Oldalcsoportok

2018. május 26., szombat

A honfoglaló magyarok nyelve és írásbelisége, Rajsli Ilona írásáról

Tóth Imre kért meg rá, hogy válaszoljak valamit a cikkre, amit az Újvidéki Egyetem magyar tanszékének professzora írt. Hajlottam rá.  



1. ábra. Honfoglalás-kori világmodell Halom lelőhelyről, érthető és elolvasható (Föld, ég, sarok, szár "úr") szójelekkel


Rajsli Ilona már az első mondatával is mosolyt fakaszt. Azt írja ugyanis: "A finnugor (uráli) nyelvtudomány történetét áttekintve meggyőződhetünk, hogy a magyar kutatók munkáját milyen nagy mértékben gátolták, akadályozták a makacsul feltörő s a mai napig sem lanyhuló dilettáns elképzelések"

Én ezt fordítva tudom. Ha egy kutató dolgozni akar, akkor abban semmiféle dilettáns elképzelés nem tudja megakadályozni. Felőlem legalábbis képzeleghet akárhány dilettáns, vagy akadémikus tökfej, attól én nyugodtan tudok dolgozni. Nem akadályoz, sőt inkább ötletet ad és ezzel segítheti a munkámat. Persze, nem vagyunk egyformák. Lehetséges, hogy Rajsli Ilona ismer olyan kutatót, aki megbénul a kritikától? Ha a mai napig sem lanyhulnak azok a fránya dilettánsok, akkor annak az lehet a fő oka, hogy a bénulásra hajlamosak eddig végzett munkájával nincs minden rendben.

Idézi Róna-Tas Andrást, aki ezt írja: „Általános emberi tapasztalat, hogy a rokonok hasonlítanak egymásra. Ebből sokan azt a téves következtetést vonták le, hogy a nyelvek rokonsága esetében is a hasonlóság a mérvadó" (Róna-Tas 1978; Bevezető). Csakhogy baj van az idézettel, mert távolról sincs igaza Róna-Tas Andrásnak, amikor a "téves" jelzőt használja. Vegyük észre, hogy a professzor úr semmivel sem bizonyítja azt, hogy téves lenne az az elképzelés, miszerint a hasonlóság a nyelvek világában is a rokonság jele. A professzor úr (az idézetben) adósunk marad a bizonyítással, helyette csupán jelzőt osztogat. 

A helyzet az, hogy minden tudományterületen a rokonság bizonyítéka a hasonlóság és nincs ez másképp a nyelvek világában sem. A nyelvészek persze szeretik azt állítani, hogy ha egy magyar szó hasonlít mondjuk egy indián nyelv szavára, akkor az csak véletlen egyezés lehet és nem bizonyít rokonságot. Azért mondják ezt, mert téves a véletlenről alkotott fogalmuk (azt tekintik véletlennek, aminek nem tudják a magyarázatát), a létező nyelvrokonságok jó részét pedig (egy téves nyelvcsalád-elmélet alapján állva) tagadják. S nem gondolnak arra, hogy ezelőtt vagy 50 ezer évvel a Közel-Keleten, később pedig Szibériában az indiánok ősei a mi őseink közelében élhettek és valamikor közös lehetett a nyelvünk is. Az egykori közös nyelvből pedig napjainkig megmaradhatott némi hasonló nyelvi anyag. A nyelvészek ezt csak azért tekintik véletlen egyezésnek, mert tévesen gondolják egymástól hermetikusan elszigeteltnek a különböző távoli nyelvcsaládokat. 

Rajsli Ilona maga is idéz valamit, ami - bár ezt nem veszi észre - cáfolja Róna-Tas András professzor urat: Benkő Loránd írja a Magyar Tudomány honfoglalás számában: „A magyar nyelv mint Európa egyik legrégibb önálló nyelve a honfoglalás idejére már mintegy kétezer év óta élte a maga külön életét, és ez után az irdatlan hosszú idő után legközelebbi nyelvrokonaival szemben sem hordozhatta volna már magában a megértésnek még a halvány lehetőségeit sem. Ebből a körülményből azonban egyáltalán nem következik az, hogy honfoglalóink nyelve szerkezetének minden lényeges elemében ne őrizte volna meg pontosan kimutatható uráli-finnugor alapjait." (Benkő 19962: 958-9)

Ugyanis, ha megőrizte, akkor az nyilván hasonló is maradt legalább valamelyest (a változás rekonstruálható volta a hasonlóság egyik fajtája). S éppen ezek a hasonló dolgok bizonyítják a rokonságot. Azaz sem Róna-Tas Andrásnak, sem Rajsli Ilonának nem sikerült megérteni a rokonság és hasonlóság összefüggéseit a saját szakterületükön, sőt téveszméket terjesztenek. Azonban nincs nagy baj, mert csak szólniuk kell és szívesen elmagyarázom nekik a dolgot! Közben nyugodtan le is dilettánsozhatnak, mert már megszoktam, hogy nálam ....bb alakoktól kapom a fejemre a hasonló jelzőket. 

Rajsli Ilona csupa vidám dolgot mond: "török jövevényszavaink elterjedtsége olyannyira arányos ... nem mutathatók ki nyelvi különösségek — ellentétben például a kun nyelvi-névi nyomokkal —, ami arra enged következtetni, hogy türk nyelven a kabarok is aligha beszéltek a honfoglaláskor, vagy pedig csak kisebb betelepülő csoportokkal számolhatunk." 


2. ábra. A sumer és a magyar jelkészlet néhány hasonló eleme


A szerző nyilván nem olvasta Götz László kitűnő munkáját, a Keleten kél a Nap-ot, amelyben bebizonyosodik, hogy amit a nyelvészek török jövevényszónak vélnek a magyarban (legyen az akár csuvasos, akár köztörök), azok bizony sumer párhuzamokkal rendelkeznek - vagyis e szavak lehetnek sumer eredetűek a magyarban is, meg a török nyelvekben is. 

A nyelvészek azért nem hajlandók ugyanezeket a kapcsolatokat korrekt módon megvizsgálni, mert egy sumergyűlölő prekoncepció egyszer kimondatta velük a sumer rokontalan szigetnyelv voltát s a finnugrista pártfegyelem nem engedi kijavítani ezt az ostobaságot. 

Erre a hazug dogmára (a sumer rokontalan szigetnyelv voltára) alapozva aztán további téveszméket építenek a nyelvészeink, például a honfoglalókkal érkező török nyelvű népesség arányairól (lásd fent)!




3. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor, amely magyar jelekkel rögzített magyar (vagy magyarral rokon) szöveget hordoz


Fentebb már említettük, hogy Ádámról és Éváról minden nyelv rokona minden nyelvnek. Ehhez csak azt kell hozzátenni, hogy a nyelvészet nem rendelkezik olyan módszerrel, ami 6 ezer évnél korábbi idők nyelvi viszonyaiba bepillantást engedne nekik.  Valójában addig sem jutnak el, mert ingoványra épített következtetésláncokkal dolgoznak. Miközben az esetleg 12 ezer évvel ezelőtt Amerikába vándorolt indiánok népi jeleivel 23 egyezése van a magyar jelkincsnek s a 15-20 ezer éves Mas d' Azil-i jelekkel is van 20 egyezésünk. Azaz kétségtelen a "dilettánsok" behozhatatlan előnye, mert ezeket a kézzel fogható jelhasonlóságokat hasznosítani lehet, például el lehet olvasni a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar, vagy magyarral rokon szövegét (3. ábra). 

A szerző egy sor kérdéssel tér rá a bennünket érdeklő írásbeliség témájára: "A hangzó, a beszélt nyelv rekonstruálhatóságával szemben jóval nagyobb homály és szkepticizmus övezi a vizsgált korszak írásbeliségének a problematikáját. Első kérdésként: volt-e írásbeliségünk? A honfoglalás előtti betű és ír szavunk s a feltételezhetően ekkortájt bekerülő kelet-európai vándorszó, a könyv elegendő bizonyíték-e az írásbeliség meglétére? Továbbá: a rovásírás volt-e ennek a korabeli írásbeliségnek az eszköze? Vajon milyen széles körben volt ismeretes a rovásírás? Mindezek a kérdések nagyfokú körültekintésre és óvatosságra kötelezik a kutatót, főleg napjainkban, amikor a decentralizálódó könyvkiadási lehetőségek közepette elhomályosodni látszik a határvonal a „hivatásosok" és a „délibábosok" csoportja között. (Vö.: Vékony é. n.; Varga 1993 ; Sándor 1992)" 

Megtisztel, hogy akkor utal az 1993-ban megjelent, Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal közösen írt Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünkre, amikor a délibábosok és a hivatásosok között elmosódó határvonalról beszél. Én is leírtam már néhányszor, hogy ezen a szakterületen felcserélődni látszik a dilettáns és a tudományos szavak értelme. 



4. ábra. A szerző erre a kötetünkre utal


Azt is írja a szerző, hogy "sok a bizonytalanság a rovásírás ténye, eredete, szerepe körül"

Ez igaz, de inkább csak az akadémikus "tudomány" szerzőire igaz. Ők azok, akik nem hajlandók komolyan vehető munkát végezni e téren. Egy oktalan köldöknéző aspektus miatt nem figyelnek a köreiken kívül végzett munka eredményeire s azokat nem hajlandók ellenőrizni, vagy említeni sem. Majdnem olyan gyakran cserélgetik például az eredet kérdésében adott magyarázataikat, mint más az alsónadrágját. Ez a látványos (és a nagyképűségük, meg az elzárkózásuk miatt gúnyos mosolyt érdemlő) kudarcsorozat azért következett be, mert a magyar- és tudományellenes prekoncepcióik megakadályozták őket a tények vizsgálatában és megértésében. Ha inkább barbár módon lereszelik a múzeumi letétbe helyezett rovásemlék írást hordozó felületét, mint hogy elolvasnák, akkor nem is várható, hogy hamar kiokosodnak a rovológia terén. Erre nincs semmi esélyük, amíg át nem lépnek a dogmáikon és a magyar őskultúra (főleg a rovásírás) iránt érzett undorukon. Ebben az átlépésben azoknak segíthet a Magyar hieroglif írás c. kötetem, akik időt szánnak rá, valamint rendelkeznek némi szellemi és etikai tartalékkal. 

"Napjainkban mind több az olyan ellenvélemény, miszerint rovásírásunk különböző kelet-európai rúnák keveréke, hiszen a ligatúrák és a névmonogramok jelenléte a török eredet ellen szól (vö. László 1988: 125)".  

Ugyan miféle görcs kényszeríti az akadémikus kutatókat arra, hogy a székely írást mindig csak idegenektől való átvételnek tekintsék? László Gyula rokonszenves ember volt, de - bocsásson meg érte ott fent a felhők között! - fogalma sem volt a magyar jelkincs eredetéről. A tőle idézett megállapítás csak azt jelzi, hogy ő sem foglalkozott kellőképpen ezzel a kérdéssel.

A legfontosabb székely jelek párhuzama ugyanis megtalálható a magyar népi jelkészletben (3. ábra). Nem kellett átvennünk őket senkitől sem, ezt a népi jelkészletet a sztyeppi és a Kárpát-medencében őshonos őseinktől örököltük (példa erre az Iseumban nemrég tartott kiállítás honfoglalás előtti jelanyaga). Szerves, több ezer, vagy inkább több tízezer éves belső fejlődéssel alakultak ki az írásjeleink. Az igaz, hogy a Pireneusoktól Dél-Amerikáig mindenütt megtalálhatók a székely jelek párhuzamai (már a kőkorban is), de ez csak azért van, mert "a nyelvek és írások összezavarodása" előtt a magyar jeleket használta mindenki (vagy szinte mindenki).  Tudom, hogy ez elborzasztóan hangzik egy tanult nyelvész, régész és történész számára, de ez nem jelez mást, mint az e téren végzett egyetemi oktatás alkalmatlanságát.    





5. ábra. Székely, népi és hettita (luviai) jelek összehasonlító táblázata


"az eddig fellelt legrégebbi rovásírásos emlékek sem korábbiak a XIV. századnál, s az egyetlen felsőszemerédi (Szlovákia) feliratot kivéve csak a székelység bizonyos csoportjainál ismertek".

A Magyar Nemzeti Múzeumban barbár módon lereszelt budapesti hun(?) jelvény, a Tolna megyei súly, a bodrog-alsóbűi fúvóka, a karcagi csatkarika, a berekböszörményi gyűrű és még néhány hasonló írásemlék bizony korábbi és nem kötődik a székelységhez sem. Az avar és a hun írásemlékekről mondani sem kell, hogy korábbiak a XIV. századnál (viszont közük lehet a székelyek őseihez).  S a népi, uralmi és vallási jelkészletünk, meg a vele írt rövid szövegek az egész Kárpát-medencében megtalálhatók. Az akadémikus áltudomány azonban inkább lereszeli, meghamisítja,  letagadja és félremagyarázza a magyar írás korai emlékeit, mintsem beismerje a tényeket, hogy a magyarságnak nem kellett átvennie mások írását. 


Mégis, az említett hibák ellenére is megköszönjük Rajsli Ilonának, hogy foglalkozott a székely írás eredetének kérdésével! Kár, hogy semmi okosat sem tanulhattunk a tanulmányából, de az akadémikus "tudomány" berkeiben ez lehet a kötelező norma.


Irodalom


Rajsli Ilona: A honfoglaló magyarok nyelve és írásbelisége 

Varga Géza: A honfoglalók írásemlékei








veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház (egy százéves parasztházból kialakított igazi őrségi szálláshely) várja Önt! 



A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban 





veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett


Javaslom az olvasónak, hogy - amennyiben még nem tudja, hogy hol tölti el a nyaralásra szánt időt - akkor látogasson meg Veleméren és pihenjen nálam a Cserépmadár szállás és Csinyálóház nevű szálláson! Ez esetben módunk lenne néhány rovológiai tárgyú beszélgetést összekapcsolni az őrségi szálláson eltöltött hétvégével, vagy huzamosabb idejű nyaralással. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Nyilvánvaló, hogy különleges élményben lehet része. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek csak itt kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben sem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor - amennyiben javasolhatom - hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!



Egy jellegzetes szobabelső a veleméri Cserépmadár szálláson

1 megjegyzés:

  1. Maczák Péter: Dilettáns finnugrista ködevők képzelgése az, ami régóta akadályozza az érdemi munkát.

    Marácz Laszlo: A finnugorista elmelet egy szennyfolt a magyar kulturaban. Minel elobb meg kell szabadulni tole es haszonelvezoitol

    Varga Géza: Egyetértek.

    VálaszTörlés