Megjelent az academia.edu hasábjain Keszi Tamás: Megjegyzések a Jánoshida–tótkéripusztai tűtartó feliratának legújabb olvasatához c. dolgozata. A jelen cikkben ehhez fűzök észrevételeket. A kérdéskör legfontosabb ismereteinek és a kutatás e lelettel kapcsolatos eredményeinek összefoglalását várnánk egy újabb tudós munkától, ám erről szó sincs.
Egyet kell értenünk a szerzővel, amikor így értékeli a helyzetet: "Amíg arról sincsen konszenzus, hogy milyen jelek alkotják a feliratot, addig arról sem lesz, hogy mit lehet kiolvasni belőle" (1).
Keszi Tamás téves irányba mutat, amikor azt írja: "nem feltétlenül kell, pontosabban nem lehet minden feliratnak értelmet tulajdonítanunk. Főleg a rövidebb jelsorok esetében könnyen elképzelhető, hogy olyan pszeudoszövegekkel van dolgunk, amik még kiforrott írásbeli gyakorlattal rendelkező társadalmakban is előfordulnak". Több évezredes, rendkívüli jelentőségű íráshagyományunk van, amelynek egyetlen hibája, hogy a "szakértők" tudatosan elhallgatják és letagadják a létezését, mert sem etikailag, sem szakmailag nem nőttek még fel a feladathoz.
A szerző eleve elzárkózik a kurta írásemlékek elolvasásától: "addig, amíg nincsen megnyugtató olvasata a hosszabb szövegeknek, addig a nyúlfarknyi feliratok értelmezését én magam nem tartom meggyőzőnek". Ám a szójelekkel írt mondatok eleve rövidebbek az alfabetikusaknál, miközben az íráshordozó ékszerekre nem is férne el hosszabb szöveg. Százszámra léteznek hieroglifikus nyelvemlékek, olyan rövid szövegek, amelyeket a magyarországi "tudományos konszenzus" megismerni sem hajlandó, pedig az a kultúránk fontos eleme. Azaz a szerző hibás szakmai álláspontja feleslegesen korlátozza a magyar íráskultúra megismerését.
A rovásírás kutatásában sem követendő az argumentum ad ignorantiam (a nemtudásra alapozott érvelés). Amikor azért nem fogadunk el valamit igaznak, mert azt elképzelhetetlennek tartjuk.
Ha másért nem, legalább a kínai-magyar közös szervezésben készülő hun kiállítás miatt szükség lenne arra, hogy a valójában nem is létező "szakma" az írástani alapfogalmakat megismerje és megértse. A szójelek létének elfogadása és hasznosítása nélkül a nagy lehetőséget kínáló hun kiállítás kihasználatlan marad és csupán az eddigi félsikerű kiállítások rovológiai kudarcsorozatának következő eleme lesz.
1. ábra. A jánoshidai tűtartó fényképe, az elolvasott szöveg az ábra jobb felső sarkában kezdődik, jobbról balra előbb egy X, azután egy I alakú szójellel, ami a Bél szár (mai magyarsággal a Bél úr) olvasatot engedi meg
Keszi Tamás tévesen állítja, hogy Fehér Bence összeállította a feliratok teljes korpuszát és hogy értékelte a feliratok eddigi megfejtési kísérleteit.
Fehér Bence ugyanis tendenciózusan téves és ezért alapvetően hiányos válogatást készített. Ebből a legérdekesebb (hieroglifikus, azaz ősvallási kötődésű szójelekkel írt) nyelvemlékek és megfejtések - az íráselméleti alapozás hiányos volta miatt - eleve kimaradtak. Más esetben pl. letagadja a budapesti késő középkori jelvény rovásfeliratának létező megfejtését, ám megemlíti a Tomka Gábor tollából erről megjelent hamis magyarázatot.
Elengedhetetlennek gondolom a szakmai hozzáértés és a tudományos etika minimális szintjének biztosítását minden hasonló próbálkozásban, ami e kötetben - sajnálatos módon - nem mindig sikerült. Fehér Bence kötete szakmai-módszertani megalapozatlanságról és a végső soron politikai prekoncepciók szolgálatában elkövetett súlyos elvi tévedésekről tanúskodik. Ez vezetett a jánoshidai tűtartó képtelen olvasatához is. Ezt Keszi Tamás méltán tekinti ellenőrzendőnek, ám ő maga sem képes a helyzet megfelelő értékelésére, még kevésbé a hibák kijavítására.
Fehér Bence álláspontja szerint a díszítéseket nem lehet elolvasni. Holott nyilvánvaló, hogy a díszesség és az elolvashatóság kérdése két külön dolog. Vannak kifejezetten díszes, díszítő célzattal alkalmazott és fenntartott jelek, írásemlékek és írásrendszerek is. Ha ezt Fehér Bence nem tudja, akkor még korai volt rováskorpusz készítésébe kezdenie. Ez a súlyos szakmai tévedése vezette a szójeleink létének elhallgatásához (2) és a jánoshidai tűtartó képtelen alfabetikus olvasatához is. A jánoshidai tűtartó ugyanis hieroglifikus. A két szójellel írt Bél szár, mai magyarsággal Bél úr mondat szerepel rajta. S e szójelekkel írt mondatot nem lehet alfabetikusan Baszjad Ízüt-ként elolvasni.
Fehér Bence ugyanígy a töredékét sem közölte a rovásemlékeink megfejtési kísérleteinek. Több száz hieroglifikus feliratunk olvasatát adtam eddig közre a tucatnyi kötetemben és a kb. 2500 cikkemben.
Keszi Tamás félrevezeti az olvasóit, ha Fehér Bence súlyos szakmai tévedésre épített, tarthatatlan és elfogult korpuszát úgy értékeli, mintha az a tudomány számára létezne és nem szorulna alapvető elméleti helyesbítésre és tartalmi kiegészítésre.
Jegyzet
(1) Ezt a kérdést két alapvető részre kell bontani.
- Egyrészt tisztázni kell a felirat fizikai állapotát, azaz hogy milyen vonalak, milyen alakú jelek vannak a tárgyon. Álláspontom szerint az eddigiek alapján csak az X és I jelekkel találkozunk rajta. Talán több véletlennél, hogy ez az a két jel, aminek a létezésében a különböző szerzők egyetértenek.
- Másrészt azt a kérdést kellene megválaszolni, hogy e vonalakat betűként, vagy szójelként kell-e hasznosítanunk? Amire már régen megszületett a válasz: ezek szójelek. Párhuzamok sorát is felmutattam már (2. ábra). Igaz, hogy e kérdésben még nincs szó konszenzusról, ám azt Keszi Tamás is tudja, vagy tudnia kellene, hogy a tudományos vitákat nem népszavazás dönti el.
A jánoshidai tűtartó párhuzama az udvardi avar tűtartó, amelyen hasonló szöveg olvasható.
Az udvardi tűtartón (a tömörített szövegrészeket tartalmazó négyszögek jeleivel együtt) a következő szöveg olvasható (jobbról balra): Bél, Bél, Bél ... ragyogyj, ragyogj, ragyogj ... Bél ... ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál ... Bél szár (2/b. ábra).
(2) Fehér Bence a saját korlátairól tesz bizonyságot, amikor ezt írja: "Nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". (122. oldal). Ezzel a nézetével (a jelek díszességének félreértésével és túlértékelésével) egyezően nyilatkozott az MTA rováskorpusz egyik szerzője, Sándor Klára is az énlakai Egy Isten mondatjelet illetően. Azt mondta ugyanis egy személyes beszélgetésünkben, hogy az énlakai mondatjelet nem olvassa el, mert az díszítés. Ezzel a megközelítéssel két probléma is akad.
Egyrészt az, hogy díszes írás, vagy díszítés is lehet elolvasható, amit többek között az egyiptomi hieroglif írás is bizonyít. Azaz érdektelen, hogy díszes-e a mondatjel, vagy sem - ha elolvasható.
Másrészt tény, hogy az énlakai unitárius templomban van egy bilingvisünk, amelyik elolvashatóvá tesz egy díszes, virágszerű mondatjelet. S ha ez esetben belátható a díszes jelek elolvashatósága, akkor az érvényes tanulságot jelent több száz további esetben is. Vagyis az értelmes korpuszkészítők előtt egy új forráscsoport nyílik meg.
Arról, hogy a székelyeknek szó- és mondatjelei vannak, Veit Gailel feljegyzése tanúskodik az 1500-as évekből. E fontos forrást az MTA rováskorpusza is közölte, ám egyik vitatkozó fél sem volt kellően felkészült a hasznosításához.
Irodalom
Nagyszerű olvasmány volt a bejegyzésed! Remek az írásod. Várom a továbbiakat!
VálaszTörlésKöszönöm a figyelmedet! Van ott még vagy ezer, ahol ezt olvastad!
VálaszTörlés