A négy alkalomból álló pécsi előadás-sorozatban a székely írás eredeztetésének módszereiről és eredményeiről esik szó. E harmadik előadásban a rovásírás és a mitológia kapcsolatát taglalom, mert az ősvallás lényeges, ma is kimutatható szerepet játszott a kőkori íráskezdetek idején. Ezt fejezi ki a magyar hieroglif írás elnevezés, amely a székely írás előző, szójeleket alkalmazó, vallási vonatkozásokkal rendelkező változatát jelöli.
Rovásírás és mitológia
Az előző előadásban bemutatott képsorozat táblázatok sorával illusztrálta, hogy a székely írásjeleknek a világ minden táján vannak párhuzamai. A Pireneusokban a 15 000 ezer éves Mas d' Azil-i barlang jelekkel ellátott kavicsain akad 20 székelyazonos jel. A 6000 éves kínai írásban 50, a hasonló korú Tordos-Vincsa jelkészletben 49, az amerikai indiánok népi jelkészletében is vagy harmincvalahány jelpárhuzamot találunk. Húsznál több hasonló jelre bukkanhatunk az egyiptomi hieroglif írásban, a sumér képírásban, a hettita hieroglif írásban, az Indus-völgyi írásban, valamint a germán rúnák és az ótürk jelek között is. Még a 60 000 évvel ezelőtt Ausztráliába érkezett ausztrálnégerek barlangok falára rajzolt 17 jele közül is egyezik 10 darab a székely jelekkel.
Ez olyan elképesztően korai és nagy elterjedtség, meg találati arány, amire csak azért nem figyelt fel az akadémikus áltudomány, mert nem a székely írás eredetének felderítése, hanem egy finnugrista hazugság torkunkon való legyömöszölése volt a célja. Amikor valamelyik hozzám hasonló dilettáns felmutatta egyik-másik párhuzamcsoportot (például a sumér-székely egyezéseket), akkor azonnal kész volt a "tudományos konszenzus" válasza, miszerint ez csak véletlen egyezés. Legutóbb az MTA dísztermében tartott előadásán válaszolt a kérdésemre (1) ezekkel a szavakkal Róna-Tas András professzor úr. Amely válasszal csak az a baj, hogy a tudományban illetlenség a véletlen szó használata, mert véletlen valójában nem is létezik. A matematikusoknak kutatási területe a véletlen, ezért ők ismerték fel ezt helyzetet. Azaz, aki a véletlenre hivatkozik, az csak azt árulja el, hogy sem szakmailag, sem etikailag nem nőtt fel a feladatához.
A Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámításunk eredménye az volt, hogy olyan fokú véletlen nincs, mint ami a jelek világában a székelyazonos jelek körében tapasztalható. Az egyezések nem a véletlennek, hanem a jelrendszerek genetikai kapcsolatának köszönhetőek. Amiből az következik, hogy az emberiség fent felsorolt írás- és jelrendszerei egyetlen közös ősi forrásból keletkeztek 50-100 ezer évvel ezelőtt és ez a közös ős szinte azonos a székely írással (pontosabban a magyar hieroglif írással). Ezért nem felel meg a tényeknek az, amit az írás eredetéről az egyetemeken ma tanítanak.
Az általánosan hangoztatott akadémikus téveszme szerint az írást kb. 5000 évvel ezelőtt alakították ki a sumérek az állam (a könyvelés) igényeinek kielégítésére. Mivel nehéz lenne államot és könyvelést feltételezni a paleolitikum viszonyai közepette, joggal merül fel a kérdés, hogy akkor mi végre született meg az első írás? Meg kellett találnom azt a feladatot, aminek a kielégítésére a legelső ősi jelrendszer kialakult.
Minden vallás három részből áll: elméletből, szertartásból és jelképrendszerből, ám ez utóbbiról rendszerint el szoktak feledkezni az írástörténészek. Pedig az egyes jelek képi tartalmának megértése és a hieroglifikus írásemlékek jellegzetességeinek elemzése alapján az derült ki, hogy a legkorábbi jelrendszert a kőkori ősvallás tételeinek illusztrálására hozták létre. Ezt tulajdonképpen eddig is sejtették például a Tordos-Vincsa kultúra jeleiről. Ezeket már titulálták írást megelőző vallási jelkészletnek. Ma már ennél pontosabbat is tudunk mondani erről a jelrendszerről. Jórészt sikerült megközelíteni az egyes jelek típusát és jelentését, esetenként a hangalakjáról is van elképzelésünk. Azaz nyilvánvalóvá vált, hogy a Tordos-Vincsa kultúra egy szó-szótagoló írással rendelkezett, amelynek jelei valóban kötődnek, vagy eredetileg kötődtek az ősvallási fogalmakhoz.
A magyar hieroglif írás a kőkori ősvallás jelképrendszeréből maradt ránk s ezzel függ össze a hieroglifikus írásemlékeink több sajátossága: az elterjedtsége, egyes írásemlékek szimmetrikussága, az írás korlátozott alkalmazhatósága (csak néhány vallásos vonatkozású mondatot lehet vele leírni), jeleinek képszerűsége stb. Ezekből következően a székely írás (a magyar hieroglif írás) eredetéhez csak a mitológia alapfogalmainak ismerete esetén juthatunk el (2).
Képi tartalom és a mitológia
Kevéssé vizsgált rovológiai szakterület a székely rovásjelek képi tartalmának és mitológiai összefüggéseinek kutatása. Ezek a jelek ma lineárisak, mert a hétköznapi használat egyszerű jeleket követelt meg és a rovástechnológia sem tette lehetővé a bonyolult, képszerű jelek alkalmazását. Ezért az eredeti képi tartalom lényegében már feledésbe ment. Sokakban már fel sem merül, hogy mi lehetett a jeleink eredeti képi tartalma. Pedig e lineáris jelek előzményei egykor az ősvallás legfontosabb, képszerű jelképei voltak, egy-egy, az ősvallás számára fontos képet (égig érő fát, világmodellt, csillagképet stb-t) ábrázoltak. Mai lineáris rovásjeleink eredeti képi tartalma a szójeles írásokban meglévő párhuzamaik segítségével feltárható.
Ez a kérdés (hogy vannak-e képszerű szójeleink) a "tudományos konszenzus" képviselői számára nem lehet szalonképes, mert az előfeltevésük szerint a jeleinket készen (alfabetikus, lineáris jelsorként) vettük át idegenektől. Ezzel magyarázható, hogy Vásáry István az MTA tavaly megjelent rováskorpuszában kifejezetten letagadta a kínaihoz hasonló képjeleink létét. Ezt az állítását könnyen megcáfolhatjuk a székely "zs" (zsenge) rovásbetű és a kínai sen "fiatal növény" szójel pontos (formai és tartalmi) megfelelésének felmutatásával (1. ábra). Sikerült tisztázni a jelhez kötődő zsengeünnep lényegét is, miszerint az első aratás, az első termés és az feltámadó isten ünnepe volt ez. A jelek szerint azonban Vásáry Istvánt nem érdeklik a "tudományos konszenzus" körein kívül feltárt tények, azokat bármikor szemrebbenés nélkül letagadja.
A népi, uralmi és vallási alkotásokon, meg a régészeti leleteken lévő jelkincs elemzésével nyilvánvalóvá válik, hogy jeleink egykor az ősvallás jelképei voltak és az ősvallás számára legfontosabb képek ábrázolásából keletkeztek. E körülmény miatt a finnugrista agymosáson átesett kutatók számára szinte lehetetlen a jelek eredeti szó-jelentésének megközelítése. Már a gondolat is megvetésre méltó és idegen a számukra. Ezeket a generációkat ugyanis arra tanították, hogy magyar ősvallásról beszélni eleve tudománytalan.
A prekoncepció szerint az obi-ugor ligetekből a sztyeppére kimerészkedő magyarságnak fejlett vallása nem lehetett, legfeljebb csak népi hiedelmekről (értsd: ostoba babonákról) beszélhetünk. Dermedten állnak az előtt a káprázatos szépségű és gazdag elméleti rendszerről árulkodó hagyomány előtt, ami az ősvallásból ránk maradt és az ősvallás jeleiről ennek megfelelően nem is képesek semmi komolyan vehető magyarázatot adni.
Mitológiai vonatkozású képek és képjelek
5. ábra. A magyarszombatfai világmodelles tál az Éden jelekből alkotott térképével
8. ábra. A mervi oázisban 531 táján a szabírhunok számára készített Szent Korona Krisztus-zománcán lévő istenidéző szertartási szövegkönyv
Jegyzetek
(1) Azt kérdeztem a professzor úrtól az MTA dísztermében tartott előadása végén 300 ember előtt, hogy miért nem beszél a szójeleinkről, amelyek létéről Veit Gailel tollából forrásunk is van s amelyeket sikerült azonosítanom a magyar népi, uralmi és vallási jelkészletben. Ezt tulajdonképpen már másodszor kérdeztem meg tőle hallgatóság előtt. Az első alkalommal, az ELTÉ-n tartott előadása után azzal fizetett ki, hogy nem kíván erre válaszolni. Nyilvánvalóan felmérte, hogy bármit mond, csupán lejáratja vele magát és a tudományát is. Nos, a dolog csak késett, de nem maradt el - mert hiszen a tudományban nincs helye a véletlenre való hivatkozásnak, ha egyszer véletlen nem létezik.
(2) A mitológia alapfogalmai az őskőkori kezdetek idején viszonylag egyszerűek. Sok vonatkozásuk máig megmaradt például a magyar, a kínai és az indián mitológia közös vonásaiban. Ilyen közös tétel például az égig érő fa (a Tejút) tisztelete, a közös jelképrendszer és szóhasználat is, vagy az, hogy az istent az égben lakozónak, az éggel azonosnak gondolják. A kínai tien "isten, ég" szó például azonosítható a magyar isten "ős ten" második szótagjával és az etruszk Tin főisten nevével is.
Megismerhető ez a nézetrendszer Ipolyi Arnold művéből, de szükséges hozzá pl. a Szovjetúnióban kiadott és Hoppál Mihálynak köszönhetően magyarul is megjelent Mitológiai Enciklopédia tanulmányozása is. Az akadémikus "tudomány" írástörténészei nem, vagy csak nehezebben juthattak el a mitológia fontosságának felismeréséig, mert köreikben a magyar ősvallásnak az emlegetése is eleve tudománytalannak lett minősítve. Szerintük magyar ősvallás nem létezett, csak alacsonyabb rendű népi hiedelemrendszer (értsd: az ostoba babonák világa).
Irodalom
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése