Egy korábbi, a Csalások a tudományban, a Magyar Természettudományi Társaság konferenciája címet viselő cikkben érintőlegesen foglalkoztam már a Somogyi-hagyatékkal. Ezen a 2019-es konferencián ugyanis Vásáry István a rovásírás területén elkövetett csalásokról beszélt, közöttük megemlítve a Somogyi-hagyatékot is. Álláspontját a most megjelent MTA rováskorpuszban bővebben is megismételte (1).
Ez az év - a jelek szerint - e téma ismételt emlegetésével telik. A szorgalmas Mandics György ugyanis beszélt a Somogyi-hagyatékról a Kovásznai Kőrösi Csoma Sándor konferencián, az MVSZ által szervezett konferencián s végül a Magyarságkutató Intézet Ősi írásaink konferenciáján is. Ám Mandics György barátunk mintha fordítva lenne becsavarozva: korábban a hiteles közlést minősítette hamisításnak (2), most pedig a hamisítványt hirdeti valódiként (3).
Azaz a két tekintélyes tudományos intézménynek mintha eltérő lenne a véleménye a Somogyi-hagyatékról. A Magyar Tudományos Akadémia szerint hamisítványról, a Magyarságkutató Intézet szerint pedig hiteles történeti értékről van szó.
Nemrég Mandics György négy kötetben kiadta ezeket a Szegeden őrzött rovásírásos bejegyzéseket. Ez még elfogadható dolog volt, hiszen lehetővé tette ezzel az alaposabb elemzésüket és a hasznosításukat is (4). Azonban úgy adta elő őket, mint hiteles rovásemlékeket, ami ellenőrzésre szorul. Ez az állítása könnyen eladhatónak bizonyult a közönség számára, ide értve a fent említett konferenciák szerkesztőit is, akik aligha néztek utána, hogy melyik minősítés van kellőképpen alátámasztva.
Jegyzetek
(1) Az MTA ez évben megjelent rováskorpuszának 827. oldalán, a Hamisítványok c. fejezetben szól Somogyi Antal hamisításairól. Somogyi Antal 1873-ban adta ki a Régi magyar énekek c. könyvét, amely egy állítólag székely írással készült munka latin betűs átírása lett volna. Somogyi ismert, régi magyar énekeket írt át székely írással a Szegeden található kötetekbe, úgy, hogy a régi könyvnyomtatványok lapjai közé a kötettel azonos papírt fűzött be és azokra írta székely rovásírással a publikációkból már ismert magyar verseket. E versekre már a megjelenés évében válaszolt Arany János, koszorús költőnk:
Ál verseket költesz, de rosszúl: Így kétszeres a bűn;
Egy az, hogy rosszat írsz; más, hogy akarva hazudsz.
Somogyi! könyvednek mégis fele bűn, fele mentség:
Bűn, hogy csalni akar; menti, hogy arra silány.
Móra Ferenc múzeumigazgató így nyilatkozott: "A szegedi Somogyi-könyvtárban ... őrízgetünk kilenc könyvet, amelyekről csak úgy katalógus alapján nem igen lehet kitalálni, mivel szolgáltak rá erre a tisztességre. ... A Somogyi-könyvtár ákombákomos könyveiben ... nyelvemlékek vannak, csakhogy hamisított nyelvemlékek. ... mégpedig igen nevezetes ... rovásírással hamisított nyelvemlékek. Ennek köszönheti ez a kilenc könyv, hogy külön koporsóban tartogatjuk a ritkaságaink közt."
Toldy Ferenc szerint: "Somogyi műveiről hallgatni kegyesség."
Nos, a három fent említett konferencia szervezői nem fogadták meg Toldy Ferenc intelmét. Csak remélni lehet, hogy - mindannyiunk épülésére - tudnak mondani valami komolyan vehetőt a mentségükre. Elvileg az lenne az igazi nyereség, ha a Somogyi-hagyatékról a hitelessége derülne ki, mert akkor gazdagabbak lennénk néhány értékes rovásemlékkel, ám ezt még bizonyítani kellene. A hitelesség bizonyítására azonban nem látszik sem remény, sem alkalmas kutató. Ennek hiányában a szégyen azok vállára hull, akik félrevezetik (az ellentmondás feloldása nélkül tájékoztatják) a közvéleményt.
(2) A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszoborról általam írtak kiverhették Mandics Gyurka bátyánknál a biztosítékot, mert - a jelek szerint - nem rokonszenvezik azokkal, akik a székely írás antik, vagy még régebbi eredetét kutatják. Azt a kört, amelybe a legnevesebb magyar rováskutatók tartoznak, a következő bökverssel vezette elő a Róvott múltunk c. munkájában: "Nem mind tiétek, mi antik, ti sírrabló brigantik!"
E könyv elképesztő felületességére jellemző, hogy a nagyméretű trilógia II. kötetének 35. oldalán a szentgyörgyvölgyi tehénszobornak szentelt fejezetnek már a címében is hibát találunk.
A fejezetcím második sorában a lelet korát adja meg kétféleképpen: i. e. 7500? (i. e. 5480- 5360). A kérdőjelből sejthető, hogy az i. e. 7500-as adatot nem fogadja el, csak az utána zárójelben közölt intervallumot. A kérdőjeles „i. e. 7500?” adattal azonban sehol másutt nem találkoztam, én sem írtam hasonlót, ezért meglepő, hogy a cikkében Mandics György mintha nekem tulajdonítaná. Azt írja ugyanis, hogy "kora, hogy elsőbbségét biztosítsa, Varga Géza kapásból rátett Bánffy Eszter leletére még kétezer évet".
Mandics György képes olyan zavaros félmondatokat írni, amelyek tisztába tételéhez akár oldalakat is kellene írnia a kritikusnak. Általában nem érdemes ilyesmivel bajlódni, hiszen egyes szerzőkön nem lehet segíteni. Ha most mégis erre vállalkozunk, az azért van, mert – mint azt e Mandics-trilógiában másutt is megszokhattuk – alaptalanul lettünk megvádolva. E néhány sor leleplezi a szerző munkamódszerét, amiből a nyájas olvasó megalapozottan következtethet arra, hogy érdemes-e ellenőrzés nélkül komolyan vennie Mandics György állításait.
Elöljáróban le kell szögeznem, hogy tudtommal az írásemlékek (esetünkben a tatárlakai táblák és a szentgyörgyvölgyi tehénszobor) semmiféle versenyben nincsenek egymással; vagy ha vannak, abban én nem vagyok érdekelt és semmi közöm a versenyükhöz. Ezért aztán nem is tartom szükségesnek a közvetve vagy közvetlenül Bánffy Esztertől származó kormeghatározás megváltoztatását, a tehénszobor korának megtoldását kétezer évvel – mint azzal Mandics György alaptalanul megvádol. A kor meghatározása a régészek dolga, én csak átveszem a megállapításaikat.
A szentgyörgyvölgyi tehénszobor 7500 éves volt, én is ezt említettem minden cikkemben. A fenti probléma magyarázata sokkal prózaibb. Mandics György talán nem tudja, hogy az „i. e. 7500 év”-ből való és a ”7500 éves” meghatározások között nagyjából kétezer év különbség van. Ezt a kétezer évet a matematikában, vagy a korjelölésben való járatlanságának kellene tulajdonítania, s nem az én feltételezett tudományon kívüli szándékaimnak. Korrekt időadatot adok meg, amely – a jogos kerekítéssel – megfelel a Mandics György által zárójelben közölt helyes intervallumnak, s a tehénszobor elfogadott korának. Mandics György a cikke irodalomjegyzékében közli is az írásom címét, amely szerint ez egy „7500 éves” szobor. Valóban annyi, nincs szükség a módosítására és a meggyanúsításomra sem.
Összegezve az eddigieket, az történt, hogy Mandics György a saját hibáját megpróbálta a nyakamba varrni, sőt azt megtoldotta egy nekem tulajdonított történelemhamisító szándékkal is. A becsületes embereknek nem kell mondanom, mennyire távol áll tőlem mindez. Mandics György fejére azonban visszahull a vádja.
(3) A Magyarságkutató Intézet megalapításakor az hírlett, hogy a szóba került alapítóatya-jelöltek, például Hoppál Mihály, sorra ígéretet tettek arra, hogy ebben az új intézetben a dilettánsok nem fognak labdába rúgni. Azon persze lehet elmélkedni, hogy ki is számít dilettánsnak. Lehetséges, hogy egyes konferenciák szervezőit is annak lehet minősíteni? Nos, a kitűnő Hoppál Mihály nem lett az MKI főigazgatója, Mandics György viszont az MKI rováskonferenciáján lehetőséget kapott a hamis Somogyi-hagyaték hitelesként való bemutatására. Van az úgy, hogy a legnemesebb tervek sem valósulnak meg.
(4) A Somogyi-hagyaték akkor is érdemes volt a kiadásra, ha egy sora sem hiteles. A hamisítása idején (az 1800-as években) szokásban volt volt rovás-helyesírásról ugyanis ez esetben is jól tájékoztat. Korábban (évekkel a mandicsi faximile kötetek megjelenése előtt) én is idéztem belőle Werbőczy nevének kifogástalan rovásbetűs írásmódját (ugyanis, helyesen Verbőcit írtak a rovásbetűkkel). Ezt a helyesírást ma is figyelembe vehetné maga Mandics György is, meg a szereplését több konferencián előkészítő, de a rovásírásunk modernizálása során szégyenletes hibákat elkövető szerzők is (akik az idegen szavak és a történelmi nevek lejegyzése érdekében feltalálták és közzétették a "rovás w"-t és a hasonló képtelenségeket).
Irodalom
András Záhonyi: Képzeld, az ŐSI ÍRÁSAINK-on M. Gyuri is előadást tartott - mindenki együtt szídta a Benkő-Sándor-Vásáry könyvet ...
VálaszTörlésGéza Varga: Az a kérdés, hogy milyen érveléssel. Mert a szimpla jelzőosztogatásnak nincs súlya a tudományban. Fel kellene sorolni, hogy annak idején a kritikusok milyen érveket hoztak fel a Somogyi-hagyaték hitelessége ellen és fel kellene sorolni ezekkel szemben a cáfolatot is, ha ilyen lehetséges. Ez az elemzés azonban elmaradt.
1., Somogyi Antal hagyatékában más tintával, más kézírással is előfordul kb. ugyanaz a szöveg. Egy hamisító bizton nem így járna el, amikor szeretné megtéveszteni a kutatókat. 2., Szarvas Gábor és utódai (Vásáry, Sándor K.) bele sem néztek a rovásszövegekbe -- csupán Somogyi (hibákat, kitalációkat is tartalmazó) Bevezetője alapján ítélkeztek. 3., Ha Varga Géza hamisítványnak tartja, olvassa el -- és tárja bizonyítékait a nyilvánosság elé. Ne ítélkezzen szakmai érvek nélkül! Móra Ferencet pl. nem lehet hiteles rovás- és íráskutatónak nevezni (íróként viszont kiváló).
VálaszTörlésZáhonyi András:
VálaszTörlés1., Somogyi Antal hagyatékában más tintával, más kézírással is előfordul kb. ugyanaz a szöveg. Egy hamisító bizton nem így járna el, amikor szeretné megtéveszteni a kutatókat. 2., Szarvas Gábor és utódai (Vásáry, Sándor K.) bele sem néztek a rovásszövegekbe -- csupán Somogyi (hibákat, kitalációkat is tartalmazó) Bevezetője alapján ítélkeztek. 3., Ha Varga Géza hamisítványnak tartja, olvassa el -- és tárja bizonyítékait a nyilvánosság elé. Ne ítélkezzen szakmai érvek nélkül! Móra Ferencet pl. nem lehet hiteles rovás- és íráskutatónak nevezni (íróként viszont kiváló).
Varga Géza:
- Egy hamisító is beírathatja a barátaival ugyanazt a szöveget különböző könyvek üres lapjaira különböző kézírással. Ez bizony nem helytálló érv, kedves András.
- Lehetséges, ám persze bizonyításra vár, hogy Vásáry István, Sándor Klára és társai valóban nem nézték át alaposan az egész iromány-halmazt. Azt is tudjuk, hogy ők könnyű szívvel tévesztik meg a közönséget és adnak elő valótlanságot tudományos mezben (példa erre a 2021-ben kiadott MTA rováskorpusz). A Somogyi-hagyaték általuk történő elutasítása azonban jogos lehet akkor is, ha mindjárt a vizsgálat elején nyilvánvalóvá vált számukra, hogy az egész kupac rovásemlék hiteltelen. Ez történt a Bevezető alapján, amiben hibák és kitalációk szerepelnek - mint azt te is írod. Vagyis ez az érv (hogy nem olvasták el az egész anyagot) nem elegendő a Somogyi-hagyaték hitelességének megállapításához.
- Nem mondtam, hogy hamisítványnak tartom a Somogyi-hagyatékot, bár tényleg ezt gondolom valószínűbbnek. Csupán arra mutattam rá, hogy egyik fél érvelése sem teljes körű, nem ellenőrizhető és nem korrekt. Ugyanakkor ismerjük Mandics Gyurka barátunk eljárását, aki az én hiteles ábrázolásaimat és érvelésemet minden komolyan vehető ok nélkül hamisításnak állította be, miközben az egész munkássága hozzá nem értésről és logikai hibáktól, valamint elfogultságoktól terhes. Ezért pusztán azt kívántam jelezni, hogy ez a vita nincs megfelelő szinten tárgyalva. Semmi sem szól a mellett, hogy a Somogyi-hagyaték hiteles lenne. Még az is előfordulhat, hogy Vásáry Istvánnak van igaza. Ha a sejtéseimre hagyatkoznék - ami a tudományban nem lenne helyes, ám néha mégis a "tudomány" általában elfogadott ítéletére kell hagyatkoznunk, hiszen nem ellenőrizhetünk mindent - akkor azt mondanám, hogy hamisítványokkal nem érdemes foglalkozni. Ezért az egyébként jogos javaslatoddat, hogy tárjam fel az egész vita érdemét és bizonyítsam be a Somogyi-hagyaték hamis voltát - nem fogadom meg. Finanszírozó sincs hozzá. Olyan sok munka lenne, hogy nem tudok sok időt fordítani a hamisítványokra, vagy az esetleges hamisítványokra. Inkább foglalkoznék a nyilvánvalóan hiteles emlékekkel, ha megengeded. Azt azonban jeleznem kellett, hogy Gyurka barátunk érvelése erőtlen, mert ő sem bizonyít semmit, sem pro, sem kontra.