A magyar ős- és írástörténetről az utóbbi évszázadokban féligazságok alapján összehordott komolytalan találgatáshalmaz gyarapítása rendületlenül folytatódik. Annak ellenére, hogy néhány téren már jelentős írástani előrelépést tettünk és a szerzőknek nem lenne szükséges újra és újra orra bukniuk a feltárt tények nem ismeretén, meg nem értésén, vagy a saját pitiánerségükön (1). A jelek szerint tisztázni kell az őshonosságunkra vonatkozó elképzeléseket is.
Kaptam egy levelet Révész Péter professzor úrtól, amelyben így tájékoztat egy új könyvéről (2):
"Idén megjelent könyvem, mely összefoglalja a magyar őshonosság melletti érveket: https://mvsz.info/?p=1566 (kiadó: Magyarok Világszövetsége).
Ez a könyv Grover Krantz és mások megállapítását követi, mely szerint a finn és obi-ugor népek úgy távoli rokonok, hogy valamikor a jégkorszak után északra mentek, míg az ősmagyarok a KM, és tágabb értelemben a Duna-medencében maradtak. Ma már tudjuk, hogy a magyar génállomány többsége már az újkőkor végén is a KM-ben létezett, de ebből nem következik egyértelműen, hogy akkor az ősmagyar nyelv is létezett a KM-ben. Vannak akik a tatárlaki leletek magyar megfejtésében reménykednek, de mivel az egy egyedi lelet, annak akármilyen megfejtését aligha fogják általánosan elfogadni. Több ezer minószi írásemlék maradt fenn, tehát ezek alapján bizonyosabbat lehet mondani. A magyar-minószi nyelvrokonság jól alátámasztja, hogy a magyar nyelv már a bronzkorban is a KM-ben volt, hiszen még egy ugor nyelv sem ugorhatott Szibériából Krétára a bronzkorban, de a KM-ből könnyen mehetett Görögországba."
A rövid ismertető egy sor hibára és önellentmondásra épül, amelyek egy részét alább felsorolom.
Szükség van-e az ugor nyelv ugratására?
Révész Péter egyrészt megpróbálja elhallgatni, letagadni és jelentéktelennek beállítani a KM és környezete létező magyar nyelvemlékeit (a tatárlakai táblák, a szentgyörgyvölgyi tehénszobor stb. szövegeit), másrészt a KM-ből származtatott minószi kultúra magyar nyelvét feltételezi. Tehát szerinte is magyarul beszélhettek eleink itt a KM-ben, de az itt talált nyelvemlékeket nem fogadja el bizonyítékul.Így érvel:
A magyar-minószi nyelvrokonság jól alátámasztja, hogy a magyar nyelv már a bronzkorban is a KM-ben volt, hiszen még egy ugor nyelv sem ugorhatott Szibériából Krétára a bronzkorban, de a KM-ből könnyen mehetett Görögországba.
Azonban a magyar minószi nyelvrokonság egyelőre még nincs kellőképpen bebizonyítva. Néhány általam elolvasott krétai hieroglifikus szövegen kívül (amelyet Révész Péter nem említ) nincs okunk azt feltételezni, hogy Krétán a bronzkorban szigetszerűen lett volna jelen a magyar nyelv. Révész Péter téves olvasatai akkor sem adnak semmi okot ilyen feltételezésre, ha egyébként a minoszi és a magyar tényleg rokon nyelvek lennének. Az persze lehetséges, hogy akkortájt Európában és Ázsia jó részén szinte mindenki magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélt (ebből maradt volna ránk az etruszk is, mint rokonnyelv). Ezért - amikor a KM-beli őshonosságunk feltárására törekszünk - akkor alaposabb körültekintésre és bizonyításra van szükség.
Valójában az őshonosság ilyen értelmű felvetése és tárgyalása (a magyarság kis területű őshazák során át történő vándoroltatása, "az ugorok ugratása" kérdés felmerülése) is csak a történeti kép meg nem értéséről tanúskodik. Mivel a magyar nyelv számára megalkotott magyar hieroglif írás már a kőkorban el volt terjedve a Pireneusoktól Amerikáig és Ausztráliáig, a rendelkezésre álló adatok alapján aligha ad helyes képet a kis területű magyar őshazák egymás követő sorozatáról való fantazmagóriák sorozatgyártása. A kőkori kezdetek idején csak hatalmas kiterjedésű őshazáknak, ősrokonságnak lehet létjogosultsága. Mert a kezdetek nyelvi viszonyait illetően nincs más adat. Ha ezekre a régi nyelvterületekre kíváncsiak vagyunk, akkor a jobb megismerés egyik eszköze a genetika és a régészet mellett az írástörténeti aprómunka lehet. El kell különíteni egymástól a kőkori és bronzkori magyar hieroglifikus nyelvemlékek egyes rétegeit (jel- és szóhasználatát). Ezt a munkát Révész Péter nem végezte el, még az elvégzendő munka irányairól sincsenek helyes elképzelései.
Kárpát-medencei őshonosság
"a finn és obi-ugor népek úgy távoli rokonok, hogy valamikor a jégkorszak után északra mentek, míg az ősmagyarok a KM, és tágabb értelemben a Duna-medencében maradtak." - írja Révész Péter. Hozzá kell tennünk, hogy Grover Krantz számításaira nem lehet a teljes magyar őstörténetet építeni, mert annak csak egy rövid pillanatát írja le egy európai részterületen. Ez egy lehetséges népvándorlás volt a jégkorszak végén, azonban a túlhangsúlyozása eltakarja a Balkán, az Ukrajna és Kazahsztán irányából, a Mongólia felől, valamint a Közel-Keletről folyamatosan Eurázsia északi és nyugati tájaira érkező népcsoportok szerepét. A magyarság valóban korán megjelent a KM-ben, ám ezt hiba a legkorábbi őshazánknak tekinteni.
Ornella Semino és 16 genetikus társa nevezetes dolgozatából tudjuk, hogy a KM-be kb. 45 000 évvel ezelőtt érkezett a ma is itt élő magyar népesség első összetevője. Tudjuk, hogy pusztán a genetikai kapcsolat alapján még nem lehet az identitásra vonatkozó biztos megállapításokat tenni. Révész Péter azonban mégis, csupán a genetikai párhuzamok alapján már ősmagyarokról beszél, miközben az innen ismert nyelvemlékeket elhallgatja, vagy azok jelentőségét ok és indoklás nélkül kétségbe vonja. Ez így súlyosan megalapozatlan tétele, különösen, mert tudatosan tagadja és elhallgatja a lakosság magyar identitásáról tanúskodó írástörténeti adatokat, amelyekről pl. a Magyar hieroglif írás c. kötet átadásával és a levelezésünkben, beszélgetéseink során is tájékoztattam. Azt ugyanis, hogy ez a korai lakosság a KM-ben és környezetében magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélt-e, néhány írástörténeti körülmény alapján már tudjuk. Erről azonban Révész Péter nem hajlandó említést sem tenni - inkább tudatosan félrevezeti az olvasóit.
Egy kis módszertan
"Ma már tudjuk, hogy a magyar génállomány többsége már az újkőkor végén is a KM-ben létezett, de ebből nem következik egyértelműen, hogy akkor az ősmagyar nyelv is létezett a KM-ben. Vannak akik a tatárlaki leletek magyar megfejtésében reménykednek, de mivel az egy egyedi lelet, annak akármilyen megfejtését aligha fogják általánosan elfogadni." - írja Révész Péter.
A tatárlakai táblák - természetesen - nem valamiféle egyedi leletet képeznek és reménykedni sem kell már a magyar megfejtésükben.
A tatárlakai táblák szövegét Záhonyi András fejtette meg (ő értette meg jól a tartalmukat), a szójelek hangzósítását pedig én kezdtem meg. Két szójelnek már megközelítettem a korabeli hangzását is. Azaz Révész Péter téved, mert a táblák megfejtésének kezdetén már túl vagyunk s két szójelnek a magyar hangalakja is tisztázott. Itt a szár "úr" és az ada/atya "atya" szavunkat azonosítottuk.
Több környékbeli kultúrának vannak hasonlóképpen magyarul megszólaló nyelvemlékei, nagyjából e korból. Ilyen a Stadel-barlang 42 000 éves oroszlánfejű idoljának ősvallási istenidéző szertartási szövegkönyve (1. ábra). E mamutcsont szobrocskáról a rá "ragyogj, ragyogtál" szójelét olvastuk el.
Ilyen a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor szövege (2. ábra), amelyen a sar "sarok, úr", ég, szár "növényi szár, úr" és a ten "élet, isten" szavakat találjuk.
Révész Péternek az az értékelése, miszerint egyik-másik nyelvemlék "megfejtését aligha fogják általánosan elfogadni" csak az ő módszertani képzetlenségéről tanúskodik. Nem végezte el a szükséges ellenőrzést s ahhoz nem is ért. Csupán reménykedik benne, hogy mások is lusták lesznek rá s az általános restség és ostobaság mezején elfelejtődnek a legjelentősebb tudományos felfedezések is.
Matematikusként talán még nem volt alkalma végiggondolnia azt, hogy a társadalomtudományokban miképpen is történik a tudományos igényű bizonyítás. A tudományos vitákat ugyanis nem népszavazással szokás eldönteni (a bizonyítás adatait és gondolatmenetét nem ismerők jelzőosztogatása nem mérvadó). Egyedül a bizonyítás megismételhetősége érdekes (azaz meg kell ismerni az eredeti szerző adatait és végig kell menni a gondolatmenetén).
Egy személyes beszélgetésünkben felhívtam Révész Péter professzor úr figyelmét a Tordos-Vincsa kultúra jelkészlete és a magyar jelkészlet közötti 49 egyezésre. Akkor egy jellegzetes finnugrista érveléssel hárított. Azt mondta, hogy nincsenek olyan adataink, amelyek a két kort öszekötnék. Amikor emlékeztettem rá, hogy nem csak hiteles közjegyzői nyilatkozatokkal lehet bizonyítani a két jelrendszer rokonságát, hanem a matematikai valószínűségszámítással is, amire őt - lévén matematikus - nem kellene emlékeztetnem. Erre azonban semmiféle választ nem adott.
Összegzés
Nem kell elfogadnunk Révész Péter zavaros és alátámasztást nélkülöző álláspontját. Ő minden ok nélkül elhallgatja és tagadja a KM, meg a környezet lakossága által hátrahagyott magyar nyelvemlékek létét, elolvashatóságát és magyarságát. Mégis feltételezi az őshonosságunkat (talán, mert ez egy népszerű álláspont?), ám pusztán arra hivatkozva, hogy az közel van a minószi kultura területéhez. Véle szemben úgy gondolom, hogy a nyelvi azonosság megállapítására nem a méterrúd, hanem a nyelvemlékek sora alkalmas (pl. 1-3. ábra). Ha ez utóbbiak értékeléséhez a professzor úr nem rendelkezik elegendő tudással (nem mer szembeszállni a "szakértőkkel", akiknek a hátán a szójeleink említésétől is feláll a szőr?), akkor meg kellene maradnia a matematikánál. Igaz, ott is kioktatásra szorult a valószínűségszámítás rovológiai alkalmazhatóságát illetően.
Jegyzetek
(1) Sajnos, nem jött még el a kor, amelyben a költővel szólván elmondhatnánk, hogy a szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán, ahol a székely írás eredeztetése folyik. Szinte kivétel nélkül a szakmai hozzá nem értés és az etikai színvonaltalanság süt minden "tudományos" dolgozatból. A székely írás eredeztetésével kapcsolatos "tudományos konszenzus" elmúlt százötven éve alig értékelhető többre közönséges hazudozásnál és megalapozatlan ostobaságok halmazánál.
Sajnálatosan az volt és maradt a bevett szokás a kutatásban, hogy ha a kutató valamelyik idegen írásban számára kellő számú székelyazonos jelet talált, akkor abból az idegen írásból vezette le a székely írást. Eközben - szintén szokás szerint - két dologra nem gondolt az ártatlan:
- Egyrészt, pusztán a jelpárhuzamok létéből arra is lehetne következtetni, miszerint a székely írásból származott az általa kiválasztott idegen írás, vagy hogy egy közös ősből származott mindkettő.
- Másrészt, fel kellene mérnie: vajon a többi írás- és jelrendszerben van-e ugyanannyi, vagy több jelhasonlóság.
Ha Révész Péter a minószi írásból, Zsupos Zoltán a germán rúnákból, Szekeres István a kínai írásból, Vásáry István pedig az ótürk írásokból vezeti le a székely írást (hogy a tucatnyi társukat ne is soroljam fel), akkor ezek kölcsönösen cáfolják egymást. A szerzők azonban erre rá sem döbbentek.
Mivel a székely írást 5-50 jelhasonlóság fűzi a világ szinte minden írás- és jelrendszeréhez, ezért a székely írás nem vezethető le egyetlen idegen írásrendszerből sem. Fordítva azonban ez lehetséges: a székely írás kőkori változata lehetett a világ többi írásrendszerének őse.
(2) Több ponton vitatható Révész Péter téves állítása, miszerint Az első európai civilizáció, a 4000 évvel ezelőtti minoszi, magyar nyelvű volt, és a Kárpát-medencéből rajzott ki. Ugyanis kérdéses, hogy a minószi volt-e az első európai civilizáció. Lehetséges, hogy ennek telepesei a KM-ből rajzottak ki, ahol a magyar, vagy egy magyarral rokon nyelv volt használatban, ám ennek bizonyításával is adós marad a professzor úr. Bár a KM magyar nyelvhasználatának bizonyítékait tálcán adtam át neki. Az elképesztő jel-azonosítási gondok miatt a minószi szövegek Révész Péter által adott magyar olvasatai sem vehetők komolyan.
(3) Az eddigi kutatásokról a Magyar hieroglif írás c. kötetben számoltam be. Ezeket utóbb a Genevieve von Petzinger által végzett kutatások is alátámasztották.
- A magyar hieroglif írás jeleit a magyar, vagy egy magyarral rokon nyelv, a kőkori ősvallási gyakorlat számára alkották meg legkésőbb 60-50 ezer évvel ezelőtt a Közel-Keleten, vagy egy korábbi változatát talán már 100 ezer évvel ezelőtt Afrikában. Ezekből a legkorábbi őshazákból a világ tájaira szétrajzó Homo sapiens sapiens embercsoportok magukkal vitték az új hazáikba is az ősírás ismeretét.
- A legkorábbi jelek szavakat rögzítettek. Az elvégzett akrofónia-rekonstrukciók alapján ezek egyszótagos régi magyar szavak jelei.
- Ez az írástörténeti kép egybecseng azzal az ősvallási hagyománnyal, miszerint a nyelvek összezavarodása előtt a népek egy nyelven beszéltek.
- Megerősíti ezt a képet a Justinus által is említett ókori vita eredménye arról, hogy világ legkorábbi népe a szkíta. A magyar hagyomány bennünket magyarokat egyértelműen a szkíták és a hunok leszármazottainak mond, a szkíta és a hun nyelvemlékek pedig magyarul elolvashatók.
- A világ nagyon sok ősvallásában az istennevek magyar közszavak, ami szintén a magyar őskultúra egykori meghatározó szerepére utal.
Azaz az őshonosság elméletét az írástörténeti és nyelvi adatok alátámasztják. Ám az őshonosságot nem lehet a Kárpát-medencére korlátozni. Ezt csak azok hangoztatják, akik a székely írás eredetéről százötven éve hazudozó "tudományos konszenzus" prekoncepcióival nyűgözötten képtelenek áttekinteni a vonatkozó adatokat.
Irodalom
Varga Géza: Istenidéző szertartás szövegkönyve a Szent Koronán
Varga Géza: Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Varga Géza: Közszavak és istennevek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése