Régi problémája a magyar rovológiának a latin capita dictionum kifejezés jelentése. Több okos ember tehetségén is kifogott már ennek lefordítása és értelmezése. Míg végre Zsigri Gyula, a szegedi egyetem nyelvésze vette magának a fáradságot és tisztázta, hogy a korabeli magyar értelmiség szófőt értett alatta. Amivel persze még nem mentünk messzire, hiszen eddig is "szavak, mondások feje" volt az emlegetett magyarázat. Sebestyén Gyula szerint szavak feje, Jakubovich Emil szerint szófő, Szabó Ádám szerint is szófő. Azaz tulajdonképpen tudott dolog lehetett volna a capita dictionum megfejtése, hiszen létezett már a pontos fordítása. Csak nem értettük.
Említi a szerző az Aszófő, Jósvafő, Körösfő településneveket is, amelyek mindegyikének folyónév + fő a szerkezete s egy-egy folyó forrásánál vannak.
Az eddigi magyarázatoknál egy kicsit mégis több Zsigri Gyula szófő-je, mert a szófő mellé odatette néhány rovásírással írt szavunkat, az Ambruzst és az Antalt is (1). Ezek ugyanis képszerűvé tették és ezáltal is segítik megérteni a szófő valódi jelentését. Láttam ugyanis már hasonlót az általam megfejtett nyelvemlékek között. Ám ezeknek a szófő-höz kötéséhez még hasznos volt Zsigri Gyula cikke és két példája is. (2)
A Zsigri Gyula által bemutatott rovásírásos példák azonban csak kései, némileg már rontott (a modern jelhasználatnak megfelelő) változatok. Nem magyarázzák meg igazán, mi is lehetett eredetileg a szófő.
Zsigri Gyula említi két írásomat, amit itt is megköszönök. Azonban nem olvashatta azt a további kettőt, ami a cikke szempontjából még fontos lett volna: a Magyar hieroglif írás c. kötetemet (amelyben a szójelekről és a vegyes jelhasználatról írok), valamint A temporius-téveszme diadalútja c. blogbejegyzésemet.
A szerző 1. ábrán látható példái az emlékezetünkbe idézhetik a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókán lévő Lyukónak szót (2. ábra). E szó leírásakor ugyanis a szótövet (a lyuk szófőt) szójellel írták, míg a ragozását (az -ónak végződést) betűzve. Van hasonló megoldásra példa a permi kultúrából is, amely a sarok szavunkat rögzíti hasonló eljárással. Itt a sar szófőre van példa, amely után az "o/ó" és a "k" betű következik (3. ábra).
Jegyzetek
(1) Az Ambruzs tövében az ember szavunk szójele, vagy egy közös ősszó jele rejtőzhet (vö. spanyol hombre, latin homo!). Az hombre forrása ti. a latin homo beszélt nyelvi homine [om(i)ne] alakváltozata, amely a középkori spanyolban is még omne alakban fordult elő. A latin homo lehet etruszk eredetű és - ha az etruszk a magyar legközelebbi nyelvrokona, mint azt Mario Alinei állítja - akkor a történeti kapcsolat már sejthető is. Persze ezt további kutatásnak kellene tisztáznia.
Az Antal tövében ismert módon a ten "isten" szójelünk található (1. ábra), a bodrog-alsóbűi Lyukónak tövében a lyuk "Lyukó isten nevének gyökere" (2. ábra), a permi sarok tövében pedig a sar "úr" ismerhető fel (3. ábra). Azaz a négy példából háromban a szófő egy-egy istennevet, vagy jelzőt rejt. Sejthetően az Ambruzs tövében lévő amb is egy istennévre, vagy jelzőre megy vissza.
(2) Elvileg Zsigri Gyula is megtalálhatta volna a végsőnek tűnő magyarázatot (tehát, hogy a capita dictionum egy "szófő", "szókezdet", vagy "kezdőbetű/kezdőjel" értelmű szójel). Ez csak azért nem történt meg, mert a "tudományos konszenzus" nem kapta fel és nem adta kézről kézre a felismerésemet. Ha fű, fa és virág ettől lett volna hangos, ha a Magyar Nyelv és a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztői egymásnak adták volna a kilincsemet, hogy beszámolhassanak a kultúrtörténet átírását igénylő gondolatról, akkor a hír eljuthatott volna Zsigri Gyulához is. És akkor nem e sorok írója, hanem ő adja a legpontosabbnak tűnő magyarázatot a capita dictionum-ról.
Azaz volt egy átmeneti korszak, amikor a szójeles írásról áttértünk a vegyes rendszerű jelhasználatra. Ebben az átmeneti korban a szótövet szójellel, a ragozást pedig betűkkel rótták az eleink.
Azonban napjaink "tudományos konszenzusának" mérvadó tekintélyei - a jelek szerint - nem a kíváncsiságunk kielégítése érdekében tevékenykednek, nem a székely írás eredete és története, nem a magyar kultúra múltja érdekeli őket, hanem az évszázados finnugrista prekoncepciók elvtelen védelme. Ezért aztán, különböző képtelen indoklásokra hivatkozva nem adták és nem adják tovább a magyar szójelek és az egykor volt vegyes jelhasználatunk hírét.
Az oktalan ürügyek a szerzők módszertani és elméleti tanácstalanságáról árulkodnak. Fehér Bence például nem gondolhatta még végig az írás fogalmát, miszerint az írás a gondolat rögzítése jelekkel. E meghatározás ugyanis nem rekeszti ki az írásemlékek köréből a díszes (4. és 5. ábra) és képszerű szó- és mondatjeleket, írásrendszereket, vagy írásemlékeket sem. Ennek az elméleti tisztázatlanságnak a talaján állva aztán az MKI rovológusa el is magyarázta legutóbb, hogy kit lehet és kit nem lehet idézni. "Nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". Ha ezt a balítéletet komolyan kellene vennünk, akkor a pillanatnyilag legértékesebb (mert a genetikusok és nyelvészek közötti vitát eldöntő, a sztyeppi őseink identitását bizonyító) hieroglifikus nyelvemlékeink hasznosításáról kellene lemondanunk. Csak azért, mert a valójában nem is létező "szakma" az alapfogalmakkal (a díszes jelek, írások és írásemlékek létével, elolvashatóságával) sincs tisztában. Ugyanakkor eleve ellenségesen kezeli a magyar jelhasználat igen régi (pl. kőkori) eredeztetésének, vagy a szójeleink létéről árulkodó leleteknek, legkorábbi nyelvemlékeinknek a megemlítését is.
Egyértelmű magyar- és tudományellenesség jeleként értékelhető, hogy Fehér Bence és a Magyarságkutató Intézet nem volt ennyire finnyás Mandics György munkáival kapcsolatban. Ő a feltűnő szakmai tájékozatlanságról árulkodó dolgozatai ellenére idézhetőnek minősült és teret is kapott az MKI köreiben. Talán még rokonszenvet is ébresztett a szerkesztők körében Mandics György érzelmi irányultsága. Ő ugyanis a magyar jelkészlet antik eredetét feltételező kutatókat a "Nem mind tiétek, mi antik, ti sírrabló brigantik" bökverssel üdvözölte. S ami ennél is fontosabb, munkáiban a közismerten hamis rovásleleteket (a Somogyi féle iratokat) valódinak, a hiteles ásatáson előkerült szentgyörgyvölgyi tehénszoborról adott, ellenőrizhető olvasatomat meghamisítottnak minősítette. A szó- szótagoló rendszerű írásunkat eleve lehetetlennek ítélte azon az alapon, hogy szerinte negyvennél kevesebb szó- és szótagjellel egy írás nem működhet. Igaz, hogy ezt az ismert óperzsa ékírás azonnal cáfolta, ám ez a cáfolat nem hatott meg senkit ezekben a szalonokban. Ugyanakkor nem tudjuk meg még csak megközelítőleg sem Mandics György trilógiájából, hogy hány jele is lehet a székely írásnak. Ez nem akadályozta meg Fehér Bencét abban, hogy azt állítsa e műről, miszerint abban minden megtalálható. Az kétségtelen, hogy e zavaros adathalmazban össze lett lapátolva majdnem minden lineáris írás, ám ezek kapcsolatrendszerének bemutatása elmaradt. Ha a szerzőnek és az MKI-nak fogalma sincs sem az íráselméletről, sem az írástörténetről, akkor abból csak rendezetlenség és tisztázatlanság, azaz történelemhamisítás árad.
Holott a genetikusoknak és a régészeknek most lenne szükségük a rovológia segítségére a sztyeppi népek nyelvi-kulturális identitásának meghatározásához. Például a kínai-magyar kooprodukcióban készülő hun kiállítás sikeréhez jó lenne a hieroglifikus hun írásemlékek hasznosítása. S erre alkalmas is a múzeumok polcain százszámra elolvasatlanul és felhasználatlanul porosodó leletek sora. Ám azokat a régész "szakma" addig kézbe sem veszi az elolvasás szándékával, amíg a tudományos vitákra képtelen MKI is ostobaságokat ad ki és népszerűsít írástörténetinek szánt tudományos igényű irodalom helyett.
Ám ez a pillanat most az örömé, hiszen Zsigri Gyula cikkének köszönhetően sikerült tisztáznunk egy, a kutatást régen foglalkoztató kérdést. A capita dictionum a szójellel jelölt szótő.
4. ábra Egy elolvasható díszes nyelvemlék Velemérről, az olvasata: Egy Isten (Sindümúzeum)
Irodalom
Zsigri Gyula: Hüllők, férgek vagy rovarok-e a székely írás rejtélyes írásjegyei
Varga Géza: A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak
Varga Géza: Rovásjelekkel írt "sarok" szó a permi kultúrából
Varga Géza: Joggal bírálja-e Fehér Bence az MTA rováskorpuszát?
Varga Géza: Magyar hieroglifákkal írt legkorábbi nyelvemlékeink
Varga Géza: Hun és avar tartalom
Varga Géza: Mandics György Róvott múltja
Varga Géza: Kaptam egy elutasító levelet a Nemzeti Régészeti Intézettől
Létrejött a hun kiállítás (Magyar Hírlap)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése