Oldalcsoportok

2023. augusztus 8., kedd

Hubbes László a régi-új szakrális nemzetszimbólumokról

Érdekes dolgozatot olvashat a nyájas olvasó az academia.edu-n. Hubbes László ugyanis nem tudta szó nélkül hagyni a magyar értelmiség egyik életjelenségét. Azt ugyanis, hogy nem tűri ellenvetés nélkül a finnugrista hazugságáradatot őstörténeti és egyéb kérdésekben. A Sapientia professzora véleményében az az érdekes, hogy miként lehet erről a rókáról úgy lehúzni a bőrt, hogy a lényeg (a szakmai kérdés, amelyikről beszélünk, esetemben pl. a székely írás eredete) gondosan ki legyen kerülve. 


1. ábra. A nagy jelentésű szarmata hieroglifa (fotógrafika)


"A modernitás racionalizmusának, de még a posztmodernitás dekonstruálódemitizáló igyekezetének varázstalanító (a weberi Entzauberung) hatásaival párhuzamosan, és azzal szembefeszülő ellenválaszként éppen a „tudomány évszázadában” erősödtek fel világszerte a az imaginárius, a mitologikus gondolkodás paradigmái. ... Különösen erőteljes ez a visszavarázsoló (Wiederverzauberung) hatás az ezredfordulós Közép- és Dél-Kelet-Európában, ahol a sok évtizedes erőszakosan vallásellenes tudományos materializmussal szembeni reakcióként felerősödtek a nacionalista és a vallásos mozgalmak – ezek pedig mitikus történetekben vetülnek ki, és viszont, azokra építkeznek." (241) ... "Ebbe a kontextusba szervesen illeszkednek bele a Magyarországon, és általánosan a Kárpát-medencei magyar nyelvterületen észlelhető civil vallásosság jelenségei. A jelenség társadalmi szempontból nem jelentéktelen, hiszen az eddigi kutatások is kimutatták már az újpogányság és a radikális jobboldali eszmék – a Kelet-közép európai/Dél-kelet európai térségre sajátosan jellemző – finom összefonódásait. (Aitamurto és Simpson, 2013; Shnirelman, 2002; Bakó és Hubbes, 2011) A leginkább mitikus, és ezért a legvallásosabb színezetű kérdéskörök e térségben a közösségi identitás kérdései: a nép, a nemzet története, kiváltképpen őstörténete, belakott földrajzi környezete, és nyelvében is kifejeződő karaktere körül sűrűsödnek. Magyar vonatkozásban ez hangsúlyosan a több mint másfél évszázada hevesen vitatott nyelvrokonsági és származási kérdéseket jelenti, elsősorban az akadémiai tudományosság által kanonizált finnugor paradigma minden szempontú elutasítását. A meghatározó eredetnarratívák többnyire egyéni mitológiákból fakadnak, amelyek az elmúlt másfél évszázad során keletkeztek. Egyebek közt Ipolyi Arnold Magyar Mythológiája, Magyar Adorján Ősműveltsége, Paál Zoltán Arvisurája, (1972/1998), Máté Imre Yotengritje (2004-2007), Vámos-Tóth Bátor Tamana-elmélete (2005, é.n.), Kiss Dénes (1999, 2004) és Varga Csaba (2001, 2002, 2003, 2004, 2005) vagy Varga Géza (1999) ősnyelv- és rovástörténeti munkái, Pap Gábor (1997) és Szántai Lajos (2010a, 2010b) Szent Korona tana, Badiny–Jós Ferenc Pártus Jézusa (1976/2006, 1998) vagy Aradi Lajos pilisi Szív-csakrája (2013) képezik azt a mitikus világot, amelyben a magyar őstörténet valós, legendás és imaginárius elemei szent történetté szakralizálódnak. E korábban viszonylag elszigetelt ősvallási-őstörténeti témák mind sűrűbben jelennek meg a magyarországi populáris kultúrában, de észlelhető immár Erdélyben, a Székelyföldön is sajátos módosulásokkal." (242)

"Az utóbbi időben egyre több kutatást szenteltek a civil vallásosság, az újpogányság jelenségeinek (Szilágyi, 2008; Szilágyi és Szilárdi, 2007; Szilárdi, 2013; Csáji, 2009, 2012; Povedák, 2010, 2011, 2013, 2014), ezzel szemben erdélyi viszonylatban alig érintették ezt a témát (Tánczos, 2010; Gyöngyösi, 2012). Akadémiai megközelítésben a kérdéskör erőteljes kortárs mitológiai vonatkozásai is érthetetlen módon viszonylag elhanyagoltak maradtak (Kovács Kiss, 2013) – illetve a mítosz fogalma inkább pejoratív értelemben használtatik." (243) "Vizsgálatainkban egy olyan hatalmas, szinkretikus nemzeti eredetmitológia kibontakozásának lehettünk tanúi, amelynek egyre gyarapodó forrásanyaga ma már szinte teljes gazdagságában elérhető a világhálón." (244, 245) "Igyekeztünk felderíteni, és mélységükben is megismerni azokat az alternatív magyarságtudományi, őstörténeti, nyelvészeti, régészeti, antropológiai, néprajzi és ősvallási elméleteket, amelyekben az (előzőleg döntően vallási jellegűnek minősített, és általunk etno-pogányságként jellemzett) új nemzeti mitológia különböző formái kifejeződnek." "Ezek között természetesen az eredetmitológia történetei dominálnak, amint a korábbi összegzési kísérleteink nyomán (legutóbb Hubbes, 2014) az előszóban is felvázolt leltárból kitűnik, de nem hiányoznak más alaptípusok sem." (246)

Bevallom, az alábbi mondatot vagy háromszor is elolvastam, de nem sikerült igazán megértenem, pláne azonosulnom vele. 

"A szomszédos – román, ukrán, bolgár, szerb – népeknél is megtalálható dunai-kárpát-medencei neolitikus ősnéptől való egyenes ági kulturális és nyelvi származás protokronista mítoszaival szemben a magyar nyelvrégészek (ld. Czakó, 2009, 2011) a magyar nyelv egyedülállóságával és gyökrendszer-szerűségével, és a (székely-magyar) rovásjeleknek a Vinča-tordosi, tatárlaki jelekből való közvetlen levezethetőségével érvelnek (ld. Friedrich és Szakács, 2007; Varga Cs., 2001, 2002, 2003, 2004; Varga G., 1999)." (250)

Ugyanis fogalmam sincs, hogy az az általam is felismert tény, hogy a Tordos-Vincsa kultúra jelei és a magyar jelkészlet között van 49 formailag azonos, miképpen mutatható be úgy, ahogyan ezt a szerző teszi. 


2. ábra. A Tördos-Vincsa kultúra és a magyar jelkészlet formai egyezései


Természetesen nem érvelek és nem is érveltem a szomszédos – román, ukrán, bolgár, szerb – népeknél is megtalálható mítoszokkal szemben. Azt azonban bebizonyítottuk a Nemetz Tiborral végzett matematikai valószínűségszámítással, hogy ez a nagyfokú hasonlóság (és a többi, ami a világ szinte minden tájára elvezet) nem a véletlen, hanem az írásrendszerek genetikus kapcsolatának az eredménye. S ez a tudomány legújabb, jól alátámasztott álláspontja. 

Már csak azért sem érvelhettem a szomszéd népek gondolkodói ellenében, mert azokat a gondolatokat lényegében nem is ismerem. Nem érdekelnek és nincs rá időm, meg nem is célom a Hubbes László által kitalált, de fel sem sorolt, általam nem ismert témákról vitatkozni. A székely írás eredete érdekel, de persze sohasem mondtam olyasmit, hogy a rovásjeleink közvetlenül levezethetők lennének a Tordos-Vincsa jelekből. Ha a szerző mégis úgy hivatkozik valamelyik munkámra, mintha abban tettenérhető lenne az a valótlanság, amit  állít, akkor a dolgozata nem vehető komolyan. 

"Ez a rovás-jelrendszer, amelyből Varga Csaba a Jel-Jel-Jel, avagy az ABC 30.000 éves története (2002) és A kőkor élő nyelve (2003) és más könyveiben (2004, 2005) a (magyar) nyelvet és a (rovás)írást vezeti le, a kőkori magyar ősnyelv-mitológia szerves részét képezi (ld. továbbá Cser Ferenc és Darai Lajos, 2005, 2007; Tomory Zsuzsa (2000), Varga Géza (1999) számos művét)." (252)

Az összegzésben a szerző igazolja azt az értékelésünket, hogy a munkája rendkívül felszines. Ezzel egyúttal azt a gyanúnkat is megerősíti, hogy valamiféle közpénz, pályázati összeg, vagy munkabér, esetleg magyargyűlölők vállveregetésének megszerzését célozhatja a távolról sem jóhiszemű semmitmondásáért cserébe? 

"Az elkészített tíz interjú arra vezetett rá bennünket, hogy jelen vizsgálatunk éppen csak a jelenség felszínét érintette, és a Székelyföldön élő mítoszok mélyebb megismeréséhez a kutatás kiszélesítésére van szükség." (255)

A szerző azt állítja, de persze bármiféle bizonyítás nélkül, mert pl. az említett interjúkat nem közli, hogy ezek a mitikus történelemszemléletű nemzet-elbeszélések, mítoszi nemzeti önkép-tükrök a szaktudományok megközelítésében értelmezhetetlenek. Például szerinte a rovásírás – nem írástörténeti kérdést jelent. (255)  

Azt a látszatot kelti, mintha létezne valamiféle megbízható "szakma" az írástörténet terén. Mintha száz éven át nem hazudtak volna versenyt a székely írás ótürk eredetéről (ami mögül az első könyvem hatására a legismertebbek kihátráltak). Mintha az MTA dísztermében nem lepleztem volna le az akadémikus áltudomány legnevesebb bajnokait. S mintha például az általam felvetett rovológiai felfedezéseket nem kellene szakmai eredményként tudomásul venni és a kérdésekre a szakmának nem illene válaszolnia. Azért nem válaszolnak, mert sem szakmai, sem etikai értelemben nem állnak a helyzet magaslatán. Még mindig azt hihetik, hogy szép hazánk egy megszállt ország és nekik a megszállókat kell képviselniük. Lehetséges, persze, hogy ez Erdélyből másképpen látszik.

Azt sem tudja a szerző, hogy legalább két alkalommal sikerült gericre fektetnem a valójában nem is létező "szakmát". Egyszer, amikor az 1993-ban megjelent kötetemmel rádöbbentettem őket arra, hogy a székely írás nem ótürk eredetű. A 2021-ben megjelent MTA rováskorpusz két szerzője már azt írta le, hogy az eredetről adathiány miatt nem tud nyilatkozni. Van persze adat, csak a szójeleink értékelésére képtelenek. Azután pedig a 2009-es nyelvemlék-kiállítás tanulságait sikerült levonatnom velük, ugyanis azóta hajlandó a "szakma" nyelvemléknek tekinteni a rovásszövegeket. Csak elolvasniuk nem sikerül őket kifogástalanul.

Például Róna-Tas András és Sándor Klára a nikolsburgi ábécé jeleinek felsorolására sem volt képes az utóbb közreadott dolgozataikban, mert a Nyelvtudományi Közlemények habozás nélkül közölte Máté Zsolt hibás dolgozatát, de nem közölte a hibát kijavító válaszcikkemet. Arról tanúskodnak e történések, mintha az akadémikus "tudomány" bajnokai nem szolgálnának rá a tudósokat egyébként megillető kiemelt tiszteletünkre.

A szerző a fanyalgásával nyilvánvalóan megakadályozza az évtizedekig a körön kívüliek által végzett munka hasznosítását és a tudomány fejlődését (a körön belül ugyanis nem csináltak semmit). Pedig az egyetemi tanárnak - ha már a kutatásban szakmai és etikai hiányosságai miatt nem vesz részt - aligha az a feladata, hogy a nemzeti írás eredményes kutatóit lejárassa és akadályozza.

Közbevetőleg megkérdezném Hubbes Lászlótól, ha már ő hivatalból okos, hogy az általam sokszor és alább is felvetett kérdésekre milyen válasza van neki és a "tudományos konszenzusnak"? A kérdéseim a következők: a félsikerű kiállításokon a bemutatott tárgyakon lévő hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó) szövegeket miért nem ismertetik a látogatóval? Miért nem hajlandók egy szót sem ejteni a szójeleinkről, ha ezek létét Veit Gailel híradásának köszönhetően nem tagadhatják? A nyelvemlékként tárgyalt bodrog alsóbűi és székelyderzsi rovásszövegeket a bennük lévő szójelek miatt képtelenek elolvasni? Ez a probléma, amit most is felevetek (a szójelek léte, vagy nem léte) szakmailag értelmezhető-e? Nem arról van szó inkább, hogy a szaktudomány létezése csupán egy naiv ábránd, mert írástörténész szakma nem is létezik, a képviselői (a nyelvészek, régészek, történészek) a rovológiai alapfogalmakkal sincsenek tisztában (ahogyan azt Sándor Klára 1996-ban megfogalmazta)? S amikor maga szaktudományt emleget, akkor csak blöfföl és valójában azt sem tudja, miről beszél? Szégyenli-e magát az olvasói félrevezetéséért?  

Az akadémikus tudomány ellenőrzéseket és szűrőket alkalmaz, ám ezek a rovológia terén szemellenzőként működnek. A közönség felé úgy van eladva az eljárás, mintha ennek feladata a minőségbiztosítás, a dilletánsok ostobaságainak elhárítása lenne. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ezzel az ürüggyel csupán a világosi fegyverletétel óta bebetonozódott finnugrista téveszméket (pl. a székely írás végső soron sémi eredeztetését és alfabetikus jellegét) védelmezik a kritikával szemben. Az alternatív álláspontokat az akadémikus szerzők Zsirai Miklóstól Sándor Kláráig elsősorban jelzőosztogatással (a dilettánstól az elmebetegig) és cenzúrával hárítják. Világos a cél: valamiképpen meg kívánják akadályozni a hozzászólást és a kritikát, nehogy érdemi párbeszédre kényszerüljenek, amelyben nagy valószínűséggel alulmaradnának.

Hubbes László most egy újabb magyar- és tudományellenes divatnak megfelelően értetlenkedik, minősít és tagad. Bár maga egy percig sem foglalkozhatott a székely írás kutatásával, mégis úgy érzi, hogy ő ítélhet azok felett, akik a tudományt előre mozdító munkát egy életen át végezték.


Irodalom

Varga Géza: Mit jelent Róna-Tas András professzor úr szájából a véletlen?

Varga Géza: Az Osservatorio Letterario 2010-es cikke az OSZK meghamisított nyelvemlék-kiállításáról

Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje








Hársas-tó, ingyenes strand az Őrség peremén



Ne fogadjon el utángyártott, sérült csomagolású, vagy rosszarcú eladó által kínált Cserépmadár szállás és Csinyálóházat! Rovológus által vezetett hiteles őrségi szállás csak nálunk!  

2023. évben minden vendégcsoportunk 20%-os kedvezményre jogosító belépőt kap a szentgotthárdi termálstrandra.



Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot! 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése