Péntek Attila független kutató (1) ismertette a 2009 tavaszán egy geológiai terepbejárás során előkerült ezüstgyűrű (1. ábra) feliratát a Rovásfeliratos szalaggyűrű Veresegyház-Göbölyös lelőhelyről c. dolgozatában, amely az academia.edu hasábjain is megjelent 2020-ban. Köszönet illeti a lelet közreadásáért. Cikkében több hasonló gyűrűfeliratot is bemutat. Olvasatot azonban nem közöl, sőt az olvasatok és az érintett írásrendszerek ismertetésétől - nem tudni miért - tudatosan elhatárolódik. Szerencsére a mulasztása pótolható, mert szójelek is vannak (2). E cikkben a gyűrű teljes olvasatát közlöm.
1. ábra. A Veresegyháza-Göbölyös lelőhelyen fellelt ezüstgyűrű rovásfelirata (Varga Géza rajza)
"Úgy gondoljuk" - írja Péntek Attila - "hogy a rendelkezésre álló hasonló rovásfeliratos gyűrűk ritkasága miatt érdeklődésre tarthat számot a lelet rövid ismertetése. Egyértelműen szeretnénk azonban nyomatékosítani, hogy nem áll szándékunkban sem a gyűrű „rovásfeliratának” megfejtése, sem a rovásfeliratos gyűrűk kutatástörténetének, a „feliratok” különböző rovásírás rendszerekre és nyelvekre alapozott megfejtési kisérleteinek ismertetése.
Nem tudunk azonban maradéktalanul egyetérteni Vékony Gábor megállapításával, miszerint „A székely, illetve magyar rovásíráshoz szokás kapcsolni néhány Árpád-kori és későbbi régészeti tárgyon (többnyire gyűrűkön) feltűnő jelcsoportokat, jeleket. Ezeknek a tárgyaknak a „feliratai” többnyire írásutánzatok, amelyek eredeti feliratos gyűrűket utánoznak: … ”. A gyűrűk feliratait görög, kufikus arab,latin mintájú írásutánzatoknak tekinti, majd azzal fejezi be a kérdés tárgyalását, hogy „Fentiekkel nem merítettük ki azoknak az emlékeknek a sorát, amelyeken írásutánzat található.” (VÉKONY 1987: 16-17).
A gyűrűk kérdését mindenképpen valamivel differenciáltabban kell kezelni még abban az esetben is, ha a gyűrűk feliratai valóban „csupán” írásutánzatok. A „rovás” gyűrűk esetében egy olyan kétségtelenül egyedülálló kultúrtörténeti jelenségről van szó, amely
egy igen korai írásbeliségünkre utalhat. Vékony megállapításával kapcsolatban nem véletlenül jegyzi meg találóan Libisch Győző, hogy „sajnos az eredeti feliratokra nincsen elképzelése, - márpedig csak eredetiről lehet utánzatot készíteni.” (1995, 44)"
Megmosolyogtató, hogy a szakmailag agyonképzett Vékony Gábor állításának hamisságát most is a talpig dilettáns Libisch Győző leplezi le (3) s hogy erre az önálló kutató Péntek Attila, meg e sorok írója tesz még rá egy-egy lapáttal. Mert a sánta kutya effektus nem azoknak az akadémikus "tudósoknak" dolgozik, akik nem ismerik a székely írás eredetét, vagy kifejezetten nem szeretnének igazat mondani, ha róla szólnak. Mi azonban - Vékony Gáborral és a rovológiai téren nem is létező szakmával ellentétben - fel tudjuk mutatni azokat a hasonló rovásírásos szövegeket (8. és 9. ábra), amelyek a rovásírásos gyűrűk felirataihoz képest eredetinek, vagy párhuzamnak tekinthetők. Ezek éppen abból a szójeles körből kerülnek ki, amelyekkel a Magyarságkutató Intézet, az ELTE és az MTA illetékesei - komolyan vehető alátámasztás nélkül, módszertani hibáik miatt - foglalkozni sem hajlandók.
Az emlegetett "igen korai írásbeliségünk" leírását a Magyar hieroglif írás c. kötetben 2017-ben közzétettem. Ám - a jelek szerint - sem a szerző, sem a Magyarságkutató Intézet szerkesztői nem hajlandók észrevenni a szójeles olvasatok lehetőségét. Fehér Bence meg is indokolta ezt a magyar- és tudományellenes eljárást (4). A prekoncepciók (a sémi eredeztetés) védelme lehet az oka annak, hogy az olvasót nem tájékoztatják a rovásírásos gyűrűk lehetséges, esetenként már közölt szójeles olvasatáról.
A differenciált megközelítés buktatói
A Péntek Attila által kívánt differenciáltabb elemzéshez kívánok hozzájárulni azzal, hogy a jeleket megpróbálom szójelekből alkotott ligatúrákként kezelni és elolvasni. Ha az akadémikus áltudomány évszázados próbálkozásainak az eredménye csak egy "írásutánzat", akkor ideje azzal a módszerrrel próbálkozni, amelyről ők - talán a prekoncepcióik védelmében - hallani sem akarnak.
Vékony Gábor és Libisch Győző annak idején vállvetve akadályozták meg, hogy a budapesti késő-középkori jelvény rovásfelirata bekerüljön a tudományos világ látókörébe. Ezt a tárgyat akkor még több régészhez hasonlóan egy személyes beszélgetésünk során Vékony Gábor is hunnak, vagy hun korinak minősítette. Mivel egyetlen hangot jelölő betű és szójel egyaránt szerepel rajta, az alapos tárgyalása elvezethetett volna a székely írás eredetének differenciáltabb értelmezéséhez. Ez azonban sem Vékony Gábor, sem Libisch Győző számára nem lehetett igazán kívánatos, ezért még azt is megtiltották, hogy a társulati ülésen a lelet korpuszból való mellőzését kifogásoló szavaim jegyzőkönyvbe kerüljenek. Ugyanis az Ómagyar Kultúra Rovásszakosztálya, amelynek alapító tagja voltam, felhívást tett közzé, hogy az ismert írásemlékek adatainak összeadásával készítsünk egy rováskorpuszt. Én ezt a budapesti leletet küldtem be próbaképpen, de a vezetőség erkölcsileg is, meg szakmailag is megbukott. Vékony Gábor szerint ugyanis a székely írás a honfoglalás korában alakult ki, ezért egy hun kori rovásemlék felbukkanása nem volt kívánatos a számára. Ugyanígy vélekedhetett a Magyar Nemzeti Múzeum vezetése is, mert a később múzeumi letétbe helyezett tárgy felületét a Rezi Kató Gábor főigazgató-helyettes úr által vezetett múzeológus-csoport restaurálás ürügyével barbár módon lereszelte, majd Tomka Gábor főigazgató-helyettes úr a maradék rovásjeleket is letagadta róla (2. ábra).
2/b. ábra. A budapesti késő középkori jelvényt (akkori nevén budapesti hun jelvényt) ebben a kötetben mutattam be az északi sarok olvasatával együtt, ám Fehér Bence legutóbb is azt állította, hogy az írásemléknek még nincs rovásos olvasata
Sajnos Péntek Attila is vékonygábori magasságokba emelkedik (az "írásutánzattal" vetekszik), amikor megkockáztatja, hogy "a gyűrű készítésénél nem is volt cél az értelmes, olvasható szöveg". Ha tudott dolog is, hogy a "tudományos konszenzus" a világosi fegyverletétel óta besenyők elől menekülő műveletlen hordaként kívánja leírni az Árpád vezette magyarságot és utódaikat, akkor az évszázados merjünk kicsik lenni agymosás ellenére is, mégis csak elborzasztó ez az analfabétizmust feltételező gondolat egy saját ősírással rendelkező nép esetében. Nyilvánvalóan csak arról van szó, hogy az akadémikus "tudomány" hazug prekoncepcióival nem egyeztethető össze, hogy eleink nemesfémbe vésték a legszentebb gondolataikat rögzítő ligatúrákat.
Seregnyi magyar hieroglifikus szöveg elemzése után joggal merül fel, hogy ezen a gyűrűn is szójelekből alkotott ligatúrák sorakozhatnak. A gyűrűn 3*5 mm-es, téglalap alakú vonalkeretekben találhatók a hieroglifák (ősvallási jelentőségű szójelek). Hasonló keretekbe foglalt szójeleket ismerünk máshonnan is. Például a gátéri avar madaras korongon (9. ábra) és egy pécsi Árpád kori gyűrűn (10. ábra) is látunk keretbe foglalt, olvasható hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó) szövegeket.
A tárgyalt gyűrű teljes feliratának elolvasását a ligatúrák felbontásának nem mindig kézenfekvő volta nehezíti. Az azonban első pillantásra is nyilvánvaló, hogy némelyik vonalkeretbe könnyen érthető magyar mondatot véstek ezzel a szövegtömörítési technikával (szójelekből alkotott ligatúrákkal). Hasonló mondatokkal már a sztyeppi régészeti leleteken is nagy számmal találkozunk. Az egyes keretekben önállóan használható jelmondatok vannak.
A Kárpát-medencéből eddig mintegy 30 db. hasonló rovásírásos gyűrű került elő. "A sírba helyezett érmék mint sírmellékletek alapján a gyűrűk túlnyomó részben a 11. sz. utolsó harmadára, I. László korára keltezhetők."
A gyűrű olvasata
A gyűrűn semmi sem jelzi, hogy hol kezdődik és hol végződik a szöveg. Ez esetleg úgy is értelmezhető, hogy egy körben olvasható ima egyenrangú mondatairól van szó. Az alábbi sorrendet Péntek Attilától vettem át, aki véletlenszerűen jelölte ki a szöveg kezdetét.
Egyetértünk a szerzővel, amikor hangsúlyozza "a gyűrűnek azt az egyéb publikált gyűrűk többségéhez viszonyítva egyedülálló sajátosságát, hogy látszólag összevont jelekből álló jelcsoportokat (ligatúrákat) is tartalmaz". Amikor azonban azt állítja, hogy "a ligatúrák meglétének jelensége a székely-magyar rovásirás sajátossága csupán", akkor a székely írás hibás elnevezésének használatán túl is téved, mert Kínától a Kárpát-medencéig, de e körön túl is általános a ligatúrahasználat a hieroglifikus szövegekben (6. és 7. ábra).
Ellentmondásba keveredik, amikor megpróbálja típusba sorolni a székely írást: Szerinte "A székely-magyar rovásirás alfabetikus elveken jelöli a hangokat (minden hanghoz egy betűt rendel). Az egy-(néha többhangértékű) jeleket vegyesen is használták." Amelyik írásrendszerben ugyanis többhangértékű jelek (helyesen: szó-, szótag- és mondatjelek) vannak, az nem alfabetikus. Helyesebb olyan szó- szótagoló, vagy (a jelek ősvallási kötődése miatt) hieroglifikus rendszerről beszélni, amelyiknek van egy kitűnő ábécéje is.
Jellegzetes, a rendszerváltás után (egy titkosírásnak szánt kivétel alapján) kitalált dilettáns téveszmét közöl, amikor azt írja: "A balról jobbra tartó sorok esetében az írásjegyek függőlegesen tükrözöttek". Valójában nincs ilyen szabály. A jelek tükrözése egy ősi örökség, ami a hieroglifikus szövegek esetében gyakran tapasztalható szimmetriára való törekvésre vezethető vissza.
4. ábra. Az ezüstgyűrű harmadik és negyedik mondata (fent) és a keretbe foglalt hieroglifák székely megfelelői: az "R", "ü", valamint a "j", Ak és "sz" rovásjelek (lent), az olvasat: Ragyogó ügy (mai magyarsággal: Ragyogó folyó), Jó Ak szár (mai magyarsággal: Jóságos Ak úr)
Az olvasatnak van néhány kérdéses részlete.
Ide tartozik a ligatúrák felbontása és az elemi jelek azonosítása is, mert ezeket esetenként talán másképpen is el lehet végezni. Ilyen helyzet azonban kevés van és az esetleges változások sem módosítják érdemben az olvasatot. Ezen a gyűrűn a magyar hieroglif írás szójeleivel írt ligatúrákat alkalmazó, ősvallási fohászok olvashatók bekeretezve.
Kérdéses részlet a "kis r" és a "nagy R" használata. Nyilván azért használják e rövid szövegen belül a két jelformát, mert nem pontosan ugyanazt a hangalakot és jelentést rögzítik velük. S éppen az ezekből kiolvasható Rá, ragyogj, ragyog, ragyogtál stb. lehetséges hangalakok sokfélesége indokolja a kissé eltérő olvasatok feltételezését. Sajnos, a szójelek nem rögzítik a szó pontos hangalakját, ezért további új hieroglifikus írásemlékek elemzésére és gondolatgazdag elemzőkre (5) lehet szükség a továbblépéshez. A múlt ugyan végérvényesen elveszett, de amit még fel lehet tárni a maradékaiból, annak megértésével meg kell próbálkoznunk.
10. ábra. Pécsi Árpád kori gyűrű keretbe foglalt magyar hieroglifikus szöveggel, az olvasata: Lyukó a belső folyó
Jegyzetek
(1) A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázisa említi független kutatóként Péntek Attilát. Így jelzik, hogy "a mi kutyánk kölykéről" van szó. A körön kívülieknek egyébként a dilettáns, önjelölt és futóbolond jelzőt is ki lehet osztani - ahogy arra Sándor Klára, Fejes László és Fehér Bence gyakorlatában már akadt példa - különösen, ha rovológiai másként gondolkodókról esik szó.
(2) A szójeleink létéről már Veit Gailelnek az 1500-as évekből ránk maradt feljegyzése is tájékoztat. Ezt a híradást Németh Gyula 1934-ben, az MTA rováskorpusza pedig 2021-ben is megemlíti. Bél Mátyás is tud a szkíták által használt hieroglifákról. A szerzők azonban úgy tesznek, mintha ezek nem léteznének, mintha a székely írásnak csak egyetlen hangot jelölő betűi lennének. Amikor a szakirodalomban időnként említést tesznek a többhangértékű jeleinkről, akkor a szakszerű szó- és mondatjel kifejezéseket helyettesítik mellébeszéléssel. Az olvasatokat rendszeresen betűzve próbálják megadni, aminek az az eredménye, hogy a legkorábbi szójeles és vegyes rendszerű továsemlékeinket, mint pl. a székelyderzsi és a bodrog-alsóbűi szövegeinket nem tudják helyesen elolvasni. Mivel a rovásírásos gyűrűink szójelekből alkotott ligatúrákkal vannak megírva, a betűzésre alapozott kísérletek sikerére semmi esélyük sincs. Ezért vallott kudarcot Fehér Bence mindegyik avar kori olvasata és talán ez riasztotta el Péntek Attilát is a gyűrűfeliratok elolvasásától. Igaz, hogy már 1997-ben közreadtam a Magyar hieroglif írás c. kötetben, hogy a székely írás előzménye egy szójeles írás volt. Ám ezeknek a szerzőknek és ennek az akadémikus "tudománynak" nincs annyi szaktudása és erkölcsi ereje, amennyi a tévedésük bevallásához kellene.
(3) Korábban Fehér Bence említett egy hasonló esetet. Ugyanis Libisch Győző vetette fel, hogy a székelydályai templom külső falán lévő rovásfeliratok a fal tövébe temetettek sírfeliratai is lehetnek.
(4) Ezt írja Fehér Bence, a Magyarságkutató Intézet kutatója, akinek ezek szerint nem kell tartania szakmai, vagy etikai jellegű ellenőrzéstől: "Még nehezebben védhető, hogy deklaráltan kihagyják az értéktelennek minősített „műkedvelő munkákat” (16. old.). Egyfelől nemegyszer ezekben van az első közlés, illetve egy amatőr kiadvány is felfigyelhet egy jelenségre vagy egy korábbi értelmezés hibájára, másfelől az „amatőr” és a „szakember” elkülönítése semmiképp nem objektív! Írástörténészi képzés Magyarországon nincs, így írástörténetileg valamennyien autodidakták vagyunk." (122. oldal). Súlyos, ám megszívlelendő megállapítások, amelyek igazát könnyű belátni. Sajnos az eddig olvasható munkáiban Fehér Bence sem tartotta magát mindig a saját fenti elveihez. Például egy szóval sem említette bennük, hogy vannak szó- és mondatjelekkel írt szkíta-hun-avar-honfoglaló nyelvemlékeink, pedig ezek bemutatása a Magyar hieroglif írás c. kötetben első közlés volt a legérdekesebbek közül.
11. ábra. Az énlakai bilingvis alfabetikus (lent balra) és szójelekből álló (fent jobbra), azonos tartalmú mondatai az Egy (az) Isten mondatot rögzítik kétféle írással
Fehér Bence képzelt piedesztálról mennydörög és a saját korlátairól tesz bizonyságot, amikor ezt írja: "Nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". (2022/122. oldal). Ezzel a nézetével (a jelek díszességének félreértelmezésével) egyezően nyilatkozott az MTA rováskorpusz egyik szerzője, Sándor Klára is az énlakai Egy Isten mondatjelet illetően (11. ábra). Azt mondta ugyanis egy személyes beszélgetésünkben, hogy az énlakai mondatjelet nem olvassa el, mert az díszítés.
Ezzel a megközelítéssel két alapvető probléma is akad.
- Egyrészt az, hogy díszes írás, vagy díszítés is lehet elolvasható, amit többek között az egyiptomi hieroglif írás is bizonyít. Azaz teljesen érdektelen, hogy díszes-e a mondatjel, vagy sem - ha elolvasható. Az elolvasását viszont - a jelek szerint - sem ő, sem Fehér Bence nem kísérelték meg, talán a szükséges szellemi frissesség hiánya miatt.
- Másrészt az a figyelmen kívül nem hagyható tény, hogy az énlakai unitárius templomban van egy bilingvisünk (11. ábra), amelyik elolvashatóvá tesz egy díszes mondatjelet. S ha ez esetben belátható a díszes jelek elolvashatósága, akkor az érvényes tanulságot jelent több száz további esetben is.
Ez azt is jelenti, hogy a rovásírásos gyűrűink jó része azért nincs elolvasva, mert a közpénzen tartott szakértők és a hozzájuk simuló független kutatók sincsenek tisztában az íráselmélet alapfogalmaival. Szaktudást igénylő, vagy vitát kiváltó kérdésekkel a tudományos folyóiratok szerkesztőségei sem foglalkoznak. A tudományos intézményekben nem létezik olyan szerkesztői kör, amelyik észrevenné és kijavítaná a rovológiai hibákat.
Ennek az évszázada tapasztalható akadémikus színvonaltalanságnak az eredményeképpen a magyar kultúrtörténet írástörténeti alapjairól sem a "szakmának", sem a nagyközönségnek nincsenek megfelelő ismeretei. Ennek tudható be, hogy a "tudományos konszenzus" képtelen kivédeni az olyan áltudományos támadásokat, mint amilyet Pócs Éva indított 2023-ban a magyar világfa, nemzeti identitásunk egyik alapja ellen. Azért nem tudtak tudományos igényű érdemi választ adni, mert a "szakma" nem rendelkezik a szükséges szakmai és etikai alapokkal.
(5) A gondolatgazdagságot a dilettánsok hibájaként szokás felhánytorgatni a "tudományos konszenzus" szalonjaiban. Pedig az ellenőrzött gondolatgazdagságra szükség lenne ott, ahol csak "írásutánzatra" és "rontott latin M"-re telik. Nem az ékszer készítője volt analfabéta ...
Irodalom
A Dekagon Gyűrű Társasága: Hét héber feliratos szíjgyűrű a korai Árpád-korból és értelmezéseik (academia.edu)
Fehér Bence (2022): Egy újabb rovásíráskorpusz ígérete (academia.edu)
Fehér Bence (2020): A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye, I. kötet: Korai emlékek (1599 előtt) és kései feliratos emlékek
Péntek Attila (2020): Rovásfeliratos szalaggyűrű Veresegyház-Göbölyös lelőhelyről (academia.edu)
Vékony Gábor (1987): Későnépvándorláskori rovásfeliratok a Kárpát-medencében. Életünk Könyvek, Szombathely
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2018): Budapesti késő középkori jelvény bibliográfia
Varga Géza: Fehér Bence a "dilettáns" rováskutatótól jót, a "legképzettebbtől" meg egy tévedést idéz
Varga Géza: Hieroglifikus gyűrűfeliratok
Varga Géza (2022): Az akadémikus "tudomány" módszertani hibái a székely írás eredeztetésekor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése