Oldalcsoportok

2024. november 6., szerda

Világfa veleméri rajzos sindün

A veleméri rajzos sindüket csak mostanában ismeri meg a tudós világ. Nagy Zoltán néhány cikkét leszámítva, amelyekben körmendi és erdélyi rajzos tetőcserepekről számolt be, a néprajztudománynak nem volt tudomása erről a népművészeti műfajról. 

A Néprajzi Társaság pályázatán 2016-ban nyújtottam be a Veleméri rajzos sindüket ismertető dolgozatomat. 2024-ben adtam át a Néprajzi Múzeumnak kilenc darab veleméri rajzos sindüt, amit a főigazgató köszönt meg és amit Bulcsu László néprajzkutató vett át Veleméren. Azt megelőzően ilyen tárggyal nem rendelkeztek. 

A "tudományos konszenzus" képviselői eddig egy szót sem szóltak a sindürajzok ősvallási és írástörténeti kapcsolatairól, amely témák említése ma is illetlenségnek számíthat a köreikben. Az MTA rováskorpusza is szó nélkül hagyta a veleméri rajzos sindüket a rajtuk lévő jelekkel, meg rövid hieroglifikus szövegekkel egyetemben. Pedig a kötetük megjelenése előtt Fodor Pál közvetítésével küldtem a szerzőknek a Magyar hieroglif írás c. kötetből egy tiszteletpéldányt, amelyben a veleméri rajzos sindük is megemlítésre kerültek. Az MTA rováskorpusza azonban egy magyar- és tudományellenes prekoncepció, "a kultúránkat másoktól vettük át" szolgálatában fogant. Azt állítja a rováskorpusz ("persze" minden bizonyíték nélkül), hogy a székelyek eredetileg török nyelvű népcsoport voltak, akik hozták magukkal az ótürk írás ismeretét, amit az elmagyarosodásuk után magyar szövegek lejegyzésére kezdtek el használni. A hamis tétel érdekében minden olyan írásemléket tudatosan kihagytak a kötetből, ami ennek ellentmondott volna, mert nem köthető a székelyekhez. Így maradt ki a lehetőségekhez képest csonka és félrevezető leltárból a bodrog-alsóbűi honfoglalás kori rovásjeles fúvóka, a karcag-orgondaszentmiklósi csatkarika, a berekböszörményi Árpád kori gyűrű és a veleméri rajzos sindük jelhasználata is. Eleve különös és az MTA köreiben uralkodó torz nézeteket jellemzi, hogy Vásáry Istvánt és Sándor Klárát bízták meg ezzel a munkával (1). 

Különös jelentőséget kapott ez az ősvallási és írástörténeti vonatkozású, világfákat ábrázoló forráscsoport napjainkban. 

Ugyanis Pócs Éva cikkét követően a Mandinerben, az Ethnographiában és a Valóságban egy húsznál is több tudós hozzászólásával illusztrált, ám a rovológiai tájékozatlanságuk következtében megoldatlanul maradt vita bontakozott ki.  

A jelen cikket azért írtam, hogy az akadémikus tudomány képviselőinek világfáról alkotandó gondolatait segítse a helyes barázdába terelni.



















ábra. Törött sindü tulipánnal (balra fent) és a rekonstrukciója (jobbra); a sindürajz olvasata Egy isten (balra lent)













Jegyzetek

(1) Vásáry István elszólta magát, amikor azt üzente az egyik írásában Fehér Bencének, az MKI írástörténészének, hogy majd akkor válaszolnak a jánoshidai tűtartó olvasatáról írt (egyébként alapvetően hibás - VG) cikkére, ha azt tudományos fórumon adja elő. Tudjuk eközben (például a Magyar Nyelv szerkesztőségének a hozzáállásából), hogy a "tudományos fórumok" eleve nem hajlandók vitát keltő felvetésekkel foglalkozni. Ez a kikötés azért árulkodó, mert jelzi, hogy a köldöknéző akadémikus áltudomány a tények kutatása helyett inkább a magyar- és tudományellenes prekoncepciók védelme terén jeleskedik.

Sándor Klára 1996-ban közreadta a székely írásról szólván: "az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni". Ha ezek után őt is megbízták a rováskorpusz megírásával, akkor azzal a megbízást adók is lejáratták magukat.


Irodalom

Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum, 58. kötet, 1996. 1-2. füzet

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése