Lépésről lépésre közelebb kerülünk a Csaba királyfihoz kötődő, mítosszá vált történelmi hagyomány és népi emlékezet megértéséhez. Eddig a történeti források alapján azt sikerült tisztázni, hogy Csaba királyfi személyében a szabír dinasztia 108 éves független története sűrűsödik össze Attila halálától Baján fellépéséig. Kuber, Zabergán és más történelmi alakok (méltóság)nevében, meg a Csaba névben is a szabír népnév rejtőzik. A régészet most azonosítja a Kárpát-medencébe beköltöző második szabír csoport egyik fejedelmi központját s felmutatja azt a feliratos ezüstkorsót, amelyen egy magyar mondat a szabírok magyarságát tanúsítja. Az akadémikus "tudomány" meghatározó vonulata minden bizonyíték nélkül töröknek mondta Kovrat bolgárjait és a szabírokat is. A rovológiai eredmények most lehetővé teszik ennek ellenőrzését és vélük szemben a magyar hagyomány igazolását.

A hagyomány az Attila halálától Baján fellépéséig uralkodó szabír dinasztia és a szabírok történetét Csaba királyfi személyéhez, valamint a két fiához: Edhez és Edöménhez köti. A szabírok a heftalita Hun Birodalom magyarul beszélő népei közé tartoztak, de onnan 531 táján betelepedtek Irán északi területeire, amely akkor 150 éven át a hunoknak adózott. Khoszró Anosirván iráni császár hét törzsre osztotta a bevonulókat és kagánokat nevezett ki fölébük. (Khoszró Anosirvánnak és apjának, Kavádnak a neve Keve és Keár alakban megtalálható a magyar krónikák királylistájában.) Ekkor készült a mervi oázisban a Szent Korona is feltehetően Zabergán "szabír kán" részére, amelyet a nem sokkal később a sztyeppre vándorló szabírok hoztak a Kárpát-medencébe. 558 táján a türk támadás elől menekülő avarok hódoltatták a sztyeppi szabírokat, akiknek egy része Baján vezetése alatt vonult be a Kárpát-medencébe, másik csoportjuk keleten maradt. A sztyeppén hátramaradt szabírok részét képezték Kovrat onogur országának.

A Kovratnak tulajdonított Mala Perescsepinoi kincslelet a szabírok hagyatéka lehet. A kincsleletben talált ezüstedényeken rovásjeleket talált Szentpéteri József. Az edények Kárpát-medencei analógiái közé tartozik az 1. ábrán látható ozora-tótipusztai avar ezüstkorsó, a területen fellelt VII. századi új fejedelmi sírok egyik melléklete (1). Három jelből álló írásemléket találunk rajta. Ennek az elolvasásával sem álltunk sokkal jobban, mint a poltavaiakkal. Szentpéteri József az avar ezüstkorsó jeleinek Vékony Gábor által adott magyarázatát közli: Vékony 1987, 81−84: "10 fér bele". Egy feloldás tehát van, de nincs okunk arra, hogy ezt komolyan vegyük.

A korsó és jeleinek rajzát Szentpéteri József nyomán egy grafikán alább közreadom (1. ábra). A jelen cikk célja e rövid szöveg elolvasása a székely írás és a magyar hieroglif írás segítségével.

1. ábra. Az ozora-tótipusztai ezüstkorsó rajzi rekonstrukciója (Prohászka 2012, 8. t. nyomán) és felirata (Garam 1976, 144 és Vékony 1997, 81 nyomán)

2. ábra. Az ozora-tótipusztai avar ezüstkorsón balról jobbra az atya szójel, a ragyogj ligatúra és a szár "úr" szójel sorakozik, ezek kiolvashatók pl. Atyám! Ragyogj uram! alakban is

3/a. ábra. Az ozora-tótipusztai avar atya szójel (balra), a kínai írás "atya" szójele (középen) és a székely írás bögözi "ty" betűje (jobbra)

Az ozora-tótipusztai írásemlék megfelel ama - az edények olvasható díszítésénél tapasztalható - kőkori eredetű szokásnak, hogy a Teremtőt, a Teremtést és az Édent idézik fel a magyar hieroglif írás jeleivel. Erről Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak? c. dolgozatomban írtam. Ez a körülmény összhangban van ama felismeréssel, miszerint az első írásrendszert nem az állam és a könyvelés, hanem a kőkori ősvallás igénye hívta életre. A kőkori ősírásnak az avarok által használt magyar hieroglif írás és a belőle kialakult székely írás az egyenes leszármazottja. Jellemző e kőkori kapcsolatra, hogy a Genevieve von Petzinger által a világ barlangjaiban megtalált 10 - 40 000 éves jelek mintegy felének van megfelelője a székely írásban. Ezen okok miatt az atya szójele szabályosan és természetesen van jelen e kőkori jelhagyományt követő avar ezüskorsón.

A szöveg balról első jelének legközelebbi formai párhuzama a kínai írás fu "atya" szójele (ez a kínai fu hangalak a sumérben és a magyarban is meglévő apu hangalak egyszerűsödésével keletkezhetett). Ez az ozora-tótipusztai atya szójel hasonló a székely írás némelyik "ty" betűjéhez (több formai változata is van a "ty" rovásjelnek), mert ezek az atya szójeléből alakultak ki az akrofónia során. A 3. ábrán látható jelek mindegyike az Orion csillagkép egyfajta vonalas rajza. Ez a csillagkép az égi szarvasvadászatban az atya szerepét tölti be és a magyar ősvallás isteni triásza fiú tagjának, Bél istennek égi megjelenése. Ez a fiúisten (népünk ősatyja) a krónikáinkban Nimród néven szerepel, ami Bonfini szerint a zsidó krónikákból került a magyar évkönyvekbe. Egy nemzetközi jelszótár több előfordulásból ismert eleme ez a jel, amelynek változatait ma is megtaláljuk a magyar népi jelhasználatban, például a csempeszkopácsi Árpád kori templom Atyaisten olvasatú freskórészletén. Az égig érő fával azonos istent elolvasható virágcsokorral jelképezi (3/b. ábra).

3/b. A csempeszkopácsi műemléktemplom Atyaisten olvasatú freskórészlete, alsó részén az atya szójel, amely egyúttal a székely írás "ty" betűjének egyfajta változata (a tulipán az Isten szójele)

A magyarul beszélő avarok (avarhunok) Kína mellől érkeztek és a magyar értelmiség még az 1500-as években is hun-szkíta írásnak nevezte a székely írást. A hun-avar-kínai szomszédságnak köszönhető, hogy a kínai írás és a székely írás között legalább 50 formailag egyező jelet találtam (Varga/2017/472). Az egyező kínai és magyar jelek közül néhánynak nem csak az alakja és a jelentése rokon, hanem a hangalakja is. A fentiek miatt nincs okunk figyelmen kívül hagyni ezt a kínai-avar-székely jelpárhuzamot és ezek alapján atya szójelnek határozhatjuk meg az ozora-tótipusztai ezüstedény írásemlékének balról első jelét. Amiből következően az avar szöveg többi jelének értékelésekor is számításba kell vennünk lehetőségként a szójel voltát. Annál is inkább, mert az ismert és általam elolvasott avar írásemlékek eddig szinte kivétel nélkül szójeleket alkalmaztak.

4/a. ábra. Az ozora-tótopusztai Ragyogj ligatúra (balra) és felbontása balról jobbra: a székely írás "nagy R" betűje azonos alakú a magyar hieroglif írás Rá/ragyog szójelével (2.), a ligatúra másik eleme a székely írás "j" (3.) és "i" (4.) jelére hasonlít

4/b. ábra. Németh Gyula (1934) ligatúratáblázatában közli a székely írás hasonló (egy "t" betűvel megtoldott) ligatúráját, amelynek a betűző olvasata jobbról balra: írt, a székely ligatúrának az ozora-tótipusztai ligatúrával közös elemeit pirossal emeltem ki, az avar korból fennmaradt ligatúrát az utóbbi évszázadokban már a betűző jelhasználatnak megfelelően olvasták ki

4/c. ábra. Thelegdi János a Rudimenta c. kéziratában így adja meg a ri ligatúrát, az "i" betűt a "nagy R" bal oldali függőleges vonalára teszi, a ligatúraszerkesztés elve az avar kor óta megmaradt, de az összetevők már nem szójelek, csak egyetlen hangot jelölő betűk

Az ozora-tótipusztai jelsor balról második jele egy ligatúra (4/a. ábra). A ligatúraképzés egyaránt sajátja a székely és a kínai írásnak is s közöttük az avarhun jelhasználat képezi a hidat. A mai székely ligatúrák általában egyetlen hangot jelölő betűkből állnak, de van szójelekből alkotott is, mint pl. az énlakai Egy Isten mondatjel. A hunok és az avarok szójelekből alkotott ligatúráinak több példáját ismertük már eddig is. Ez az ozora-tótipusztai ligatúra két jelből áll: a ragyog szójelből és a "j" betűből - azaz vegyes rendszerű ligatúrával állunk szemben. Ilyen vegyes rendszerű rovásszövegre van példa a Bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókán is. Mindkét esetben a szótövet egy szójel rögzíti, a végződést pedig betűvel írták.

5. ábra. Az ozora-tótipusztai szöveg balról harmadik jele a szár "úr" szót rögzíti (az ábra bal oldalán), formailag azonos vele a székely írás "sz" betűje (az ábrán jobbra)

A fentiek alapján a most vizsgált avar szöveg az Atya ragyogj szár! (mai magyarsággal az Atya! Ragyogj úr!) olvasatot engedi meg elsősorban. Figyelembe véve, hogy a szójelek nem, vagy csak kivételesen jelölik a ragokat és a nyelvtan ebben a korban következetlen lehetett, egy ehhez hasonló (pl: Atyám! Ragyogj Uram!) olvasat is lehetséges.

Rovológiai tanulságok

Az avar ezüskorsó az alábbi rovológiai tanulságokkal szolgál:

- Az írásrendszerek nem poligenezissel (több központban, egymástól elszigetelten), hanem monogenezis útján (egy kőkori ősírás jeleit megőrízve) alakultak ki és utóbb, a történelmük során is kapcsolódtak egymáshoz. Ilyen érintkezési pont volt az, hogy Kína területén és attól északra magyarul beszélő prehun és hun népesség élt a Kr. e. V-IV. évezredtől kezdődően. Ez a hun nép adta az első ismert kínai dinasztiát, a Xiát. Ezért nincs okunk meglepődni azon, ha a magyar és a kínai jelkészlet sok közös elemet tartalmaz, ha a területen hieroglifikus magyar nyelvemlékek sora található (6. ábra). Ezeket az egyezéseket fel lehet és fel is kell használni a Selyemút régészeti leletein lévő nyelvemlékek elolvasásához.

- A székely írásnak és a magyar népi jelhasználatnak a mai napig vannak szó- és mondatjelei (3/b. ábra). Erről a Magyar hieroglif írás c. kötetben számoltam be.

- A székely írásemlékek közül az énlakai Egy Isten mondatjel tisztán szójelekből áll. A mondatjelet hordozó mennyezetkazettán az Egy az Isten mondat alfabetikusan írva is szerepel, ezért ez az énlakai írásemlék egy bilingvis (kétféle írással írt azonos szöveg). Ebben a mondatjelben szerepel a ten szójel, amit a későbbi tudós székely értelmezések már csak "nt" betűkapcsolásnak tekintettek és akként használtak, például az Antal szó leírásakor. A ten - "nt" változás alapján elkönyvelhetjük, hogy a tudományoskodó modern gyakorlat általában is átértelmezte az ősöktől örökölt ligatúrákat. A régi ligatúrák szójelekből álltak, az átmeneti korban szójeleket és betűket vegyesen alkalmaztak (erre példa az ozora-tótipusztai felirat), az újabb korokban pedig tisztán betűkből állónak értelmezték a régi ligatúrákat is. Ez lehet a magyarázata ama ténynek, hogy a fennmaradt székely ligatúrakészletek sohasem alkotnak teljes, szótagoló írás számára elegendő szótagjelkészletet. A ligatúráink nem azért jöttek létre, hogy egy teljes szótagoló írást alkossanak. Ezek a ligatúrák az ősvallás számára legfontosabb szavak ragozott alakjai lehetnek, amelyeket az utókor megőrzött, de már félreértett.

- A poltavai (mala perescsepinoi) kincslelet fémkorsóin ugyanolyan (nagyon hasonló) rövid magyar hieroglifikus szövegek vannak, mint amilyet ezen az ozora-tótipusztai edényen is találunk. Mindkét lelőhelyen a magyar hieroglif írás jeleit használták magyar szavak rögzítésére.

6. ábra. Amur menti sziklarajz részlete (Kr. e. 4000 tájáról), a fej tetején szimmetrikus magyar mondat, amelynek közepén az Isten jól felismerhető szójele olvasható, a teljes olvasat: Szár Ak isten, ügy szár (mai magyarsággal: Úr Ak isten a folyó ura, vagy Heraklész isten a folyó ura)

Jegyzetek

(1) Az avar kori kárpát-medencei leletanyagban kb. 670-től jelentős változások következtek be. Egy teljesen új leletcsoport különíthető el, amelyet eltérő övek, varkocsszorító, új típusú, lapos talpú kengyelek, ívelt pengéjű szablyák, új típusú lószerszámok, a korábbitól eltérő női viselet és új temetkezési szokások jellemeznek. Új telepek létesültek ekkor a Bécsi-medencében és a Kisalföldön is. Ebben az időben tűnt fel Fejér megyében egy új fejedelmi központ, melynek legrangosabb sírjai Ozora-Tótipusztán és Igaron kerültek elõ.

A közép avar kor elején bevándorolt népcsoport eredetére vonatkozó legvalószínűbb elmélet szerint ekkor a Kovrat pontuszi birodalmához tartozó törzsek egyike telepedett le a Kárpát-medencében Kuber, azaz Csaba királyfi vezetésével. Ez a körülmény indokolja a perescsepinoi leleteken lévő írásemlékek elolvasását és összevetését az ozora-tótipusztai szöveggel. Kuvrat halála után ugyanis a széthulló bolgár birodalom népei Kuvrat fiainak vezetésével részben helyben maradtak, részben elvándoroltak. A negyedik fiú, Kuber (az Attila halála után a magyarul beszélő szabírokat vezető dinasztia tagja: Csaba királyfi) a források szerint kíséretével és népével alávetette magát az avar kagánnak, majd miután nézeteltérésük támadt, Thesszaloniki környékére vonult, és ott telepedett le. Népének jelentős része azonban valószínűleg az avarok országában maradt.

Irodalom

Thelegdi János: Rudimenta, 1598.

Németh Gyula: A magyar rovásírás. A magyar nyelvtudomány kézikönyve (2.2). Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1934.

Szentpéteri József: Ifjúkori feljegyzések az Ermitázs egy különleges kiállítási vitrinjéről. Mala Perescsepino, 1912 - az úgynevezett "poltavai kincs" tulajdonjelei, Hadak útján XXIV. A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXIV. konferenciája Esztergom, 2014. november 4–6. 1. kötet, Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport Kiadványok 3.1, főszerkesztó Türk Attila