Bevezető

Benkő István adott közre hírt és képeket A honfoglalás kori veretes tarsolyok megdöbbentő keleti párhuzamai c. dolgozatában a nyugat-mongóliai magyar (egyes cikkekben esetenként mazsarnak, magiarnak vagy madzsarnak írt nevű) törzs által a mai napig élő hagyomány alapján készített tarsolyok vereteiről. Ezek a veretek a távoli, nehezen megközelíthető, Mongólia legnyugatabbi, jobbára a kazah kereit törzsszövetséghez tartozó magyarok (mazsarok) által lakott Bajan Olgij tartományban készültek (1). A lakosság itt ma is a hajdan az Eurázsiai sztyeppeövezet egészére jellemző lovas-nomád életmódot folytatja, ami több ezer éves kultúremlékek (például a bennünket leginkább érdeklő jelhasználat) megőrzését tette lehetővé (2). A jelen cikkben tárgyalt tarsolyon (1. ábra) a magyar hieroglif írás szójelei láthatók. Ezt az írásunkat, amelyet 50 éves kutatómunkával fedeztem fel, 2017-ben mutattam be a Magyar hieroglif írás c. kötetben.

E nyugat-mongóliai magyar lakosságról Benkő Mihály számolt be előbb a Nomád világ Belső-Ázsiában c. kötetében 1998-ban, majd 2000-ben a Julianus nyomdokain Ázsiában cím alatt is. A helyiek között a környezet antropológiai átlagától kifejezetten eltérő, világos hajú, kék szemű, europid arculatú személyeket is fényképezett, akik magukat magyarnak tekintik és akiket a kazah-mongol lakosság is magyarként tart számon.

Köszönöm Benkő Istvánnak a híradást és az engedélyt a képek felhasználására!

1. ábra. A nyugat-mongóliai magyarok hagyományos minták alapján készített mai terméke a magyar hieroglif írás szójeleivel elolvasható veretekkel díszített tarsoly, legfőbb dísze egy elolvasható ezüstveretekből kialakított nagyobb felülnézeti világmodell, amelynek a közepén egy kisebb világmodell látható

2. ábra. Benkő Mihály 1998-as kötetének címlapja

3. ábra. Benkő Mihály 2000-ben megjelent kötetének címlapja

A nyugat-mongóliai magyar tarsoly nagyobbik világmodellje

A tarsoly legszembetűnőbb dísze a nagyobbik világmodell (4. ábra). Ennek szabály szerint egyforma sarokdíszekkel és oldalfelezőkkel kellene rendelkeznie, ám ezen a példányon a felső oldal közepén eltérő veretet (kétpólusú világmodellt) találunk. Az eltérésnek nem tudom a magyarázatát. Ezt leszámítva a külső keret az Istennel azonos, tulipán alakú égig érő fát ábrázoló, Isten olvasatú jelekből áll. A világmodell közepén egy kisebb világmodell található, amelyet a következő fejezetben tárgyalok.

4. ábra. A nyugat-mongóliai tarsoly ezüstveretekből kialakított nagyobbik világmodellje

A nyugat-mongóliai magyar tarsoly kisebbik világmodellje

A kisebbik világmodell az eddig megismert világmodellek alapján tapasztalt szabálynak megfelelve (miszerint az Isten helye a világmodell közepén van) tartalmazza Lyukó isten nevét, valamint az Úristen és az ország szójelét is. Ezeket együtt (egy ismétlődő mondatokból álló ima soraiként, körben) Lyukó úristen országa alakban lehet elolvasni. A világmodellnek kitűnő párhuzamát ásták ki a régészek a római kori Savaria egyik templomának, az Iseumnak a területén (6. ábra). A várost a szabírhunokról nevezték el, akiket még a rómaiak telepítettek a Dunántúlra a limes védelmére. Az Iseumban vagy a környékén (egy gödörfeltöltésből előkerült vakolatdarabokon lévő elolvasható jelképek alapján) Óg úrnak, az ogur népek ősapjának szentelt díszes terem is volt (3).

5. ábra. A tarsoly felülnézeti világmodelljének központi eleme maga is egy világmodell, amelynek közepén Lyukó (az isten neve) szójel, a sarkain pedig az égbe vezető utat (Tejutat, égig érő fát) ábrázoló Úristen (sar + ős + ten) ligatúra látható, az oldalfelezőkön lévő hármashalom "ország" jelentésű, a teljes világmodell olvasata: Lyukó úristen országa (középen) balra a világmodell hieroglifái, jobbra a nekik megfelelő székely "ly", "ős", ten", "s" jelek és a heraldika által megőrzött ország jelentésű hármas halom

6. ábra. A savariai (szombathelyi) Iseum területén hiteles ásatáson előkerült római kori fémjelvény a 4. ábrán látható mongóliai magyar világmodell párhuzama, az olvasata: Lyukó ten országa (a legalsó sorban a székely írás "ly" betűje, ten szójele és a heraldikában megőrződött, ország jelentésű hármashalom)

A nyugat-mongóliai magyar Úristen ligatúra

7. ábra. A nyugat-mongóliai magyar sar ős ten (mai magyarsággal: Úristen) ligatúra (középen), balra a tusnádi Vártető hun kori erődjében sziklába vésett sar ős ten (mai magyarsággal: Úristen) olvasatú ligatúra, jobbra (fentről lefelé) az előbbi ligatúrák hieroglifáinak megfelelő székely ős és ten szójelek, valamint az "s" rovásbetű

A nyugat-mongóliai magyar ország hieroglifa

A tarsoly ország szójele (5. és 8. ábra) nyilvánvalóvá teszi, hogy az államcímerünkben szereplő kettős keresztet és hármas halmot (amit több példa alapján eleink, a hunok is használtak), nem kellett Bizáncból, vagy máshonnan (például szlovák testvéreinktől) kölcsönöznünk. Az erről költött akadémikus meséket a mindenkori megszállóink kedvéért pénzért hazudozó "tudományos konszenzus" meghatározó elméi szállították nekünk, amíg Haynau és követői, vagy később a dicsőséges Vörös Hadsereg, meg a könykiadás monopóliuma biztosították hozzá a hátteret.

8/a. ábra. A tarsoly központi világmodelljének ország szójele a veret pereméről

8/b. A kölkedi avar boglár ország szójele szintén a tárgy peremén van

8/c. Az Iseum területén előkerült római kori világmodell ország szójele szintén a tárgy peremére került

A nyugat-mongóliai magyar Isten ligatúra

A tarsoly nagyobbik világmodelljének sarkain és oldalfelezőin (egy kivétellel) az alábbihoz hasonló Isten ligatúrák olvashatók (9. ábra).

9. ábra. A tarsolylemezt díszítő nagyobb világmodell sarkain és oldalfelezőin a világmodellekre jellemző szokás szerint az égbe vezető út valamilyen jele, esetünkben az Istennel azonos égig érő fa (Tejút) tulipán alakú Isten (ős + ten) ligatúrája olvasható (középen), balra a nyugat-mongóliai magyar hieroglifák (fentről lefelé: ős és ten), jobbra a nékik megfelelő székely ős és ten szójelek

10. ábra. Az énlakai unitárius templom mennyezetkazettája is egy (a felirat miatt torzult) világmodell, amelynek a sarkain megtaláljuk az égbe vezető utat (égig érő fát, Tejutat) jelképező, Egy Isten (egy + ős + ten) olvasatú ligatúrát, középen a kereszt alakú faábrázolás (a kereszt alakú Dana hieroglifa, a székely írás "d" betűjének képszerű előzménye) jelképezi az Istent, az ágak végén megtaláljuk a Lyukó hieroglifát is, meg a tulipán alakú Isten ligatúrát is

Összegzés

Történetük alapján ezek a nyugat-mongóliai kazah törzsszövetségbe tagozódott magyarok híven őrzik a közös népnevűnket és a származásuk emlékét is. Azok közül valók, akik Árpád nyugatra induló csapataihoz nem csatlakozván, a sztyeppi őshazában maradtak. Vélük találkozott Juliánus, aki akkor még magyarul tudott velük beszélni. Ma már ez a nyugat-mongóliai magyar törzs nyelvet váltott és a magyar kultúrának már csak néhány elemét őrzi. Ezek közé az értékes emlékek közé tartozik a vereteken elolvasható néhány magyar szó és rövid mondat, amelyeket fentebb bemutattam.

Kétségtelen, hogy a honfoglalást megelőző kor magyar nyelvemlékeinek jól elolvasható másolatára, hitelesen megőrzött korabeli szövegekre bukkantunk e nyugat-mongóliai kazah-magyar tarsolyon. Csak akadjon végre nyelvész "a tors közt kelőben", aki ezeket és a hasonló hieroglifikus nyelvemlékeket felhasználja a magyar nyelvtörténet újraírásához.

Érdekes és tanulságos lenne ugyanezen nyugat-mongóliai magyar csoport teljes genomjának megismerése és az ismert adatokkal való összevetése is, mert nyilvánvaló meglepetésekkel szolgálhatna mindannyiunk számára. Arra segítene válaszolni egy ilyen genetikai összehasonlítás, hogy pusztán a gének alapján mennyire lehet következtetni az ezer évvel ezelőtt beszélt nyelvre.

Jegyzetek

(1) A Baján név ismerős a magyar őstörténet kutatói számára, hiszen az első avar bevonulók vezetőjének is Baján volt a neve. A név egyébként a magyar vagyon szó megfelelője. Az avar továbélés bizonyítéka lehet, hogy az Őrségben ma is élnek Baján nevűek, akik Bajánsenye település (eredetileg a Bajánháza településrész) nevét is adták.

(2) Az a jelcsoport, amelyből a székely írásránkmaradt, végső soron a Közel-Keleten alakult ki kb. 50 000 évvel ezelőtt az ősvallás céljainak szolgálatára. Mocsárban megőrződött 11 000 éves szibériai fafaragványok, Kr. e. IV. évezredből való Amur menti sziklarajzok, neolitikus kínai edényei tanúskodnak arról, hogy a környezet folyamatosan az ősvallás céljaira használta ezt a jellegzetes jelkészletet. Ezt vitték át Amerikába az indiánok ősei és őrzik ma is a népművészet tárgyain. A szkíták leletein a Kr. e. I. évezredtől, majd a többi sztyeppi nép emlékein azt követően folyamatosan jelen van a magyar hieroglif írás. Ez nem téveszthető össze az ótürk, vagy a germán rúnákkal, mert a rájuk jellemző jellegzetes ótürk, vagy germán jelek hiányoznak ebből a magyar jelhasználatból. Ugyanakkor magyarul kifogástalanul elolvashatók az írásemlékek, amiként a jelen cikkben tárgyalt tarsoly hieroglifikus szavakat őrző ezüstveretei is. Több száz, vagy több ezer írásemlék hever a múzeumok polcain elolvasatlanul.

(3) A kérdéses leleteket az ásató régészek nem voltak képesek és hajlandók elolvasni, vagy egyáltalán figyelembe venni, mert - mint azt az egyik régésznő szíves szóbeli közléséből tudom - ebben a múzeumban senkit sem érdekelnek a rovásjelek. A helyzeten Sosztarits Ottó, a múzeum igazgatója sem segített, bár kedvesen lehetőséget adott arra, hogy a kiállításukon látható jeleket bemutassam neki, amit ezúton is megköszönök neki.

Irodalom

Benkő István: A honfoglalás kori veretes tarsolyok megdöbbentő keleti párhuzamai

Benkő Mihály: Nomád világ Belső Ázsiában