Varga Benedek főigazgatónak,
Magyar Nemzeti Múzeum
Tisztelt főigazgató úr!
Köszönöm a válaszát, amelyet a Revíziós
jegyzőkönyv hibájára hivatkozva okirathamisítás miatt tett feljelentésemről
küldött tájékoztatásomra adott! E válaszát azonban - mivel az nem egyezik a
tényekkel - nem fogadhatom el.
Alább idézek a leveléből,
hozzáfűzve az észrevételeimet.
1/b. ábra. A két
felvétel a múzeumban készült: a bal oldali a leadás után (ezt Rezi Kató Gábor
főigazgató-helyettestől kaptam dokumentáltan), a jobb oldali pedig a reszelés
és a polírozás után (ez Tomka Gábor főigazgató-helyettes tanulmányában jelent
meg)
Szakszerű és tudományos igényű
munka folyt-e a múzeumban?
- Állításával ellentétben nincs olyan szakmai protokoll, amelyik restaurálás ürügyével a letétbe helyezett és gondjaikra bízott értékes lelet jeleket hordozó felületének barbár lereszelését megengedné. Ez a tényállás – tudomásom szerint – nem a szakmai protokollban, hanem a BTK-ban szerepel. A lelet alakja, hossza, felülete, jeleinek száma és színe is megváltozott a „restaurálás” során (1. ábra).
A leletről készült publikáció
egyébként sem felel meg a szerződésünknek, amelyben tudományos igényű leírásban
egyeztünk meg. Ezzel szemben:
- Nem tudományos folyóiratban
jelent meg (amelynek szerkesztősége elvileg jótékonyan befolyásolhatta volna a tanulmány
minőségét), csak egy alkalmi magánkiadványban.
- A szerző nem a lehetséges
körültekintéssel állapította meg a lelet készítésének korát. Érdeme a
dolgozatnak, hogy a párhuzamok alapján javította a korszakba sorolást (nem hun,
hanem késő középkori). Tomka Gábor azonban a visegrádi palota építésével
egyidejűnek mondja a leletem visegrádi párhuzamát, mert azt a palota kertjének
egyik teraszán találták s ebből becsülte meg a letétbe adott jelvényem korát
is. A visegrádi palota kertjének teraszait azonban egy korábbi falu területéről
(például temetőjéből) hozott földből töltötték fel, azaz a párhuzam öregebb a
palotánál. Tomka Gábor nekem szóban elismerte, hogy a lelet néhány száz évvel korábbi
is lehet. Ezt a lényeges adatot azonban nem tartalmazza a dolgozata.
- Tomka Gábor téves nézetből (fejtetőre
állítva) próbálta meg értékelni a lelet jeleit. Egy korrekt tanulmánynak
mindegyik nézetet tárgyalnia kellene, különösen, ha a kiválasztott nézet jelformája
a szerző szerint is „rontott” jelként magyarázható (azaz nincs olyan jel),
miközben a nem tárgyalt helyes nézet jelformái azonosíthatók a székely írás jeleivel.
Több körülmény miatt is különös a
rovásjelek mellőzése.
Dienes István, a múzeum korábbi
főigazgatója beszámolt a halomi rovásemlékről írt cikkében arról, hogy a saját
kollégái is csúfolódnak vele és a komolyabb öregedés jelének tekintik a
rovásírással való foglalkozást.
Rezi Kató Gábor
főigazgató-helyettes úr szóban arról tájékoztatott, hogy azok a munkatársaik,
akik szerint rovásjelek vannak a leleten, nem vesznek részt a lelet leírásában.
Az Önnel való legutóbbi személyes
találkozásunkon Tomka Gábor is jelen volt és tanúk előtt elszólta magát a lelet
vastagabb részéről beszélvén. Azt állította ugyanis (helyesen), hogy ott három
jel van, miközben a dolgozatában csak egyetlen „rontott latin M” betűt
feltételez (tévesen). Lenne egy magánvéleménye és egy másik, a múzeumi
„tudományos konszenzus” előtt vállalható hivatalos álláspontja is?
A múzeumba történt leadáskor
készített Átvételi jegyzőkönyvben és a Letéti szerződésben is
szerepel, hogy a tárgyon rovásjelek vannak. Magyarázatra szorul, hogy hová
tűntek ezek a rovásjelek a reszelés után, miért nem foglalkozik velük a
„tudományos” dolgozat?
- A dolgozat nem jól határozta
meg a leleten lévő jeleket. Az elkeskenyedő részen lévő ék alakú jeleket sormintának
tekinti, a vastagabb végén lévő három jelet pedig „rontott latin M”-nek. A „rontott”
jelző odabiggyesztése azonban egy tudományos igényű dolgozatban nem pótolja a
jelek világában való körültekintést. Arra utal-e ez, hogy a szerző nem ismeri
fel a latin M betűt s - a jelek valódi meghatározásának elkerülhetősége
érdekében? – magas színvonalú munka helyett inkább szavakkal űzött méltatlan
játékkal fizeti ki a letevőt és az olvasóit?
2. ábra. Tomka
Gábor főigazgató-helyettes úr a fenti (fejük tetejére állított) jeleket
határozta meg „rontott latin M” betűként
Szükségtelen véget nem érő
polémiába bocsátkozni, hogy a leletről készített tanulmány tudományos igényű-e,
vagy sem. Elegendő egy pillantás a 2. ábrára ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen: a
főigazgató úr nem mondott igazat a dolgozat tudományos értékéről sem.
A süketek párbeszéde
tekinthető-e tudományos igényű együttműködésnek?
Valóban volt szerencsém néhány
esetben részt venni a leletről folytatott megbeszéléseken. Ezeket minden
esetben én kezdeményeztem, hogy ezzel is segítsem a szerződésünk teljesítését.
Sajnos a munkájuk csődjét nem tudtam megakadályozni. A múzeumban ugyanis senki
sem volt, aki a szükséges szaktudással és lelkiismeretességgel állt volna a
munkához. Például kezdetben egy szülési szabadságon, majd gyesen lévő
fiatalasszonyra bízták a témát, aki persze nem tudott sokat segíteni. Az is jellemző,
hogy ez a most tárgyalt levél is azonnal cáfolható Fekete Péter államtitkár
levelével, mert a jelek szerint senki sincs a múzeumban, aki az eddigi
dokumentumokat ismerné és számon tartaná, hogy mikor, kinek mit állítottak.
Amikor megszámoztam a leleten
lévő jeleket és készítettem róluk egy rajzot, átadván azt Rezi Kató Gábor
főigazgató-helyettes úrnak és munkatársainak, akkor gyorsan megegyeztünk abban,
hogy a leleten 7 jel van (három betű a két vízszintes vonal között és négy ék
alakú jel az elkeskenyedő részen). Akkor azt hittem, hogy innen tovább lépve a
jeleket egyenként azonosíthatjuk. Tomka Péter szakértő azonban latin AK
monogramot és sormintát határozott meg, Tomka Gábor főigazgató-helyettes úr
tanulmányából pedig az derült ki, hogy a leleten egy „rontott latin M” betű és
egy sorminta van.
Amikor azt javasoltam, hogy –
saját szakértők hiányában – kérjék a minisztérium segítségét és írjanak ki egy
pályázatot a lelet és jeleinek értékelésére, akkor ezt azzal intézték el, hogy
ilyen pályázatok az 1800-as években voltak divatban.
Amikor kifogást emeltem a lelet
felületének barbár lereszelése ellen, akkor előálltak egy mesével a
reszelőnyomokat hagyó (előhívó) folyadékról, amivel persze elismerték, hogy a
reszelőnyomok a restaurálás óta láthatóak a tárgyon.
Az egyik beszélgetésünkön felhívtam
a figyelmüket arra, hogy a letétbe helyezés óta három esetben is lemérték és
dokumentálták a tárgy hosszát és az - a reszelés, majd az azt követő polírozás
miatt - monoton csökkenést mutat. Erre azzal válaszoltak, hogy a mérőeszköz
pontatlan. Ez egyrészt azért nem igaz, mert tizedmiliméteres meghatározás is
van közöttük, ami nem szokás pontatlan eszközzel. Másrészt, ha ezzel a válasszal
azt állítják, hogy egy ilyen kis tárgy hosszát sem képesek 10 év alatt
megbízhatóan megmérni, akkor ez cáfolja a szakszerűségüket és a
tudományosságukat. Inkább arról lehet szó, hogy mindig az alkalomhoz illőnek
gondolt mellébeszéléssel hárítják el a jogos kifogást.
Amikor egy személyes
beszélgetésünkön emlékeztettem arra, hogy az átvételi jegyzőkönyvben rovásjelek
is szerepelnek, ezért a rovásjelek azonosítását is el kellene végezni, mert a
leleten sem rontott, sem rontatlan latin M betű nincs, akkor Ön azt válaszolta,
hogy majd megkérdezi a Tudományos Tanácsot. Azóta, a választ sürgető levelemre
sem kaptam tájékoztatást a Tudományos Tanács álláspontjáról, sőt az a gyanúm
támadt, hogy ebben a múzeumban nem is létezik ilyen testület. Legalábbis a
neten olvasható szervezeti leírásban nincs nyoma.
Azaz, ha a múzeum nem akar
tisztességes eszmecserét folytatni, hanem inkább gúnyt űz a letevőből, akkor
abból nem lesz komolyan vehető párbeszéd.
Volt-e reszelés a múzeumban,
vagy sem?
Az 1. ábrán lévő fényképek
alapján a lelet végei megváltoztak. S nem azért, mert az idő múlásával
gyarapodott volna a lelet, hanem mert kisebb lett – ami sérülést jelent és bizonyít.
Fekete Péter államtitkár úr
levele a múzeum főigazgató-helyettesétől származó információ alapján azt írja,
hogy a restaurálás során a vascsap maradéka elveszett. Ez is sérülés.
Fényképfelvételeken is jól
láthatók a reszelésnyomok (3. ábra). Például a Vér Sándor fémipari szakember
által a vascsap elveszésekor a múzeumban keletkezett friss fémfelületről
készített mikroszkópos felvételein is ott vannak a reszelőnyomok. Amelyek nem
keletkezhettek máskor, csak a múzeumi restauráláskor, mert a vascsap kiálló
csonkja akkor veszett el.
Vannak szakvélemények is (például
Hadháziné Vaday Andrea régészé), amelyek friss reszelésnyomokról tájékoztatnak,
miközben a leadáskor készült fényképeken még egyetlen reszelésnyom sem volt.
Ön, kedves főigazgató úr, nem mond igazat akkor sem, amikor tagadja a tárgy
sérüléseit.
3. ábra. A három
közül első jel a leadáskor (balra) és a reszelés után (jobbra)
Pontos-e, igaz-e a Revíziós
jegyzőkönyv megfogalmazása?
Levele szerint a Revíziós
jegyzőkönyv nem a leadás kori (2009-es), hanem a letét meghosszabítás kori
(2019-es) állapothoz képest állítja a letét épségét és változatlanságát. Ha ez
így van, akkor kérem a Revíziós jegyzőkönyv szövegének ennek megfelelő
módosítását! Ott ugyanis olyan megfogalmazás szerepel, amit általánosan lehet
érteni (félre lehet érteni) s ami ezért alkalmasnak tűnhet a restaurálás során
elkövetett hibák eltakarására. Tehát, ha ez lehetséges (amennyiben törődnek
azzal, hogy a kezükből kikerülő dokumentum félreérthetetlen és pontos legyen),
akkor szíveskedjenek feltüntetni a Revízós jegyzőkönyvben, hogy mikori
állapothoz képest tekintik épnek és változatlannak a leletet! E nélkül a
pontosítás nélkül ugyanis a Revíziós jegyzőkönyv önmagában egy valótlan
állítás.
Mit állapítottak meg a
vizsgálatok?
Az igaz, hogy tíz éve ismételten
tiltakozom a tulajdonomat képező lelet barbár lereszelése és a szerződésben
vállalt tudományos igényű leírás szabotálása, a tudományos célok megcsúfolása
ellen. Arról azonban nem tudok, hogy egyetlen alkalommal is azt állapították
volna meg, hogy a panaszaim minden jogalapot nélkülöznének. Volt rá példa, hogy
vizsgálatot ígértek, de az eljárás során sohasem kérdezték meg a véleményemet,
mindig kizárólag a múzeumtól kapott információkat vették figyelembe. Az
eljárások során így kialakult féloldalas és elfogult álláspontról egyedül
Fekete Péter államtitkártól kaptam tájékoztatást, de ő sem írta, hogy a
panaszom nélkülözi a jogalapot. Ezzel szemben arról tájékoztatott, hogy a
leletnek a restaurálás során valóban eltűnt egy részlete. Ez – a
leletpusztítást illetően - nem cáfolja, hanem alátámasztja az állításaimat. Ami
pedig a tárgy szerződésben vállalt tudományos igényű leírását illeti, az a 2.
ábra alapján beláthatóan elmaradt. A jelek szerint bármelyik nem debil
általános iskolás jobban tudhatja, milyen is a latin M betű. A nemzet szégyene,
hogy a Magyar Nemzeti Múzeum ezt a „rontott latin M” meghatározást tekinti a tudományos
álláspontjának és 10 év alatt is képtelennek bizonyult a tárgyon lévő jelek
meghatározására.
Milyen viszonyban van a
Magyar Nemzeti Múzeum jó hírneve a szólásszabadsággal?
Nem kellene a leletrongálásban
így, vagy úgy cinkosok érdekeit összetévesztenie a Magyar Nemzeti Múzeum jó
hírével, mert két dologról van szó. A múzeumot megalapító Széchenyi Ferenc
minden tiszteletünket megérdemli, amiképpen fejet hajtunk a hun aranyakat az
élete kockáztatásával a megszálló oroszok elől mentő Csallány Dezső rováskutató
emléke előtt is. A rótt nyelvemlékünket pusztító és letagadó munkatársakat
azonban nem lehet velük egy sorban említeni. A magán- és közérdek azt kívánja
meg, hogy ezt az Ön által megkísérelt összemosást elkerüljük, amihez szükség
van a történtek nyilvánosságra hozására. Megértem, hogy ez kényelmetlen Önnek,
de ez a cselekedeteik törvényszerű és logikus következménye. A vétkeseknek
szokott a legtöbb kifogása lenni a történtek nyilvánosságra hozása ellen. Éppen
ez a körülmény indokolja a nyilvánosság igénybevételét és ez magyarázza a
szólásszabadság törvénybe iktatását is. A múzeumkertben szobrot kapott Arany
Jánossal szólván: Vétkesek közt cinkos, aki néma. Általában feltételezhető
ugyanis, hogy a kellemetlenséget elkerülendő, a hibát elkövetők egyszer mégis
csak tesznek valamit a helyesbítés érdekében. Ez a megoldás szolgálná a
közérdeket a mi esetünkben is.
Elősegíti-e a szerződésbontás
a szerződés teljesítését?
A fejezetcímben foglalt költői
kérdés azért indokolt, mert a jelek szerint a múzeumban ez nem merült fel. Nem
a szerződés teljesítésére törekszik, hanem a szaktudásukat és a becsületüket
meghaladó feladat alól szeretne kibújni. Még nem történt meg a leadáskori
állapot leírása (a közzétett rajz a lereszelt állapotról készült, a jelek
„rontott latin M” magyarázata nem tudományos igényű, a korszakba sorolás is
pontosítandó néhány száz évvel). A Magyar Nemzeti Múzeum 10 év alatt immár másodszor
kísérli meg, hogy a meggyalázott és letagadott nyelvemléket visszaadja, a
szerződésünket pedig – annak teljesítése előtt – felbontsa. Mivel a tudományos
haladáshoz és a nemzeti önismeret fejlesztéséhez a szerződés pontos
teljesítésére van szükség, ebben nem lehetek a társuk. A tárgynak egyébként is
múzeumban van a helye.
Tisztelt főigazgató úr! A Magyar Nemzeti
Múzeumnak a letéti szerződésünk kitűnő lehetőséget kínál arra, hogy leírjon egy
nagyon érdekes tárgycsoportot és hozzáadjon valamit a hun-magyar azonosságról
eddig tudottakhoz. Ez a tárgycsoport – amelynek a letétbe helyezett lelet volt
az első, a múzeum szeme elé került darabja – megvilágítja a magyar írástörténet
kezdeteit, mert több példányon is vannak elolvasatlan rovásszövegek.
Lehetőségünk van annak tisztázására is, hogy a leletet miért gondolta öt régész
és a múzeum akkori főigazgatója is hunnak, vagy hun korinak, holott – azóta
kiderült – hogy nem az? Nos azért, mert egy hun kori ábrázolási és
szöveghagyomány Árpád kori továbbéléséről és kereszténnyé válásáról lehet szó.
Ez a tárgy ugyan nem cikáda fibula, de ugyanazt az ősvallási hagyományt
képviseli, mint amit a cikáda fibulák némelyikén ki lehet mutatni. Ezek is,
azok is a világoszlophoz, égig érő fához kötődő elképzelésekről tanúskodnak,
azok valamilyen (esetenként eltérően megfogalmazott) grafikai és szöveges
megjelenítései, amelyek máig élő hagyatéka végső soron a magyar címer kettős
keresztje és hármas halma is. Gondolom, hogy mi sem áll távolabb az Önök
szándékaitól, mint a rovásírás és a hun-magyar azonosság kutatása, ám ez lenne a
szerződésben vállalt feladatuk lényege, amit eddig nem teljesítettek.
Kérem,
hogy egy évtized után kezdjék el végre a szerződés teljesítéséhez vezető
tudományos igényű munkát!
Kétségtelen, hogy elfogult vagyok, mert teljes szívemből szeretem az Őrséget és a szállásunkat, de Ön is így járhat, ha egyszer nálunk nyaral! Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot!
