Erejét meghaladó feladat elvégzésére vállalkozott Tubay Tiziano, amikor az írástörténet legizgalmasabb fejezetéről, a székely írás történetéről (pontosabban annak kutatástörténeti tükröződéséről) kísérelt meg beszámolni. Nem is sikerült korrekt dolgozatot írnia, amit a cím és a tartalom ellentmondásai, valamint kutatástörténetének hiányosságai dokumentálnak.
A Tubay-dolgozat címe és tartalma közötti ellentmondás
A székely írás kutatásának története cím alapján joggal várhatnánk a kutatási eredmények időbeli változásáról és a kutatás teljes arcvonaláról szóló tájékoztatást, vagy annak legalább a megbízható vázlatát - ám erről szó sincs.
A munka előrehaladásával párhuzamosan egyre több és újabb tény lát napvilágot a székely írásról. Ennek megfelelően változik a székely írásról alkotott kép is, aminek a dolgozatban is tükröződnie kellene. Korábban például általános volt a vélekedés, hogy a székely írással ránk maradt szövegek nem nyelvemlékek. Ezzel szemben ma már - jórészt az OSZK nyelvemlék-kiállításával kapcsolatos munkám eredményeképpen - egyre gyakrabban nyelvemlékként említik őket. A szerző és a nem is létező "tudományos konszenzus" módszertani hibának minősülő magatartása miatt ez az eset és a hozzá hasonló legfontosabb változások említés nélkül maradnak a dolgozatban.
A szerző eleve mindössze az akadémikus szerzők (tehát csak a kutatók egy részének) munkásságáról ejt szót. Ők a mindenkori megszálló hatalom által diktált prekoncepciónak megfelelő változatlan képet festettek száz éven át az írásunkról. Tubay Tiziano - tévesen - úgy gondolhatta, hogy a kutatás azonos a "tudományos" (értsd: akadémikus) kutatással, amit csak szakképzett nyelvészek, régészek és történészek végezhetnek. Ezzel az első pillantásra logikusnak látszó gondolatmenettel azonban több probléma is van.
Az első az, hogy I. J. Gelb és a tapasztaltak szerint írástudomány nincs is, mert az írásemlékek leírása és leltározása még nem tudomány a nagy kérdések kikerülése mellett (1).
A második az, hogy a székely írás kutatását az elmúlt évtizedekben a körön kívüliek végezték, ezért a jelentősebb kutatási eredmények is a "dilettánsok" azon dolgozataiban jelentek meg, amelyeket Tubay Tiziano megemlíteni sem hajlandó. Ezért az ő kutatástörténeti áttekintése mit sem tud pl. a rakamazi honfoglalás kori turulos korongon olvasható magyar mondatról, vagy a veleméri rajzos sindükön lévő jelekről, amelyek említése nélkül a székely írás történetét nem lehet jól megírni.
A harmadik az a köztudott és Tubay Tiziano által is jelzett körülmény, hogy az akadémikus "tudomány" évtizedeken keresztül nem foglalkozott a székely írással. Hozzátehetjük: ha valaki mégis megtörte a csendet az akadémikus tudomány felkentjeinek köréből, akkor általában és tudatosan nem mondott igazat. Most is módszertani hiákkal terhelt munkát végeznek, amiben nincs is sok köszönet.
Ebből következik a most értékelt dolgozat legnagyobb hibája, hogy ugyanis semmit, vagy nagyon keveset árul el a székely írás újabban felismert tulajdonságairól. Ha a szerző nem tud semmi újat dolgozata tárgyáról, akkor a dolgozata csak semmitmondó lehet. Ha az olvasó a cím alapján elhiszi, hogy a Tubay Tiziano műve megbízható beszámolót ad a székely írás kutatásának történetéről, akkor át van ejtve.
Hiányok Tubay Tiziano dolgozatában
Amennyiben a szerző a prekoncepciók szellemében alkotó akadémikus kutatók munkásságát ismerteti, akkor az áttekintéséből is ezek a prekoncepciók köszönnek vissza. Ha az írásrendszerrel kapcsolatos új felismerésekről és a leírás változásairól nem számol be a szerző, akkor a lényegről feledkezik meg. Nem tudjuk meg tőle, hogy a székely írás jellemzése miképpen változott az idők során, pedig éppen e változások indokolnák a kutatástörténet összegzését. Azért kell időnként egy-egy áttekintést készíteni, hogy abból megtudjuk, honnan indult a kutatás és hová jutott. Fejlődésről, változásról azonban nem tud a szerző dolgozata.
Nyilván nem is vette észre, hogy a székely írás egyes ismert jellemzői (az eredeztetés, a párhuzamok megítélése, a módszertan, az írásrendszer típusa stb.) időközben megváltoztak egyes kutatók értékeléseiben. Azért nem vette észre, mert az akadémikus szerzők többnyire nem is végeztek érdemi kutatást, megelégedtek a korábbi szakirodalom alátámasztást nélkülöző megállapításainak ismételgetésével. Ez azt a látszatot kelti, mintha rovológiai téren nem is lenne előrelépés.
Eredeztetés
Kimaradt a szerző dolgozatából annak ismertetése, hogy az írásunk származását illetően az akadémikus rovológia színe virága (Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János) a kilencvenes években kénytelen volt bevallani, hogy a száz éve hirdetett, de sohasem bizonyított ótürk eredeztetést nem lehet komolyan venni és hogy fogalmuk sincs a székely írás kialakulásáról. Beismerő dolgozatában a négy szerző közül kettő megemlítette, hogy olvasta a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünket, a harmadiknak pedig személyesen adtam át - azaz nyilvánvaló, hogy a százéves akadémikus hazugságáradatot a mi kötetünk érvrendszere döntötte meg. A tévedését és nemtudását rokonszenves módon beismerő négy akadémikus szerző neve szerepel Tubay Tiziano dolgozatában, az enyém nincs megemlítve. Ezért a közönség Tubay Tizianotól nem szerezhetett tudomást az eredeztetést illető akadémikus csőd beismeréséről. A hivatásos "tudomány" nagyjából harminc éve nem tudja, honnan is van a székely írás s ezt a tanácstalanságot Tubay Tiziano munkája sem tartotta fontosnak megemlíteni.
Párhuzamok
A székely írás meghatározó sajátossága, hogy jeleit (jeleinek párhuzamait) megtaláljuk a legismertebb ókori írásokban is, a népi, uralmi és vallásos jelrendszerekben is, a világ majd minden táján, a kőkortól napjainkig. A Nemetz Tibor matematikus által elvégzett valószínűségszámítás bizonyította, hogy ezek a párhuzamok nem a véletlen egyezésnek, hanem az írásrendszerek genetikus kapcsolatainak köszönhetőek. Ez a fontos felismerés sem szerepel Tubay Tiziano dolgozatában, hiszen e kérdés sohasem foglalkoztatta komolyan az általa említett akadémikus szerzőket, akik a hazug prekoncepciót a tények elemzése nélkül is képviselni tudták. Sőt, annak képviseletéhez éppen a párhuzamok elhallgatására és félremagyarázására volt szükségük.
Simon Péter fogalmazta meg, hogy a székely írás ősvallási kötődésű hieroglifákból született meg, ám Tubay Tiziano ezt sem említi. Az első táblázatot, amely a székely írás jeleit az ótürk, az etruszk és a föníciai írás jeleihez hasonlította és kimutatta, hogy a felsorolt idegen ábécékben szereplő jelek mintegy fele formailag hasonló a rovásjeleinkhez, Forrai Sándor tanár úr készítette el. Szekeres István a kínai írásban, Varga Csaba meg a kőkori barlangrajzokon talált párhuzamokat. A sumér és egyiptomi párhuzamokat többen is említették. Legújabban Révész Péter professzor úr a krétai párhuzamokat fedezte fel. Én szerveztem egységes rendszerré e sorozatos, egymásnak ellentmondani látszó párhuzamok tényeit azzal, hogy kimutattam a jelenség okát és felsoroltam a bizonyítékait. Az ismert írásrendszerek nem poligenezis, hanem monogenezis útján, azaz egyetlen központból keletkeztek s a kőkori ősírás azonos a székely írással (polkorrekt megfogalmazással: legközelebb a székely írás előzményéhez, a magyar hieroglif íráshoz áll). Ez okozza a mindenütt megjelenő jelpárhuzamokat, amelyekre az akadémikus "tudomány" nem tud és nem akar tudományos igényű magyarázatot adni.
A kötetet hárman írtuk, de hármunk közül csak Simon Péter neve szerepel Tubay Tiziano dolgozatában. Tőle is csak egy korábbi munkáját említi, amelyikben nem beszél az eredeti hieroglifákról.
Ennél nagyobb hiba, hogy a párhuzamosságok említése és megértése nélkül a székely írás nem írható le helyesen, nem adható magyarázat több véle kapcsolatos jelenségre. Ezek létét Tubay Tiziano inkább elhallgatja, talán azért, mert szakmai-etikai okok miatt nem képes felmérni a kutatás helyzetét, vagy nem kívánja tájékoztatni a közönséget a tényleges írástörténeti helyzetről.
Módszertan
Az akadémikus "tudomány" a székely írást - tévesen - alfabetikus (csak egyetlen hangot jelölő betűkből álló) rendszerként tartja nyilván és ennek megfelelően kívánja származtatni is. E módszer lényege, hogy az átadó és az átvevő ábécé között csak ott lehet eltérés, ahol a két nyelv hangrendszere eltér. Ez az elv azonban nem teljesül pl. a székely írás és az ótürk írás között, mert ezek az írásrendszerek még szójeleket alkalmazó korukban lehettek kapcsolatban egymással. Mivel az akadémikus kutatás nem hajlandó tudomást venni a székely írás mai és egykori szójeleiről, a rokonítási kísérleteik eleve kudarcra vannak ítélve. Tubay Tiziano tanulmányából ez sem derül ki.
Az "us" rovásjel
Az akadémikus és a "körön kívüli" kutatás eltérő eredményességét jól jellemzi az "us" (ős) rovásjel kétféle magyarázata.
Német Gyula, az akadémikus rovológia atyamestere 1934-ben tette közzé a véleményét az „us” jelről. Ő akkor még nem tudta hová tenni ezt a jelünket s azt írta róla: „Rejtelmes - legalább egyelőre - a nikolsburgi ábécé us jele is”. Németh Gyula tanítványai (közte Róna-Tas András) e jel vonatkozásában azóta sem léptek túl ezen az akadémikus tudatlanságon. Pedig a feladat nem is olyan nehéz: meg kell csak nézni az etimológiai szótárakban, hogyan is írták az 1400-as években az ős szavunkat s le fog esni, hogy nagyjából us, vagy vs alakban.
Az „us” (ős) jel szemantikájának feltárását az antik írásokban és a népi jelhasználatban meglévő párhuzamok feltérképezése tette lehetővé. Azoknak a párhuzamoknak az értékelése segített, amelyekkel az akadémikus kutatóknak - Róna-Tas András iránymutatása alapján - foglalkozniuk sem szabad.
Az újabb felismeréseknek köszönhetően mégis tudjuk, hogy az „us” a Tejút hasadékát ábrázolja, ahol karácsonykor a Nap felkél (a napisten ősünk újjászületik) - ezért használja e jelet vagy 50 000 éve az emberiség. Ezt a jelentést a kép- és szójeleket alkalmazó antik írásokban a hasonló alakú jelek jelentése alapján ellenőrizni is lehet. A kutatási eredményt előbb A Tejút hasadékában kelő napistent ábrázolja-e a székely írás „us ” (ős) jele? c. füzetben, majd a Magyar hieroglif írás c. kötetben is közreadtam.
Tubay Tiziano tanulmánya "természetesen" egyik dolgozatot, sőt magát a kutatási eredményt sem említi. Ezt aligha értékelhetjük másképpen, mint hogy a szerzőt nem a kutatás története, nem a székely írás tulajdonságai és a közönség hiteles tájékoztatása érdekli, hanem a "szakma" nem létező nimbuszának megőrzése. Ez a "szakma" és ez a szerző inkább megmarad a semmit sem tudásnál, csak ne kelljen tájékoztatnia a közönséget a magyar kultúra tényeiről?
Szó- és mondatjelek
A kutatással eltöltött 50 év alatt sikerült megbizonyosodnom arról, hogy az akadémikus kutatókat nem érdekli, hogy vannak-e a székely írásnak szójelei, vagy sem. A szakmai felkészületlenségük és a valóság eltitkolására irányuló törekvésük megakadályozza őket a nyilvánvaló tények fel- és beismerésében.
Amikor Sándor Klárától megkérdeztem, hogy ő miképpen olvasná el a szójelekból álló énlakai Egy Isten mondatjelet (2. ábra), akkor azt válaszolta, hogy ez nem írás, hanem díszítés. Amikor elmagyaráztam neki, hogy egy írás lehet egyúttal díszes is s például az egyiptomi hieroglif írás kifejezetten a díszítő hatása miatt volt használatban a hieratikus és a démotikus írás mellett, akkor azt válaszolta, hogy majd megbeszéli Róna-Tas András professzor úrral.
Vásáry Istvántól egy ELTÉ-n tartott előadása után alkalmam volt megkérdezni, hogy szerinte hány jele van a székely írásnak. Erre az volt a professzor úr válasza, hogy "Lehet, vagy 30-40." Amikor visszakérdeztem, hogy Thelegdi János miért mutat be 65 jelet, arra meg azt válaszolta, hogy "A többi nem számít".
Ugyanazon az ELTÉ-n tartott előadássorozaton Róna-Tas Andrástól kérdeztem meg, mi a véleménye a székely írás szójeleiről. A professzor úr kifizetett egy - Erre nem kívánok válaszolni - felelettel. Ez tulajdonképpen érthető is, hiszen bármit mondott volna rá, azzal lejáratja magát is, meg a tudományát is.
Ez be is bizonyosodott a professzor úr következő előadása alkalmával, amit az MTA dísztermében tartott. Itt azt kérdeztem tőle, hogy miért nem beszél a székely írás szó- és mondatjeleiről, amiről Veit Gailel tollából forrásunk is van (s amit az ő professzora, Németh Gyula említett 1934-ben). Különösen érdekes ez annak fényében - mondtam ekkor - hogy e szó- és mondatjeleket azonosítottam a népi, uralmi és vallási jelkészletünkben. A professzor úr azt válaszolta erre, hogy ez csak véletlen egyezés.
Hozzátehetem, hogy a tudományban véletlen nincs is. A matematikusok álláspontja, például Lovász László, az MTA volt elnöke szerint azt szokás véletlennek nevezni, aminek nem ismerjük az okát, vagy amiről nem kívánunk beszélni.
 |
3/b. ábra. XII. századi magyar ezüstdénár a hun-magyar uralkodó dinasztia nemzetségjelével, a genetikai kutatás most derítette ki, amit a Nimród tamga szkíta és hun előfordulásai alapján már tudhattunk, hogy az Árpádház hun-szkíta eredetű, ám erről a rovológiai felfedezésről Tubay Tiziano "természetesen" nem tájékoztatja a közönséget |
A székely írásrendszer típusa
Amikor az írástörténészek egy újonnan felfedezett ismeretlen írást próbálnak meg leírni, akkor a típusát a jelszám alapján is megpróbálhatják meghatározni. Húsz - harminc jel esetén alfabetikus rendszerre következtetnek, amelyben csak egyetlen hangot jelölő betűk vannak. Hatvan - nyolvan jel esetében szótagírásról, a fölött pedig szójeleket is alkalmazó írásról lehet szó. Mivel az akadémikus kutatás csak alfabetikus rendszerként volt hajlandó tárgyalni az írásunkat, a székely írás jeleit eddig még senki sem számolta össze a teljesség igényével. Ez nem érdekelt senkit, de nem is lenne könnyű. Előbb el kellene dönteni, hogy milyen írásemlékek és jelek tartoznak a székely rendszerbe. Az azonban így is felbecsülhető, hogy a székely jelkészlet megközelíti a százat, ami alapján eleve szó- szótagoló rendszerre lehet következtetni.
Ezt támogatja Veit Gailel híradása a székelyek szó- és mondatjeleiről. Ugyanezt lehet megállapítani a Thelegdi János által bemutatott szótagjelek meg capita dictionumok (szó- és mondatjelek) alapján is. Az ismert szó- és mondatjelek csoportja (például a szójelekből álló énlakai Egy Isten mondatjel) ezt a véleményt illusztrálja. Ezek nyilvánvalóvá teszik, hogy a székely írás (és elődje, a magyar hieroglif írás) nem alfabetikus, hanem szó- szótagoló rendszer. Ez volt a véleménye Simon Péternek is, akit a szerző megemlíthető kutatónak ítélt ugyan, de erről a véleményéről nem tájékoztatja az olvasót.
Az írásrendszer típusáról alkotott vélemények megváltozásáról semmit sem akar tudni Tubay Tiziano dolgozata.
Megjegyzések
(1) Jellemző, hogy Gelb nem foglalkozott a kutató "tudományos" végzettségével, vagy beosztásával. Csak a kutatási cél, a "nagy kérdések" vállalása és megválaszolása volt érdekes a számára.
Például ilyen nagy kérdés az is, hogy a székely írás jelei közül miért azonos 30-40 jel is az amerikai indiánok népi jelkészletének jeleivel. Sőt, pontosabb úgy bemutatni az akadémikus írástudomány bajnokait jelzőosztogatásra késztető helyzetet, hogy a székely írás jelei már a kőkorban el voltak terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig. Természetesen meg lehet fogalmazni ezt az írástörténeti helyzetet polkorrektebben is, ám a tény attól még tény marad.
S ezt bárki ellenőrizheti a közel 50 év kutatási eredményeit összegző Magyar hieroglif írás c. kötet alapján. Vagy összevetheti a genetikusok újabban megfogalmazott álláspontját (arról, hogy mi vagyunk a szkíták utódai) azzal a Justinus által Trogus Pompeius alapján megírt ókori közvélekedéssel, hogy a szkíták a legrégebbi nép, akik megelőzték az egyiptomiakat is. Josephus Flavius ehhez azt teszi hozzá, hogy a szkíták hatalma egykor elért az Atlanti óceánig. Az írástörténeti kép (a székely jelek igen régi és világméretű elterjedtsége) ennek a finnugrászbosszantó helyzetnek csupán az egyik oldala.
S hogy az akadémikus "tudomány" részéről nem szimpla szakmai tájékozatlanságról, hanem a feltehető nagy kérdések és megismerhető összefüggések tudatos elkerüléséről van szó, azt Róna-Tas András hírhedt állásfoglalása bizonyítja. Ő ugyanis megszabta azokat a (nagyjából az Urál vidékét keretező) földrajzi szélességi és hosszúsági fokokat, amelyek között a magyar őstörténet "a tudományosság igényével" kutatható.
Amikor tehát Tubay Tiziano azt a "tudományos konszenzust" tekinti tárgyalhatónak, amelyik Róna-Tas Andrásnak ezen módszertanilag hibás iránymutatását és a többi, hasonló prekoncepciókkal terhelt, tudománytalan iránymutatást tekinti alapnak, akkor tudnunk kell, hogy a "körültekintés" során szemellenzőt viselt, ami megakadályozta a komolyan vehető eredmény elérésében.
Irodalom
I. J. Gelb: A Study of Writing, Chicago: University of Chicago Press, 1952., 1963. (második kiadás).
Németh Gyula: A magyar rovásírás, A magyar nyelvtudomány kézikönyve, MTA, Budapest, 1934. 23. oldal.
Varga Géza: Thelegdi János: Rudimenta
Varga Géza: Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Varga Géza: Révész Péter a székely írás krétai hieroglif kapcsolatairól
Tubay Tiziano: A székely írás kutatásának története, Országos Széchényi Könyvtár, 2015.
Varga Géza: A Tejút hasadékában kelő napistent ábrázolja-e a székely írás „us ” (ős) jele?Varga Géza: A borjú elbődülése, a finnugrista jelzőosztogatás és a tudományos igényű kritika
Varga Géza: Lovász László, az MTA elnöke nem vállalkozik tudományos igényű vitára a székely írás eredetéről
Varga Géza: Joggal tesz-e különbséget az MTA új elnöke a társadalomtudományok és a természettudományok képviselői között?
Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje
János Péterfai a fészbukon: "Már bocsánat, ha Buday Tiziano nem tud olvasni, akkor mit akar őkelme?"
VálaszTörlésVG: A kérdés jogos.
VálaszTörléshttps://szkitia.blog.hu/2020/09/06/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_105
VálaszTörlésGeza ba! Szarnyas Huszaroks tb
meg kene nezze szimbolisztikailg mit jelenthet?
Nézd meg te!
Törlés