Oldalcsoportok

2022. január 31., hétfő

Egy Tóth István által Amerikából küldött vintu-patvin világmodell olvasata

Bevezető

A Braziliában élő Tóth István hosszú évek óta kutatja az indián-magyar etnokulturális kapcsolatokat s e tárgyban kötete is megjelent már. Legutóbb elküldte egy nomlaki indián fonott tál fényképét a következő kérdéssel:

"Már láttam a jelet többször. Szeretném kerdezni, mit jelent? Ez a jel nekem a vinca (1) kulturát jutattja eszembe. Igaz ez? ... Ez az észak kaliforniai vintu nyelvekhez tartozó nomlaki indiánok munkája. "vinca" vagy Tordos!  emlekszem ott is van hasonló jel. Én most itt dolgozom két helybeli indiánnal. Kisérletként kérdeztem néhány szavunkat tőlük. Hát az ő nyelvük, a déli aravak nem rokon nyelv. ... Ha találok hasonló jeleket a vintu vagy a rokon népeknel, akkor el fogom küldeni."

Rögvest ezt követően kaptam is tőle egy sorozat fényképet, amelyek közül az egyik vintu fonott tál azonnal olvashatónak is bizonyult (2). Ugyanaz a fára emlékeztető jel (valójában egy függőleges hullámvonal), amiről kezdetben beszélt, ezen a fonott tálon is szerepel. E fonott tál (3) jeleinek olvasatáról számolok be e cikkben.


A tál jelei és jelhasználata

A fonott tál jelei kivétel nélkül megtalálhatók a magyar jelkészletben. Ez megszokott jelenség az amerikai indiánok edényein és más használati tárgyain látható jelek esetében. Mindhárom Amerikából sorozatosan kerülnek a szemem elé olyan tárgyak, amelyeknek megértem és valamelyest el is tudom olvasni a jeleit. Ehhez jön még a jelek sajátos használatának hasonlósága, például az Eurázsiából származó ábrázolási konvenciók szereplése. Ilyen ábrázolási konvenció a felülnézeti világmodell, a "magas kő", a szimmetrikus szöveg és a "fejjel lefele lógó" jelek alkalmazása az edény peremén. Az alábbi fejezetekben ezeket muttom be.


A felülnézeti világmodell



1/a. ábra. A Tóth István által Amerikából küldött vintu-patvin fonott tál fényképe az Éden jelekből alkotott térképével (középen), lyuk/Lyukó hieroglifával (balra fent), "magas kő" ábrázolási konvencióval (balra középen) és szimmetrikus mondattal (balra lent), e vintu-patvin hieroglifák megfelelője a magyar jelkészletben a "ly" rovásbetű (jobbra fent), valamint az "m" rovásbetű, a "folyó" népi hieroglifa meg a hieroglifa (jobbra középen, balról jobbra) valamint a székely "r" (ragyogó) és "s" "sar "úr") jel (jobbra lent)




1/b. ábra. A szentgericei unitárius templom XVI. századi festett mennyezetkazettáinak egyikében szintén világmodellt látunk lyuk/Lyukó hieroglifával és "magas kő" ábrázolási konvencióval - akár a fenti vintu-patvin világmodellben is, a bal alsó sarokban látható "magas kő" ábrázolási konvenció középső jele itt eltérő, a jobb alsó sarokban a székely írás "m", "s" és jele 



1/c. ábra. A szentgericei unitárius templom másik festett mennyezetkazettájában szintén világmodellt látunk, itt egy megszemélyesített lyuk/Lyukó hieroglifával és "magas kő" ábrázolási konvenció másik megfogalmazásával (a középső jel eltérő)



1/d. ábra. A magyarszombatfai tál világmodelljében is négy hullámvonallal jelölik az Éden égbe vezető szent folyóit, amiképpen a vintu-patvin fonott tálon is


Az Otto von Sadovszky által kaliforniai ugorok közé sorolt vintu indiánok déli ágába tartozó patvin törzs fonott tálja egy világmodellt ábrázol (1. ábra). A világmodellnek Eurázsiából ismert szabályai vannak, amelyekből egyes jelek jelentésére lehet következtetni. Ezek a jelek eleve ismerősek a székely írásból és annak szójeleket használó előzményéből, a magyar hieroglif írásból. Az 1. ábrán bemutatott példák alapján belátható, hogy e világmodellek szerkezete és jelei is jórészt azonosak, vagy rokonságban állnak egymással.

A régi, még Eurázsiából Amerikába származott szokás szerint ugyanis az edényeknek az Édent, a Teremtés helyszínét és a Teremtőt kell közismert jelek segítségével ábrázolniuk. E kőkori hagyománynak köszönhetően hasonlít egymáshoz az Éden és az edény szavunk s ezért találjuk meg szinte mindenütt a székely jelek párhuzamait (amelyek a kőkori világmodellek jelkészletéből maradtak ránk). Ezek a világmodellek emlékeztetik a halandókat arra, hogy az élet lehetőségét és a mindennapi betevőt a Teremtőnek köszönhetik. Tudják persze ezek a halandók, hogy azért az ennivalóért gyakran ők és családtagjaik dolgoztak meg, de ebből meg az a kézenfekvő magyarázat következik, hogy a munka Istennek tetsző, a világot fenntartó nemes dolog.  


A világmodell közepe a Lyukó Nap ligatúra


2/a. ábra. A vintu-patvin világmodell közepén Lyukó Nap olvasatú ligatúrája található (balra fent) a ligatúra összetevői: hatti szarvas ismeretlen, de a képi tartalom alapján feltehetően "lyuk" jelentésű szójele (fent középen), alatta a székely írás "ly" (lyuk/Lyukó) jele, a jobb felső sarokban a hettita hieroglif írás sugaras "Nap" szójele, alatta a magyar népi sugaras Nap hieroglifa Czibor Imre alsópáhoki fazekasmester erdélyi eredetiről másolt edényén


Az indián világmodell Istennek fenntartott közepén egy kör alakú, a Nap és a lyuk/Lyukó jelekből alkotott összetétel van (2. ábra). Aligha tévedünk, ha ezt Lyukó nap alakban olvassuk el, ahol Lyukó a hunok és az avarok által is használt istennév. Ezt a Lyukó istennevet több hieroglifikus írásemléken megtaláljuk az elmúlt 6500 évből, de a vegyes rendszerű bodrog-alsóbűi rovásszövegben is hozzá könyörögnek a honfoglalás kori kohászok. 



2/b. ábra. A 6500 éves Anau-kultúra világmodelles orsógombjának közepén, az Isten helyén ugyanúgy egy lyuk/Lyukó jel van, mint a vintu-patvin fonott tálén, ám ez fizikai lyukat is tartalmaz 

lyuk/Lyukó jel előfordulásainak közepe gyakran fizikai lyukat tartalmaz (ki van fúrva), ami a magyar nyelvet azonosítja, ugyanis ez a jelforma csak a magyar írásban jelent lyukat (2/b., 2/c. és 2/d. ábra). Ezek az etnikumjelző előfordulások lényegében akkor és ott fordulnak elő, ahol és amikor az Árpád házra jellemző genom is kialakult és előfordul. 


2/c. ábra. 
Hun lelet Noin Ula lelőhelyről a "lyuk jel közepén lyuk" ábrázolási konvenció legszebb előfordulásával, a hunok körében elterjedt volt a jelvények alkalmazása, amelyeken pusztán egy-két jelet lehet látni (a tojó madarak Lyukó istent a termékenység és a bőség forrásának mutatják)

A Nap és lyuk/Lyukó szónak lehet párhuzama az indián nyelvekben, azt azonban nem állítom, hogy az indiánok ezt az összetett jelet valaha is pontosan így olvasták volna el. Ez az olvasat csak a magyar hieroglif írás alapján készült. Számítok rá, hogy egy indián magyarázatban hasonló "Nap, napisten" jelentés fog szerepelni és azon sem lepődnék meg, ha a két szó, vagy a változata is előkerülne valamelyik indián nyelvben, sőt talán indián jelnévben is. Ha a japán Nippon szóban (ami a saját hazájuk "Nap hon" jelentésű elnevezése) megtaláljuk a Nap párhuzamát, az alaszkai Yucon folyó nevében pedig a kőkori Lyukó isten nevét véljük felismerni, akkor egy alaposabb nyelvészeti vizsgálódás akár további alátámasztást is találhat. 


2/d. ábra. A szentgyörgyvölgyi korsó fizikai lyukat tartalmazó Lyukó jeles világmodellje, az életet adó folyadék forrása a lyuk/Lyukó jel



A "magas kő" 

A magas kő a hegyekből rakott világoszlop, az Istennel azonos Tejút egyik neve. A "magas kő" ábrázolási konvenció néha csak a magas és a hieroglifákból (a székely írás "m" és "harmadik k" jelének megfelelőjéből) áll, máskor egy harmadik jel is megtalálható közöttük, ám erre most a jelen cikkben nem szükséges kitérni. A vintu világmodellben négyszer szerepel a "magas kő" ábrázolási konvenció. Ez is egy eurázsiai jelhagyományból került Amerikába, amelyet a sztyeppi rokonnépeink, a szkíták, szarmaták, hunok és az avarok előszeretettel alkalmaztak (3. ábra). Megtalálható a magyar népművészet alkotásain, például a hímes tojásokon, vagy a szentgericei unitárius templom festett mennyezetkazettáin is (1/b. és 1/c. ábra).



3/a. ábra. A vintu világmodell "magas kő" ábrázolási konvenciója (balra), egy szarmata jogar csúcsdísze a hegyekből rakott világoszlop, a "magas kő" türkizből készített modelljével (középen) és a zamárdi avar temető csatjának jelei, közte a "magas kő" ábrázolási konvenció hieroglifái (jobbra)



3/b. ábra. A vintu-patvin fonott tál negyedeiben az égbe vezető útnak ez a jelképe látható, az olvasata (ha a középső jel egy függőleges hullámvonal): Magasságos folyó köve




3/c. ábra. A vintu-patvin világmodell "magas kő" ábrázolási konvenciójának közepén - bár első pillantásra fának tűnik - valójában egy "folyó", vagy "égi folyó" jelentésű függőleges hullámvonal van



A szimmetrikus szöveg 

Az ókorban - a mondanivaló tökéletességének bizonyítása érdekében - a különféle hieroglifikus írásokban esetenként törekedtek a szöveg szimmetriájának elérésére. Ez a különös jelhasználati mód leginkább a sztyeppi népeknél (szkítáknál, hunoknál, avaroknál) és az amerikai indiánok népi hieroglifikus szövegeiben fordul elő (4. ábra). Az amerikai indiánok ezt a jelhasználatot továbbfejlesztették és napjainkig elképesztő gazdagságú "átlósan szimmetrikus" jelmontázsokkal borítják a tárgyaikat.  


4/a. ábra. Szimmetrikus szöveg a fonott vintu tálról, a középről két irányban is értelmet adó szöveg olvasata: Ragyogó úr 




4/b. ábra. A sztyeppi szimmetrikus írásemlékek példája: Nagyságos lyukó olvasatú szöveg egy paziriki szkíta textilről (balra) és a szkíta hieroglifáknak megfelelő székely "n" és "ly" rovásbetűk (jobbra)



A "fejjel lefele lógó" jelek

Az eurázsiai jelhasználatban a sztyeppi rokonnépeknél és a szomszédságukban előfordul a "fejjel lefele lógó" jelek jelensége. Ami azt jelenti, hogy az egyik jel rendesen a talpán áll, míg a  közelében lévő másik meg a "feje tetején". Gondolhatnánk a bustrofedon sorvezetés jelentkezésére is, de ezeken a korai szövegeken még a sorvezetés is ismeretlen, ezért a bustrofedonra sem hivatkozhatunk. Valószínűbb, hogy az egyik jel a földi halandóknak szól, a másik meg az égben lakó isteneknek s ezért fordulnak ellenkező irányba. Ezen a vintu-patvin fonott tálon csak elvétve látni ilyesfajta tükrözést. A többi indián edényen sem figyeltem fel hasonlóra, ezért ezt a jelenséget még kutatni kell, mielőtt biztosat lehetne róla mondani.  


5. ábra. A vintu-patvin fonott tál premének "talpán álló" és "lefele lógó", hegyet ábrázoló sar "úr" jelei



A fonott tál teljes olvasata

A fenti kisebb szövegek együttesen, mai magyarsággal az alábbi mondatot alkotják. Ez egy lehetséges mondat az azonosított szavak alapján, ám - mivel a szójelek a ragozást nem rögzítik - elképzelhető egy némileg eltérő is (például az utolsó két szó ragyogj urunk is lehet).

Lyukó Nap(isten), a magasságos folyó köve, a ragyogó úr.



6. ábra. A vintu-patvin fonott tál jelei és a magyar jelkészlet jelei közötti párhuzamok (a jobb alsó sarokban lévő ligatúrát nem bontottam elemeire, mint az a magas kő ábrázolási konvenció esetében megtettem, itt csak egy sugaras Nap hieroglifának kellene szerepelni, ám a ligatúra elemeinek grafikai különválasztása nehézkes lett volna)


Jegyzet

(1) A Tordos-Vincsa kultúra Winn által közölt jelei között van felülnézeti világmodell és (vízszintes) hullámvonal is, azonban a "magas kő" ábrázolási konvencióra nincs példa.

(2) Tóth István a következőket írja a vintukról a levelében: 

"Az elfogadott, hogy 11.000 éve megszűnt minden szárazföldi összeköttetés Ázsiával, mert a Bering-szorost elöntötte a megemelkedett tengerszint. Ez rendben van, de nem zárja ki a kisebb csoportok későbbi átkelését. Ilyen csoport volt a penutiak átköltözése is Amerikába. Az őspenuti haza Oregonban volt a Columbia folyótól délre, circa 6-5000 évvel ezelőtt. Itt osztódtak eltérő nyelvcsaládokká és innen terjeszkedtek Kaliforniába azok, akiket most kaliforniai penutiaknak nevezünk. Kaliforniába tobb hullámban jöttek. 1. Uti (mivok és ohlone). 2. Jokuc. 3 maidu. 4 vintu.

A vintuk két hullámban érkeztek. Az első volt a patvin. Ezért is térnek el nyelvileg és kulturálisan is a többi vintutól. A patvinok a helybeli öböl-mivokokat megölték, vagy a parti területekre szoritották ki őket. Az archeológusok rengeteg mivok holttestet találtak, amelyek nem természetes halállal végezték. Ez volt kb 1500 éve. A többi vintu késōbb, kb. 1300 éve érkezett. Én az ő nyelvüket kutatom, mível ez a legjobban dokumentált és könnyen hozzaférhetők a szótáraik, amelyből három is van. Eddig a vintu nyelv 520 szavat találtam neg a magyar nyelvben. Ez azt jelenti, hogy a szószármazékokkal ez több ezer. Beszélhetünk 3-4000 közös szóról ...

És ami fontos: a szóeredet-magyarázatokról is szólni kell. A magyar nyelvben szereplő, ismeretlen eredetűnek és belső keletkezésűnek ítélt szavainkból közel 200 megvan a vintu nyelvben. A tudósaink nem jó munkát végeztek, mert hetvenegynéhány belső keletkezésű szavunkat használták/használják a vintuk. Ez magyar keletkezesűnek van elkönyvelve, de akkor a vintu magyar? Igazából az ő eredeti nevük maq, vagy mak, ami azonos a magyar népnév első szótagjával."

A eurázsiai hieroglifikus szövegek alapján ehhez a következőket tehetem hozzá. A legkorábbi kőkori jelek, például a Mas d' Azil-i 15 000 éves, vagy a Genevieve von Petzinger által a világ barlangjaiban talált 10-40 000 éves jelkészlet jelei egyszerű elemi jelek. Ezekhez képest az "Édentől keletre" elnevezésű közel-keleti csoportosítás (Anau és társai, meg előzményei), vagy a talán valamivel későbbi sztyeppi (preszkíta, prehun, avar stb.) és amerikai jelcsoport összetett jeleket, jelmontázsokat, jelekből összerakott képeket is tartalmaz.

A sok, de nem elégséges írástörténeti adat alapján valamikor 10 000 táján(?) egy minőségi változás történhetett a jelhasználatban az "Édentől keletre" s ez juthatott el a sztyeppére és Amerikába is. Az újabb jelhasználatra jellemzőek a vintu-patvin fonott tálon is kimutatott jelmontázsok (világmodell, "magas kő" ábrázolási konvenció stb.). Ezek alapján az indiánok őseinek Amerikába vándorlása több hullámban történhetett, azonban a jelek világában most kimutatható képet nem a 40-30 000 éve bevándorlók alapozták meg, hanem a 10-6 000 évvel ezelőtt érkezők. Magyarázatot kíván, hogy pl. a későbbi (sztyeppi) jelkészletre jellemző Jóma ligatúra és a korábbi ("Édentől keletre" korú) felülnézeti világmodell miképpen terjedhetett el egész Amerikában. A sztyeppi rokonnépekre (szkítákra, hunokra) jellemző Jóma ligatúrát még nem találtam meg az "Édentől keletre" (a Közel-Kelet korábbi jelkészletében), ám ez az indiánok leggyakrabban használt jele.

Úgy tűnik, mintha egy viszonylag későn érkező, magyarral rokon nyelvet beszélő preszkíta-prehun csoport átadta volna valamilyen fokon az Eurázsiában akkor legfejlettebb jelhasználatát (véle a vallását, a népzenéjét és az identitását) mindhárom Amerika lakosságának. Ez a kép természetesen további vizsgálatot érdemel, kutatni kell a jelkészletek eltéréseit. A jelek világa azonban az eddigi tudásunk alapján is lehetőséget ad egy ilyen kérdés megfogalmazására.

A 6500 éves anaui jelpárhuzamok időrendje mintha nagyjából egyeztethető lenne más régészeti-kulturális jelenségekkel is. Tóth István tájékoztatása szerint a Kaliforniába érkezők "pénzként és csereeszközként  használták a kagylógyöngyöket. Ez a szokás a Kōzel-Keletről megérkezett a mai magyarországi területekre is kb. 7000 éve és utána ez a szokás nyom nélkül eltűnt. Nem sokkal késōbb megjelent Észak-Amerika nyugati partjai mentén. És a zsugorított temetkezés is jelen volt Kaliforniában az ős mivok és más népeknél. Az épített házak is hasonlóak voltak. Kétféle házat építettek: egy hosszú házat és egy kör alakút, félig földbe vájtat, mint a magyarorszagi lengyeli kultúrában kb. 6000 éve." 

(3) A jelen cikkben elemzett fonott tál a kaliforniai vintu-patvin törzs terméke, ám talán hasznos megemlíteni azt, amit a pueblo kosárfonásról olvashatunk Keszthelyi Katalin könyvében: "A kosráfonás alig vesztett a jelentőségéből, a kosarak még mindig fontos szerepet játszanak a mindennapi életben és a vallási szertartásokon. (Pl. rituális futóverseny győztesének a díja kerek, tálszerű, tekercselt plakett.)" Mindebből a cikkünk témája szempontjából az lényeges, hogy korábban nagyobb szerepet játszhattak ezek a fonott tálak egyes amerikai indián törzsek vallási szertartásaiban. Joggal szímíthatunk arra, hogy a vallási szertartások során a vallások jelképrendszerét alkalmazták. Következtetésképpen: a tálon szereplő jelek az indiánok vallási jelképei közé tartoztak.

A fonott tál jelei azért azonosíthatók székely jelekkel, mert ez volt a helyzet már Eurázsiában is. A preszkíta és prehun ősnépeknél is vallási jelképek voltak ugyanezek a jelek és jelszerkezetek. Amikor a népek még nem tudtak fazekasedényeket csinálni, akkor a jeleiket fonott tálakon alkalmazták. Ezt támogatja az obi-ugorok háncsból fonott edényeinek az indiánokéval rokon jelkészlete is.



Irodalom

Tóth István: Ancu sy ama saly - avagy a nagy ősanya sarjai, az amerikai penuti nyelvek rokonsága a magyar nyelvvel, Móricz János Kulturális Egyesület, 2019. 

Varga Géza: Tóth István "A nagy ősanya sarjai" c. kötete a magyar-indián nyelvrokonságról

Varga Géza: Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?


Varga Géza: Magyar hieroglif írás


2022. január 29., szombat

Kiegészítés Masek Zsófi hun üstökről írt dolgozatához

 

Az acedemia.edu portálon olvasható Masek Zsófia Új szempontok a hun kori üstök kutatásához egy új magyarországi lelet tükrében c. egyébként kitűnő tanulmánya. Az alapos körültekintésről tanúskodó dolgozatnak ugyanis van egy feltűnő, bár a szakmára jellemző mulasztása: hasznosítás nélkül hagyja az üstökön lévő, ma már jól elolvasható magyar hieroglifákat. Ezt a hiányt próbálom meg pótolni a jelen cikkben, minden komoly ok nélkül is remélve, hogy a szakemberek - a "szakmában" a nemzeti írásunkkal szemben lépten-nyomon tapasztalható ellenérzések és tudásdeficit ellenére - nem követik el újra és újra ugyanezt a hibát. Ezeket a szójeleket a Magyar hieroglif írás c. kötetben leírtam, nincs tudományos ok a hun üstökön és másutt is megjelenő korai magyar nyelvemlékek figyelmen kívül hagyására.



1. ábra. Masek Zsófia dolgozata e konferenciakötetben jelent meg
2018, Dissertationes Archaeologicae Supplementum 2. jelzettel


A szerző az ócsai hun üst kapcsán megállapítja: "mára egyértelmű, hogy a késő szarmata kori és a szűk értelemben vett hun kori leletanyag az Alföldön összeérhet" (45. oldal). Ezt alátámaszthatjuk azzal, hogy a szarmaták régészeti leletein ugyanúgy megtaláljuk a székely írásjelek párhuzamait, miként a hun üstökön is. Sőt, nem csupán a szarmata és hun jelek azonosak az ismert magyar jelkészlet jeleivel, hanem a jelhasználat módja is feltűnő egyezést mutat. Például a 2. és 3. ábrán látható "lelógó" (az isteni nézőponthoz igazodó, fejjel lefelé elhelyezett) hieroglifák is ilyen jelhasználati azonosságot szemléltetnek. Ugyanez a ma már különösnek ható jelhasználat kimutatható magyar népi kerámiákon, például az őriszentpéteri helytörténeti múzeumban kiállított erdélyi tálon is. 



2/a. ábra. Az ócsai hun üst-töredék az isteni nézőponthoz igazított "lelógó" hieroglifikus Lyukó sar, mai magyarsággal: Lyukó úr mondatjellel (középen), a Lyukó sar mondatjel a hétköznapi halandónak szánt nézetben (baloldalon) és a hun hieroglifáknak megfelelő székely "s" és "ly" rovásbetűk (jobbra) 


2/b. ábra. 
6500 éves anaui pecsétnyomó a Lyukó sar (mai magyarsággal Lyukó úr) mondattal


A szerző leírása szerint az ócsai üst-töredéken "a lefelé mutató háromszögek csúcsait egy-egy félgömbalakú, domború dísz zárja." Hozzátehetjük: a székely rovásjelek 90-es években elvégzett akrofónia-rekonstrukciója alapján ez egy Lyukó szár (mai magyarsággal Lyukó úr) olvasatú hieroglifikus mondatjel. 

E mondatjelnek több előzményét ismerem, például felbukkan a kismákfai hun vagy hun kori ezüsttálon, Shang kori kínai jóscsonton és egy 6500 éves anaui pecsétnyomón is (2/b. ábra). Ez utóbbi éppen arról a tájról és közel azonos korból került elő, ahol Kásler Miklós és munkatársai az Árpád ház genomjának kialakulását mutatták ki. A szarmata-hun-magyar etnokulturális kapcsolatokat alátámasztó, az őstörténetünk lényeges kérdéseit érintő fontos írástörténeti jelenségről van szó, ami megérdemelné a szakma figyelmét. 

A jelkészletek összetétele, használata és változása ugyanúgy követhető az őshazák során át, amiként pl. a cseréptárgyak minőségét és elterjedését is figyelik a régészek. Azzal a különbséggel, hogy ezek az elolvasható hieroglifák a nyelvről és az identitásról tanúskodnak. Például az, hogy a kerek lyuk/Lyukó hieroglifa közepét anaui, hun, kínai, magyar népi stb. előfordulásokon kifúrták, a magyar nyelvről árulkodik, mert ez a jel csak a magyar írásban "lyuk" jelentésű. A hasonló adatok és összefüggések hasznosítására éppen most lenne szükség a genetikusok és nyelvészek között kibontakozott vita eldöntéséhez, az őstörténet-kutatás továbblépéséhez. Az érintett kutatók semmit sem tudnak felhozni e szójeleink kutatása és hasznosítása ellenében azon kívül, hogy nem értenek hozzá. Ez azonban nem méltányolható kifogás. A hun-magyar azonosság tagadásának prekoncepciójára és a magyarellenes rovásundorra épített finnugrista egyetemi oktatás hiányosságait akár egyéni tanulással is pótolni kell.


3/a. ábra. Szarmata üst "lelógó"  hieroglifákkal, a fül hármas halom alakú jelével együtt az olvasat: Jó országa




3/b. ábra. 
A trialeti kultúra aranypohara a Jó sar (mai magyarsággal Jóságos úr) mondattal Kr. e. 2000 tájáról, Grúziából (balra), jobbra fent az edény  "isten, folyó" és sar "úr" hieroglifái, alatta a székely írás "j" és "s" rovásbetűje, azt tanúsítja, hogy a "lelógó jelek" szokása is nagyjából arról a tájról és abból a korból ered, ahonnan és amikortól az Árpád ház genomja is kimutatható



Irodalom



Masek Zsófia: Új szempontok a hun kori üstök kutatásához egy új lelet tükrébenALTUM CASTRUM 9. Hadak útján XXII. A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXII. konferenciája, Visegrád, 2012. október 2–4., Dissertationes Archaeologicae Supplementum 2., ELTE, Budapest, 2018.


2022. január 27., csütörtök

Antal Csaba a hieroglifikus birtokjelekről

Antal Csaba elolvasta a Magyar Néprajzi Lexikonban közölt birtokjelekről Hieroglifikus birtokjeleink cím alatt adott hieroglifikus értékeléseimet és nem értett velük egyet. Nem áll ezzel egyedül, mert nagyon szembemennek a felfedezéseim mindennel, amit az írás történetéről az egyetemeken - lényegében tévesen - tanítanak. Azonban Csaba a latin betűkkel való összevetés szempontját vetette fel, amit korábban nekem is alaposabban kellett volna elemeznem. Ezért az észrevételei érdekesek és megtárgyalásra érdemesek, mert előre viszik a kutatást, biztosabbá teszik az ismereteinket. 

Ezt írja a fészbuk Könyv rovatában: "A középkori birtokjelek, tulajdonjelek nagy többsége monogram, a hieroglifákhoz semmi köze.  ...  A jelek többsége ... egyértelműen latin betűk összevonása." 

Állítását alátámasztandó így érvel: "A tanulmány elkészítésekor, alapos kutatómunkával, magának kellett volna a táblázatban felsorolt monogramgyanús birtokjeleket az ezzel foglalkozó szakirodalom és a rendelkezésre álló vagyonösszeírások áttanulmányozása során megvizsgálni és kiszűrni. Ha mindez megtörténik és valóban veszi a fáradságot, akkor sikerült volna azonosítania azokat a személyeket is, akik ezeket a tulajdonjegyeket használták. 

A szakirodalom és a vagyonösszeírások áttanulmányozása során sikerült megtalálnom az egyes billogokat használó személyeket. A táblázatba szedett monogramos jelek többsége a 18. században élt Kunszentmiklósi „redemptus” gazdák tulajdonjegye. Pl. az 1761/62-ben készült összeírásban a ’D J’ monogramot billogként használó Dalotsa János főbíró, 6 jármos ökör, 1 göbölly ökör, 1 fejős tehén, 10 meddő tehén, 2 hámos ló, 2 sertés tulajdonosa volt.

Továbbá, a szakirodalomban leírtak alapján kijelenthető az is, hogy a nem monogramos birtokjelek igen nagy részének semmilyen írástörténeti előzményei nincsenek. A korabeli iratokban az ábrák egy részének a neve is fennmaradt, ami azt igazolja, hogy a billogok, személynevek kezdőbetűit, a munkavégzéshez használt eszközöket, természeti jelenségeket, különböző tárgyakat, állatok testrészeit stb. örökítenek meg. „Ilyen nevekkel találkoztunk: vella, daruláb, madárláb, csatlós, csatkás, sarló, köröszt, kerek, tulipánt, szénavágó, polcos, hódos, csillag, öreg, patkó, sarkantyú, háromláb, kehely stb., amelyek a megfelelő ábrák képszerűsége mellett bizonyítanak.” Tehát az ősi jelekhez hasonlító billogok jelentésének a meghatározását mindenképpen az akkor élt ember szemszögéből kell elvégezni."

Antal Csaba téved, amikor azt állítja, hogy "a nem monogramos birtokjelek igen nagy részének semmilyen írástörténeti előzményei nincsenek". Ilyen írástörténeti előzmények vannak, csak a tekintetes "szakirodalom" akkor sem hajlandó tudomásul venni ezen előzmények létét, ha azt az orra alá dörgölöm. Antal Csaba kritikája ezt a méltatlan hallgatást töri meg, amiért köszönettel tartozom. Így legalább lehetőségem van az "írástörténeti előzmények" némelyikének felmutatására is. Ide tartozik többek közöt a Tordos-Vincsa kultúra egyik jele (3. ábra), meg az Anau kultúra pecsétnyomóján olvasható mondat és néhány változata is (4. ábra). E párhuzamok egyaránt 6000-6500 évesek és abban is megegyeznek, hogy a "szakirodalom" ezeket a jelrendszereket - tévesen - nem tekinti írásnak.

Antal Csaba bemutat egy hódmezővásárhelyi jeleket felsoroló táblázatot (1. ábra), amely mellé ad egy listát is a tulajdonosok nevével. Valóban szerepel benne egy csomó latin betűs monogram, ami egy ilyen kései táblázat esetében nem is csoda. Azonban a birtokjeleink legkorábbi vonulata ezekkel szemben még az Árpád korból, vagy inkább a  sztyeppéről származik s ezeket aligha lehet összevetni a hozzájuk képest kései hódmezővásárhelyi táblázattal és a latin betűkkel. Ráadásul még e kései táblázatban is szerepel néhány kakukktojás (a 4. és a 95. jel), ami engem igazol és cáfolni látszik Csaba állítását. Ezek ugyanis az első pillantásra székely jelekkel egyeztethetőek. Ugyanakkor Antal Csaba sem állítja, hogy mindegyik birtokjel latin betűs monogram lenne ebben a kései listában. Azaz a kivételekre kell összpontosítanunk és persze a hódmezővásárhelyi táblázatnál sokkal régebbi birtokjelekre. Ide értve akár a régészeti leleteken lévő, hasonlóképpen rövid, 1-3 elemi jelből álló hieroglifikus szövegeket is, amelyekkel eddig a kutya sem foglalkozott, például, mert díszítésnek vélték őket.

Azaz a kései hódmezővásárhelyi birtokjelek közül nem mindegyik tekinthető latin betűs monogramnak. S amikor megyünk visszafelé az időben, egyre szaporodnak azok a birtokjelek, amelyek magyar hieroglifákkal elolvashatók és nem latin betűkből vannak összerakva.

Akad néhány olyan is, amelyik latin betűkkel is, meg hieroglifikusan is értelmezhető. Ezek mindaddig kérdésesnek tekintendők, amíg további alátámasztást nem nyer egyik, vagy másik magyarázat. Ha pedig nincs latin betűs olvasat, akkor a hieroglifikus értelmezés az egyedül megfelelő. Ezen esetekben a hieroglifikus olvasatok sora továbbra is megállja a helyét. Azért kell így ítélnünk, mert túl sok hieroglifikus olvasat ad értelmes magyarázatot, mert ezek a hieroglifikus olvasatok időben és térben jól követhető, a környezethez sok szállal kötődő rendszert alkotnak. 

Ha nincs kimutatva, hogy a birtokjelek latin betűvel is értelmes olvasatot adnak, akkor nincs cáfolat, mert a hieroglifákkal szinte mindet sikerült elolvasni. 

A 6000-6500 éves párhuzamokon nyilvánvalóan nem lehet kimutatni a latin betűvel való olvasatot, mert akkor latin írás még nem létezett. Ugyanakkor ezek a latin és székely jelek végső soron rokonságban vannak egymással és ezért hasonlítanak. Vagyis pusztán a latin betűs olvasat - további alátámasztás hiányában - nem cáfol semmit, nem bizonyítja latin monogram létét. Esetenként csak azért van ilyen látszat, mert a jelek rokonok és hasonlóak. 

Tehát a megoldás az lehet, hogy az egész tamgahasználó folyamatot végigkísérjük a kezdetektől a Néprajzi Lexikonig és folyamatként értékeljük. A folyamat elején természetesen nem lesznek latin betűk, csak hieroglifák. A végére meg a hieroglifák száma csökken és megjelenik a latin betűs monogram. 

Amikor bizonytalan, hogy latin betűről van-e szó, vagy hieroglifáról, akkor két oldalról várhatunk bizonyítást: A latin monogramhoz fel kell mutatni azt az egykor élt személyt, akinek a monogramjáról van szó. A hieroglifikus olvasathoz pedig a rovásjeles párhuzamot lehet dokumentálni. S nyilván marad még néhány megoldatlan, további bizonyításra váró eset is. Azonban nem lehet cél olyan, sohasem létezett latin monogramok sorozatgyártása, amelyek mögött nincs egykor élt ember s az egész latinra alapozott gyanú csak a latin és a rovásjelek hasonlósága miatt merülhetett fel.



1. ábra. Hódmezővásárhelyi birtokjelek


Antal Csaba azt állítja, hogy "Ezek például hódmezővásárhelyi billogok, melyek között szintén vannak monogramok.

1. Pokornyik István, 2. Kaszap József, 3. Öreg Nagy János, 4 Balogh Istvánné, 5. Széli Sámuel, 6. Borotvás József, 7. Várna Ferenc, 8. Gál István, 9. Dobozi Mihály, 10. Paskó István, 11. Deák József, 13. Banga István, 15. Dudás Mihály, 16 . Kátai János, 17. Nemes Beretvás József, 18 . Tímár Mátyás, 19. Héjjá László, 20. Barna János, 21. Olasz Tamás, 22. Kardos Ferenc, 23. Nemes Tamaszik Mihály, 24. Meszlényi Mihályné, 25. József Pál, 27. Ferencz Mihály, 28. Tóth Ferenc, 29. Nicolai Balázs, 45. Bakos József (Salgótarján), 50. Vas István, 57. Haselmus János molnár, 62. Andróczy Mihály (Baracska, Fejér m.), 66. Kubinyi Ágoston (a zsákjait és vajbödönyét is ezzel a jeggyel látt a el), 67. Kovács Pál, 78—79 . Hór a Mitron és Hóra János, 82. Mudrity Steva, 83. Törösi Ferenc, 84. Czakó Mátyás, 90. Minkó János, 91. Gulyás György, 96. Hódi András, 97. Kristó András, 99 . Szabó Batáncs Pál."

Azonban hieroglifikus kivételek is akadnak. Az 1. ábrán látható táblázatban a 95-ös birtokjel egyértelműen a székely írás "us" (ős) jele (2. ábra). Lényeges, hogy éppen erre nincs semmiféle név megadva a hozzá mellékelt felsorolásban. Vagyis az 1. ábrán bemutatott példatáblázat esetében a pedál visszafelé forog! Nem cáfolja, hanem igazolja a hieroglifikus birtokjelek létét. Egyébként is ez a táblázat nem az Árpád korból való s különösen nem a korszak elejéről! Csak azt igazolja, amit eddig is tudtunk, hogy a latin betűk az idő előrehaladtával egyre inkább kiszorították a használatból a rovásjeleket. Ez azonban nem zárja ki a legkorábbi birtokjeleink hieroglifikus jellegét.


2. ábra. A székely írás "us (ős) jele, amelynek párhuzama jelenik meg a fenti hódmezővásárhelyi jeltáblázat 95. helyén


Vagy ott van a táblázat 4. jele, ami olyan, mintha a latin OS betűkből lenne összeállítva, miközben a tulajdonos neve Balog Istvánnéként van megadva. Azaz a birtokjel biztosan nem a tulajdonos nevének latin kezdőbetűiből áll, vagy legalább is ez a táblázat ezt nem bizonyítja (elvileg lehetne az előző tulajdonos megörökölt birtokjele - ám ezt bizonyítani kellene). Ugyanakkor ez az összetett jel a hieroglifáink segítségével elolvasható Lyukó ügy, azaz "Lyukó folyó" alakban s véletlenül van is egy Yucon folyó Alaszkában (az amerikai indiánok népi jelkészletét vagy 30 hasonló jel köti a székely jelkészlethez). 

Ráadásul van egy ehhez a birtokjelhez nagyon hasonló jel a Tordos-Vincsa kultúrából is (kb. 6000 éves), amikor még a latin írás nem volt feltalálva (3. ábra). A Tordos-Vincsa kultúra jelei közül 49 azonosítható a magyar jelkészlet elemeivel, azaz nem egy-két véletlen azonosságról, hanem összefüggő, rokon jelrendszerekről van szó (amit a Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás is igazolt).

Antal Csaba észrevételét köszönöm, mert közelebb visz bennünket a hieroglifikus jelhasználat megismeréséhez!

Nem érhető el leírás a fényképhez.

3. ábra. A Tordos-Vincsa kultúra Winn által közölt jele a hódmezővásárhelyi birtokjeke közül a 4. sorszámúra hasonlít, a lyuk és a belőle induló folyó (Tejút) képjelekkel való ábrázolása



4. ábra. Az Anau-kultúra pecsétnyomója a Lyukó sar (mai magyarsággal Lyukó úr) mondattal



5. ábra. A magyar birtokjelek között így szerepel ugyanannak a 6500 éves mondatnak a Lyukó szár "Lyukó úr" változata, a lyuk és a fa (Tejút) képjelekkel való ábrázolása