Oldalcsoportok

2018. november 24., szombat

Se nem magyar, se nem rovásírás - válasz a nyestponthu cikkére

Örvendetes, hogy a nyestponthu időnként foglalkozik a székely írással. Ezt tette 2012. július 2-án is, a Se nem magyar, se nem rovásírás c. cikkében. A hasonló írások alkalmat teremtenek a kérdések közvetlen megbeszélésére azok számára, akik nincsenek a hozzászólók köréből kizárva. E sorok íróját (később) az admin egy olcsó ürüggyel megfosztotta a közbekotyogás lehetőségétől. Egy kilenc kérdést tartalmazó levelet ugyanis, a jobb áttekinthetőség kedvéért kilenc külön levélben válaszoltam meg és ez kiverte nála a biztosítékot. A nem túl épületes szabályok között valóban szerepelt az özönlevél tilalma s ez kitűnő alkalmat nyújtott neki a másként gondolkodó kirekesztésére. Ha nem a tudományos haladás a fontos, akkor ez egy méltányolható eljárás. Szerencsére e kitiltásom nem lehet valódi akadálya az alapos válasznak, amire - kicsit megkésve - most kerítek sort. 




1. ábra. A berekböszörményi gyűrűn ez a három, a székely írás "n" "sz" és "g" betűjével azonos alakú szójelből álló szöveg ismétlődik, ám nem a Székelyföldön került elő és szójelekként kell elolvasni - kérdés, hogy számíthatunk-e a megemlítésére az MTA berkeiben készülő rováskorpuszban?




A nyest.hu cikke a témacsoportban elhangzottakra válaszolt. A továbbiakban a cikk dőlt betűkkel idézett megállapításaira térek ki.

A cikk a következő mondatokkal vezeti be a tárgyalt témát: "Az őstörténet kutatói összedugták a fejüket, és számot vetettek azzal, amit tudnak, és amit nem. Kitől örököltük a székely írást? Miért nem jó a „magyar rovásírás” elnevezés? Mi a kutatók legfontosabb feladata a közeljövőben?" Előzőleg (2012. június 14-én) a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének Magyar őstörténeti témacsoportja ülést tartott és nyilatkozatot adott ki a székely írásról. Ez a magas tekintélyű kör dicséretes módon elhatározta a székely írás emlékeinek felmérését és közreadását. Ez nehéz feladat, mert az akadémikus prekoncepciók akadályozzák a tisztánlátást és az igazmondást. Róna-Tas András például véletlennek tekinti a székely jelek és a magyar népi hieroglifák közötti hasonlóságot, bár a véletlen a tisztességes tudomány számára nem is létezik. Az akadémikus "tudomány" nem hajlandó tényként kezelni a székelyek szó- és mondatjeleinek létét sem, bár erről Veit Gailel tollából hiteles híradás maradt fent és a Magyar hieroglif írás c. kötetemben azonosítottam is őket. Az elméleti alapok gondos tisztázása nélkül a tervezett rováskorpusz csak az akadémikus áltudomány szégyenoszlopa lehet. A rováskorpusz szerzőinek - eddigi munkásságuk alapján - nem elegendő a tudása e feladathoz, amint a pályatársaiké sem. Ám, ha az egyébként kitűnő szerzők felkötnék a gatyamadzagot és összeszednék a piacon már megtalálható tudást, akkor összehozhatnának egy, a kor színvonalán álló rováskorpuszt. Amivel azonban az akadémikus "tudomány" körében vitát keltenének és egzisztenciális problémákat idézhetnének a saját fejükre. A kormányzat ugyan mintha fogékony lenne az őstörténeti "új idők új dalaira", ám az akadémikus rovológia olyan bástyákkal védett szakterület, ahol a hozzá nem értésre és a magyar őskultúra megvetésére alapozott "gyanakvás" légköre fokozottan érvényesül.


"Ezt az írást tudományos körökben mindig gyanakvás övezte." 

A beismerés valós helyzetet tükröz, a helyzet azonban sokkal súlyosabb az ártatlannak tűnő puszta gyanakvásnál. A székely rovásírással kapcsolatos tudományos gyakorlat olyan fokú szégyen, ami Trianonhoz és az ártatlanul lemészárolt hétmillió magzat esetéhez fogható. Az akadémikus áltudomány képviselői, a régészek, nyelvészek és történészek - tisztelet a kivételnek - az egyetemi oktatás alacsony színvonalának köszönhetően nem ismerik a székely írást, sőt köreikben már a rovásírás megemlítése is gúnyolódásra ad okot. Sokan közülük kifejezetten sikkesnek érezhetik azt, ha bejelentik, hogy nem értenek a rovásíráshoz. Mintha nem tartozna hozzá a tudományukhoz és a magyarságukhoz a nemzeti írásunk ismerete (esetenként mindkettővel baj lehet). A tragikus helyzet azonban messze túlnőtt a gyanakváson. 

A Magyar Nemzeti Múzeumban barbár módon lereszelték a budapesti hun jelvény rovásjeleket hordozó felületét és nemlétező latin betűk vizionálásával letagadták róla az átvételi elismervényen még szereplő rovásjeleket is. Ezért az akadémikus "tudomány" teljesítménye akár a leletrongálásra való hajlandósággal, azaz köztörvényes bűncselekménnyel és a hozzá kapcsolódó szerecsenmosdatással (a bűncselekmény letagadásával, a bűnösök védelmével, valótlanságok állításával, az államtitkár félrevezetésével) is jellemezhető.



A nyestponthu szerzője szerint "csupán két-három kutató foglalkozott vele behatóbban"

A szerző nem árulja el, hogy kire gondolt. Feltehetően az akadémikus kutatás "fővonali" (a jelző a wikipédia bölcsességhiánnyal élő szerkesztőitől származik) képviselői: Róna-Tas András, Vásáry István és Sándor Klára jelenhettek meg a lelki szemei előtt. Ők ugyanis az ótürk származtatás mellett tették le a garast annak idején. Később ugyan ettől visszatáncoltak és ma már az az akadémikus "tudomány" fővonali álláspontja, hogy fogalmuk sincs, honnan származik a székely írás, ám erről a nyestponthu szerzője még nem értesülhetett. Ezért aztán a cikk "behatóbban" jelzője is csak egy semmitérő blöff, nem több a tudáshiány fokozásánál. Nem tudhatjuk, de feltételezzük, hogy meg sem fordult a szerző fejében Simon Péter, Erdélyi István és Vékony Gábor neve (mert ők magyarkodással is vádolhatók?). A "körön kívüliek" (Forrai Sándor, Szekeres István, Varga Csaba és e sorok szerzője) - természetesen? - szóba sem jöhettek, mert mi bármit csináltunk, vagy nem csináltunk, az a "fővonal" és a nyomában lihegő nyestponthu számára nem is létezik. 



2. ábra. A berekböszörményi Árpád kori gyűrű



"Ilyen emlékek kizárólag Székelyföldről származnak, nincs nyoma annak, hogy valaha a magyarság szélesebb körei használták volna" - idézi a nyestponthu a témacsoport elképesztő téveszméjét. 

A tétel azért elképesztő, mert százával ismertek azok a népi, uralmi, vallási és régészeti írásemlékek, amelyek cáfolják ezt a képtelen fantazmagóriát. A székely írás kizárólagos székely voltát azért erőltetik minden tény dacára, mert a finnugrista őskoncepció szerint a székely írás csak idegen eredetű lehet. Ezért találták fel a székelyek külön, török eredetét is, bár arra sem volt soha, semmiféle adat. Ez esetben azonban állíthatnák, hogy az eredetileg török székelyek magukkal hozták a török kultúra részét képező rovásírást is. Ezért egy magára valamit is adó "fővonali" kutató nem hajlandó észrevenni, hogy a székely írást és előzményét, a magyar hieroglif írást használták a Székelyföld határain kívül is.

Ez a "kizárólag Székelyföldről származnak" azért téveszme, mert éppen elég nyom létezik (1 - 4. ábra), csak a felismerésükhöz értő szemre és a prekoncepciók elvetésére lenne szükség. Olyasfajta nyitottság és becsületesség kellene, párosulva a tudományos haladás iránti elkötelezettséggel és a tények iránti alázattal, amivel a rováskorpusz készítői és általában az akadémikus tudomány meghatározó képviselői mintha nem rendelkeznének. 




3. ábra. A karcagi, Árpád kori csatkarika minden jele azonosítható a székely írás valamelyik jelével, csak nem betűzve, hanem szójelként kell elolvasni őket - persze ez sem a Székelyföldön került elő









"Kitől örököltük a székely írást?"


Az is írja a nyestponthu, Sándor Klárát idézve, hogy "a székely írás a török népek körében használt sokféle írással állhat közeli kapcsolatban, de kialakulásának története még tisztázásra vár" és hogy "Thuróczy János két, korábban össze nem függő motívumot kovácsolt eggyé: hogy a székelyek a hunoktól származnak, illetve hogy saját írásuk van"

Arra azonban, hogy ez a két motívum korábban nem függött össze, semmiféle adattal nem szolgál. Nem is szolgálhat, hiszen - régészeti leleteik alapján - a hunok használták a székely írás előzményét (6-7. ábra) s ennek emléke joggal maradt fent a magyar hagyományban (az 1500-es évek magyar értelmisége még jól tudta, hogy a székelyek a hun írást használják).

A cikk kinyilatkoztatásai egymással is ellentmondásban vannak. Ha még tisztázatlan a székely írás kialakulásának története, akkor ugyan miből gondolja, hogy a török népek írásaival állhat közeli kapcsolatban (amikor az indiánok népi jelkészletével több azonos jelünk van, mint az ótürk írásokéval)? E különös ellentmondás magyarázata az, hogy a kutatás lehetséges körét Róna-Tas András anno meglehetősen szűk területre korlátozta s nem maradt más (az akadémikus kör által elismert írások közül), ahonnan eredeztetni lehetne a székely írást. Azt pedig - szerintük - mindenképpen eredeztetni kell valahonnan, méghozzá idegenből. Meg sem fordul a fejükben, hogy a magyarul beszélő hun őseink írásából vezessék le az egyébként kőkori eredetű írásunkat, amelyet így a hun eredetű magyar nép egésze használt. 

Ez az akadémikus áltudomány már csak ilyen: megalapozatlan kijelentései a levegőben lógnak, becsületszóra kellene elhinnünk az állításaikat. Csakhogy éppen e téren vannak súlyos fenntartásaink.




6. ábra. Az apahidai hun turulokon olvasható Ragyogó ország mondat


Sándor Klára vagy a nyestponthu nem is szolgálhat olyan adattal, ami a két "motívum" külön-külön való keletkezését és későbbi összefonódását igazolná, mert ilyen adat nincs. Ez a tévedés sem több akadémikus prekoncepciókra alapozott porhintésnél. Egy szó sem igaz belőle, de ez a mese kell ahhoz, hogy ne lepleződjenek le azonnal. Ezzel szemben igen sok adat bizonyítja, hogy a hunok is, meg az avarok is használták a székely írás előzményét, vagyis a székelyek és magyarok hun származása, meg a székely írás hun eredete eleve egymással összefüggő dolog, amit a történelmi emlékezet helyesen őrzött meg. Ha ezt Sándor Klára nem tudja, akkor még elhamarkodott dolog ama rováskorpusz készítésében meghatározó szerepet vállalnia. Hasznos lenne előbb a hun régészeti emlékek értő szemmel történő elemzése, valamint a róluk született "dilettáns" irodalom megismerése, netán egy párbeszéd - ha az eredmény és az MTA becsülete számít valamit.   




7. ábra. A hunok használták a székely jelek előzményét




8. ábra. Az avar eredetű Gizella kincs turulos fibuláján szinte hemzsegnek a hieroglifikus mondatjelek - s persze ez sem székelyföldi lelet



9. ábra. Az éSZAKi sarok mondatot hordozó budapesti hun(?) jelvény sem székelyföldi



10. ábra. A Lyukónak szót rögzítő bodrog-alsóbűi fúvókatöredék sem a Székelyföldön került elő




11. ábra. A Tolna megyei súly és hun kori felirata sem a Székelyföldről származik



12. ábra. A porecsi avar kori püspöki szék magas kő mondata sem a Székelyföldről származik



13. ábra. Sopronkőhida messze esik a Székelyföldtől, mégis előkerült ott egy avar sótartó, rajta a kétszer is leírt Magas ősi sarok mondattal




14. ábra. A csempeszkopácsi templom kapubélletének Isten országa mondatjele sem székelyföldi




15. ábra. A magyar címer kettős keresztje a székely írás "gy" betűje, a magyar hieroglif írásban pedig az Egy szójele, a hármas halom a heraldikusok szerint az ország jele, vagyis a címerünknek ez a fele Egy országa "Isten országa" értelmű - ám erről sem lehet azt állítani, hogy kizárólag székelyföldi lenne


A bemutatott írásemlékek (és az itt helyszűke miatt be nem mutatott társaik) minden értelmes és becsületes ember számára kellőképpen bizonyíthatják, hogy a székely írás és elődje, a magyar hieroglif írás nem kizárólagosan székelyföldi, hanem ismerték a hunok, az avarok és a mai napig használja valamiképpen az egész magyar nép. A nyestponthu és informátorai tudhatnának róla, mert éppen elégszer közreadtuk már ezeket az írásemlékeket és felismeréseket. Ha a megalapozatlan gőgjük miatt nem ereszkednek le a legújabb tudományos eredmények elolvasásához és tudomásul vételéhez, akkor azt kell elkönyvelnünk, hogy tudatosan nem mondanak igazat.





Ott fent, a dombon (a kanyar után balra a harmadik portán) van a magyar íráskutatás legtermékenyebb műhelye, a veleméri Sindümúzeum, ahol egy valódi őrségi szállás is várja a falusi turizmus vándorait 



Ne fogadjon el utángyártott, vagy gyanús csomagolású őrségi szállást! Valódi, rovológus által vezetett őrségi szállás csak nálunk!




A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház kertjében felállított Onogesius-szobor Hankó Péter szobrászművész alkotása


Ha Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a hun-magyar romantika mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az Onogesius, az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Másutt meg mutatóba sincs. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot az őrségi szállás lefoglalása végett!




veleméri Cserépmadár szállás konyhája egykor egy őrségi parasztcsaládot szolgált disznóöléskor is, karácsonykor is, tollfosztáskor is, meg a mindennapokban is

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése