Péntek Attila tollából jelent meg egy ismertetés Rovásfeliratos szalaggyűrű Veresegyház-Göbölyös lelőhelyről címmel a Magyarságkutató Intézet konferenciájáról kiadott kötetben (2020).
A szerző tájékoztatása szerint az ezüstgyűrűt 2009-ben találták a szántóföldön, Veresegyháza Göbölyös nevű határrészén. Ez egy ismert régészeti lelőhely, egy Árpád kori település maradéka. A gyűrű környezetében Árpád kori kerámiatöredékek hevertek.
A szerző bevezető gondolataival messzemenően egyet lehet érteni. Elolvasás nélkül is szükségesnek tartja a gyűrű közreadását. Érezhetően nem ért egyet a legképzettebb rováskutatónk, Vékony Gábor álláspontjával, ám véle szemben idézi a talpig dilettáns Libisch Győző brilliáns kritikáját.
Úgy gondoljuk, - írja Péntek Attila - hogy a rendelkezésre álló hasonló rovásfeliratos gyűrűk ritkasága miatt érdeklődésre tarthat számot a lelet rövid ismertetése. Egyértelműen szeretnénk nyomatékosítani, hogy nem áll szándékunkban sem a gyűrű „rovásfeliratának” megfejtése, sem a rovásfeliratos gyűrűk kutatástörténetének, a „feliratok” különböző rovásírás rendszerekre és nyelvekre alapozott megfejtési kísérleteinek ismertetése. Nem tudunk azonban maradéktalanul egyetérteni Vékony Gábor megállapításával, miszerint „ A székely, illetve magyar rovásíráshoz szokás kapcsolni néhány Árpád-kori és későbbi régészeti tárgyon (többnyire gyűrűkön) feltűnő jelcsoportokat, jeleket. Ezeknek a tárgyaknak a »feliratai« többnyire írásutánzatok, amelyek eredeti feliratos gyűrűket utánoznak". A gyűrűk feliratait görög, arab (kúfi), latin mintájú írásutánzatoknak tekinti, majd azzal fejezi be a kérdés tárgyalását, hogy „Fentiekkel nem merítettük ki azoknak az emlékeknek a sorát, amelyeken írásutánzat található. Ezek között vannak héber feliratutánzatok is, a rovásíráshoz természetesen semmi közük.” (Vékony 1987, 16–17.). A gyűrűk kérdését mindenképpen valamivel differenciáltabban kell kezelni még abban az esetben is, ha a gyűrűk feliratai valóban „csupán” írásutánzatok. A „rovásfeliratos” gyűrűk esetében olyan, kétségtelenül egyedülálló kultúrtörténeti jelenségről van szó, amely egy igen korai írásbeliségünkre utalhat. Vékony megállapításával kapcsolatban nem véletlenül jegyzi meg találóan Libisch Győző (1995, 44.), hogy „sajnos az eredeti feliratokra nincsen elképzelése, – márpedig csak eredetiről lehet utánzatot készíteni.”
Ezek után Péntek Attila közli néhány hasonló, többnyire ezüstből készült gyűrű rajzát is. Ezekre egyaránt jellemző, hogy megfejtetlenek. "A szerzők a ... Nyugat-Európában a 12. század elejétől kezdve megjelent sokszögű, aranyból vagy ezüstből készített, „varázserővel” bíró pántgyűrűk mintájára nem tartják kizártnak a „rovásfeliratos” gyűrűk esetleges betegségelűző jelentőségét." Az esetenként feltehetően ligatúrákat tartalmazó felirat kezdetét semmi sem jelzi, ezért azt nem is tekinti meghatározottnak.
A jelen cikket nem azért írtam, mert el tudom olvasni a gyűrű jeleit. Ez egyelőre nincs napirenden. Csupán a szerző néhány általánosan hangoztatott, ám ezzel együtt is megalapozatlan megállapítását kell kijavítanom, nehogy az MKI általi közlés miatt valaki tudományos álláspontnak vélje.
"A székely-magyar rovásírás alfabetikus elveken jelöli a hangokat (minden hanghoz egy betűt rendel). Az egy, néha több hangértékű jeleket vegyesen is használták. A sor a legtöbb esetben jobbról balra halad. A „busztrofedon” használata, azaz az irány váltakozása nem bizonyítható. A balról jobbra tartó sorok esetében az írásjegyek függőlegesen tükrözöttek. Kis- és nagybetűk közötti különbségtétel csak fokozatosan alakult ki. Különleges tulajdonsága a ligatúrák kiterjedt használata, amely két vagy több betű egybeírását, összekapcsolását, egyesítését jelenti. Ez minden bizonnyal arra vezethető vissza, hogy hely szűkén az egymás mellé került betűk szárait összevonták." - írja Péntek Attila.
- A székely írás elnevezés azonban jobb a székely-magyar rovásírás elnevezésnél.
A székelyek is magyarok, ezért mindkét népnév szerepeltetése felesleges. Egy írás nevének nem kell követnie a politika apró rezdüléseit még akkor sem, ha azok rokonszenvesek. Esetünkben a székely magyar összetartozást és az írás közös kultúrkincs voltát akarhatták vele kifejezésre juttatni. Az elnevezésnek ugyanakkor a lehetőség szerint állandónak kell lennie, például azért, hogy a külföld is megtanulhassa. Az elnevezéssel kapcsolatos eddigi káoszon nem segít, ha időnként újabbakat és hibásabbakat találunk ki.
A rovás szó pedig félrevezető, mert a rovástechnológiához kötődik. Egykor feltehetően rovástechnológiával rögzítették a legtöbb szöveget, a fa íráshordozó miatt azonban ezek nyom nélkül elpusztultak. Ma nincs igazán régi, rótt székely írásemlékünk. A székely írás emlékei papírra írva, falra, vagy fára festve maradtak ránk, nem is beszélve a fazekasok, a hímzőasszonyok és a hímes tojások jeleiről, vagy az ötvösök által készített írásemlékekről (2. ábra). Ezekre nem használhatjuk a rovás kifejezést. A rovástechnológia csak egy volt a sok közül, amelyikkel a székely írás jeleit rögzítették. Felesleges zavart okoz, tudománytalan és pontatlan a rovás szó indokolatlan használata.
- A székely írás általában ismert emlékei valóban alfabetikusak, ám az írás egészére ez nem igaz, mert vannak szó-, szótag- és mondatjelei is. Ha az írás típusát kell meghatározni, akkor kifejezetten félrevezető az alfabetikus jelző. A szerző is említi a több hangértékű jeleinket, ám ha ilyenek léteznek, akkor az írás nem alfabetikus. Ez a besorolás csak a "tudományos konszenzus" évszázados prekoncepcióját szolgálja. (A sémi írásokból csak alfabetikus írás vezethető le, ezért kell a székely írásnak alfabetikusnak lennie). A székely írás ezzel szemben egy szó- szótagoló írás, amelynek van egy kitűnő ábécéje is. A látszólag kis megfogalmazásbeli eltérésnek jelentősége van, mert ez teszi lehetővé az írásunk helyes besorolását. Például az egyiptomi hieroglif írásnak is van egy mássalhangzójelekből álló készlete. Vagyis a székely írás nem a modern alfabetikus írásoknak, hanem elsősorban az ismert ókori szóírásoknak a társa.
- A balról jobbra tartó sorok esetében az írásjegyeket - Péntek Attila álláspontjával ellentétben - nem kell függőlegesen tükrözni. Sohasem volt ilyen szabály, vagy általános gyakorlat. Ezt a téveszmét egyedül a konstantinápolyi rovásfelirat alapján állapították meg a rendszerváltást követően feltűnt önjelölt népbutítók. A konstantinápolyi Követek Házának falába 1515-ben vésett, azóta elpusztult rovásfelirat ugyanis eleve titkosírásnak készült és a jelformákat (a tükrözést) tekintve tudatosan eltértek a székely írás szokásaitól. Ezért aztán ez alapján nem lehet általános érvényű megállapításokat tenni a mindennapi használatra szánt szövegek betűinek tükrözésére vonatkozóan.
- A szerző szerint "A belső-ázsiai ótürk (Orkhon−Yenisey) és az egyéb rokon türk, kazár írásrendszerek ugyancsak az alfabetikus elven jelölik a hangokat". Ez egyrészt nem igaz, másrészt érdektelen is. Az ótürk írásnak ugyan vannak egyetlen hangot jelölő betűi, ám a jelek többsége szótagjel, vagy szótagcsoportjel (3. ábra). A szerzők ezt a különbséget el szokták hallgatni, pedig régen ismert tényről van szó. Az állítás azért érdektelen, mert a székely írás nem vezethető le az ótürk írások egyikéből sem. A finnugrista őstörténeti deszkamodell támogatására kiagyalt írástörténeti valótlanságot sohasem sikerült bizonyítani. Ezért a Veresegyház Göbölyös területén előkerült ezüstgyűrű leírásakor nincs jelentősége az ótürk írás ilyen, vagy olyan tulajdonságának. Jellemző, hogy az MTA által 2021-ben kiadott rováskorpusz szerzői (Sándor Klára és Benkő Elek) adathiányra hivatkozva nem nyilatkoztak a székely írás eredetéről. A szerkesztő (Vásáry István) írt ugyan egy fejezetet, amelyben a székely írást ótürk eredetűnek véli, ám ezt nem bizonyította. Az általa említett 20 körüli jelhasonlóság nem számít érvnek, mert az amerikai indiánok népi jelkészletével 30, a Tordos-Vincsa kultúráéval meg 49 jelünk egyezik meg a formáját tekintve. Az MTA rováskorpusza csak azt bizonyítja, hogy a "szakmának" fogalma sincs a székely írás eredetéről, a Fodor Pál szerinti három legkitűnőbb szerző sem ért egyet az eredeztetés kérdésében.
4. ábra. A Tordos-Vincsa kultúra jelkészletének és a magyar jelkincsnek a közös elemei
5. ábra. Az azték Ragyogó ország, ragyogó Isten mondatjel (középen), a mondatjelet alkotó azték "ős", "ten", "ragyogó" és "ország" hieroglifák (balra), valamint az azték szójelek megfelelői a magyar jelkészletben: a székely ős, ten, "r" rovásjelek, meg az ország szójel (jobbra)
6. ábra. Az énlakai bilingvis kétfajta, szójeles és alfabetikus írással is rögzíti az Egy (az) Isten mondatot
Irodalom
Péntek Attila: Rovásfeliratos szalaggyűrű Veresegyház-Göbölyöslelőhelyről, A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 16., Ősi írásaink, tanulmánykötet a Magyarságkutató Intézet által 2019. december 12–13-án rendezett konferencián elhangzott előadásokból, Szerkesztette: Fehér Bence - Ferenczi Gábor, Magyarságkutató Intézet Budapest, 2020.
Simon Péter - Szekeres István - Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1993.
Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum, 1996.
Varga Géza: Az MTA rováskorpusza
Varga Géza: Az énlakai Egy Isten mondatjel
Varga Géza: Azték templom magyar mondatjelei egy Tlaxcala-i kódexben
Varga Géza: Amerikai indián népi írásemlékek elolvasása a magyar hieroglif írás segítségével
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése