Fehér Bence: A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye, I. kötet: Korai emlékek (1599 előtt) és kései feliratos emlékek c., korpuszában (331-333. oldal) ejt néhány félrevezető szót az általam múzeumi letétbe helyezett, korábban budapesti hun(?) jelvényként emlegetett tárgyról és rovásfeliratáról. Ezt javítom ki az alábbi cikkben. Aki a tárgy történetét nem ismerné, az tájékozódhat a Budapesti hun jelvény bibliográfia c. cikkgyűjteményben.
A tragikus sorsú lelet szakemberek által adott korszakba sorolása és minősítése az utóbbi 10 évben igen változatosan alakult (1), csak a tárgy mérete mutat monoton csökkenést a múzeológusok által végrehajtott barbár reszelés és polírozás miatt (1. ábra). Ami a lelet korszakba sorolását illeti, egyesek ismételten megpróbálják nekem tulajdonítani a saját, vagy a kollégáik korábbi tévedését. Ez tükröződik Fehér Bence kötetében is, amelyben csak véletlenül szerepel igaz megállapítás erről a tárgyról.
Amikor a jelvény a tulajdonomba került, öt régésznek mutattam meg és kértem tőlük szakvéleményt. Bálint Csanád, az MTA Régészeti Intézetének akkori igazgatója, valamint Hadháziné Vaday Andrea, Vékony Gábor, Erdélyi István és Bakay Kornél egyaránt hunnak, vagy hun korinak minősítették. Ez a meghatározás - a régészek akkori álláspontja - jelent meg a könyveimben. Hun cikádafibulaként szerepel a Magyar Nemzeti Múzeumban történt hosszadalmas tanulmányozás után a múzeum főigazgatója által aláírt letéti szerződésben és hun korinak minősítette az Erdélyi István és Ráduly János által jegyzett rováskorpusz is.
A reszelést követően a múzeológusok felszólítottak, hogy vigyem el a múzeumból a leletet, mert az nem régészeti korú, ezért a számukra érdektelen. Ekkor hangzott el az is, hogy ez egy XIX. századi ládikaveret, ami egy asztalfiókból került elő. A később megismert párhuzamoknak köszönhetően azonban a korszakba sorolás mégis csak sikerülni látszik. Tomka Gábor késő középkorinak határozta meg (2), ezért a leletet az újabb dolgozataimban budapesti hun(?) jelvény, majd budapesti késő-középkori jelvény néven említem.
1. ábra. A budapesti késő-középkori jelvény a letéti szerződés megkötése előtt (balra) és jeleket hordozó felületének a múzeumban végrehajtott barbár lereszelése után (jobbra), jól láthatóan három rovásbetű volt a felső részén, közülük a balról elsőt (a székely "sz"-nek megfelelő, balra dőlő vonalat) a reszelés majdnem teljesen megsemmisítette, ennek "köszönhetően" Tomka Péter, Tomka Gábor és Fehér Bence már a létezését is letagadhatták
A Magyarságkutató Intézet által kiadott kötet a 331. oldalától kezdődően az alábbi módon ismerteti ezt az írásemlékünket, illetve a hasonló leletek csoportját:
Hogyan is kell nézni ezt a leletet?
"Bronzveretek, ismeretlen lh. Ő.h.: MNM, MKM. Öntött bronz, illetve sárgaréz tárgyak, fentről le ívesen kiszélesedő alak, alul kettős ív" ... "Varga
Géza letétje az MNM-ben, gynsz. 2009.52 (N?), felül kopott, üres háttér".
Fehér Bence a rovásírásos tárgyakat - Tomka Gábort és Erdélyi Istvánt követve - fejtetőre állítva mutatja be, pedig a keskenyebb részen lévő, a világoszlop egymás fölé tornyosuló hegyeit ábrázoló sar "sarok, úr" hieroglifák (a székely írás "s" betűinek rokonai) alapján egyértelműen eldönthető, hogy merre van a lent és a fent. Ez persze csak azoknak segít, akik ismerik a székely jeleket és azok változatait (3). A lelet vékonyabb részén lévő, Tomka Gábor által sormintának ítélt jelváltozat korántsem ismeretlen. Ha máshol nem, legalább a Szent Korona Krisztus-zománcán már mindannyian láthattuk (2. ábra), de előfordul keleti sámándobon és sámánköpenyen is (4). Mivel a tárgyon lévő jeleket Fehér Bence sem ismerte fel, csupán ellenőrzés nélkül átvette Tomka Gábor tévedését, ezért magát a tárgyat sem tudta megfelelő nézetbe állítani. Tomka Gábor a kérésemre közölte a lelet letétbe adás előtti fényképét is, amelyet az 1. ábra bal oldalán lehet látni, Fehér Bence azonban e helyett a reszelés után készített rossz grafikát vette át a kötetébe, amelyen a székely írás "sz" betűje már felismerhetetlenné torzult. Más tárgyak esetében fényképet és grafikát is közölt a szerző, ebben az esetben azonban a fényképet gondosan mellőzte.
2. ábra. Bal oldalon a Magyar Nemzeti Múzeumban elkövetett barbár reszelés után sérült felületű tárgyról grafikus által Tomka Gábor számára készített hibás rajz, jobbra pedig a Szent Korona Krisztus zománca, mindkettőn szerepel a világhegyet ábrázoló sar "sarok, úr" hieroglifa (Tomka Gábor szerint "sorminta"), csak a "szakemberek" rajzán nyilvánvalóan a feje tetejére állítva
Régész követné az ötletemet?
Fehér Bence kötetében olvashatjuk, hogy ez a lelet "mint hunkori rovásírásos emlék szerepel Varga 2009 és nyomában Erdélyi–Ráduly 2010, 16–17 (rajz és fotó), Mandics 2010, II 310, Varga 2011; ".
A tárgy hun kori eredetének gondolata azonban nem tőlem származik, hanem a régészektől, köztük éppen Erdélyi Istvántól, vagyis a dolog fordítva történt. Az MKI minden ellenőrzés nélkül vállalta a Fehér Bence által leírt valótlanság közreadását. Képtelen ötlet, hogy egy hunkutató régész az én nyomomat követte volna a lelet korszakba sorolásakor - mégsem tűnt fel senkinek.
Amennyiben Fehér Bence veszi a fáradságot és nem csak hivatkozik a kötetemre, hanem el is olvassa, akkor abból kiderülhetett volna a számára, a lelet korszakba sorolását öt régész végezte el a kérésemre. Azt, hogy ez egy hun, vagy hun kori tárgy, a név szerint felsorolt öt régész egybehangzó véleménye alapján írtam le. Ez ugyan tévedés volt a régészek részéről, de menthető, mert a lelet alakja nagyon hasonló némelyik hun cikádafibula alakjához (3. ábra).
Fehér Bence azonban nem bíbelődött az általa hivatkozott irodalom (a leletről először hírt adó kötetem) elolvasásával, hanem megismételte és nekem tulajdonította azt a valótlanságot (a régészek félrevezetését), amit a Magyar Nemzeti Múzeumban hallott rólam. Miért nem ellenőrízte a hallottakat? Talán mert a számára fontosabb volt a Magyar Nemzeti Múzeum vezetőivel való kapcsolat erősítése, mint az igazmondás. Ezért most tudomásul vehetjük, hogy a Magyarságkutató Intézet cégérével kiadott kötet nem mond igazat és elképesztő ostobaságot terjeszt (arról, hogy Erdélyi István régész tőlem vette volna át a lelet hun kori besorolását). Ez annál is inkább elképesztő, mert a Magyar Nemzeti Múzeumnak is az volt a véleménye s ezt a főigazgató alá is írta a letéti szerződésben egy alapos előzetes vizsgálat után, hogy ez a tárgy egy hun cikádafibula. Ezt a tévedésüket a Magyar Nemzeti Múzeum vezetői nem merik beismerni, inkább azt terjesztik rólam, hogy félrevezettem Erdélyi István hun koros régészt. Fehér Bence pedig a "tudományos konszenzus" szokásos eljárása szerint a legkevésbé sem törődik az igazsággal, hanem habozás nélkül megismétli a valótlanságot. Amihez az MKI a nevét adja a közreadásakor, mert a jelek szerint senki sincs az Intézetben, akit érdekelne az adott szavuk értéke. Ami ez esetben nem is létezik.
Azt már én teszem hozzá, hogy a jelvény elolvasható és megérthető mondanivalója abba a jelvényfolyamba illik, ami a hun cikádafibuláktól a kettős keresztes - hármas halmos címerünkig vezet. A leletcsoport elemzése, rovásjeleinek elolvasása és megértése a Magyar Királyság állameszméjének hun eredetéről tanúskodik, azaz rendkívül érdekes beszámoló születhetett volna belőle, ha az MKI szerzője felismeri a rovásjeleket és megérti az összefüggéseiket. Nem ez történt. Mindebből számunkra most az az érdekes, hogy Fehér Bence az ellenkezőjét állítja a tényeknek, amikor megismétli a Magyar Nemzeti Múzeumból származó magyar- és tudományellenes téveszméket.
3. ábra. Balról jobbra: a csömöri, kemecsei és kistokaji hun cikáda fibulák (ezek tévesztették meg a régészeket), a budapesti késő-középkori jelvény és egy dunántúli (szintén késő középkori és rovásírásos) párhuzamának töredéke
Van-e olvasat?
Fehér Bence így folytatja a vélt bűneim felsorolását: "a véseteket olvasva betűként (olvasat nincs)".
Valóban betűzve olvasható el a lelet kiszélesedő részén lévő három jel (az "sz", az "a" és a "harmadik k"), az azonban nem igaz, hogy nincs olvasat, hiszen a betűk alapján kapott éSZAKi olvasatomat ismételten közreadtam. A "sormintával" együtt az északi sarok olvasat adódik. Ott, a Sarcsillagnál van a napisten palotája, oda igyekszik minden hős lélek. Ezért a jelvény halottnak szánt temetési útmutató lehet, amit azért törtek el (mindegyik tárgypárhuzam törött), hogy visszaútra már ne tudja használni.
4/1. ábra. Vér Sándor fémipari szakember által a Magyar Nemzeti Múzeumban lereszelt felületű jelvényről készített mikroszkópos felvétel tárgya a múzeumban letört "tüskerész" maradéka, a rézlemezben maradt csonkon jól látszanak a friss reszelésnyomok
4/2. ábra. A letéti szerződés melléklete, amely rögzíti, hogy a letétbe helyezéskor a tűszerkezetből még megmaradt egy csonk, később Fekete Péter államtitkár levélben értesített arról, hogy ez a kiálló csonk a múzeumban elveszett, azt már csak én teszem hozzá, hogy az elveszés körülményeiről a reszelésnyomok tájékoztatnak
Van-e nyoma a tüskerésznek?
"A tárgy azonban egyáltalán nem fibula, mert semmilyen tüskerésze nincs és úgy tűnik, nem is volt" - írja Fehér Bence, helyette szegecset említ máshol.
Azaz volt tüskerész, vagy szegecs és annak ma is van nyoma (4/1. ábra). Ezt ő is könnyen beláthatta volna, ha alaposabban megszemléli a leletet, a róla készült fényképeket és rajzokat, netán elolvasta volna a tárgy irodalmát. A saját kötetében is olyan grafikát közöl, amelyen látszik a tüskerész(?) pontszerű maradéka (2. ábra). Ettől persze a lelet még nem lesz fibula (ruhakapocs), csak egy "kitűző", ám tény, hogy Fehér Bence állításával szemben lehetett tüskerész a tárgyon. Annak maradéka ma is benne van a rézlemezben, mert a múzeológusok barbár reszelése ellenére is benne maradt.
5. ábra. Ez ama szövegrészlet (a fejük tetejére állított rovásbetűk), amit Tomka Gábor "rontott latin M betű"-ként határozott meg s amit Fehér Bence a Magyarságkutató Intézet nevében ellenőrzés nélkül átvett tőle
Ismert-e az egybetűs szöveg jelentése?
Fehér Bence azt állítja az egymásra hasonlító leletekről, hogy "a tárgyak tehát középkori írásos emlékek, de nem rovásírás, hanem latin írás. Az egybetűs „szöveg” jelentése ismeretlen."
Tomka Gábor találta ki, hogy a három lereszelt rovásbetű a feje tetejére állítva "rontott latin M" betűként is a közönség nyakába sózható (3. ábra), ami helyett Fehér Bence már N betűt vél látni. Csak rovásbetű ne legyen. Bátran feltételezhették, hogy a bamba tömeg úgysem szól rá semmit, a "szakemberek" meg képesek az idők végezetéig ismételgetni bármilyen képtelen mesét a dolgozataikban, ha az "elismert tudóstól származik". Az előző átkosban így szocializálódtak és ugyanazt folytatják tovább, mint amit tanultak.
Az idézett két sornyi "tudományban" azonban három hiba is akad.
- A vizsgált szöveg - a szerzők állításával ellentétben - nem latin betűs, hanem rovásírás. Ennek belátásához elegendő a tárgy jeleinek azonosítása a székely írás jeleivel. Persze nem a lereszelt tárgyról készített hibás grafikát, hanem az általam a múzeológusoknak több példányban átadott fényképeket kell alapul venni (1. ábra).
- S akkor az is belátható, hogy a szöveg nem egyetlen, hanem három betűből áll.
- Tomka Gábor egyébként a tőle származó, egybetűs "rontott latin M" magyarázatát a Máriakultuszra vezeti vissza. Vagyis Fehér Bence állításával ellentétben ismert a nem létező "rontott latin M" betű feltételezett jelentése, csupán maga az M betű hiányzik alóla (ahogyan az N sincs ott). Abban azonban igaza van a szerzőnek, hogy az egyetlen latin betűből álló szöveg nem életszerű.
Összegzés
Mindössze két bekezdésnyi szöveget vizsgáltunk meg Fehér Bence dolgozatából s a vizsgálatnak lesújtó lett az eredménye. A szerző idézett mondatainak semmi köze a tényekhez, állításainak jellemzően az ellenkezője igaz. Felmérhetetlen az a pusztítás, amit ez a mű a nagyközönség és a nemzeti tudat körében végezni fog.
Tudjuk, persze, hogy ez a finnugristák által nevelt (írástani szaktudás helyett jelzőosztogatásra kiképzett) és a "tudományos konszenzus" által ellenőrzött nemzedék nem képes többre, tőlük nem várható valódi tudományos eredmény felmutatása. Csak reménykedni lehet, hogy egyszer akad közöttük olyan is, akinek a rováskorpuszára büszkék lehetünk. Erre még nem.
Jegyzetek
(1) A régészek által adott véleményekben ez a tárgy kezdetben hun cikádafibulaként, vagy hun kori lószerszámdíszként jelenik meg. Aztán egy asztalfiókból előkerült XIX. századi ládikaveret lett belőle, majd legutóbb késő-középkori övveretté lépett elő. A végső szót talán még ki sem mondták.
(2) Szóban azonban elismerte, hogy lehet néhány száz évvel korábbi is.
(3) A székely jelek ismeretéhez hozzátartozna a képi tartalom és az ahhoz kötődő ősvallási nézetek ismerete is. Ezt a "szakember" társaságot azonban arra nevelték a közpénzen fenntartott egyetemeinken, hogy már a magyar ősvallás kifejezés használata is eleve tudománytalan, mert nekünk csak népies hiedelmeink, azaz babonáink lehetnek, fejlett vallásról a magyarság esetében nem beszélhetünk. Ezért ezektől az uraktól nem várható a jelvényeinken világosan elolvasható és megérthető üzenetek felfogása. Gúnyolódásra és jelzők kiosztására képesek, mert azt tanították nekik az egyetemeinken, a magyar jelkincs megbízható értékelése azonban még nem megy nekik.
6. ábra. Sar "sarok, úr" hieroglifák hun régészeti leleteken (jobb szélen a Szent Koronán), ötvösök által aranyból és drágakövekből készített rovásfeliratokat Fehér Bence nem tárgyal, ezért kötete az írásemlékeink jó részét bemutatni, megmagyarázni sem tudja
(4) A több hegy ábrázolásából álló sar "sarok, úr" hieroglifa (2. és 6. ábra) azért került Krisztus köpenyére a szabírhunok számára készített Szent Koronán, mert ez a jel a Föld és az ég közötti összeköttetés, a magasba vezető út eurázsiai ismertségű jele volt. Ugyanezért szerepel a sámánizmus és a hunok tárgyain is. Ez tehát nem értelmetlen sorminta, mint azt némelyik "tudósunk" gondolja, hanem jelentést hordozó, hangalakot rögzítő szójel - aminek a rováskorpuszokban is helyet kell szorítani.
Irodalom
Varga Géza: Átvételi elismervény a Magyar Nemzeti Múzeumtól a budapesti hun(?) jelvényről
Varga Géza: A budapesti hun(?) jelvényről a Magyar Nemzeti Múzeummal kötött letéti szerződés
Varga Géza: A budapesti hun(?) jelvényről a Magyar Nemzeti Múzeummal kötött letéti szerződés
Varga Géza: Budapesti hun(?) jelvény bibliográfia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése