Varga Géza írástörténész: Deák Dezső: A neolitikum írása

Ebben az évben jelent meg Deák Dezső barátom kötete magánkiadásban Szegeden, amelyben a mindkettőnket évtizedek óta foglalkoztató, a székely írás leírásával és eredetével összefüggő kérdésekről ír.

1. ábra. A kötet címlapjának hangulata telitalálat

- Vajon mióta írunk, mióta ír az emberiség? - teszi fel a kérdést bevezetője első bekezdésében a szerző. A következő fejezetekben mégis nem általában az emberiség írásával, hanem "csak" a székely írás különféle kérdéseivel foglalkozik - mert a kettő ugyanaz, vagy aligha választható el egymástól. Ő is úgy gondolja, hogy a világ első ismert írásrendszere, vagy annak egyenes ági, legközvetlenebb leszármazottja a székely írás. Ezt a gondolatot - valójában szinte kimondatlanul - az elsők között Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal együtt vetettük fel a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetben.

Akkor még a hozzánk hasonló "fantaszták" (talán Baráth Tibort kivéve, mert ő nem nagyon korlátozta a gondolatait), például Forrai Sándor legvadabb álmaiban is - mint azt egy beszélgetésünk során elmondta - csak az merült fel, hogy a székely írás nagyjából ott és akkor keletkezhetett, amikor a föníciai írás is kialakult. Ezért aztán ez a Bronzkori magyar írásbeliség cím akkor sokak gondolatait megtermékenyítette. Nem volt pedig pontos ez a cím, mert a könyvben kőkori írásmutatványokat is felhoztam példaként. Nyilván használt volna egy hozzáértő lektor segítsége, aki észreveszi az ellentmondást és vagy a címet igazíttatja hozzá a sokkal régebbi, valójában kőkori példákat is felvonultató tartalomhoz, vagy írat egy bekezdést a kötethez, amelyik áthidalja ezt az ellentmondást. Ugyanezt a hibát Deák Dezső is elkövette közel harminc év múlva, amikor a mezőgazdasági forradalom bűvöletében A neolitikum írása címet adta a könyvének. Valójában az őskőkor írása ez, amelynek 50-60 000 éves keletkezését gondolatmenetek és 10-40 000 éves, részben magyarul elolvasható írásemlékek támasztják alá.

Az elmúlt évtizedekben egy sor újonnan felfedezett írásemléket mutattam fel, mint pl. az énlakai Egy Isten mondatjelet, a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobrot, a németországi Stadel-barlang 38 000 éves oroszlánemberének jeleit, valamint eurázsiai, amerikai és ausztráliai társaikat, amelyek egyre jobban helyhez és időhöz cövekelték ezt az íráseredeztetési és -elterjedési gondolatmenetet. Ennek az a lényege, hogy az emberiség írásai nem több különböző civilizációban, egymástól függetlenül keletkeztek, hanem egyetlen ősi központból terjedtek el még a kőkorban. Utóbb ezt az írástörténeti adatok alapján kimutatott népesedéstörténetet (mert az írás elterjedése párhuzamos a népesedéstörténettel is) igazolták a genetikusok, amikor a közel-keleti Éden területének oly fontos őshaza voltát kimutatták. Ezt a tájat (a négy szent folyót) ábrázolja térképszerűen a székely írás "f" (Föld) jele és a világszerte elterjedt párhuzamok sora. Ugyanezt igazolta Genevieve von Petzinger kutatómunkája is, aki a világ barlangjaiból összeszedte az ott lévő 10-40 000 éves jeleket, amelyek fele megegyezik a székely írás jeleivel.

A hasonló felfedezéseket megégetés, kiátkozás, indexre tétel, de legalább letudománytalanozás szokta követni, mert a kreativ koponyák részaránya (Veres Péter kutatásai alapján) a kutatók között is csak 4%. Amikor tehát a "tudományos konszenzus", azaz a nagy átlag dönt egy-egy felfedezésről, akkor szükségképpen következik be a taplóagyúak átmeneti és látszólagos diadala.

A felfedezések megismerése, értékelése és elfogadása ennek megfelelően egy jellegzetes folyamat, ami azért általános, mert a "tudós világ" törvényszerűségeit követi. A kezdet kezdetén a felfedező nevének elhallgatásával, vagy akár megemlítésével együtt is csak néhány jelző kiosztása történik meg a dilettánstól az elmebetegig (esetemben l. Sándor/1966!). A Sándor Klára tollából származó lesajnálás erőtlen voltáról az tanúskodik hitelt érdemlően, hogy az akadémikus "tudomány" több illusztris képviselőjével egyetemben, a tudomány nevében neki is ki kellett jelentenie, miszerint fogalma sincs a székely írás eredetéről. Ugyanakkor nekem nem volt okom arra, hogy hátraarcot csináljak, sőt egyre újabb és újabb írásemlékek támasztják alá a felismeréseimet. Alapvetésében Deák Dezső munkája is ezt igazolja.

A későbbi értékelők már megemlítik a felfedezéseim némelyikét is, például a szentgyörgyvölgyi tehénszobrot, ám hamisítást kiáltanak egyrészt a jeleket, másrészt a lelet korát illetően. Persze csak az derül ki, hogy a felháborodott kritikus a szobor jeleit nem képes azonosítani, az összeadás pedig nem mindig sikerül neki (Mandics/2010).

Idővel egy óvatos fordulat következik be. A kutatók (például Darai Lajos) kezdik a létező írásemlékek között emlegetni az újakat is, függetlenül attól, hogy azt egy kívülálló fedezte fel. Legfeljebb egyes részleteket még vitatnak.

Ez a folyamat hamarabb zajlik le a "dilettánsok", majd később és egyelőre inkább csak remélhetőleg a "tudományos konszenzus" emberei körében. Például az akadémikus "tudomány" embereitől elsőként mindössze annyi hangzott el a szentgyörgyvölgyi tehénszobor jeleit illetően, hogy az csupán díszítés. Ez is csak egy vidéki televízió által leadott műsorban, amelyről ma már nem lehet kideríteni, hogy kinek is volt ez a nem túl okos véleménye. Azért nem volt túl okos, mert nem az a kérdés, hogy díszes-e a tehénszobor, hanem az, hogy a jelei elolvashatók-e, vagy sem. Ugyanis vannak díszes és elolvasható jelek, írásemlékek, sőt írások is - amit illene tudnia egy "tudósnak" is.

Egy másik felfedezésem akadémikus említése a budapesti késő-középkori jelvényhez kötődik, amelyről a múzeológusok előbb jórészt lereszelték a jeleket, majd egy (a lereszelt leletről készített) rossz grafika alapján letagadták róla a megmaradt rovásjeleket, sőt még a rovásbetűk alapján adott olvasatom létét is elhallgatták. Ez jelent meg előbb Tomka Gábor (Magyar Nemzeti Múzeum) tollából, majd azt megismételte Fehér Bence (Magyarságkutató Intézet) is, utóbbi kifejezetten letagadva az olvasatom létét. A nagy felfedezések kezdetben szokásos fogadtatása ez.

Nos, Deák Dezső munkája már e megismerési folyamat előrehaladásáról tanúskodik. Ő létezőként kezel sok általam felmutatott írásemléket és természetesnek tekinti, hogy a székely jelek egykor képszerű szójelek voltak. Ez olyan eredmény, amivel megelőzi a "tudományos konszenzus" lovagjait. Az általa megemlített írásemlékek részleteiről esetenként egyezik, máskor meg eltérő a véleményünk. Egy példát, a nikolsburgi tprus jel eltérő, ám mégis összefüggést mutató értelmezését bemutatom a következő fejezetben.

Nem vitatom meg ebben a cikkben a szerző megállapításait, mert egyrészt a 422 oldalas munka részletes értékeléséhez képtelenség időt szakítani. Másrészt, mert az álláspontomat már megírtam a Magyar hieroglif írás c. kötetben és a megelőző köteteimben, továbbá a blogom utóbbi három évben született 700 cikkében. Érdemes ezeket az esetenként eltérő álláspontokat összehasonlítania azon olvasóinknak, akiket ez a hallatlanul érdekes téma: a székely írás és az írás eredete érdekel. S ugyan van-e olyan valódi értelmiségi, aki azt mondja, hogy őt az írás eredete nem érdekli?

Köszönöm Deák Dezsőnek a kötet megírását és közreadását!

2. ábra. A nikolsburgi ábécé tprus hieroglifája

A tprus jel értelmezése

A könyv első fejezetei szinte csak a nikolsburgi ábécé tprus jelével foglalkoznak. Jogosan, mert ez egy fontos jelünk. Ha sikerül tisztázni a jelentését (és igazolódik a tprus szó-, vagy mondatjel volta), akkor ez a jel egyedül is erőtlenné teszi az akadémikus szerzőknek a szó- és mondatjeleink létét tagadó elmeszüleményeit.

Egyetérthetünk a szerzővel, amikor nem fogadja el a Máté Zsolt által kisiskolás hibára alapozott tévedést, amelyet Róna-Tas András és Sándor Klára ellenőrzés nélkül átvett és tudományként adott elő a köteteiben. Ez esetben - hiába közölték a "tudósok" tanulmányait elvileg hozzáértő és képzett szerkesztőségek - nem az akadémikus tudomány oszlopainak, hanem a kívülállóknak van igaza. Máté Zsolt ugyanis nem vette figyelembe, hogy a nikolsburgi ábécé sorvezetése a székely írásban szokásosnak megfelelően jobbról balra halad, ezért az általa feltételezett temporius "korábban" szó nem tükrözheti a ten és a tprus jelek kapcsolatát, mert azok (a jobbról induló sorvezetésben) nem egymás után következnek. Erről az Így írtok ti magyar őstörténetet c. kötet Máté Zsolt és a tprus jel újabb magyarázatai c. fejezetében (2010) és A temporius-téveszme diadalútja című blogbejegyzésben (2017) írtam már, de ezeket a szerző nem említi.

"Értelmetlennek és rossz kiindulópontnak tartom azokat a felvetéseket, - írja Deák Dezső kötetének 58. oldalán - amelyek a tprus jelet latin szóból származtatják. Egy archaikus magyar ábécében mindenekelőtt magyar szót kell keresnünk! Szójel esetében pedig olyan magyar szót, amelyiknek nyilvánvaló, világos értelme volt."

A tprus jel képi tartalmát ugyanakkor rosszul azonosítja egy kicsépelt búzakalásszal, mert a kalász "ágacskái" a cséplés ellenére sem törnek le és nem hajlanak vissza. Ez a jel az égig érő fát ábrázolja, amelynek ágai - mint azt szibériai mítoszok elmondják - az égbolt súlya alatt görbülnek meg (3. ábra).

3. ábra. A veleméri rajzos sindükön több székely írásjel párhuzama megtalálható, ezen a tprus népi megfelelőjét látni

Téves a jel tprusz alakban történt hangzósítása is a szerző által, mert az utolsó betűt s-nek kell ejteni, lévén ez az ős szavunk a tapar ős "szabír ős" mondat végén. Ha ez egy magyar szó, mint ahogyan fentebb is egyetértőleg idézhettük a szerzőtől, akkor nem kell azt latinosan ejtenünk. A magyar szavakban az s betűt s-nek kell ejteni akkor is, ha azt latin betűvel írjuk le.

Amikor a szerző a tpr jelnév-részlet magyarázatát keresi, akkor Szekeres István azon feltételezéséből indul ki, hogy a tprus "eltiprót" jelent és a magyar tipor szóval rokon. Szekeres István ez esetben egy kínai jelpárhuzamból indul ki, amely azonban nem "eltipró", hanem inkább "következő nemzedék" jelentésű - mert a szibériai mítoszok szerint a következő nemzedék lelkei az égig érő fán várják a megszületésüket - s a jel kétségtelenül az égig érő fát ábrázolja.

Amikor azonban Deák Dezső Mario Alineire hivatkozva felsorolja a mordvin tapa "taposni, lenyomni, zúzni", finn tappa "gyilkolni, levágni", jurak tapar "lábbal zúzni, taposni", szelkup tapír "ua" szavakat, akkor nyilvánvaló, hogy ez a szósorozat mégis csak elvezet a szabírok tapar nevéhez, amiről Patkanov tájékoztat A szabírok nemzetisége c. tanulmányában.

Mivel ez a tapar népnév összefügg a szabír, a héber és egy sor másik népnévvel is, amelyeket legkorábban Simon Péter sorolt fel, ezt az érdekes feladatot (a népnevek jelentésének és rokonságának bogozását) nyelvészeknek engedem át. A tprus jelnév értelmének tisztázásához egyelőre nem szükséges ezt a szálat tovább követni, mert így is, úgy is szójelhez vezet - s ez most a számunkra elegendő. Kétségtelenül bizonyítja Veit Gailel igazát, aki az 1500-as években azt jegyezte fel, hogy a székelyeknek vannak szó- és mondatjelei is.

Egyúttal megerősítődött az is, miszerint a tprus "tapar ős" jelentésű, ahol a tapar a szabírok egyik neve, vagy jelzője (ami lehet akár a magyar tipor, teper, topor "fejsze, szekerce" szavak rokona is), miközben az us maradt az ős szavunk korabeli lejegyzése, ahogy eddig is tudtuk.

Konklúzió

Kötetének 298. oldalán így fogalmazza meg a szerző a nézeteink között mutatkozó egyetértést.

Varga Géza nézete: "a magyar népművészet "díszítései" jórészt elolvasható, vagy értelmezhető hieroglifák, a székely jelek archaikus alkalmazásai" pontosan beleillik abba az elméletbe, miszerint rovásírásunkat megelőzte egy szabad formavilággal megalkotott képírás. A megalkotott képírásjelekből, ha úgy tetszik hieroglifákból alakult ki a rovásírás az íráshordozó megváltozása miatt. Népművészetünk formakincseiben azonban továbbra is megmaradtak ... a népművészeti mintarendek, mintarendszerek."

Beszélgetünk a szerzővel

Kedves Dezső!

VG: " A Szent Péter bazilikában lévő jeleknek semmi köze a vejszéhez. Nincs okod arra, hogy ezt állítsd."

DD: Pont olyan. A gabonatermelő mezőgazdaság rendszerébe bele illik. Valószínűleg kőkori eredetű. Amúgy te nevezted ki a vejszét az ég jelének. Mi alapján?

VG: A vejszét sohasem neveztem az ég szójelének, mert az csak a képi tartalma.

Mellesleg a sorozatosan tapasztalt képi (eget tartó fa) ábrázolásokból és a mitológiából lehet tudni, hogy ez az ív az égboltot ábrázolja. Az ív önmagában azonban nem a vejsze hangalakot rögzíti, még csak nem is az ég szót (legfeljebb az ég szó előző alakját, az Óg istennevet). Csak olyasmit jelölhet, amiben az "o,ó" hang szerepel, lehetőleg az első helyen. Ha az akrofóniát rekonstruáljuk, akkor be kell tartanunk az akrofónia szabályait (fordított sorrendben - tehát az "o,ó" betűtől a szóig - követve a lépéseket).

***

VG: " Úgy látom, nem vagy hajlandó megérteni, hogy az "o,ó" betűnek a szójel-előzménye nem lehet vejsze."

DD: Alakilag megegyezik a vejszével, nagyon sok variánsa maradt fenn. A magánhangzókat később jelölte a székely írás, ezért válogathatott a már meglévő szójelek közül - hiszen a székely írás szó- szótagírás volt -, és nem kellett ezért ebben az esetben megfelelnie a magánhangzóként kiválasztott jelnek az akrofónia törvényének. Kivételek mindig vannak. (Egyébként is kérdés, hogy a nyelvfejlődés melyik időszakában nevezzük meg az adott képjelet?) De nem ragaszkodom hozzá, hogy az "o,ó" betűnek a szójel-előzménye a vejsze. Ám akkor felvetődik a kérdés: szerinted akkor mi lehetett az előzménye? Mert amíg valaki jobbat nem tud mondani addig milyen alapon támad egy felvetést?

VG: Nem válogathatott a már meglévő szójelek közül, mert nem volt több "o,ó" kezdetű szójel, csak és egyedül az Óg szójel volt alkalmas. Az azonban évezredek óta létezett és kézenfekvően kínálta magát az "o,ó" betűjének.

***

VG: " A "ly"-nek nem lehet kútföld az előzménye és a csűr szó sem következik egyik ábrából sem."

DD: A "Ly" betűben képszerűen felismerhető a dombba ásott csatorna képe." A könyvem 256. oldalán tőled hozom a hettita "Nap" jelet, amely hibás, ugyanis itt is a dombban ásott öntözőcsatornákat mutatja be a képjel. (A te könyvedben: 197.o/3. ábra középső jel; mint a hettita (luwiai) "Nap" hieroglifa (itt megjelennek a sugarak). Vö.: a te könyvedben: 57.o/5. ábra: Sziklába vésett napjelkép (Thalpan, Pakisztán, V. század). Csakhogy ebben a "napjelképben" a sugarak mellett pöttyök, azaz magok vannak. Tehát a helyes értelmezése: a sugarak csatornák, melyeket a domboldalban, a körben ástak és a pöttyök a magolat jelentik. Ez pontosan tükrözi az akkori gabonatermelő mezőgazdaság egyik fontos termelési fázisát, az öntözést! A székely jel betűként már letisztult. (Könyvedben: 496.o. az 1."ly"). Lásd: Ucsiraltu (2008) 18. "A szavak rekonstrukciójában nemcsak a szavak jelentése fontos, hanem az írásos formában előforduló kulturális tartalom is, melyet történeti szempontból is meg lehet magyarázni". (Ez a vejszére és a csűrre is, de nagyon sok székely jelre is egyaránt vonatkozik).

VG: A "ly"-ben nincs semmiféle ásott csatorna képe. A pöttyöket is önkényesen értelezed magnak, erre neked semmiféle bizonyítékod nincs. Sohasem volt mag. Egyébként sem a csatorna, sem a mag nem "ly"-vel kezdődik. A lyuk azonban "ly"-vel kezdődik. A luk, lyuk szónak megfelel a Luca és nem véletlenül kapcsolódik ehhez a boszorkányhit a mai napig. Miközben a csatornához és a maghoz meg semmi hasonló.

A pötty csak a belső koncentrikus kör kicsinyítése révén keletkezett. Valójában a forrásbarlang egyfajta jelzése. S nem is csak pöttyök vannak ott, hanem "rá" (ragyogó, szikra) olvasatú vonalak és "ügy" (azaz folyó) olvasatú hullámvonalak is. Ez a "ly" (lyuk) jel igen gyakran társul folyók ábrázolásához, mint a folyó forrása. Azaz eredetileg, a hieroglifikus képszerkezetekben is forrást jelentett. Jellemző, hogy amikor a hunok, vagy az avarok a négy szent folyót kívánták ábrázolni, akkor a közös forrásukat ezzel a lyuk szójellel jelölték. Így a kép logikus is, mert a jel egyúttal a bőségszaru szerepét ellátó Lyukó istennel is azonos. Így a hun és avar kereszt azt jelzi, hogy a négy szent folyó közös forrása maga az isten s tőle ered az életet adó folyók sora.

***

VG: "Ezt ilyen módszertelenül nem lehet csinálni, mert akkor sohasem jutunk előbbre. Nem a fejünkben megszületett ábrándhoz kell hozzáerőltetnünk a tényeket, hanem a tényekből kell megértenünk azt, ami volt."

DD: Egy szót sem írsz Óg király jelével kapcsolatos felvetéseimről, miszerint itt te: te egy feltételezést teszel, ahol nem magyarázat, miért Óg király, és ezekből a feltételezésekből egy olyan következtetést vonsz le, amihez a továbbiakban ragaszkodsz, és a továbbiakban az általad itt leírtak alapján nem bizonyított feltételezést, mint tényt kezeled.

VG: A magyar hieroglif írás felfedezése nem nélkülözhette a feltételezéseket, következtetéseket és a megalapozott kreativitást, ezért ezek miatt nem tehetsz komolyan vehető szemrehányást. Majd akkor szólj, ha nincs alátámasztva a következtetésem. S ha te jobb alátámasztást tudsz helyette. Ilyesmiről azonban szó sincs a te esetedben, mert még az "o,ó" hang szereplését sem figyeled. A nélkül pedig az egész eszmefuttatás semmit sem ér.

Olyan szót kellett tehát keresnem, ami "o,ó"-val kezdődik és ősvallási vonatkozásának kellett lennie (egy isten neve, vagy jelzője a legjobb). A sarok/saroglya szavunk alapján az Ak és az Óg került a látómezőmbe annál is inkább, mert ezeknek (az Ak-nak és az "o,ó"-nak) külön jele van a székely írásban s ezek egymás mellett szerepelnek a kácsi Lyukaskőbe vésve (mintha ugyanazt jelentenék). A sar egyébként a tar-ból származott és eredetileg Teremtőt, később királyt, majd urat jelentett. Azaz a sarok, saroglya szavak alapján világos volt, hogy itt Óg úr-ról van szó, aki a világmodellek sarkain az égbe vezető út ura volt. Később ezeket a sarog szójeleket meg is találtam (már elküldtem neked a cikket róla). Az Óg név szerepel az általunk a hun kortól máig viselt ogur "Óg úr" népnévben. Az Ószövetségben is szerepel Óg király (aki nyilván nem király, hanem isten volt). Ő Básán királya a sémi népek honfoglalása előtt. Azaz egy régi közel-keleti isten híveiről van szó, akik a sémi népek nyomása elől északra vonultak és benépesítették a sztyeppét. Ugyanakkor Heraklészről (her Ak am. Óg úr) azt mondják a görögök, hogy ő volt a szkíták ősapja. Vagyis kézenfekvően azonosítom egymással Óg-ot és Ak-ot. Ha te tudsz jobb magyarázatot, akkor - légyszi - add elő! Kíváncsian várom! De annak az istennévnek "o,ó"-val kell kezdődnie!

Az "eget tartó fa" képszerkezetekben (ábrázolási konvenciókban) két elem szerepel: az égbolt íve és az azt középen alátámasztó fa képe. Ezeket az elemeket időnként felcserélték más, hasonló jelentésűvel (tehát az "égbolt" ábrázolását másik "ég" jellel oldották meg). Az ilyen cserékből is lehet tudni az egyes jelek megközelítő jelentését.

***

DD: Amit Héraklészról írsz, ez alapján az sincs bizonyítva.

VG: De igen, a lehetőségekhez képest alá van támasztva, csak figyelmesebben és végiggondolva kellett volna elolvasnod az írásaimat. De előtted a pálya: írj rá jobb magyarázatot. Azonban - mint már említettem - az "o,ó" akrofóniájának magyarázatára nem jó a vejsze, mert nincs benne "o,ó" betű.

***

DD: Nagyságos Lyukó istenről sem írsz részletesebben. Pedig érdekelne, mit lehet róla tudni?

VG: Erről is írtam. Az írásaimban is, meg a fentiekben is. Utána kell nézni! nem írhatom le a könyvemet minden ember kedvéért újra és újra. Fektess bele egy kis időt és tanulnivágyást! Ha rákeresel a blogomban és a könyvemben, akkor találhatsz róla valamit. Nem könnyű, de nincs jobb, kényelmesebb megoldás. Itt is igaz, hogy jogod van jobb magyarázatot találni, de a kezdőhangokat meg kell őrizned.

***

DD: A 231.o./4. ábra: "kínai tetőcserépdísz" elemzésem - a többi jelelemzésemmel együtt - egyszerűen figyelmen kívül hagytad.

VG: A tetőcserépdíszen nem egyedül áll az Óg jel, hanem van alatta egy függőleges vonal is, amivel együtt már az ég szójeléről (az "eget tartó fa" ábrázolási konvencióról) van szó. Ezt világosan meg lehet érteni a kínai lolo írás "ég" szójele alapján. Vagyis ez a tetőcserépdísz ábra nem alkalmas az "o,ó" jelünkkel való teljes azonosításra, mert a tetőcserépen nem egy, hanem két jelről van szó. Innentől kezdve nem volt érdekes a félreértett jelre alapozott fejtegetésed, hiszen pontatlan vagy. Mindenáron a vejszét akartad látni, pedig két székely jel ligatúrájáról/montázsáról van szó.

***

DD: Úgy látom, nem akarsz tudományos vitát folytatni, ahol érv az érvvel ütközik, hanem erőből akarod az általad igaznak vélt gondolataidat bizonyítani. Ha csak erre telik tőlünk, akkor nem csak mi leszünk a vesztesei ennek a félre sikerült "vitának", hanem a székely írás is.

VG: Amíg nem vagy hajlandó megismerni az akrofónia rekonstrukciójának módszertanát és nem érdekel, hogy a vejszében nincs "o,ó" hang (s ez döntő hiba), addig tudományos igényű vitáról szó sem lehet. Ami pedig az érveimet illeti, azok valóban megfellebbezhetetlen erejűek. Arról viszont szó sincs, hogy én ne akarnék tudományos igényű vitát folytatni. Ezt ok nélkül nem kellene rólam állítanod, mert ez már a tudományos érvelést helyettesítő személyeskedés, amihez nincs kedvem.

***

DD: Még valami: te azt írtad egyszer, hogy nem olvastam a könyved. Nem hiszem, hogy van még más e hazában, aki nálam alaposabban tanulmányozta volna és felkészült volna belőle. Nagyon értékes műnek, bizonyos irányban történelmi úttörő műnek tartom. Az, hogy látni vélem a hibáit, az nem sokat von le abból a fantasztikus jelgyűjteményből és az azzal kapcsolatos következtetéseidből. Még akkor sem, ha - szerintem bizonyíthatóan - téves következtetések is vannak benne. Ezeket szerettem volna veled szakmai szempontból megtárgyalni, elemezni. Ezért nem akartam nyilvános vitát.

VG: Feltételezem, hogy olvastad a könyvet, de az egyes összefüggések vérré válásához ismételni is kellhet. El lehet olvasni újra és újra, jobban odafigyelve is. Nekem nincs ellene kifogásom. Alapvető hibákat pedig nem találhattál benne, csak legfeljebb meg kellene még értened némely részletet. S ugyan miért ne lehetne ez a vita nyilvános? Csak tanulhatunk belőle mindannyian.

Üdvg

Irodalom

Simon Péter: A székely írás eredetéről, Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1993.

Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?) Erdélyi Múzeum, 1966.

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1993.

Varga Géza: A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar hieroglifái

Varga Géza: A németországi Stadel-barlang 38 000 éves oroszlánemberének jelei

Varga Géza: Genevieve von Petzinger a kőkori jelek jelentésváltozásáról

Varga Géza: Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?

Varga Géza: Az énlakai Egy Isten mondatjel

Varga Géza: Mandics György róvott múltja