A Lepenszki Vir-i idolok jelhasználata a magyar hieroglif írás körébe tartozik. Ez az ismerős jeleket használó kultúra a jelhasználatot illetően rokon a szentgyörgyvölgyi tehénszobor, a tatárlakai táblák, a Tordos-Vincsa kultúra és a viszokói piramis alakú hegyek jeleivel. A lelőhely leírását a wikipédián olvasható szócikk feljavításával (a magyar írástörténeti kapcsolatok felmutatásával kiegészítve) készítettem el.
1. ábra. A Lepenszki Vir-i mezolitikus kőszobor jelei a Magas sar kő (mai magyarsággal a Magasságos úr köve) mondatot rögzítik, az ábra jobb szélén a székely írás "m" (magas), "s" (sar "sarok, úr") és "harmadik k" (kő) jele
Lepenszki Vir egy fontos
mezolitikus archeológiai lelőhely Szerbiában, a Duna jobb partján a
Vaskapu-szorosban. Egy nagyobb és tíz kisebb település maradványaiból áll. Az
emberi települések első nyomai a Kr. e. VII. évezred körüli időből származnak.
A helyi kultúra legfejlettebb szintjét Kr. e. 5300 és 4800 között érte el. Szobrok
és sajátos építmények tanúskodnak a helyi lakosok gazdag társadalmi életéről, vallásos
hiedelmeiről és jelhasználatától. A Dragoslav Srejović, a belgrádi egyetem professzora által irányított ásatások 1965-ben indultak meg a vaskapui
vízierőmű építkezésével összefüggésben, általános leletmentési céllal. 1966-ban
már Szerbia kulturális emlékévé nyilvánították a helyet, amelynek jelentőségét az
1967-ben megtalált mezolitikus szobrok fokozták. A szoborleletek valódi
jelentőségét azonban csak a rajtuk lévő hieroglifák elolvasásával lehet
felmérni. Erre vállalkozunk e cikkben.
2. ábra. A honfoglalás kori hartai világmodell sarkain a Tejút hasadékát idéző ős jel keretében találjuk a sar "úr" szójelet, ami azt bizonyítja, hogy a sar "sarok, úr" azonos volt a napistennel, mert ő kél karácsonykor a Tejút hasadékában
Az ásatásokat 1971-ben fejezték
be, addig összesen 136 épület maradványait tárták fel. Ekkor a leleteket 30
méterrel magasabbra helyezték a víztározó emelkedő vízszintje elől. A fő
lelőhely több különböző régészeti szakaszt képvisel, közülük az első a
Proto-Lepenszki Vir, ezt követi Lepenszki Vir I/a-e, a Lepenszki Vir II és a
Lepenszki Vir III, utóbbi használata jóval több mint ezer évet ívelt át a
középső kőkorszakból az újkőkorszakba. A környező területeken számos,
ugyanahhoz a kultúrához tartozó kísérő település maradványait fedezték fel
(Hajducka Vodenica, Padina, Vlasac, Ikaona, Kladovska Skela és mások). A
leletek között kő- és csontszerszámok, házmaradványok és kultikus tárgyak
találhatók, köztük egyedi kőszobrok.
A tudomány mai állása szerint a
Lepenszki Vir kultúra hordozói a mezolitikus európai vadász-gyűjtögető
népességhez tartoztak, akik ismerték és használták a magyar hieroglif írás
jeleit. A környező barlangokban Kr. e. 20.000 körüli emberi nyomokat is
találtak. Ők lehetnek a Kárpát-medence legkorábbi (az Eu19 haplotípus előfordulása alapján a Kárpát medence mai lakosságának ősei közé tartozó, feltehetően magyar nyelvű) betelepülőinek a jég elől délre vonuló csoportjai. Ők a jégkorszak végén a
balkáni refugiumból visszatértek a Kárpát-medencébe, de egy részük délre vonulván részt vehetett az égei, mükénéi kultúrák kialakításában is. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszoborral kapcsolatos megfontolások alapján e délre vonuló csoport vihette magával Athéné (eredetileg Ten, vagy Tehennu?) és más, később göröggé váló isten tiszteletét.
Lepenszki Vir első települése Kr. e. 7000 körül jelent meg, a jégkorszak utáni jelentős felmelegedés idején. A település fejlődését meghatározta a környező terület topográfiája. Egy alacsony platón terült el a folyam partján, a Duna és a sziklák közé szorítva. Az élelem, a nyersanyagok és maga a lakóhely is csak korlátozott mértékben állt rendelkezésre. A Proto-Lepenszki Vir lakossága négy-öt nagycsaládhoz tartozó, maximum 100 fő lehetett. Az élelem elsődleges forrása minden bizonnyal a halászat volt. Hasonló halászközösségek a Duna szélesebb völgyében sokfelé ismertek a korból.
3. ábra. A Lepenszky Vir-i múzeum
Lepenszki Vir első települése Kr. e. 7000 körül jelent meg, a jégkorszak utáni jelentős felmelegedés idején. A település fejlődését meghatározta a környező terület topográfiája. Egy alacsony platón terült el a folyam partján, a Duna és a sziklák közé szorítva. Az élelem, a nyersanyagok és maga a lakóhely is csak korlátozott mértékben állt rendelkezésre. A Proto-Lepenszki Vir lakossága négy-öt nagycsaládhoz tartozó, maximum 100 fő lehetett. Az élelem elsődleges forrása minden bizonnyal a halászat volt. Hasonló halászközösségek a Duna szélesebb völgyében sokfelé ismertek a korból.
4. ábra. A Lepenszki Vir-i múzeum részlete
Idővel Lepenszki Vir túlnépesedett. Ekkor került sor arra a fontos szociológiai változásra, ami
a helyi kultúrát kiemelte a mezolikus korszak többi lelőhelyei közül. A
környező területek leletei átmeneti szálláshelyek létrehozására utalnak,
amelyeket a vadász-gyűjtögető népesség időlegesen használt. A gazdálkodás
összetettsége munkamegosztáshoz és szociális differenciálódáshoz vezetett.
5. ábra. További szobrok Lepenszki Vir-ből
A változások jól megfigyelhetők a
Lepenszki Vir I/a-e rétegekben. Ez a település szabályos tervek alapján épül fel,
minden ház illeszkedik egy bonyolult geometriai sémába. A házak maradványai
egyedi építészeti módra utalnak, ami a kultúra egyik fő jellegzetessége. A
halottakat a falun kívül, egy jól kiépített temetőben helyezték örök
nyugalomra, néhány kivétellel, akik fontos személyiségek lehettek. Őket a házi
tűzhely mögé temették el, a vallásos rítusnak megfelelően.
6. ábra. A hasonló korú és az íráshasználatot tekintve rokon Tordos-Vincsa kultúra és a székely (magyar) jelkészlet párhuzamai
A vallási vonatkozásokat számos
szakrális tárgylelet dokumentálja, elsősorban a csak e kultúrára
jellemző szobrok, amelyeken azonban széles körben ismert szójeleket találunk. A szobrok az európai szakrális művészet legkorábbi, monumentális leletei közé tartoznak.
8. ábra. Jeddito edény a Magas, jó sar kő (mai magyarsággal: Magas, jóságos úr köve, vagy magas folyóúr köve) mondattal
Irodalom
Bakay Kornél: Eurázsia benépesülése (video)
Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai III. kötet, László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület, Budapest, 2005.
Simo Parpola: Etymological Dictionary of the Sumerian Language, Winona Lake, Indiana: The Neo-Assyrian Text Corpus Project, 2016. Pp. xliv + 426; xxviii + 436.
Simo Parpola: Sumerian: A Uralic Language (I), in L. Kogan et al. (eds.), Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53 e Rencontre Assyriologique Internationale, Vol. I, Pt. 2 (Babel und Bibel 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210.
Varga Géza: Villach "világ" neve és a Tordos-Vincsa kultúra "Bél ak" ligatúrája
Varga Géza. Így írtok ti magyar őstörténetet, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2010.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése