megtudni az ELTÉ-n, sőt - a jelek szerint - az írás fogalmával sem lehet ott tisztába jönni. Az írás ugyanis a gondolat rögzítése jelekkel. Ha Fehér Bence nem megy be olyan ajtón, amelyiken egy nőt ábrázoló piktogram van, akkor a hétköznapi gyakorlat szintjén jól tudja, hogy egyetlen jel is lehet írás, mert hordozhat jelentést, rögzíthet gondolatot. Csak akkor bukik meg, amikor a "tudományos konszenzus" figyelő tekintete előtt a tudós szerepébe kell helyezkednie.
3. ábra. A Tiszabezdéd Harangláb lelőhelyen előkerült honfoglalás kori gyűrűn ugyanaz a Bél úr mondat olvasható, mint az udvardi avar tűtartón, a pecsétnyomó felületen lévő nyolcágú csillagból (a sumér dingir "isten" szójel magyar megfelelőjéből) azt is megtudjuk, hogy Bél egy isten
Az udvardi avar jelhasználat párhuzamai a magyar népi írásemlékeken
Az udvardi avar tűtartón a magyar hieroglif írás Bél, Rá/ragyogó és szár jelét, valamint az "istenidézés" ábrázolási konvenciót azonosítottuk. Fehér Bencével és másokkal egyetértünk abban, hogy ez az isten, akinek a nevét Bél alakban olvastam el, apotropaikus (óvó, védő, bajelhárító) szerepet játszott az avaroknál. Hasonló jelekkel és jelhasználattal találkozunk a magyar népi jelhasználatban is.
4/a. ábra. Veleméri rajzos sindük, amelyeken apotropaikus (rontáselhárító) szerepben jelenik meg az Éden egy forrásból fakadó négy szent folyóját ábrázoló X alakú Bél hieroglifa, a tetőcserepek mellett fent a népi Bél és Föld szójelek, alattuk pedig a székely írás "b" és "f" betűi
4/b. ábra. Tejesköcsög a szentgotthárdi Pável Ágoston Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Múzeumban Bél isten hieroglifáival, a néprajzkutatás megállapítása szerint az X alakú jelnek a magyar néphit apotropaikus hatást tulajdonít
5/a. ábra. Sárvári tejesköcsög az Istent idéző Ragyogj Rá ... és Ragyogtál Rá ... mondatokkal (mindkét mondat a székely "kis r" párhuzamának tekinthető ferde vonalakból áll) a szentgotthárdi Pável Ágoston Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Múzeumban
A 4/b. ábrán látható sárvári tejesköcsög az avar istenidézés hagyományának kései (feltehetően már nem értett, ám hagyománytiszteletből másolt) maradéka. Az istenidézés jeleihez kötődő ábrázolási és szöveghagyomány szabályai szerint a fenti Ragyogj Rá ... és Ragyogtál Rá ... mondatok között kell megjelennie az Isten nevét, vagy jelzőjét rögzítő jelnek. Esetünkben ez a tejesköcsög életet adó nyílása, amelyet két koncentrikus kör vesz körül. A nyílás és a körök együtt alkotják a magyar etnikumjelző "Lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenciót, azaz a tejesköcsög Lyukó isten megidézésére emlékeztet. A "Lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenciónak a sztyeppén a tagar és hun emlékeken mutatható ki az előzménye, népi változata megtalálható egy szentgyörgyvölgyi korsón is.
6. ábra. Magyarszombatfai tányér, világmodelljének peremén a szár hieroglifa képszerűbb változatai láthatók
Jegyzetek
(1) A szerző cikkének címe:
A szerző nem hajlandó tudni, hogy a "bajelhárító alaknak" a nevét is ismerjük s hogy ez az alak jól körvonalazható: a krónikáinkban Nimród néven szereplő Bél istenről van szó. Bonfini szerint a Nimród név a zsidó krónikákból került a magyar évkönyvekbe, a kutatás azonban tisztázta az isten eredeti nevét (eltérő neveit vagy jelzőit) is: Bél, Ak, Óg stb.
5. ábra. Az 1996-ban közreadott dolgozatom elsőként hívja fel a figyelmet a hun és avar régészeti tárgyakon található székely jelpárhuzamokra, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy a hunok és az avarok egyaránt magyarul beszéltek, a füzet anyagának bővített változata megjelent A székelység eredete c. tanulmánykötetben is
(2) A "Párhuzamosan élő írástípusok az avar- és a honfoglaláskorban – közvetlen kapcsolatban állhatnak-e a rovásírással?" című cikke elérhető a neten is. Fehér Bence kérdőjellel látta el a cikk címét, pedig erre a kérdésre már évtizedekkel korábban választ adtam (5. ábra). Személyesen adtam át neki az 1997-ben kiadott Magyar hieroglif írás c. kötetemet is, amelyben ezt a folyamatot (a székely írás eredetét) tankönyvszerűen leírtam és példákkal illusztráltam. Ezek szerint a székely írás egy végső soron kőkori eredetű hieroglifikus (ősvallási vonatkozású szó- és mondatjeleket alkalmazó) írásunkból vezethető le, amelyet használtak a szkíták, hunok és avarok is. E hun-avar írás szójelei a mai napig azonosíthatók a népi, uralmi és vallási jelkészletünkben és a székely írásban is (ez utóbbi helyen többnyire, de nem kizárólagosan egy hangot jelölő betűkké válva). Azaz a felfedezés, amelyet a gyanútlan olvasó Fehér Bence dolgozataihoz köthet, korántsem az ő érdeme. Idegen tollakkal ékeskedik? Az avarhun és a székely írás azonosságát felvető elődök (Szekeres István, Harmatta János, Vékony Gábor és e sorok szerzője) között egy világos szempontot követve válogat: aki a végzettsége folytán a szakma belső köreibe tartozik, az akkor is hivatkozható, ha téved, miközben a dilettánsok eredményeit el kell hallgatni, ám ki lehet sajátítani. Ilyen szó nélkül átvett eredmény az is, hogy ezek a korai rovásszövegek magyar nyelvemlékként kezelendők. Nyelvemlékként emlegeti Fehér Bence az avar szövegeket is. Örvendetes, hogy az OSZK nyelvemlék-kiállításához kapcsolódó munkám eredményeképpen az akadémikus tudomány újabban nyelvemléknek tekinti a rovásírásos szövegeket is. Sajnálatos, hogy eközben e tudománytörténeti folyamatról (az akadémikus tudomány kedvező iránymódosítása érdekében általam végzett munkáról) nem ad korrekt tájékoztatást az olvasóinak. Miközben a Magyarságkutató Intézet fészbukos csoportjából és a Kovásznai Kőrösi Csoma Konferenciáról is ki vagyok rekesztve a tudományos álláspontom miatt.
A "tudományos konszenzusnak" ez a magatartása a legsötétebb középkor eljárását idézi, amelyet még nem érintett meg a felvilágosodás szele. Ez az oktalan gőg és indokolt egzisztencia-féltés vezetett egykor Giordano Brunó megégetéséhez. Szerencse, hogy ma már csak a cenzúra (elhallgatás, kitiltás), meg a jelzőosztogatás maradt meg az eszköztárukban. Pedig Descartes óta tudjuk, vagy tudni kellene, hogy a tudományban nem a hatalom, nem a papírozottság és a "tudományos világ" népszavazása számít, hanem csak az érvek. Ez az udvardi avar szöveg és annak Fehér Bence általi téves értékelése világosan megmutatja, hogy az akadémikus "tudomány" sorozatos csődjét a szemellenző és a köldöknézés okozza. A "dilettánsok" eredményei (például a magyar szójelek létének tudomásul vétele) nélkül belátható időn belül előrelépésre sem lesznek képesek.
(3) A "tudományos konszenzus" magyar- és tudományellenes prekoncepciói akadályozzák az udvardi rovásszöveg felismerését. Ezek közé tartozik, hogy a székely írás szó- és mondatjeleit nem létezőknek kell tekinteni (mert cáfolják a székely írás végső soron sémi eredetéről terjesztett tévtanokat?). Pedig a szó és mondatjeleinkről hiteles forrással is rendelkezünk Veit Gailel tollából. Ezek a szó- és mondatjelek megtalálhatók Thelegdi János, meg a Nikolsburgi ábécé jelei között, valamint a népi, uralmi és vallási jelhasználatban, továbbá az énlakai, a székelyderzsi és a Bodrog-alsóbűi rovásemlékekben is. Az akadémikus szerzők azonban akkor is fontosabbnak tartják a szakmai köldöknézést a tudományos előrelépésnél, a kérdések lehető legpontosabb megválaszolásánál, ha a számukra is nyilvánvaló az alfabetikus olvasatra alapozott (azaz a hibás módszertanból törvényszerűen következő) csődsorozatuk. Ezért nem vette észre Fehér Bence sem, hogy az általa tárgyalt udvardi rovásjelek könnyen érthetők és elolvashatók a magyar hieroglif írás szójeleivel, bár rendelkezik a Magyar hieroglif írás tiszteletpéldányával.
Irodalom
Fehér Bence: Legősibb nyelvemlékeink? MKI Évkönyv 2019, 2020.
Fehér Bence: Egy avar kori rovásírásos felirat Aquincum–Szőlő utcából: az ószláv nyelv korai emléke, Studia Epigraphica Pannonica X. 16-22, 2019.
Fehér Bence: A Kárpát-medence első ókori feliratcsoportjának meghatározásához, Studia Epigraphica Pannonica X. 5-15, 2019.
Varga Géza: Megjegyzések Fehér Bence: "A Kárpát-medence első ókori feliratcsoportjának meghatározásához" c.tanulmányához
Varga Géza: Az Aquincum-Szőlő utcai avar kulacs jelei
Varga Géza: Kovásznai argumentum ad ignorantiam
Varga Géza: Vannak-e-szó- és mondatjeleink?
Varga Géza: Az akadémikus "tudomány" sorozatos írástani kudarcait a hieroglifáink fel nem ismerése okozza
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Varga Géza: Az énlakai Egy Isten mondatjel
Varga Géza: A székelyderzsi Dana ten mondatjel és társai
Varga Géza: A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Lyukónak
Varga Géza: A Gizella kincs turulos fibulájának hieroglifikus szövegei
Varga Géza: Az égig érő fa ábrázolásai
Varga Géza: Az apahidai hun turulok hieroglifikus szövegei
Varga Géza: A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar hieroglifái
Varga Géza: Tiszabezdéd Harangláb honfoglalás kori gyűrűjének hieroglifái
Varga Géza: Veleméri rajzos sindük
Varga Géza: Monok István és az Országos Széchenyi Könyvtár történelemhamisító nyelvemlék-kiállítása
Varga Géza: Thelegdi János: Rudimenta
Varga Géza: A Magyarságkutató Intézet rovológiai teljesítménye
Kétségtelen, hogy elfogult vagyok, mert teljes szívemből szeretem az Őrséget és a szállásunkat, de Ön is így járhat, ha egyszer nálunk nyaral! Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése