Magyarszombatfai tányér (Nagy Zoltán nyomán). A jelen cikkben a jelek magyarázatát teszem hozzá a cserépedény leírásához.
A tányér minden jele azonosítható a székely írás valamelyik jelével, amelyek többsége ma egy hangot jelölő betű. Ez alól kivétel a nikolsburgi ábécében lévő "us" (ős) szójel (1/b. ábra), amely a tányér közepén látható ligatúra egyik összetevője. Ennek az ős szójelnek a hieroglifikus gyakorlatban több változata van (1). Mindegyik esetben a keret a Tejút hasadékára, a középen lévő változatos összetevő pedig az istenre utal, amelyik a hasadékban ujjászületik (felkel).
A tányéron kizárólag szójelek szerepelnek. A szójelek olvasata: Ragyogj, ragyogj, ragyogj, ragyogj! Zsenge "feltámadó" ős! Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál!
1/a. ábra. Magyarszombatfai tányér kőkori eredetű istenidéző szertartási szövegkönyv vázlatával, veleméri vörös agyag alapszínre fehér engobbal (fehér agyaggal) rajzolt jelekkel
A magyarszombatfai tányér jelvilága egy régi és sok változatban ismert írásemlék-típus, az istenidéző szertartás szövegkönyvének egyik előfordulása (2). Ezekre jellemző a hármas tagolás.
Az első és az utolsó jelcsoportban ferde vonalak szerepelnek (a ragyogj/ragyog/ragyogtál szójelek). A középső jelcsoport pedig az Isten megjelenését, az epiphaniát jelzi az isten nevét, vagy jelzőjét rögzítve. Ez a közép arra a karácsonykor bekövetkező pillanatra utal, amikor a Nap a Tejút hasadékában kél.
A tányér köriratában a ferde vonalakkal (a székely írás "kis r" betűinek szójel-előzményével) jelölt Ragyogj, ragyogj, ragyogj, ragyogj szavak a szertartás kezdetét jelzik, amikor az Istent hivogatják. A tányér másik oldalán lévő ferde vonalak már a Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál szavakat rögzítik és a szertartás befejező részére utalnak, amikor a távozó Istent búcsúztatják. Azt sajnos nem tudjuk, hogy a ferde vonalak csoportjai közül melyik jelzi a kezdő és melyik a befejező szakaszt.
A tányér közepén a Zsenge ős, vagy Zsenge Lyukó ligatúra látható (mindkettő a karácsonykor a Tejút hasadékában kelő "zsendülő, feltámadó" isten idézése). A ligatúra kétféleképpen is olvasható (attól függően, hogy melyik eleme olvasandó ki). E lehetőségek közül csak további hasonló hieroglifikus írásemlék felbukkanásával és értelmezésével választhatunk.
2. ábra. Aranka parti gyűrű a Ragyogj, ragyogj, ragyogj! Nagyon nagy szár! Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál! (mai magyarsággal Ragyogj, ragyogj, ragyog! Nagyon nagy úr! Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál!) mondattal
4. ábra. Árpád kori gyűrű, karikáján a vonalakkal jelölt ragyogj/ragyogtál szavak, pecsétlapján a "Ragyogj! Nagyságos égisten. Ragyogtál." mondatok, egy istenidéző szertartás szövegkönyvének vázlata (középen, fotógrafika), a gyűrű ragyogó, Isten (ős + ten), ég és nagy hieroglifái (balra, fentről lefele), valamint a hieroglifáknak megfelelő székely "r", "us" ős, "nt/tn" ten, "g" és "n" rovásjelek (jobbra)
Jegyzetek
(1) A karosi tarsolylemez is az égig érő fa (a Tejút) hasadékában karácsonykor kelő napistent ábrázolja. Az ábrázoláson a Tejút hasadékában a székely írás "nt/tn" (ten "isten") szójele jelenik meg (6. ábra).
(2) Az istenidéző szertartás szövegkönyvének több tízezer éves eurázsiai hagyománya ismert. Nem gondoljuk, hogy az a fazekas, aki ezt a magyarszombatfai tányért készítette, tisztában lett volna ezzel a múlttal és ismerte volna saját jeleinek jelentését. Nyilván inkább csak másolta, de már nem nagyon értette azt a jelhagyományt, amit az elődöktől örökölt. Van ugyan példa arra, hogy egy veleméri parasztember (Antal József), 1944-ben még az "isten valamicsodája" jelentést tulajdonította egy általa használt sindüjelnek, amelyik a székely írásban az ős szójele s amit a vámfalusi és észak-erdélyi fazekasok "isten szeme" mintának neveznek, a hettita hieroglif írásban pedig "isten" jelentésű. Kétségtelen, hogy más jelek esetében is megmaradhatott az ősi jelentés. Ezt bizonyítja például a népi jelkészlet és a székely írás jelkészletének lényegét tekintve azonos volta. A hasonló hieroglifikus szövegek intenzívebb kutatása és alaposabb megismerése esetén az összefüggések jobb illusztrálására lehetőségünk nyílhat.
Irodalom
Varga Géza: Istenidéző szertartások szövegkönyve
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: A borjú elbődülése, a finnugrista jelzőosztogatás és a tudományos igényű kritika
Varga Géza: Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Varga Géza: A legkorábbi magyar nyelvemlékek
Varga Géza: Eszik-e, vagy isszák a magyar hieroglif írást?
Varga Géza: A II. karosi temető 29-es sírjából előkerült tarsolylemez hieroglifikus mondata
Varga Géza: Veleméri rajzos sindük
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése