A Magyarságkutató Intézet napokban zajló konferenciáján a körön kívüliek diadala következett be. Csendben, csinnadratta nélkül, de megtörtént az, aminek előbb-utóbb meg kellett történnie. Az évszázados finnugrista hazudozásnak (részben) vége, az akadémikus tudomány legjobb képviselői (esetünkben Makoldi Miklós régész) már jórészt ugyanazokat az érveket hangoztatják, mint amelyeket magyar nyelven a dilettánsként kezelt kitűnő Götz László és Érdy Miklós orvosok említettek elsőként. A "tudományos konszenzus" annak idején sértve méltóztatott magát érezni és többnyire néma megvetéssel, esetenként jelzőosztogatással reagált e nagyszerű kutatók megalapozott álláspontjára, egészen mostanáig (1). Most jó irányba változott valamit a világ, de még nem eléggé ...
Korábban az a téveszme hatalmasodott el az akadémikus áltudomány berkeiben, hogy csak a szakképzettek nézeteire kell figyelni, a körön kívüliekkel meg úgy kell tenni, mintha nem is léteznének, esetleg a finnugrista jelzőkészlet osztható ki nekik a dilettánstól az elmebetegig (2). Ez az akadémikus magatartás most részben módosult. A változás "persze" nem ment végig a teljes horizonton. Csak annyi történt, hogy a körön kívüliek igazolódott felismeréseit (3) előadta az MKI kutatója, ám azoknak a nevét meg sem említve, akik a tudományos úttörőmunkát elvégezték (4).
Talán azért nem, mert a Magyarságkutató Intézetben ma is szempont a szakmabeliek és a dilettánsok végletes megkülönböztetése (5). Pedig éppen ezen a konferencián vált nyilvánvalóvá, hogy ez a megkülönböztetés nem fejez ki tényleges értékbeli különbséget.
- A magasan szakképzett is tévedhet, vagy hazudhat s ezt a lehetőséget - sajnos - sokkal többen használják ki, mint azt szeretnénk. Példa erre Vékony Gábornak a bodrog-alsóbűi fúvóka rovásszövegéről adott hibás olvasata (nem tudott mit kezdeni a szójeleinkkel) és az egész szakma évszázados álláspontja a székely írás soha alá nem támasztott ótürk eredetéről.
- A szakképzetlen kutató meg olyan értékeket találhat, amit érdemes elsajátítani tőle. Miképpen az most Götz László és Érdy Miklós perdöntő megállapításaival is történt.
2. ábra. Götz László gimnazista korától egész életén keresztül kutatta a magyar őstörténetet és az erről írt ötkötetes sorozatát, a magyar őstörténetírás fő művét a halála előtt két héttel fejezte be
Götz László orvos Keleten kél a Nap c. könyvsorozatában ismételten elmondja, hogy az obi-ugorok által lakott tajgában (és általában a sztyepptől északra lévő erdőövben) nem alakulhatott ki olyan népfölösleg, ami sztyeppi lovasnomád népek születését eredményezte volna, ezért a finnugrista őstörténeti elképzelés megalapozatlan.
3. ábra. Érdy Miklós kötete
Érdy Miklós pedig egyrészt azt mutatta fel a dolgozataiban a hun üstleletek és más adatok alapján, hogy az ázsiai hunok és az európai hunok ugyanaz a nép, másrészt, hogy a honfoglaló magyarok részleges lovastemetkezésének előképe a hun sírokban található meg.
Éppen e fenti felismeréseket adta elő Makoldi Miklós régész is a Magyarságkutató Intézet konferenciáján, ám elmulasztván megemlíteni, hogy ezzel Götz Lászlót és Érdy Miklóst követi. Talán nem lenne szalonképes körön kívüliek emlegetése?
Miközben minden értelmes ember számára kezdettől nyilvánvaló, vagy annak kellene lennie, hogy a tudományos bizonyítás nem a végzettség ellenőrzésén, hanem a tétel gondolatmenetének megismételhetőségen, megfelő alátámasztottságán nyugszik. Ha mégis a végzettség- és beosztáshívők álláspontja van uralmon az áltudomány csarnokaiban, akkor az két körülménnyel magyarázható. Egyrészt azzal, hogy a mindenkori megszállóink által óhajtott "magyar őstörténettel" szembeni kritika a jelzőosztogatással elháríthatónak tűnt s máig sem találtak jobbat nála. Másrészt magyarázható az akadémikus "tudomány" képviselőinek a szakismeret és az etika terén kimutatható eredendő hiányosságaival is (6).
A szakképzett tudatlanok, valamint a szakképzetlen tudósok létezése korábban is nyilvánvaló volt és az ellentmondás nyomot hagyott az irodalomban is. Valódi megoldás azonban nem született. Veres Péter kutatásaiból tudjuk, hogy a kutatók között is csak 4% kreatív, további 6% el tudja ismételni azt, amit a professzora mondott, a többi 90% szellemi képességeiről pedig jobb nem is beszélni. Ezért az átlagot, vagy a prekoncepciót képviselő "tudományos konszenzus" nem a tudomány csúcsteljesítménye például a hun-magyar kérdésben és a székely írás eredeztetése terén. Hiába csap magasra időnként a dilettánsozás hisztériája, a tudományos haladást nem a jelzőosztogatás viszi előre, hanem az olyan munka, mint amit Götz László és Érdy Miklós elvégzett az akadémikus "tudomány" helyett. A Magyarságkutató Intézet saját magát becsülné meg azzal, ha megemlítené a fenti nagy elődök munkáját, attól függetlenül, hogy a "tudományos konszenzusnak" erről mi a véleménye.
Ám a puszta presztizsnél többről van szó, mert itt a tudomány előrelépése a tét. Csak az kérdéses, hogy ez számít-e bármit is a Magyarságkutató Intézetben. Amíg ugyanis nem képesek átlépni a saját árnyékukon, addig nem tudják megoldani a munkájuk során felmerült legfontosabb kérdést sem (5).
Ezt is ez a konferencia és Makoldi Miklós előadása bizonyítja. Az előadó ugyanis azt találta mondani, hogy "ez a sztyeppei civilizáció egyben különbözik a magaskultúráktól, hogy nem maradt fent saját írásos anyaga". S miközben ezt a valótlanságot terjesztette (elfeledkezhetett a közismert orhoni rovásírásos ótürk kőoszlopokról), ott volt kivetítve a feje felett egy jól elolvasható hun cikádafibula. A hozzáértők számára ez egyszerre szomorú és nevetséges is. Biztos, hogy csak ennyire futja a Magyarságkutató Intézet rovológiai tehetségéből? (6)
Miközben a hieroglifikus nyelvemlékek alapján készpénznek vehető az is, hogy a Távol-keleten éltek magyarul beszélő europid népcsoportok, azaz hunok és avarok (4. ábra).
Jegyzet
(1) A hun-magyar kapcsolatokat mereven és ok nélkül tagadó álláspont napjainkig kimutatható például Sándor Klára és Szentgyörgyi Rudolf dolgozataiban.
(2) E konferencia fényes bizonyítéka annak, hogy a finnugrista jelzőosztogatás nem tudta megakadályozni a szakképzetlenek (Götz László és Érdy Miklós) által képviselt tudományos álláspont áttörését. Bebizonyosodott, hogy a "szakma" téved, mert sem elvileg, sem gyakorlatilag nem a szakképzettség és a beosztás, hanem a tudás, a munka és a becsület számít. Elkerülhetetlenül át kellett venniük és meg kellett ismételniük a fényes kulisszák között és az illusztris közönség előtt is azt, amit ez a két körön kívüli kutató egy életen át tartó munka eredményeképpen megállapított.
Az esemény, hogy a dilettánsok álláspontja a szemétdombra űzi a "tudományos konszenzus" évszázados nézetrendszerét, korántsem egyszeri és véletlenszerű, hanem inkább általános és törvényszerű. Nem titok, miként lehetséges az egész tudományos szervezet: egyetemek, múzeumok és intézetek sorának alulmaradása egy-két szegénylegénnyel szemben.
Ezt egyrészt megmagyarázza a nyest.hu önjelölt jelzője. Ha a szorgalommal, tudással és becsülettel párosult elhatározás velünk, kicsoda ellenünk?
Másrészt az Amerikai Magyar Múzeum Érdy Miklósról írt szócikke teszi érthetővé, miszerint "Dr. Érdy Miklós ... fogorvosi jövedelmének egy részét ázsiai kutatásaira fordítva önállóságát és független tudományos nézőpontját biztosítani tudja. (Amerikai Magyar Múzeum, 1. sz. kiadvány, 1991 és 18. sz. kiadvány, 1993, összevonva)". Értsd: a kontraszelektált és prostituált rendszer agyalmányrendszere könnyen megsemmisíthető, mert számukra nem a tudományos cél a legfontosabb.
5. ábra. Érdy Miklós
(3) Götz László a Keleten kél a Nap c. grandiózus munkájában többször is kifejtette, hogy az északi erdőövezetben gazdaságföldrajzi okok miatt nem alakulhatott ki nagy népsűrűség, ezért onnan sem a magyarság, sem másik sztyeppi lovasnomád nép nem származtatható.
Érdy Miklós orvos pedig arra hívta fel a figyelmet a Hun lovastemetkezések c. kötetében (2001), hogy a honfoglalók részleges lovastemetkezésének előképét a hun sírokban találjuk meg.
Ezeket az ismereteket ismételte meg ezen a konferencián néhány évtizedes késéssel Makoldi Miklós régész, ám elfeledte megemlíteni a korábban ugyanezt magyarul megíró kutatók nevét. Pedig ezzel nem csak az indokolatlan dilettánsellenes hisztériát csillapította, hanem az említett kutatók érdemeinek elismerése mellett a saját megbecsülését is szolgálta volna.
(4) A saját praxisomból is tudok példát mondani. Annak idején, az OSZK emlékezetes nyelvemlék-kiállítása kapcsán eredményesen harcoltam azért, hogy a rovásírással írt szövegeket is kezelje nyelvemlékként a tudomány. Azóta az ELTE, az MTA és az MKI is beszél rótt nyelvemlékekről. A nevemet és az ügy érdekében végzett munkámat "persze" nem említik meg. A nyelvemléknek tekintett rovásszövegeket (például a Bodrog-alsóbűi fúvókát) pedig a szójelek léte miatt képtelenek jól elolvasni. Valamilyen előrelépés mégis történt.
(5) Török Miklós, a Magyarságkutató Intézet genetikusa említette egy interjúban, hogy amelyik őshazába a genetika vezeti őket, ott a nyelvészek szerint nem beszéltek magyarul. Hiába tudjuk - teszem hozzá én - hogy a finnugrista őshazakonstrukciók sohasem voltak megalapozottak, a genetikusok mégsem tudnak nyelvészeti érveket megcáfolni pusztán a genetikai eredményeikre támaszkodva. A gének ugyanis nem rögzítik sem a nyelvet, sem az identitást. Közben a múzeumok polcain százszámra hevernek elolvasatlanul és felhasználatlanul a hieroglifikus nyelvemlékeink. Lenne tehát lehetőség az előrelépésre, a hasonló kudarcok elkerülésére és a felmerült nyelvi kérdés megválaszolására, ha a rovológiai szakismeretnek és az etikának nagyobb szerep jutna a Magyarságkutató Intézet konferenciáin.
Azonban Makoldi Miklós a keleti hunkutatás úttörői közül kizárólag Erdélyi Istvánt említette meg, ám elhallgatta Bakay Kornél kazahsztáni hun ásatásait, amint Érdy Miklósnak és Götz Lászlónak is csak az eredményeit használta fel, a nevük említése nélkül. Ez nyilvánvalóan egy hibás politikai értékítéletnek köszönhető, ami a Magyarságkutató Intézet sajnálatos jellemzője.
(6) A hasonló jellegű, az írástani tájékozatlanságból következő csődsorozat a jelek szerint nem véletlen.
Ez történt a Magyar Természettudományi Múzeumban 2019. október 15-én Attila örökösei - A hunoktól az Árpád-házig címmel nyílt kiállításon is, ahol elolvasható régészeti tárgyakat állítottak ki, de - a jelek szerint - arról mit sem tudtak a rendezők. Pedig a kiállítás céljait: a hun, avar és magyar azonosságot ezek bizonyíthatták volna a legkézenfekvőbben.
A Magyarságkutató Intézet megalakulásakor közzétett irányelv szerint "a szervezet feladata, hogy olyan kutatásokat végezzen a magyarság múltjának, nyelvének, eredetének feltárására, amelyekre eddig nem volt lehetőség". Azonban a felsorolt, vállalt feladatok között nem szerepel a székely írás kutatása, pedig erre volt a legkisebb lehetőség az előző átkosban. Az akadémikus tudomány számára évtizedeken át nem létezett a székely írás, ezért lett ez - Kiszely István megfogalmazása szerint "az amatőrök vesszőparipája". Ha nagy ritkán mégis megjelent egy-egy akadémikus dolgozat a rovásírásunkról, az is jobbára csak azért történt, hogy hazudhassanak róla.
Az időközben átfogalmazott újabb intézeti feladatlista is csak a nyelvről beszél (a valláson, néprajzon, népzenén stb-n túl), ám az írásunk mintha nem is létezne. Írtam egy levelet Kásler Miklós miniszter úrnak az írástörténeti kutatások megindítása érdekében, amit a miniszter továbbított Horváth-Lugossy Gábornak, a Magyarságkutató Intézet főigazgatójának. Ő azt a választ írta nekem, hogy nem tud és nem is kíván ezzel foglalkozni.
Irodalom
Érdy Miklós: "Unique Xiong-nu Cauldron from Ürümqi" [Különleges hun üst Ürümcsiből], Inner Asia Report – Harvard Newsletter, 1990., No. 7, 11-13.
Érdy Miklós: "The Xiongnu Type Cauldrons Throughout Central Eurasia and Their Occurrence on Petroglyphs" [Hun típusú üstök Közép-Eurázsiában és ábrázolásaik vésett sziklarajzokon], Full-Text Handout of Chinese-English Bilingual Paper Presented at The International Academic Conference on Archaeological Cultures of the Northern Chinese Ancient Nations, Hohhot, Inner Mongolia, China August 11-18, 1992. pp. 1-41 (Chin.), 1-56 (Engl).
Published in Volume 3 of reprinted volumes (Ed. by Ms. Guo Suxin, Hohhot) of the conference proceedings at Hohhot (3 volumes) by Asian Art and Archaeology, Boulder, Colorado. 1992.
Chinese translation (somewhat abbreviated) published in [Kínai fordítását közölte]: Journal of Xinjiang Normal University (Ürümqi) Vol. 16, No. 4, 1995: pp. 35-48.
Érdy Miklós: "Hun/Xiongnu lovastemetkezések és párhuzamaik - magyar vonatkozásokkal" [Hun/Xiongnu horse burials and their parallels – with Hungarian analogs] in Gazda József szerk. Kőrösi Csoma és a Magyarság Keleti Eredete, Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület – Kovászna (Románia), Sepsiszentgyörgy, 2000: 269-311.
Érdy Miklós: A hun lovastemetkezések - magyar vonatkozásokkal [The Hunnic horse burials - with relevance to Hungarians]. Magyarországért É. H. Kiadó, Budapest 2001, pp. 283.
Götz László: Az elő-ázsiai ősnyelv felé – Az európai nyelvtudomány és történelemszemlélet kritikája; szerzői kiadás, Altötting, 1981
Götz László: Kettős mértékkel – A magyar őstörténet-kutatás módszereiről és eredményeiről; szerzői kiadás, Altötting, 1981, Népszava, Bp., 1982
Götz László: Boncold csak, nyelvész – A finnugor nyelvtudomány módszerei és eredményei; szerzői kiadás, Bécs, 1982
Götz László: A szumér kérdés – Régészeti, etnogenetikai, nyelvfejlődési és kutatástörténeti elemzés; szerzői kiadás, Bécs, 1984
Götz László: Az urali-finnugor nyelvek genetikus nyelvcsaládi elméletének ellentmondásairól; Püski, Bp., 1994 (a Keleten kél a Nap c. egyesített kiadás részeként)
Götz László: Keleten kél a Nap – Kultúránk a történelmi ősidőkből I–II.; Püski, Bp., 1994 (az öt kötet egyben)
Makoldi Miklós: A hunok Kárpát-medencei régészeti hagyatékának kapcsolatrendszere, előadás a Magyarságkutató Intézet konferenciáján, Budapest, 2021., október 27.
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Varga Géza: Mióta és miért tekintik nyelvemléknek a rovásírásos szövegeket a finnugrászok?
Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje
Varga Géza: Erdélyi István az őstörténetkutatás száz évéről
Az őrségi szállás gazdája szilveszterkor sem táncol az asztal tetején
A tölgy- és cseresznyefából készült erős asztal lehetővé tenné a rajta folytatott ugra-bugrát, azonban pusztán a megbízható asztal nem elegendő a tánchoz
Video a szállásról és környezetéről
Cserépmadár szállás (3 szoba, 3 fürdőszoba, konyha, étkező, 11 ágy) egy hangulatos őrségi szállás
Csinyálóház (2 háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, 5 ágy) különleges szépségű őrségi szállás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése