Varga Géza írástörténész: 6300 éves Hisszar-i váza a székely írás "szabír ős" jelével

A székely írás "tprus" jelének értelmezésével már lassan száz éve kísérletezik eredménytelenül a prekoncepciók nyűgözte akadémikus "tudomány" (1). Ugyanilyen megoldatlan kérdést jelent számukra a szabír népnév magyar vonatkozása is (2). A jelen cikkben bemutatott 6300 éves Hisszar-i váza elolvasható díszítése mindkét kérdést egyszerre segíti hozzá a megoldáshoz, mert ez a jel a "tprus" pontos megfelelője, másrészt az ókori szubartui (szabír/hurrita) lakosság istenének jelképe (1. ábra).

1/a. ábra. A 6300 éves Hissar-i váza az Istennel azonos égig érő fa ábrázolásával, a székely írás "tprus" (tapar us "szabír ős") jelének változatával

1/b. ábra. A nikolsburgi ábécé "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjele

2. ábra. Másik Hissar-i váza az égig érő fa hasonló ábrázolásával

A hieroglifikus írásemlékeknek van egy megértést segítő sajátossága, amit ez esetben is kihasználhatunk a fenti jelpárhuzamok értékelésekor. Ez a sajátosság a jel és az íráshordozó egymáshoz való viszonya. A hieroglifikus szöveg szerves egységet alkot a tárggyal, amelyiken elhelyezték. A szöveg értelme a szöveget hordozó tárggyal együtt értelmezhető a maga teljességében. Nincs ez másképp a "tprus" jel esetében sem. Mindegyik itt bemutatott ábrázolás elhelyezkedése az íráshordozón azt bizonyítja valamiképpen, hogy a "tprus" jel az Isten jelképe.

A Hisszár-i edény jele például annak a sok edényen kimutatható neolitikus követelménynek felel meg, hogy az edény elolvasható díszítésének a Teremtőt és a Teremtést kell felidéznie. Ennek az edény falán lévő faábrázolás megfelel, mert az égig érő fa azonos a Teremtővel (mint azt Berze Nagy János népmesekutatótól tudjuk). S hogy ez esetben nem akármilyen fával, hanem az Istennel azonos égig érő fával állunk szemben, azt a legörbülő ágvégek bizonyítják. Ugyanis a szibériai mítoszok azt is elárulják, hogy az égig érő fa ágai az égbolt terhe alatt meggörbülnek. Ezekből tehát tudjuk, hogy ez a Hisszár-i fa a Tejúttal azonos Isten jelképe.

3. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor fenekén is megjelenik a "tprus" és "ten" jelentést talán egyszerre hordozó képjel (egy jelforma a hieroglifikus írásban rögzíthet két, egymással rokon jelentést is, ám ezek közül a "tprus" léte bizonytalan, mert ilyen korai időpontban talán még nem létezett a tapar/szabír népnév)

A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobornak a termékenység szolgálatában álló szervére van helyezve a "tprus" jel párhuzama, amely ebben az esetben a ten "élet" jelentést hordozza (3. ábra). A mezopotámiai jeleknek sajátossága, hogy egyszerre több jelentésük is van. Esetünkben ezt valószínűsíti az, hogy a ten és a tapar ős jelentések ugyanannak az istenségnek a jellemzői, mivel az ősvallásban az isten egyúttal ős is volt. Ez a ten szó az isten összetétel második tagja, a magyarok istenének eredeti neve, amely később egyesült az ős szóval s lett belőle isten. A ten "élet" jelentésű, amint a Hisszár városhoz közel élő sumérek nyelvében a tin is ugyanezt jelenti. Isten szavunk tehát ős Ten értelmű, mert a régiek az Istent az élet forrásának tekintették. Ebből nyilvánvaló az is, hogy miért helyezték ezt a jelet a tehénszobor vulvájára. Korántsem mellékes, hogy a tehéntartás a mezőgazdasági forradalommal éppen ezidőtájt s a termékeny félhold irányából érkezett a Kárpát-medencébe.

4. ábra. Czibor Imre alsópáhoki fazekasmester replikáján az égig érő fa hasadékában jelenik meg a "tprus" jel megfelelője, ahol karácsonykor a Nap felkel (veleméri Sindümúzeum)

A Czibor Imre alsópáhoki fazekasmester által készített replika (4. ábra) szintén megfelel a fent említett követelménynek, miszerint az edény elolvasható díszítésének a Teremtőre kell emlékeztetnie. Itt is megtalálható az Istennel azonos égig érő fa rajza. Azt, hogy ez nem akármilyen fa, hanem az Istennel azonos égig érő fa, onnan lehet tudni, hogy van egy hasadéka (amint a Tejútnak is), amelyben karácsonykor a Nap felkel. Ráadásul a kelő Nap jelképe éppen a "tprus" jel egyik változata, amiből nyilvánvaló, hogy ez egy istenjelkép.

A bemutatott jelpárhuzamok arról tanúskodnak, hogy a Hisszár-i edény jele istenjelkép, egy összefüggő, széles körben elterjedt vallási jelrendszer eleme, amely egyúttal egy lehetséges etnikumjelző is.

Jegyzetek

(1) Az akadémikus "tudomány" kezdettől képtelennél képtelenebb magyarázatokkal rukkolt elő, hogy a nikolsburgi ábécé "tprus" jelét a prekoncepcióinak megfelelően értelmezze. Amikor e "tudós" magyarázatok alkalmatlansága nyilvánvalóvá vált, még a forrás felülbírálatára, meghamisítására is kísérletet tettek. Ezeknek az akadémikus magyarázatoknak egyetlen közös jellemzője volt: nyakatekert érvelésekkel próbálták megakadályozni a "tprus" szó- és mondatjelként való értelmezését.

Mivel a Nikolsburgi ábécében olvasható "tprus" jelnév kétségbeejtően sok betűből áll, nem volt könnyű ezt egyetlen hang jelévé, azaz egyetlen betűvé varázsolniuk. Erre azért volt szükségük, hogy a székely írást végső soron sémi eredetűnek, a magyar kultúrát minden vonatkozásában idegenektől származónak mondhassák. Meg kellett akadályozni annak kiderülését, hogy Árpád magyar honfoglalói magaskultúra birtokában (például Európa legfejlettebb ekéjével), a hun állam és a hun dinasztia örököseiként érkeztek a Kárpát-medencébe. Az egyetemeinken hazudozásra felső fokon kiképzett nyelvészek, régészek és történészek szánalmas próbálkozásai a magyar akadémikus áltudomány szégyenoszlopává álltak össze.

Előbb Jakubovich Emil feltalálta, Németh Gyula pedig támogatta az ötletet, a magyar nyelvben sohasem létezett bilabiális tremulans pergőhang "felfedezését", amivel szerintük a tprüsszentés és a Tprügy településnév esetében találkozhatunk. Azt elfelejtették megmagyarázni a hazai nyelvtudomány kiválóságai, hogy ugyan miért lett volna szükséges e lényegében sohasem használható betű feltalálására amikor a sokkal fontosabb kérdés, a rövid és hosszú magánhangzók megkülönböztetése nem volt megoldva.

Később Patkanov nyomán Simon Péterrel kidolgoztuk a "tprus" tapar us "szabír ős" magyarázatát, ami azt jelenti, hogy a magyar írott hagyomány megőrízte népünk régi, szabír (tapar) nevét és egyúttal újfent bebizonyosodott az is, hogy a székely írásnak van mondatjele. Erről Veit Gailel 1500-as évekből származó feljegyzése hitelesen tájékoztat, de az akadémikus "tudomány" bajnokainak gondolkodását ez az adat nem volt képes befolyásolni.

Ez az akadémikus makacskodás aztán a "tudományos konszenzus" kapitális lyukrafutását eredményezte. Máté Zsolt felületesen alapozta meg a dolgozatát, amelyben a "tprus"-t a latin temporius "korábban" szóból próbálta megmagyarázni. E szerint a "tprus" nem jelnév, csak egy megjegyzés lenne. Azt jelezné, hogy az egyetlen ágpárral rendelkező ten szójelünknek korábban három ágpárja volt. Ez az értelmezés azonban csak akkor lenne helyes, ha a "tprus" a "ten" után következne a nikolsburgi jelsorban. Ám nem egymást követik. Máté Zsolt elfeledkezett arról, hogy a nikolsburgi ábécé sorvezetése nem balról jobbra halad, henem jobbról balra, ezért ezek a jelek nem egymás utániak. Így aztán a temporius magyarázat eleve hamvába holt, ám ezt az akadémikus tudomány kiválóságai nem vették észre azonnal, csak miután vagy ötször szóltam nekik.

Hiába írtam meg ezt egy válaszcikkben a Máté Zsolt tanulmányát közlő Nyelvtudományi Közleményeknek, a cikkemet nem közölték. Ugyanígy hiába adtam ki végül a saját kötetemben ezt a cikket, ha a dilettánsok köteteit egy magára valamit is adó "szakember" el sem olvassa. Róna-Tas András kifejezetten meg is fogalmazta, hogy a tudománynak nem feladata a dilettánsok felvetéseire való válaszolgatás. Ez persze egy nyilvánvaló tévedés, mert egy tudományos igényű álláspont kidolgozásához minden a témával összefüggő adatot és véleményt figyelembe kell venni valamiképpen. Az évszázados finnugrista hazudozás kudarcsorozata után is létező akadémikus gőg és a tudományos módszertan semmibevétele hozzájárult a professzor úr nem sokkal később bekövetkező csődjéhez. Hibásan közölte ő is a Nikolsburgi ábécé jelsorát, mert - komolyan véve Máté Zsolt téveszméjét - eleve kihagyta a nikolsburgi jelek közül a "tprus" jelet.

Az akadémikus áltudomány bajnokai Róna-Tas Andráshoz hasonlóan sorra futottak bele a módszertani hibájuk miatt keletkezett szakadékba. Sándor Klára - akit személyesen több alkalommal is figyelmeztettem Máté Zsolt hibájára - a köteteiben mégis a téveszmét képviselte. Idővel aztán megemészhette és megérthette a mondanivalóm kötetben is kiadott lényegét és figyelembe vette azt.

A nemrég megjelent MTA rováskorpuszban már jelzik Máté Zsolt koncepciójának alapvetően elhibázott voltát (egy szóval sem említve, hogy a hibát én tártam fel s hogy az akadémikus "tudománnyal" szemben egy "dilettánsnak" lett igaza). Az MTA most megjelent rováskorpuszában már csak reménykednek abban, hogy Máté Zsolté lehet a jó megoldás. Egy tudományos igényű munkában azonban nem elegendő a nyilvánvalóan megalapozatlan reménykedés. Nem helyettesítheti annak a hiteles forrásokkal alátámasztott gondolatnak a tárgyalását, hogy a székely írásnak vannak mondatjelei is.

Mi az a módszertani hiba, ami lyukra futtatta az akadémikus rovológia színe-virágát? Nos, a finnugrista szemellenző alkalmazása. Az az eljárás, hogy ellenőrzés nélkül elfogadnak minden ostobaságot, ha azt szakmabeli jegyzi és egy tudományos folyóirat sokszorosítja. ám a legmegalapozottabb észrevétel is lepereg róluk, ha azt egy kívülálló adja közre. Miközben lehetőségük lett volna az ellenőrzésre, a felvetések gondos tanulmányozása és megértése esetén. Csak ész, szorgalom és becsület kellett volna hozzá. Megérdemli a sorsát és a magyar értelmiség megvetését az a díszes társaság, amelyiknek - az évszázados hazugságáradat fenntartása érdekében - nem fűlik a foga az igazmondáshoz és a szakszerű munkához.

Erről az akadémikus csődsorozatról a Temporius téveszme diadalútja c. dolgozatomban számoltam be részletesebben.

A ten és a tprus jel egyaránt az Istennel azonos égig érő fa ábrázolásai. Az avar szíjvégeken és egy másik Hisszar-i edényen több ágpárral rendelkeznek, ám a legkorábbi ismert előfordulásukon, a Mas d' Azil-i kavicsokon csak egyetlen ágpárt látunk. Mivel ezek ugyanazon többjelentésű jel formai változatai voltak, akár úgy is magyarázható a helyzet, hogy a ten korábban valóban úgy nézett ki, mint a "tprus", ám ennek az ellenkezője is bebizonyítható lenne. Mivel a több ezer éves jelváltozatokat a nikolsburgi ábécé lejegyzője bizonyosan nem ismerte, ezért és a sorrendiségi hiba miatt a nikolsburgi "tprus" mégsem a latin temporius rövidítése, hanem a tapar us "szabír ős" mondatjele.

(2) A bizánci Bíborban született Konstantintól maradt ránk a hiteles híradás, miszerint a magyarok régi neve a szavartü aszfalü volt, amit a legtöbb tudós a szabír népnév változatának tekint. Hozzátehetem, hogy fehér, azaz heftalita szabírt, a heftalita Hun Birodalomból egy időre Iránba, majd onnan a sztyeppére költöző népet jelent.

A körön kívüliek álláspontja szerint ez a szabír népnév az ókori Szubartu nevével van összefüggésben, azaz mi magyarok valamiképpen Szubartu hurrita lakosságával lehetünk etnokulturális rokonságban. A finnugrista akadémikus "tudomány" ezt a felvetést tárgyalni sem volt hajlandó, megelégedett a tudományos vitában súlytalan jelzőosztogatással. Azon az alapon, hogy a műveletlen és történelem nélküli magyarságnak semmi köze nem lehet a déli magaskultúrákhoz. A Kásler Miklós által végzett genetikai kutatás azonban megtalálta az Árpád ház genomjának forrásvidékét a 4500 évvel ezelőtti Észak-Afganisztán területén. Ezt a déli kapcsolatot támasztja most alá a jelen cikkben tárgyal Hisszar-i váza jele is.

Irodalom

Varga Géza: Magyar hieroglif írás

Varga Géza: A temporius téveszme diadalútja