Laszlovszky András akaratlanul is elismeri a sumér és a magyar nyelv valamiféle rokonságát

Bevezető

A neten két álláspont is megjelent az utóbbi időben a sumér-magyar kapcsolatok tárgyában, majdnem azonos címek alatt. Az egyik Révész Péter professzor úr előadása, ő a sumér-magyar rokonság mellett száll síkra, a másik pedig Laszlovszky András dolgozata, aki viszont mintha nem örülne ennek. E cikkben - bár nem vagyunk sem nyelvészek, sem történészek - megpróbálunk igazságot tenni a két álláspont között a rendelkezésre álló írástörténeti és egyéb adatok alapján. 

1. ábra. A legkorábbi sumér képjelek és a magyar jelkészlet formailag egyeztethető jelei, közülük néhánynak nem csak a formája, hanem a jelentése és a hangalakja is azonos, vagy hasonló

A haynauista-hunfalvysta alapozású finnugrizmus éppen elégszer bizonyította már, hogy legfontosabb informális célja a magyar őskultúra letagadása és minden lehetséges eszközzel való eljelentéktelenítése. Ennek egyik "kézenfekvő" eszköze a hun-magyar azonosság, a sumér-magyar rokonság és általában a magyarság magaskultúrákkal való kapcsolatának tagadása a finnugrista irományokban. Kézenfekvő ez az eszköz számukra, mert a "tudós" urak és elvtársnők úgy csűrik-csavarják a következtetésláncokra épülő, komolyan vehető tudományos alapozást jobbára nélkülöző megállapításaikat a magukfajta szerkesztőségek által uralt folyóiratokban, ahogyan azt a prekoncepciójuk megkívánja. Ennek érdekében - szakmai érvek híján - habozás nélkül nyúlnak a jelzőosztogatás, a cenzúra, a kitiltás, leletrongálás és a szócikktörlés eszközéhez. Szomorú és egyúttal mulatságos is, ahogyan az ellenségképzőként működő egyetemeken oktatott téveszmék képviselői a lépésről lépésre való hátrálásuk közben is úgy tesznek, mintha valamiféle szakmai és erkölcsi fölény birtokában lennének. 

Nem állítom, hogy ez a jellemzés Laszlovszky Andrásra pontosan illik, az azonban gyanítható, hogy ő is ugyanebből a levegőből szívta magába az egyébként tiszteletre méltó, ám féloldalasnak tetsző tudását (1). Ha a "tudós" finnugrászok dolgozataiban mintha illene félnótásnak tekinteni a másként gondolkodókat, ha a Magyar Nemzeti Múzeumban habozás és szégyen nélkül lereszelik a letéti szerződéssel a gondjaikra bízott rovásemléket, akkor Laszlovszky András magatartása is ismerősnek tűnik.

2. ábra. A Magyar hieroglif írás c. kötet tárgymutatójában felsorolt sumér jelnevek a nun "herceg" kivételével rokoníthatók a nekik megfelelő magyar szavakkal 

Amikor még a sumér-magyar szóegyezéseket is tagadták

Sokan emlékezhetnek rá, hogy Komoróczy Géza professzor úr milyen etikátlan módon próbálta meg cáfolni a sumér-magyar szóegyeztetések jogosságát. Közszájon keringett például, hogy a sumér khursag kalama kifejezés magyarul ország halma. A professzor úr azt vetette ez ellen, hogy igen, valóban ugyanazt jelenti a sumér és a magyar mondat, ám a sumérben a khursag jelenti a hegyet és a kalama az országot. Az akadémikus áltudománynak ugyanis akkor még az volt a hazug rögeszméje, hogy a sumért rokontalan szigetnyelvnek kell beállítani, ezért  a sumér és a magyar között szóegyezések sem mutathatók ki. A könyvkiadás monopóliuma lehetővé is tette, hogy az akadémikus áltudomány a legképtelenebb ostobaságokat is a Tudomány fennkölt pózában adhassa elő - hiszen a visszabeszéd lehetősége jelentősen korlátozott volt. 

Ezzel az akadémikus állásponttal már akkor is szemben állt néhány nyelvi tény, amit "persze" Komoróczy Géza professzor úr nem volt hajlandó észrevenni, mintha célja nem az összefüggések feltárása, hanem a tagadása lett volna. 

- A sumér khur kettős, "ország" és "hegy" jelentésű és ennek megfelelően a sumér khur megfelelője megtalálható a magyar ország és orom szavak tövében is. 

- A sumér kalama szóval is két magyar szó vethető össze: a halom és az állam. A magyar állam és a sumér kalama megfelelője Elám neve is. A tamil nyelvben is hasonló szó jelenti az államot.

A fentiekből következően Komoróczy Géza professzor úr nem mondott igazat. 



Fordulat a sumér nyelv sziget jellegének megítélésében  

Nagy mellényéből ítélve Laszlovszky András "nyilván" nem olvasta az Erdélyi István régész által szerkesztett Eleinket és az Így írtok ti magyar őstörténetet c. kötetem sem lehetett a kezében - ezért aztán nem várható el tőle, hogy a legfontosabb, írás- és nyelvtudományt illető felismerésekről tájékozott legyen. E két helyen jelent meg ugyanis Csúcs Sándor professzor úr tudománytörténeti jelentőségű állásfoglalása, amelyben - a nevem említése nélkül - egy korábban közreadott gondolatomat ismételte meg, amelyre a székely írás előzményének kőkori elterjedtsége alapján jutottam: 

"Ha elfogadjuk a Homo sapiens monogenezisét, akkor el kell fogadnunk az emberi nyelv monogenezisét is. Márpedig, ha az első emberek egy közös nyelven beszéltek, akkor a mai beszélt sok ezer nyelv kialakulása csak a nyelvrokonság feltevésével magyarázható. Más kérdés az, hogy a ma beszélt nyelvek többségének rokonsága az összehasonlító nyelvtudomány eszközeivel a nagy időbeli távolság miatt nem mutatható ki." 

Csúcs Sándor a fenti bekezdésében a helytelen Homo sapiens kifejezést használta a szakszerűbb Homo sapiens sapiens helyett. Ez ugyan nem mindegy, de lépjünk tovább felette, mert ettől eltekintve az idézett (A finnugor elmélet alkonya c. kötetemből átvett) álláspontjával - korántsem meglepő módon - egyetértek. Elmondta ezt már az Ószövetség is a nyelvek összezavarodása előtti egységes ősnyelvről szólván, csak a "tudományos konszenzus" pillanatnyi állapota szerint ezekre - az (ős)vallás és az írástan tényeire - mintha illetlenség lenne odafigyelni (2). 

A fentiek azt jelentik, hogy immár a finnugrisztika neves képviselője is elismeri (bár e nélkül is tudtuk): a sumér nem rokontalan szigetnyelv, hanem Ádámról és Éváról ősrokonság fűzi a magyar nyelvhez is, meg minden más nyelvhez is, amiről azonban a nyelvtudomány nem sokat tud mondani, mert nincsenek hozzá eszközei (mivel nem hajlandó odafigyelni a székely írás kőkori eredetének tényeire). 

Vagyis bármit hoz is fel Laszlovszky András a sumér-magyar rokonság gondolata ellen, annak eleve nem lehet tudományos súlya, mert a sumér és a magyar nyelvet minden kapálózása ellenére is összekapcsolja valamiféle rokonság.  


Felhasználható-e Josephus Flavius és Anonymus a magyar őstörténet kutatásában?

Révész Péter professzor úr olyan adatokat sorol fel, amelyek a mai Törökország déli részén egykor volt Magóg országát végső soron és közvetve magyar őshazának mondják. Josephus Flavius szerint  innen származnak a szkíták, Anonymus pedig megismétli ezt. 

Laszlovszky András azzal érvel, hogy Josephus állításának nincs semmi relevanciája, ugyanis olyat állít, amit Hérodotosz se (a történetírás atyja ugyanis nem említi Magóg királyt és a szkíták tőle való származását sem). Nyilvánvalóan erőtlen ez a kifogás, hiszen nincs olyan szabály, hogy a történetíróknak csak ugyanazt szabad írniuk. Flavius némileg eltérő tapasztalatok alapján némileg eltérő művet írt s ez így van rendjén.

Valóban nagy időtávolságban vannak egymástól ezek a híradások, ami látszólag lehetőséget ad a finnugrista kötekedés számára. Arra azonban nem gondolnak a kákán is csomót keresők, hogy természetszerűleg hagy maga után ilyen távoli nyomokat az ókori és a középkori történetírás, amelyből alig maradt ránk valami. Egy történetíró egyébként is felhasználhat akár ezer évvel korábbi történetírói dolgozatokat is. Laszlovszky András csak a számára lidérces álomként felbukkanó kényelmetlen összefüggések és adatok figyelmen kívül hagyását kísérelhette meg - ám sikertelenül. 

Az emberiség emlékezete időben igen távoli események emlékét is megőrizte. Például az Ószövetségben nyoma maradt annak, hogy Noé gyermekei az Ararát vidékéről kiindulva népesítették be a Földet s ezt a kb. 50 000 éves, mitikusnak tűnő históriát az írástörténet és a genetika is igazolja.  

Révész Péter professzor úr egy korábbi előadásában erről a tájról, a kár írásból származtatta a székely írást is. Hozzátehetjük, hogy a kár a hurrita népnév változata lehet. Fáy Elek egy sor kár szót sorol fel, amelyek magyar szavakkal azonosak (például az alexandriai kikötő károk által elnevezett rakodópartját rakodi-nak mondták stb.). Révész Péternek ez a gondolata nem áll messze Mészáros Gyula álláspontjától sem, aki szerint a szkíták elei az anatóliai hattik voltak. Götz László kitűnő kötetei is azt bizonyítják, hogy a Kaukázustól délre eső tájakról kiinduló sumér-hurri népvándorlás-sorozat meghatározó nyomokat hagyott Eurázsia nyelveiben. 

A székely írás "u" és "v" betűje is a magyar vaske "vas" és a hurrita ushu "réz" szójelekből keletkezhetett az akrofónia során. Mindkét szó eredeti "őskő" jelentése a meteorvasra, az ősatya ajándékára utalhatott (3. ábra). 

3. ábra. Egy ismeretlen jelentésű urartui hieroglifa (balra fent), a székely írás "u" és "v" betűje (alatta), egyiptomi freskón egy fém félkészöntvényt cipelnek (középen),  egy korabeli fém félkészöntvény, amelyet a lenyúzott állatbőr alakjába öntöttek (jobbra) 

Mindezek aláhúzzák Révész Péter professzor úr eljárásának jogosságát. Ugyan miért ne venné figyelembe a fennmaradt történeti forrásokat? Csak azért, mert az általuk közölt tények cáfolják a megfelelő tudományos módszerekkel nem rendelkező finnugrizmus magyar- és tudományellenes prekoncepcióit?


A Magóg név és a magyar népnév összefüggéséről

Révész Péter professzor hasonlónak mondja egymáshoz Magóg király nevét és a magyar népnevet. Laszlovszky András - nyelvészeti nehézségekre hivatkozva - tagadja a két szó azonosíthatóságát, mondván, hogy a "gy" hang nem a "g"-ből, hanem a "d"-ből alakult ki. Ez egy szakszerű nyelvészeti megközelítésnek tűnik, ám nem eléggé körültekintő. A nyelvészeti megközelítés nem feltárja, hanem elfedi a ténylegesen létező, viszont másféle jellegű összefüggéseket. Ugyanis sem Révész Péter professzor úr, sem az általa hivatkozott Josephus Flavius és Anonymus nem állította, hogy a "g"-ből lett volna a "gy". E miatt aztán e nyelvészeti okoskodással az ő álláspontjuk meg sem cáfolható. Révész Péter professzor úrnak viszont igaza van akkor, amikor azt állítja, hogy a Magor hasonlít a magyarhoz. Tényleg hasonlít, csak nem azon nyelvészeti csőlátás szerint, mint amit Laszlovszky András kizárólagosnak gondolhat és ránk akar erőltetni. 

A Magor név és a magyar népnév azért hasonló egymáshoz, mert mindkettőben megtalálható a magas/mágus töve, valamint isteni ősünk, Óg király neve. 

A Magóg tehát "mag(asságos) Óg" értelmű összetétel. A korai népnevek egy részében felbukkan azon isteni ős neve, akitől a nép származtatja magát. A magyarságra alkalmazott másik népnévben, az onogurban ugyanezen ok miatt szerepel Óg úr neve. 

Az Ószövetségben is említett Óg király egy mítikus, a görög Heraklész "her Ak" hérosszal azonos alak. A görög mítoszok ennek megfelelően Heraklészt tartják a szkíták ősapjának. Óg király nevéből származik az ogur "Óg úr" népek elnevezése. A Magóg és a magyar (vö. Muagerisz!) név ősapánk és népünk hasonló kaptafára készült nevei, mert mindkettőben szerepel az Óg név. 

Óg úr feltehetően égisten volt, ezért hasonlít a neve az ég szavunkra. A neve olyan fontos volt egykor, hogy a nevét jelölő Óg szójelből alakult ki a székely írás "o/ó" jele, amelynek párhuzama megtalálható a Máltához közeli Gozo szigeten ma is álló Ggantija neolitikus templom főoltára előtti lépcsőbe vésve (4. ábra). 

 4/a. ábra. A fényképen látható fiaim előtt van a Ggantija templom főoltárának lépcsője (balra), amelybe Óg király jele (jobbra) be van vésve

 4/b. ábra. A neolitikus Ggantija templom két, kettős kereszt alaprajzú részből áll, közülük a bal oldali a korábbi s az ennek közepén lévő "nyak"-ban állnak a fiam a fenti képen, jobbra a székely írás "o/ó" betűje, amely a rovástechnológia miatt fordult függőlegesre

Az ogur népnév a magyar népnévből is kimutatható a szabír Muagerisz királyfi neve alapján, akinek nevét több kutató is a magyar népnévvel rokonította. A név legfontosabb elemei a mu (magas?) és az ager (ogur "Óg úrtól származó"). Hogy ezekből milyen lépésekben alakult ki a mai magyar népnév, az további kutatás tárgya lehet.  Az azonban nyilvánvalónak tűnik, hogy a Magóg és a magyar (mu+ag+er) népnév egyaránt az Óg úrtól (Heraklésztől) való leszármazás emlékét őrzi, mert a népnevek egykor volt divatja a mondai ősük szerint különböztette meg a népeket. 

4/c. ábra. A kácsi Lyukaskő odva felett Óg király hieroglifája jelképezi az eget, mellette jobbra az Ak "patak, Heraklész" és az Ég hieroglifa - amely szavak egymás rokonának tűnnek

4/d. ábra. A Savariai-i (szombathelyi) Iseumban hiteles ásatáson előkerült római kori vakolatminta olvasata: Óg sar (mai magyarsággal: Óg úr)

Nem állítom, hogy ezzel a magyarázattal a magyar népnévvel kapcsolatos minden kérdés választ kapott. Azt azonban remélem, hogy sikerült a magyar népnév és a Magóg név másfajta (nem a modern nyelvészet, hanem az ősvallás szerinti) összefüggését valószínűsítenem. Ez Révész Péter professzor úr és a történeti hagyomány igazát húzza alá. Így aztán Laszlovszky András erre vonatkozó nyelvészeti jellegű cáfolata erőtlen és érdektelen.


A Révész-Laszlovszky vita érvei és ellenérvei

Révész Péter professzor beszámolójának gerincét a Parpola által közölt 3000 sumér szó által nyújtott tanulság levonása képezi. E sumér szavak párhuzama megtalálható az eurázsiai nyelvek jelentős részében, így a finnben és a magyarban is. Az előadó a nyelvtudomány kedvenc bizonyító eszközével, a szabályos hangváltozásokkal illusztrálta a sumér és a magyar szavak összefüggéseit. Fontos közlendő volt ez, amiről a finnugrászaink nem siettek tájékoztatni a magyar közönséget. Hozzátehetjük, hogy Götz László már közreadta a Keleten kél a Nap c. munkájában, hogy a sumér szavak eláraszották a fél világot és a magyar nyelvet is, de őt még a szokásos finnugrista jelzőosztogatással, majd az agyonhallgatással elintézhetőnek vélték. Parpolával ugyanezt már nem tehették meg, mert neki megfelelő pedigréje is van az efféle közlésekhez. Amiből persze az következik, hogy a sumér-magyarológia elleni megszokott acsarkodásoknak lejárt az ideje. Akarata ellenére erről tájékoztatott bennünket Laszlovszky András.  

Révész Péter professzor úr a nyelvtan rokonságára is felhoz több sumér-magyar párhuzamot, például a g gyakorító képző alkalmazását mutatja ki mindkét nyelvben.

Laszlovszky András ezzel indítja a cikkét: "Ezt a videót úgy kezdtem nézni, hogy majd nagyon megmondom a magamét." Ez elfogultságról árulkodik, pedig a tudománynak pártatlannak kéne lennie - amiről persze a finnugrász oldal, az egyetemi agymosás (oktalan gyűlöletkeltés) miatt, nem hajlandó tudni.   

Majd így folytatja Révész Péter előadásának értékelését: "Az itt következő szóhasonlítások a hangtani fejtegetésekkel együtt végre felmutatnak valami tudományos igényt. Ez egészen meglepő, hogy a szabályos hangmegfelelések mekkora hangsúlyt kapnak. Minden nyelvészi igényt kielégíthetnének, csak két apró bökkenő van. Az egyik egészen triviális, mivel nyilvánvaló prekoncepcióra utal, hogy a sumerben a magyartól eltérő hangok esetén mindig „a sumerben így változott” a szöveg. Tehát a mai magyar nyelv hangjaihoz képest a sumer változott meg."  

Laszlovszky András nem fejti ki, hogy ezen miért akad ki. Nincs olyan szabály, hogy a magyar szavak nem lehetnek öregebbek, a magyar nép nem lehet vénebb a suméreknél. Nyilván ama finnugrista prekoncepció és évszázados agymosás dolgozik Laszlovszky Andrásban, miszerint a magyar egy fiatal nép, amely a kultúráját másoktól vette át - ám ezt az írástörténeti adatok (a hieroglifikus szövegek) alapján könnyű cáfolni. Elvi megfontolás az, hogy a suméreknek és magyaroknak egyaránt voltak felmenői, akik valamilyen nyelvet is használtak, akár a kőkorban is. A székely írás és a magyar hieroglif írás megismerésétől tartózkodó akadémikus "tudomány" még úgy tudja (de rosszul tudja), hogy a sumérek hozták létre az első írást, ezért aztán a sumért tekinti lényegében az első (adatolt, a tudományuk számára létező) nyelvnek. S aki ennek a tudományos téveszmének (egy helyes eszme félreéértésének) a talaján állva ítélkezik élők és holtak felett, az könnyen tévedhet. 

Az írástörténet kutatói előtt nem titok, hogy a legkorábbi sumér jeleket megelőzően a mezopotámiai síkságot környező hegyes-dombos vidékeken  már ismert néhány néhány jelkészlet. Ilyen a 6000 éves Tepe Yahja-i jelkincs is, amelyet magyarul Makkay János mutatott be s amelyet - e sorok írójának felismerése szerint - húsznál több jelhasonlóság köt a székely íráshoz és általában a magyar jelkészlethez (5. ábra). Ez is arra utal, hogy a székely írás elődje, a magyar hieroglif írás már a sumérek megjelenése előtt is létezett, amint azt a Magyar hieroglif írás c. kötetben dokumentáltam. 

5. ábra. A Tepe Yahja-i és a magyar jelkészlet párhuzamai

Úgy tűnik, Laszlovszky András nem ismeri a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar, vagy magyarral rokon szöveget rögzítő írásemlékét sem, amely szintén megelőzi a sumérek felbukkanását (6. ábra).

A Mezopotámiát környező hegyvidéken hamarabb alakult ki az emberi települések láncolata s csak később következett be a két folyó völgyének benépesedése és felvirágzása. Mivel e hegyvidékeken a sumérek előtt is kimutatható a magyar jelkészlet, megengedhető annak feltételezése, hogy a sumér kultúra nem csak a jel-, hanem a szókészletünkből is gazdagodott. Az átvett szavakat azután módosíthatták is olyanképpen, ahogyan a hangváltozásokat Révész Péter professzor úr kimutatta. 

6. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor a világ legkorábbi, hiteles ásatáson előkerült, jól elolvasható írásemléke magyar, vagy magyarral rokon nyelv szavait rögzíti, például a tenyésztés szervén viseli a ten jelet, mert a sumér tin "élet" és a magyar teng, tenyész tövében lévő ten is "élet" (ezek szerepelnek a sumér dingir "isten" és a magyar isten szavakban is)

Révész Péter professzor úr nem állította, hogy a sumérek magyar szavakat vettek át és módosítottak. Ettől függetlenül is sántít Laszlovszky András kifogásának logikája, mert nem számol minden elvileg lehetséges megoldással. Ugyanis egy fiatalabb nyelv szavai is átmehetnek egy öregebb nyelvbe az egyidejű létezésük idején. Továbbá egy harmadik nyelvből is átkerülhettek a vizsgált szavak a sumérbe (a Révész Péter professzor úr által mondott változásokkal), a magyarba pedig változatlanul. Ez esetekben is jogosak Révész Péter hangváltozásokat illető megállapításai, ám a Laszlovszky András által emlegetett "prekoncepció" csak egy öngól. 

Nem érthette meg, hogy Révész professzor úr a sumér és a magyar nyelvet is egy közös ősnyelvből véli leszármazni és soha sem mondja, hogy az egyik változott át a másikra. Laszlovszky András szintén tévesen vádolta meg azzal is Révész Péter professzort, hogy kisérletet sem tett a közös ősnyelvben előforduló hangok rekonstruálására. Révész professzor bemutat a rekonstrukcióra egy táblázatot is előadásának 57:00 percében, de ez elkerülhette Laszlovszky András figyelmét.

Laszlovszky azzal is megvádolta Révész professzort, hogy kitalált szavakat használ, mert a "hal" szót egy táblázatban főnévként és nem igeként értette. Így amikor megnézte a PSD szótár hal jelentésű szavait akkor nem találta ott a sumér hulu szót, amit pedig Révész professzor csak a hal (mint meghalni) szóval rokonított: 

Ezt írta Laszlovszky: "Egyetlen példával élve a hal~kala~ḫulu egészen meggyőző lehetne, ha a sumerben tényleg lenne ḫulu alakú, halat jelentő szó. De úgy tűnik nincs, legalábbis a rendelkezésemre álló szótárak nem tudnak sem a ḫul, sem a ḫulu esetén erről, pedig a Pennsylvania Egyetem szótára meglehetősen bő. Ha esetleg valaki ajánlana egy olyan megbízható sumer szótárt, amiben ez megtalálható, akkor még ezt is revideálom."

Ha Laszlovszky András ennyire félrehallja és félrelátja a dolgokat - mert a keresett szó előfordult egy táblázatban is a 21:00 percnél - akkor nem kellene erőltetnie a nyelvészkedést, amihez a vak prekoncepció helyett inkább pontosságra és megbízhatóságra lenne szükség. 

A kritikus elismeri ugyan a sumér szókészlet elterjedését Eurázsia nyelveiben, de ezt nem tekintheti a nyelvrokonság bizonyítékának. Így fogalmaz: "A végkövetkeztetést viszont egy kicsit módosítanom kell: a sumer nyelv nem rokona a magyarnak, legfeljebb annyiban, mint Eurázsia összes többi nyelve."  Azaz, ha akarom vemhes, ha nem akarom nem vemhes.

Láttuk pedig, hogy Csúcs Sándor szerint is minden nyelvet ősrokonság fűz egybe. Nyilván arról van szó, hogy ahány ház, annyiféle rokonságfogalom. Amilyen lábbal felkeltek, vagy amilyenre éppen szükségük van a prekoncepcióik alátámasztásához, azt használják. 

Olvasni olyasmit is, hogy nem a szókészlet, hanem a nyelvtan adja a nyelvrokonság bizonyítékát. Talán erre gondolhatott Laszlovszky András is? Persze azt sem lehet tudni, hogy ezt a "törvényt" honnan veszik, mert eddig még ilyet nem véstek kőbe sehol (s ha véstek volna, az akkor sem lenne a végérvényes igazság).  A nyelvek ugyanis nem úgy rokonok, mint az emberek. Eleve egyetlen ősnyelvből alakulhattak ki, ráadásul az elkülönült leszármazott nyelvek a történetük során számtalanszor újra találkoztak és hatottak egymásra. Areális, rokonságszerű felülrétegeződéseket és pidginizációt eredményeztek e találkozások, végtelenül bonyolulttá és értelmetlenné téve a nyelvcsaládok fantazmagóriáját. Az érintkezések során nem csak a szókészlet elemeit, hanem a nyelvtan részleteit is többször át- és visszaadhatták egymásnak. 

A szókészlet és a nyelvtan rokonságát bizonyítja, hogy a sumér ada "atya", az adamu pedig "atyám". Amiből nyilvánvaló, hogy a sumér és a magyar nyelvet nem csak a szókészlet, hanem a nyelvtan valamilyen fokú hasonlósága is rokonítja. A rokonság fokát és történetét érdemes kutatni, a létét letagadni azonban akkor is értelmetlen dolog, ha kellően nagy mellénnyel próbálkozunk vele. 
  

A szavartü aszfalü jelentése

Bíborbanszületett Konstantin görög császár jegyezte fel, hogy a magyarok régi neve a szavartü aszfalü, amit általában rendíthetetlen szavárdnak fordítanak és a szabírokat értik alatta. Révész Péter ezt a nevet az ókori Szubartu nevével kapcsolja egybe, amivel nem áll egyedül. Laszlovszky András ezt sem hagyja szó nélkül.

"A VII. Kónsztantinosz által közölt σαβαρτοι ασφαλοι név középgörög olvasata szavartoi aszfaloi. tehát szavarok és nem szabirok. Bár a b>v hangváltozás elég általános a kora középkorban, mégis a szavar, és nem a szabir az, ami adatolható, így már lényegesen nehezebb a kora ókori Subartuhoz kötni. Ráadásul a Subartu földrajzi név bár sokáig fennmaradt, egyáltalán nem maradt változatlan, így az Isuva, Supa, Supria, Szóphéné és Sophene névalakulás megmutatja, hogy abban a 3000 évben nem igazán maradhatott a subarok neve végig subar. Tartozott közben a Hettita Birodalomhoz, Mitannihoz, Asszíriához, Urartuhoz, Kappadókiához, Armeniához, a Szeleukida Birodalomhoz, majd Róma és a perzsák ütközőzónája. Ez nem az a terület, ahol 3000 évig rejtőzve egy helyben élhetne egy nép. Ezzel szemben a szavar név egészen véletlenül a csuvasok eredeti(bb) suvar nevével vethető inkább össze. Ez a kapcsolat sokkal valószínűbb, aztán hogy a kettőnek a közös eredete van-e valamilyen kapcsolatban egy 3000 évvel korábbi néppel ... Ez már csak fantázia kérdése." - teszi hozzá Laszlovszky András.

  

A legfőbb érvét ismét csak nincs okunk komolyan számításba venni, hiszen ő is elismeri, hogy "a b>v hangváltozás elég általános a kora középkorban". Ha pedig ez köztudott, akkor nem érdemes a b>v hangváltozáson fennakadni. Ami pedig a fantáziát illeti, ez elengedhetetlenül szükséges egy kutató esetében. 

Ami a "rejtőzködő szubartuiakat" illeti, nem nagyon kellett rejtőzködniük, mert nagy nép voltak. Több kutató szerint ők voltak a hurriták, akik Mitanni és a környező országok alaplakosságát alkották. A hurritákhoz pedig rovológiai adat is köt bennünket, ugyanis az "u" rovásbetűnk akrofóniájának rekonstrukciója a hurrita ushu "réz" szóhoz (vagy magyar rokonához?) vezet, amelynek párja, a waske "vas" szó az örményeknél is fennmaradt. S mindkettő a magyar őskő-re, a meteorvas korabeli magyar nevére mehet vissza. A Szubartuból induló hurriták a Kr. előtti évezredekben átköltöztek a sztyeppére és korántsem lehetetlen, hogy belőlük lettek a szabírok - ami persze további kutatást igényel. 

A csuvasok az őket hódoltató szabíroktól vehették át az eredetibb szuvar nevüket, amint Szibériát is a szabírokról nevezték el, csak ott a v helyett b maradt fent a névben. Patkanov azt is megemlíti, hogy a szabírokat taparnak is nevezték Szibériában s e tapar név (pontosabban a tapar ős mondat) fentmaradt a székely írás "tprus" mondatjelében is. 

A szabír történet a források alapján jól azonosítható a magyar őstörténettel. Például a Tarih-i Üngürüsz tájékoztat arról, hogy Szkítia fejedelme 20 000 lovast adott segítségül Iránnak, amikor az Bizánccal hadakozott. Ez Khoszró Anosirván idejében történt s a 20 000 lovasról az iráni császár is megemlékezik a Karnamagban. Mellesleg Khoszró császárnak és apjának, a hun feleséget kiérdemlő Kavádnak a neve szerepel a magyar krónikák királylistájában is Keve és Keár alakban. Ezidőtájt Irán a hunoknak adózott s számukra (a szabírhunok számára) készült a Szent Korona is a mervi oázisban, ahol hun keresztény püspökség működött. 

„Nem tekintve néhány kalandos magyarázatot, a szavárti (szavárd) név végső eredetét a kutatók egységesen a szabír népnévben vélték megtalálni. E származtatás szerint a szavárd név a török nyelvű szabírok nevéből, pontosabban annak föltételezett szavar alakjából fejthető meg. Ehhez a szavar alakhoz járult volna aztán az ómagyarban egy –ti vagy –di kicsinyítő képző, s így keletkezhetett a szavárdi (szávárti) név.” (Berta/1989/772) (3)

Amiből némi joggal következtetünk arra, hogy az ómagyar nyelv szabályai szerint ragozott népnevet az ómagyarok használták.(4) Berta ugyan török nyelvűnek mondja a szabírokat, az ezt bizonyító adatokat azonban nem tartotta szükségesnek felsorolni. Talán azért, mert ilyenek nem is léteznek. Sőt, Ibn Hauqal szerint az igazi kazárok (a kazárokat szabíroknak is nevezték) nyelve nem hasonlít sem a törökök, sem a perzsák nyelvére (vö. Sebestyén/1975/64; Ligeti/1986/475-489!).

Berta a fenti szófejtésével akaratán kívül meggyengítette a szabírok törökségébe vetett bizalmunkat – hiszen korántsem gondolhatjuk, hogy egy török nyelvű nép magyar kicsinyítő képzőt használt volna a saját népneve képzésekor. A törökösnek vélt szavar alak ugyanis – éppen Berta szerint – csak feltételezett, a magyaros szavárdi (szavartü) alak ellenben létezik a Bíborbanszületett művében.

A szabír és a szuvar népnevekkel kapcsolatos fenti megfontolásokból is az derül ki, hogy Laszlovszky Andrásnak a b és a v eltérésére alapozott érve erőtlen. 

Összegzés

Laszlovszky András talán észre sem vette, hogy a sumer-magyarológia ezerszer és érdemtelenül megalázott hívei előtt hajtotta meg az akadémikus "tudomány" tépett és mocskos zászlaját, amikor Parpola miatt a nagy nyilvánosság előtt volt kénytelen beismerni, hogy a sumér szavak bizony ott vannak az eurázsiai nyelvekben és így a magyarban is. Sőt, a maga visszafogott módján még a sumér-magyar rokonságot is elfogadta "legfeljebb annyiban, mint Eurázsia összes többi nyelve". Ez nekünk a mai napra elegendő beismerés. A pontosítás, azaz a "tudományos konszenzus" még teljesebb igazmondásra kényszerítése a következő időszakok feladata.

Ezek után hiába próbál belekötni mindenbe, ami él és mozog, vagy nem mozog és nem él, mert ez bizony neki is, meg a tudományának is a csúfos veresége. A tudományt ebben a vitában Révész Péter, Götz László, Novotny Elemér és elődeik képviselik.


Jegyzetek

(1) Mivel Laszlovszky András (a neten beszerezhető ismeretek alapján földmérő, wikipédiaszerkesztő és műkedvelő zenész) írástörténeti kérdésekkel is (azon belül elsősorban ékírással) foglalkozik, elkerülhetetlenül összeakadtunk a vonatkozó netes rovatokban. Innen tudom, hogy az egyébként imponáló tudása súlyosan féloldalas. Nem azt a tudásanyagot ismeri, ami a sumér-magyar (általában az ókori közel-keleti magaskultúrák és a magyarság közötti) kapcsolatok fel- és elismeréséhez vezethet. 

Például, amikor az urartui hieroglif írásról tettem említést neki, akkor (tévesen) azt állította, hogy az urartuiak nem hieroglif, hanem ékírást használtak (azaz nem tudott az urartuiak hieroglifáiról, csak az ékírásáról). Amikor elárultam neki, hogy az urartui hieroglif írást Barnett írta le és adta közre, akkor nézett utána és vette tudomásul az urartui hieroglif írás létét. Azt persze ekkor sem tudta, hogy az urartui hieroglif írás és a székely írás rokonságát 20 azonos alakú jel bizonyítja.  

Amikor meg arra hivatkoztam, hogy a legkorábbi sumér képjelek között is van vagy húsz székely- és magyarazonos jelforma (1. ábra), akkor rámmordult, hogy ezzel ne jöjjek elő. Azt máig sem tudom, hogy ugyan miféle tudományos(?) ok miatt dugja homokba a fejét a sumér-magyar kapcsolatok bizonyítékai láttán.

A legemlékezetesebb vitánk egy fészbukos rovatban zajlott, igaz, elsősorban nem is Laszlovszky Andrással, hanem a csoporttársaival volt merev a szóváltás. Itt egy szombathelyi írástörténeti kiállítás került napirendre, ami az írás eredetéről szólt. E kiállításról időben értesültem, mégsem mentem el megnézni, mert nem volt sok kedvem azért autózni, hogy a rég lejárt akadémikus ostobaságokat kiállításon is láthassam. Mindenesetre e fészbukos vitában megengedtem magamnak azt a kritikai megjegyzést, hogy a kiállítás nem lehetett kifogástalan, ha a székely írásról - mint feltételezem - szót sem ejtettek.  Amire Laszlovszky András azt válaszolta, hogy a székely írás nem is volt ott az írás születésénél. Ez a megjegyzése arról árulkodik, hogy fogalma sincs az írástörténet újabb felismeréseiről (hogy a székely írás kb. 50 000 éves előzményekre megy vissza) és azokról a tényekről sem, amelyek a felismerésekhez elvezettek. 

Amikor sorra bemutattam ama táblázatokat, amelyek megjelentek a Magyar hieroglif írás c. kötetemben s amelyek szerint a székely írás 20-50 jele már a kőkorban el volt terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig, akkor - néhány trágár jelzőn túl - mindössze az volt rá a válasz, hogy nekem ezt nem hiszik el. Nyilván az eszükbe sem jutott, hogy az ellenőrzést is elvégezhetnék és akkor nem becsületszóra kellene elhinniük a létező adatok összefüggéseit. Ezt követően kizártak a csoportból, talán azért, hogy ne kelljen szembesülniük az írástani tényekkel. 

Laszlovszky András egy ideig a wikipédia jeles szerkesztőjének számított, amit akkor is nehéz a javára írni, ha netán a szerkesztései elfogadhatóak voltak. A netes tudástár ugyanis egy magyar- és tudományellenes társaság vadászterülete, ahol sem a szakmai, sem az erkölcsi szempontok érvényesülésére nem lehet biztosan számítani. 

Nos, Laszlovszky András ebből a "tudós" közegből osztja az észt a sumér-magyar kérdéskörben.

(2) Csúcs Sándort megilleti a kiemelt tiszteletünk azért, mert a szakmán belüli örvendetes kivételek közé tartozván, odafigyel az érvekre, függetlenül attól, hogy az egy kvalifikált tudóstól, vagy a puszták egyszerű gyermekétől jött-e. 

(3) Berta Árpád szerint a szavar szó töve egy régebbi török szág szóból származik; a szóvégi g hangzónak v hanggá válása az adott szóban teljesen szabályos.

A szabír (szabar) szó azonban a sza és bar szavakból alkotott összetétel lehet, ahol az előtag „szent, ősi”, az utótag pedig „domb, hegy, világoszlop” jelentésű lehet (vö. osztják sanki „nagy isten”, sumér bar „földhányás, domb”!).

(4) Németh Gyula (1990/77) szerint „a magyarság – valószínűleg a IX. század elejéig – a Don és a Kubán között lakott … s hogy a szabírok ugyanezen a területen laktak, azt Prokopios világosan megmondja.” Amiből a szabír-magyar azonosság is következik.

Irodalom

Révész Péter: Mi igaz a Sumér-Magyar rokonságból?  (video)

Révész Péter: A minószi "lineáris A" írás megfejtése (video)

Laszlovszky András: Mi igaz a sumer rokonságból?

Novotny Elemér: Sumer = magyar (magtudin.org)

Varga Géza: Honnan tudjuk, hogy a székely írás őse, a magyar hieroglif írás 50 000 éves?

Varga Géza: A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor jelei

Varga Géza: A Magyar Nemzeti Múzeumból irányítja valaki a wikipédiás rovásüldözést?

Varga Géza: A finnugor elmélet alkonya

Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje

Varga Géza: Csúcs Sándor és a nyelvtudomány megtermékenyült

Varga Géza: Párbeszéd a Tudomány embereivel és másokkal

Varga Géza: A borjú elbődülése, a finnugrista jelzőosztogatás és a tudományos igényű kritika

Varga Géza: Bíró András áltudományos cenzúrája a Kurultájon

Varga Géza: Akadémikus reszelő

Varga Géza: Egy kötelező finnugrász gúnyolódás: a Hun vót, hun nem vót formula

Varga Géza: A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma

Varga Géza: A temporius-téveszme diadalútja

Varga Géza: Közel harminc magyargyanús jel a sumért megelőző Tepe Yahja-i jelkészletben

Varga Géza

A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház (egy bűbájos őrségi szállás) egyik kerti pihenőhelye

A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) tókájának részlete

Kötetlen biológiaóra a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház (egy kedves őrségi szállás) dombja alatti égerláp-rekvizitumban

 A veleméri Cserépmadár szállás (egy parasztházból kialakított őrségi szállás) Kamraszobája

A veleméri Cserépmadár szállás (egy őrségi szálláshely) borospincéjéből kialakított fürdőszoba-előtér