Szabírok, kazárok és Csaba királyfi

Gyakran felmerül az őstörténeti vitákban a szabírhunok és a magyarok azonosságának, vagy különbözőségének kérdése, amint az is, hogy Csaba királyfi létező személy volt-e, vagy csak egy mesebeli alak. Bár ezekre az egymással összefüggő kérdésekre már javasoltunk megoldást és azt ki is adtuk két kötetetben, szükségesnek látszik az összefoglalásuk világhálón történő közreadása is. 

1. ábra. Sarkeli kazár felirat, amelynek mindkét jele azonos a magyar hieroglif írás valamelyik jelével, a hieroglifikus olvasata: Szár kő (a székely írás előzményét jelentő szójeles írásunk leírását lásd: a Magyar hieroglif írás c. kötetben!)

Ebben a blogbejegyzésben előbb A székelység eredete c. könyvem két, némileg kiegészített fejezetét, majd A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma c. tanulmányom vonatkozó fejezetét idézem (ez utóbbi A magyarság jelképei c. kötet Szent Koronáról írt fejezetének újabb megfontolásokkal kiegészített változata). Ezekben a fejezetekben, a kutatás korábbi megállapításait összegezve és írástörténeti adatokkal kiegészítve, sikerült tisztázni a szabírok azonosságát a magyarsággal - ahogyan azt Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár is ránk hagyta. Ő persze turkoknak nevezte a magyarokat és azt állította, hogy régebben szavartü aszfalü volt a népnevünk. Ezt előszeretettel magyarázták "rendíthetetlen szabír"-ként, talán azért, hogy a finnugrista emlőkön nevelkedett akadémikus "tudománynak" ne kelljen elismernie a hun-magyar azonosságot. 

2. ábra. A jelen cikkben idézett fejezetek forrásai: A székelység eredete, A magyarság jelképei, A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma

A szavartü aszfalü kifejezés a heftaliták közül való szabírt, fehér szabírt jelent. A hefta latinul hét, azaz hét törzsre osztott, ám a heftalitákat fehér hunoknak is hívták. A név arról tanúskodik, hogy a szabírság (azaz a magyarság) korábban a heftalita Hun Birodalom népességének része, vagyis szabírhun volt. Jordanes, aki Attila halála után nem sokkal írt és jól ismerte a hunokat, nem véletlenül nevezte a szabírokat az igazi hunok maradékának.  

A szabír-magyar azonosságnak másik dokumentuma is van, a székely írás "tprus" (tapar us "szabír ős") jele, ami a nikolsburgi ábécében maradt ránk. Ezzel függ-e össze, hogy Máté Zsolt elemi hibára alapozott téveszméjét elfogadva Róna-Tas András a "tprus" jelet kihagyta a nikolsburgi ábécéből, Sándor Klára pedig a jel szerepét is, meg a jelsorban elfoglalt helyét is megváltoztatta?  

3. ábra. A székely írás "tprus" (tapar us "szabír ős") jele az Istennel azonos égig érő fát ábrázolja

Kazárok, azaz szabírok

Maszudi szerint a kazárok eredeti, valóságos neve a szabír volt, a kazár csak perzsa ragadványnév, amit ők maguk sohasem használtak. Kr. u. 558 után (70) a szabír népnév eltű­nik a forrásokból s 580 körül, ugyanazon a területen, megjelenik a kazár. (71) 


Ez az év a heftalita Hun Birodalom türkök és perzsák általi megdöntésének éve, amikor a Kaukázustól északra a korábbi szabír (azaz magyar) világ helyébe kazár (rövid ideig török dominanciájú?) uralom léphetett. Érthető, ha ekkor jelent meg a perzsa eredetű kazár név. A mohamedán források talán ezért különböztetik meg a kazár és az "igazi" kazár népet - "igazi" kazár alatt feltehetően a szabírokat, az állam eredeti létrehozóit és alaplakosságát értve. Ezt megerősíti Ibn Hordádbeh, aki szerint a mai Derbent városától északra létezett egy Suwar nevű állam (Kmoskó Mihály 1997: 121.).

A szabír idők kulturális jelentőségére jellemző, hogy 531 táján a szabírok számára született meg a Szent Korona a mervi oázisban, néhány évvel korábban pedig Quardusat szerzetesnek köszönhetően bibliafordítás is készült a szabírhunoknak.

Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár azt írja, hogy „A turkok (magyarok - VG) népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet... De abban az időben nem turkoknak mondták őket, hanem valamilyen okból sabartoi asphaloinak nevezték. ... Amikor a turkok és az akkor kangarnak nevezett besenyők közt háború ütött ki, a turkok hadserege vereséget szenvedett és két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le s ezeket a turkok régi nevén mostanáig sabartoi asphaloi-nak hívják”. (Vö. Moravcsik/1988/42-44!) 

Ez a régi népnevünk aztán rengeteg fejtörést okozott a „tudósainknak”, mert nagyon is kézenfekvő alapot ad a finnugrista álláspont megkérdőjelezésére. „Nem tekintve néhány kalandos magyarázatot, a szavárti (szavárd) név végső eredetét a kutatók egységesen a szabír népnévben vélték megtalálni. E származtatás szerint a szavárd név a török nyelvű szabírok nevéből, pontosabban annak föltételezett szavar alakjából fejthető meg. Ehhez a szavar alakhoz járult volna aztán az ómagyarban egy -ti vagy -di kicsinyítő képző, s így keletkezhetett a szavárdi (szávárti) név. ” (Berta/ 1989/772) (72) 

Amiből némi joggal következtetünk arra, hogy az ómagyar nyelv szabályai szerint ragozott népnevet az ómagyarok használták. (73) Berta ugyan török nyelvűnek mondja a szabírokat, az ezt bizonyító adatokat azonban nem tartotta szükségesnek felsorolni. Talán azért, mert ilyenek nem is léteznek. A fenti szófejtésével ráadásul meggyengítette a szabírok törökségébe vetett bizalmunkat - hiszen korántsem gondolhatjuk, hogy egy török nyelvű nép magyar kicsinyítő képzőt használt volna a saját népneve képzésekor. A törökösnek vélt szavar alak ugyanis - éppen Berta szerint - csak feltételezett, a magyaros szavárdi (szavartü) alak ellenben létezik a Bíborbanszületett művében. 

Tudóstársaihoz hasonlóan Berta Árpád is elmulasztja a másként gondolkodók, a „kalandos magyarázatok” körének bármiféle körülírását. Feltételezhetően azokat ítéli kalandosnak, akik nem török nyelvűnek tartják a szabírokat. Ezért szükségesnek látjuk felhívni a figyelmet arra, hogy egy másik, - legalább ennyire határozott - kinyilatkoztatás szerint „A legtöbb kutatónak az a véleménye, hogy ez (a Kr. e. III és II. évezredben használt subaru, vagy szubaru népnév - VG) a magukat hurritának nevező törzsek sumer-akkád elnevezése.” (Zsukov/1/305) (72) 

S hogy ezek a déli szabírok (szubaruk) valamilyen etnokulturális kapcsolatban lehetnek az északi szabírokkal (azaz a magyarsággal), az Csőke Sándor munkájából is sejthető: „Az urartui, a hurrita és az urálaltáji nyelvek rokonsága bizonyítható nyelvi tény.” (Csőke/1975/1) (75) Amihez még hozzátehetjük, hogy az urartui hieroglif írás legközelebbi párhuzama éppen a székely írás (vö. Varga/1998/86!). 

4. ábra. Az urartui hieroglif írás és a székely írás 20 formai jelpárhuzama

E korai szabírok Czeglédy Károly megfogalmazását idézik fel, aki szerint az örmény és grúz források a (magukat szabírnak nevező) kazárokat említve „a bibliai időkbe nyúlnak vissza”. Vagyis az Örmény-fennsíkon a szabírokkal együtt élő örmények és grúzok nem különböztették meg egymástól a hurrita-szabírokat és a kazár-szabírokat. 

Nem így ítél a modern „tudomány”! Gondosan elhatárolják a magyarokat a kazároktól, azokat meg a hurrita-szabíroktól. De nem csak az elhatárolásra, hanem a forrá­sok finnugrista érdekű megváltoztatására is akad példa: Bakay Kornél említi Bíborbanszületett Konstantin munkájának 37. fejezetét, ahol „arról van szó, hogy a besenyők határosak voltak az úzokkal (úzósz) és a magyarokkal (mazarósz). A forráskritika azonban »íráshibára« hivatkozván a szókezdő M-et X-re »javította« s így lett a magyar kazár (khazarosz). (76) Az egyetlen betű önkényes megváltoztatása igen súlyos módosítást jelent, mivel a besenyők szállásterülete ekkor a Volga (Etil) és az Ural (Jejik, Dzsaük) folyóknál volt, ha tehát a besenyőkkel szomszédosak voltak a magyarok, akkor ők maguk sem lakhattak a Dontól nyugatra." (77) (Bakay/2000/18)

Ezek után szinte természetes, hogy Kristó Gyula a Bíborbanszületett “javított” és fordítási nehézségekkel terhelt munkáját „biztos hitelű”-nek minősíti. A hasonló módosítások, értelmezések és elhallgatások sorozata miatt némi joggal merül fel a kérdés, hogy vajon Kristó Gyulának és társainak (78) állításai biztos hitelűek-e? 

Visszatérve Berta Árpád kazár-szabírjainak „török” nyelvéhez, újfent emlékeztetünk arra, hogy a mohamedán források szerint az "igazi" kazárok nyelve nem hasonlít sem a török, sem a perzsa nyelvre. Ez egy jól ismert forrás, Berta Árpád és a hasonszőrű akadémikus "tudósok" mégis törökül beszélő kazárokról fantáziálnak. A forrás alapján joggal feltételezzük, hogy az "igazi" kazárok (a szabírok), a kazár állam előzményének megalapítói, a magyar nyelv ősét használták. 

5. ábra. Alánnak minősített amulettek a magyar hieroglif írás jeleivel, az olvasatuk: Lyukó országa és Nagy ős

A szabírnak mondott szóanyag meglehetősen szegényes. Ide tartozik maga a szabír népnév, amelynek személynévi változata a törökben (Sabar, vagy Sabyr alakban) és a magyarban (Zuárd és Csaba alakban) egyaránt megtalálható (lásd a Csaba királyfi című fejezetet!). 

A reánk maradt szabír személynevek egyike Boarik királynőé, akinek neve a magyar bő (vagy a török bog, bég „parancsnok”) valamint a török arik „tiszta, szép, erényes” szóból álló összetétel lehet. (79) A királynő férje a Balak/Malak nevet viselte, s a maiak szó az oszmánliban „bivalyborjú” jelentésű. Egy harmadik szabír személynév az Iliger, ez meg a türk ilig „fejedelem” és er „férfi” szóból állhat (az er azonban szerepel a magyar ember, férfi, gyermek szavakban is). (Vö. Németh/1990/72!) 

Azaz a szabír népnév és a háromból két személynév török és magyar vonatkozásokkal egyaránt rendelkezik. Egy nép nyelvét azonban nem lehet néhány szó (különösen nem népnevek, személynevek és méltóságnevek) alapján eldönteni, amelyek nem tartoztak az alapszókincsbe, sőt kifejezetten a sztyeppi történelem által meghatározott divatot követték. Ahogy a ma használt Lajos, Károly, József, Éva nevek és a miniszter méltóságnév alapján sem lehetne a magyarság nyelvi hovatartozását és etnikumát minden kétség nélkül meghatározni. 

A szabírok etnikumáról több elmélet is létezik. Töröknek tartja őket Zeuss, Schafarik és Munkácsy; a magyarok, vogulok és osztjákok közeli rokonának Patkanov és kifejezetten magyaroknak Fehér Géza. Ez utóbbiakkal értünk egyet.


Csaba királyfi 

Krónikáinkban olyan személynevek is szerepelnek, amelyeket a magyar krónikás nem vehetett át germán forrásból, mert azokból hiányzanak. Ilyen név - többek között - Atilla egyik fiának, Csabának a neve is. E név ugyan nem fordul elő a külföldi forrásokban, azonban a hun királyfi a kútfőkből ismert Ernákkal (Irnikkel) jól azonosítható, a sajátos Csaba névalak pedig a szabír népnév személynévvé válásával magyarázható. 

Tudjuk, hogy Priskos Rhétor megemlíti Attilának egy fiát, kinek neve Ernák volt, s Atilla lakomáján mesélte Priskos-nak egy szkíta (hun) főember, hogy a jósok megjövendölték Attilának, miszerint népe el fog bukni, de ez a gyermek majd újra fölemeli. 

Jordanes közli, hogy Attila halála után ez a fia azokkal a hun törzsekkel, melyeken uralkodott, Kis-Szkítiába (a mai Dobrudzsába) vonult vissza, ugyanúgy, mint a magyar hunmonda Csabája, kinek az a vonása is közös Imákkal, hogy őt is visszavárják Atilla népei. Irnik szerepel a bolgár fejedelmi lajstromban, ahol szintén Atilla (Avitochol) fia. A bolgár fejedelmi lajstrom Irnikje abban is hasonlít Csabára, hogy mindketten feltűnő­en hosszú életűek, azaz mondai színezetű alakok. 

Csabának (Irniknek) ez a magas életkora nem szerepel a nyugati feljegyzésekben, amiből következően a magyar krónikák ezen adata a bolgár történeti hagyománnyal közös, azaz hun eredetű. A bolgárok ugyanis a Kárpát-medencéből keletre visszavonult hunok utódai. 

Anonymus Szovárd honfoglaló vezér népét Csaba magyarja (Csaba népe) néven említi, vagyis Atilla fiának a népét a honfoglalás harcaiban is szerepelteti. A Szovárd személynév összevethető a szabír népnévvel, s ugyanez a Csaba (vagy a bolgár Kuber, az iráni Zabergán) névről is belátható. 

Azaz itt egy több évszázados méltóságnévről lehet szó, amely személynévvé vált s amelyet többen is viseltek. Csaba hun királyfi,  az iráni történelemben felbukkanó Zabergán "szabír kán", a bolgár Kuber és a honfoglalás korabeli Szovárd egyaránt a szabírok vezetője és ezért lett személynevükké a szabír népnév változata. Amikor tehát felvetjük a kérdést, hogy egyetlen személyről van-e szó, akit a krónikások tévesen szerepeltetnek különböző, távoli korokban; avagy egyetlen népről, amelyik a hunok és a honfoglaló magyarok kötelékében egyaránt felbukkan, akkor a válasz az, hogy az utóbbi magyarázat állhat közelebb az igazsághoz. 

Azért véljük ezt a helyes válasznak, mert úgy egyeztethető a történelmi adatokkal, hogy közben nem sérül krónikáink hitele sem. Csaba magas életkora (ez a bolgár hagyományban 108 év) is érthetővé válik: a tisztségben egymást váltó (s a Csaba vagy Szovárd nevet viselő) vezérek uralma, a szabír nép külön története tartott ilyen hosszú ideig. 

Csaba önálló szerepe (az Atillától származó szabír dinasztia léte) Atilla halálával, 453-ban kezdődik s akkor ér véget, amikor a Heftalita Birodalomból menekülő avarok a Keletrómai Birodalomtól kapott aranyakért cserébe 560-ban hódoltatják a szabírokat. S hogy miért bukkan fel Zuárd a magyar honfoglalás idején is a magyar krónikákban? Ez annak bizonyítéka, hogy a szabírok megőrizték népiségüket a honfoglalásig, ami igazolható a Bíborbanszületett azon ismert adatával is, miszerint a magyarok régi neve a szabír volt. 

Ezek után válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy Csaba népe hányszor vonult ki a Kárpát-medencéből. Kétszer is: egyszer Attila halála után, másodszor meg az Avar Birodalomból. 

S itt válik érthetővé, hogy krónikáink a ma szokásos „honfoglalás" helyett miért beszélnek a magyarok „másodszori visszajöveteléről" (ami ugyanis háromszori bevonulást jelent). Csaba népe (a szabír-magyarság), a krónikások emlékezete szerint háromszor vonult be a Kárpát-medencébe: egyszer a hunokkal, egyszer az avarokkal, egyszer meg Árpád magyar népeként. 


A Hun Birodalom összeomlása után a Kárpát-medencéből Irnek/Csaba vezetésével Szkítiába kiköltöző hun részlegek alakítják meg a rövid életű Magna Bulgáriát a Kaukázustól északra. Ők kerültek avar uralom alá 560-ban s a szabírok egy részének Kárpát-medencébe költözésére ezt követően, Baján alatt került sor (ők hozták magukkal a Szent Koronát is). A türkök és az avarok elől északra menekülő szabír töredék a volgai Bolgária népességét gyarapította, amelynek volt egy Szuvar nevű városa is.

A szabírok másik csoportja az Avar Birodalom Kárpátokon kívüli, keleti részében maradt. Őket a bolgár Kuvrat 630 körül függetlenítette az avaroktól, azonban Kuvrat negyedik fiával, Kuberrel (82) mégis bevonultak Pannóniába. László Gyula szerint ez 670 táján történt. Kuber (vagy Küver) történetét egy görög Anonymus Szent Demeter vértanúval kapcsolatos legendagyűjteménye őrizte meg. Ez hasonló történetet ad elő, mint a Csaba monda. Szerinte Kuber kezdetben békében élt az avar kagánnal, aki rá bízta az idegen népek, köztük a görögök irányítását. Később azonban összekülönböztek s Kuber átkelve a Dunán, Thesszaloniké közelébe költözött népének egy részével. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy testvére, Aszparuch a szomszédban alapította meg Bolgárországot (vö. Balás/1984/23-28!). 

5. ábra. Az Al-Duna mentén élő hunok (Kuber népe?) által gyártott veret meghatározó jelei a nagyságos Dana mondatot rögzítik (Kölked Feketekapu)

A Csaba-monda egyeztethető a bolgár dinasztikus hagyomány Imikre vonatkozó részével; s a Kuber név is kifejezetten a szabírokra, Csaba népére utal. Ez azt jelenti, hogy a szabírok egy része kinn maradt a pontuszi sztyeppén s csak később (a kazárok terjeszkedése miatt, Kuber vezetése alatt) csatlakozott az avarokkal élő szabír testvéreihez. Kuber népének történetét Nikephorosnak és Theophanésznek még Kovrat legidősebb fiának, Bajánnak életében íródott elbeszéléséből ismerjük. S ezek a történeti adatok csodálatosan egyeztethetők az Ipolyi Arnold püspök által feljegyzett székely néphagyománnyal, amely szerint Csaba népe többször is visszatért, amikor a határhegyekben őrködő s végveszélybe kerülő székely népnek segítségre volt szüksége. 

6. ábra. Csaba királyfi serege a Hadak Útján érkezik a székelyek megsegítésére

A székelység azonban most is veszélyben van, s a legenda - Csaba hun királyfi ígé­rete - kötelez. Érkezik-e segítség a csillagok közül? Mozgolódnak-e sírjaikban, megmarkolták-e már kardjukat a rég holt hun vitézek? Készülődnek-e testvéreik megsegítésére a szabírok ma is élő leszármazottai? 

Jegyzetek A székelység eredete c. kötetből

(69) Érdekes, hogy Árpádot Ungvárott - a kazár kagán álláspontjának figyelembe vételével (jóváhagyásával?), a kazárok lakta bihari terület közelében, kazár szokás szerint - emelték pajzsra. Némi joggal merül fel a kérdés, hogy a honfoglaló magyaroknak miért kellett tekintettel lenniük a kazár kagánra még Ungvárott is? Beletartozhatott-e Bihar vára a Kazár Birodalom szövetségi rendszerébe? Ha erre igennel válaszolhatunk, akkor talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy Árpád népe nem egyszerűen kivonult a Kazár Birodalomból, hanem inkább elszakította, önállósította és kibővítette annak legnyugatibb részét, vagy társfejedelemségét - ahol magyarul beszélő hun-utód népek éltek. Ahol a kazár kagán által kinevezett, vagy a kazár kagánnal szövetségi viszonyba került Marót alárendeltségében élő székelyek megszabadítóként fogadták Árpád magyarjait. Figyelemre méltó az is, hogy Árpád vezér Marót bihari területét házassági kötelékkel biztosította a saját dinasztiája számára, azaz sokkal kíméletesebben bánt a Kárpát-medencei „kazár” helytartóval, mint más hódoltatott területek vezetőivel. 

(70) Ez az időpont a bolgár és a magyar hagyományban oly sokáig élő Csaba királyfi halálának ideje (amely az Atillától származó szabír dinasztia önállóságának megszűnteként értelmezendő). Ekkor hódoltatják a szabírokat az avarok, mielőtt elfoglalták volna a Kárpát-medencét. Azaz a forrásokból azért tűntek el a szabírok, mert nagyobb részük az avarokkal együtt bevonult a Kárpát-medencébe. Kisebb részük helyben maradhatott a későbbi (nem igazi) kazárokkal és a bolgárokkal. 

(71) Németh Gyulára hivatkozva említi Götz/1994/234. 

(72) Berta Árpád szerint a szavar szó töve egy régebbi török szag szóból származik; a szóvégi g hangzónak v hanggá válása az adott szóban teljesen szabályos. A szabír (szubar) szó azonban a sza és bar szavakból alkotott összetétel lehet, ahol az előtag „szent, ősi”, az utótag pedig „domb, hegy, világoszlop” jelentésű lehet (vö. osztják sanki „nagy isten”, sumér bar „földhányás, domb”!). 

(73) Németh Gyula (1990/77) szerint „a magyarság - valószínűleg a IX. század elejéig - a Don és a Kubán kö­zött lakott... s hogy a szabírok ugyanezen a területen laktak, azt Prokopios világosan megmondja. ” Ebből a szabír-magyar azonosság is következik. 

(74) Azt aligha gondolhatjuk, hogy a hurriták nyelve minden további nélkül azonosítható lenne a törökkel, vagy a magyarral. A hurrita (hari) népnév azonban harcost is jelentett, a hurrita atta szó pedig atyát - azaz érdemes lenne a hurri-magyar-török nyelvi kapcsolatokat feltérképezni. 

(75) „A tudomány úgy véli, hogy az említett két ókori közel-keleti ragozó nyelvet beszélő' nép az Örmény felvidék, Szíria északi részének, az északi Mezopotámia és a Zagrosz-hegység iráni részének lakója volt... Ebben a rövid tanulmányban a két nyelv névszóragozási rendszerét és elemeit mutatjuk be, összehasonlítva az urál-altájinak mondott ragozó nyelvek megfelelő' rendszerével, bizonyítva ezzel e nyelvek rokonságát." (Csőke/1975/1)


(76) Bakay Kornél hivatkozásai e helyen: „Fontes Byzantini 40. 10. jegyzet. - Kállay Ferenc, A Keleti nyelvek magyar történeti fontossága. Tudománytár 6 (1839) VIII. 152. - Wencel Gusztáv, Eszmetöredékek a magyarok eredetéről. Szontágh Gusztáv ebbéli értekezéseire vonatkoztatva. Új Magyar Múzeum 1 (1850) 494. - Szabó Károly, A magyar vezérek kora. 1869, 26., 3. Jegyzet. - Nagyon találó Czuczor Gergely és Fogarassi János megfogalmazása: »De bajos ám a kútfőket tetszés szerént igazítgatni!« A magyar nyelv szótá­ra. IV. Pest 1867, 57." 

(77) Bakay Kornél jegyzete e helyen: „A kérdés jelentőségére határozottan rámutatott Hunfalvy Pál is, megengedve, hogy az eredeti alakzat a helyes! Mivel azonban »csak egyszer fordul elő, biztosabb helyette khazáróit olvasni«. Hunfalvy Pál, Magyarország ethnográphiája. Budapest 1876, 211., 17. Jegyzet. - Gombos Albin eredeti olvasatot ad: Mazari atque Uzi. Vö. Gombos, Catalogus I. 741. Vö. Győrffy György, Besenyők és magyarok. Körösi Csorna Archívum. 1/5 Kiegészítő kötet (1935-1939) 397.” 

(78) Például Németh Gyula A magyar népnév legrégibb alakjai c. tanulmányában sem szerepel népnevünknek ez az előfordulása, (vö. Németh/1990/70!) Moravcsik Gyula hasonlóképpen foglal állást: a „P-ben (a Parisinus kéziratban - VG) olvasható Mazarosz nyilván a másoló íráshibája Xazarosz helyett, mert hiszen két sorral lejjebb P is Xazaroszt ír. ” (Moravcsik/1988/40) 


(79) S a bő méltóságnévvel - Ősbő (Usubuu) nevében - Anonymusnak éppen abban a fejezetében találkozunk, amelyikben a kazárokat és székelyeket is emlegeti. Földrajzi neveink között Biharban Szovár-hegy, a Szilágyságban Szovár-puszta, a régi Szolnok vármegyében pedig egy Zaward helynév képviseli a szabírokat (Balás/1988/33).

(82) A madarai felirat új olvasatából ismertük meg a negyedik fiú (Kuber) nevét (László/1981/90).


Egy nép, amelynek húszezer igen jó lovasa van 

A magyar krónikák királylistájában Keve és Kear neve két perzsa uralkodót jelöl: Kavádot és fiát, Küroszt (Khoszró Anosirvánt, vagy Nusirvánt). A finnugrista történelemhamisítás emlőin nevelkedett olvasó némi joggal kapja fel fejét, mondván, hogy mit keresnek perzsa császárok a magyar királynévsorban? A történeti források alapján azonban meglepően pontos választ adhatunk e kérdésre. A Tarih-i Üngürüsz a magyar őstörténet honfoglalást megelőző szakaszát elbeszélve említ egy 20 000 lovassal bíró népet: „egy nap Adzsem (Perzsia) országának padisahja Kosztantinije (Bizánc) fejedelme ellen hadjáratot indított és emiatt Dzsiddija (Szkítia)13 országának uralkodójától segítséget kért. Dzsiddija fejedelme segítségül Hunor népéből … húszezer katonát gyűjtött össze, és Adzsem padisahjához küldte (ezt a sereget). Amikor Adzsem padisahja is Kosztantinije ellen ment, az említett Hunor népét támadás érte, mely aztán ily módon elvált Adzsem padisahjától és Pannonija tartományába költözött.” 

A Tarih-i Üngürüsz egységes folyamatként adja elő e lovasnép történetét, mindvégig azonosítva őket a Szent Koronával már bizonyosan rendelkező középkori magyarság elődeivel. A Szent Korona eredetének kulcsát tehát e nép (eleink) történetében kereshetjük. A történeti forrásokban azonban hiába kutatnánk azt a népnevet, amelyet a Tarih-i Üngürüsz használ, mert Hunor népével nem találkozunk bennük (azt persze joggal feltehetjük, hogy hunokról van szó). 

Azonosításukhoz ama történelmi helyzetet kell megtalálnunk, amikor valamelyik hun népcsoport Perzsia szövetségeseként Bizáncot támadta, miközben egy nagy erejű támadás miatt végül a Kárpát-medencébe vonult. Az időpontot a Perzsia és Bizánc közötti ellenségeskedések időpontja határozza meg. Bréhier (1999) szerint ezekre 527 és 532, valamint 540 és 545 között került sor. Perzsiát ekkor Kavád (488– 531) és fia, Kürosz (531–579) uralta. 

Kürosz apját, Kavádot 498/9-ben a hatalmuk tetőpontján lévő hunok ültették Irán trónjára. Az avar anyától született Kürosz 557 táján szövetségre lép a türkökkel és legyőzi korábbi szövetségesét, a heftalita Hun Birodalmat. 

506 és 557 között a Kaukázus északi előterében, de részben a Kaukázuson túl is a szabírok az urak (Vásáry/1993/132), ezért joggal kelti fel érdeklődésünket e nép. Mint látni fogjuk, a hunoktól az avarokon át Árpád honfoglalásáig ívelő szabír-magyar történet adja meg a választ a kérdéseinkre. A kaukázusi szabír területek ekkor Perzsia érdekkörébe tartoznak. 

Kürosz írja az Intelmeiben, a Karnamag VI. és IX. epizódjában, hogy 53 ezer türköt (14) (köztük 20 ezer igen jó lovast!) (15) telepített le Alánország határán, valamint Azerbajdzsánban és a mervi oázisban. Hét törzsre osztotta őket és kagánokat is jelölt ki föléjük. Amikor Kürosz kagánt nevezett ki a mervi oázisba telepített szabír-avarok fölé, akkor nyilván uralkodói jelvények átadásával is megerősítette az új főkagán helyzetét. E jelvények közé tartozhatott a Szent Korona is. (13) 

Szkítia a Tarih-i Üngürüsz szerint „Szamarkandtól a Fekete-tengerig terjed”. (14) „Az országom északi részén lakó türkökön” a heftalita Hun Birodalom lakóit, a párthusok utódait, az avarok, hunok, szabírok egyik csoportját kell értenünk, mert ők laktak Perzsia északi részén és Perzsiától északra. (15) Nem kétséges, hogy ez az a 20 ezres sereg, amit a Tarih-i Üngürüsz is említ. (15) A fenti bevándorlással függ össze, hogy Kavád és Kürosz egyik legfőbb bizalmasa a vallási bonyodalmakban és politikai villongásokban oly nagy szerepet játszó Zabergán, „szabír kán” az 526-ban a bizánciak ellen küldött perzsa sereg nesztoriánus vallású vezére. Mivel Kürosz 542-ben lefejeztette a nesztoriánus egyház fejét, ezért Zabergán és szabírjai elhagyják Iránt. (Fehér/1972/71-95). 

Később, a türk támadás (16) következtében 557 körül összeomló heftalita Hun Birodalom avarjai követik testvéreiket, Zabergán szabírjait, a kelet-európai füves pusztákra. Azaz lehetőségünk nyílt a Szent Koronáról fennmaradt török források ellenőrzésére, amelyek az esetenként túldíszítettnek minősíthető stílusuk mellett is valóságos történelmi eseményről tájékoztattak. A magyar uralkodó osztálytól származó hagyományt megőrző török források nem hagynak lehetőséget a kétségre: a Szent Korona Nusirvántól maradt ránk. 

Ehhez most megtaláltuk az alkalmat is, azt az 531 és 542 közötti évtizedet, amikor a perzsa uralkodónak szüksége volt a szabír fegyveresek erejére és hatalmi jelvényeket is adhatott át nekik. Talán több véletlen egybeesésnél, hogy a Fekete-tenger partján élő magyarokról azt állítja Ibn Ruszta és Gardízi is: „Vezérük húszezer lovassal vonul ki”. Ibn Ruszta műve Kmoskó Mihály (1997/66) szerint „meglehetősen rendszertelenül összefércelt kompiláció, amelynek egyes részei más és más szerzők műveiből vannak kiollózva”. Ezért könnyen lehetséges, hogy ez esetben egy avar kori adat továbbéléséről van szó, amelyet a történetírók nem felejtettek el megemlíteni, ha eleinkről volt szó. 

A kijevi orosz őskrónika is megőrizte e több hullámban zajló vándorlás emlékét: „Keletről, a szkíták földjéről először a bolgár-törökök érkeztek, és letelepedtek a Duna mentén.17 Majd az oborok és a fehér ugorok következtek, akik (623-ban) Herakliosz császár ellen hadakoztak.18 Később, már Oleg fejedelem idejében (897–912) a fekete ugorok vonultak el Kijev mellett.19” Az orosz őskrónika elsőként idézett mondatában szereplő hun-utód népeket előszeretettel bolgároknak említi a kutatás, bár a források onoguroknak, vagy szabíroknak is nevezik őket. 

Az 551-ben író Jordanes ezekről, vagyis az akkor a pontuszi tenger felett élő onogur-szabírokról írja, hogy egyszer már jártak a Kárpát-medencében. (Ők azok, akik az avarokkal vonulnak be újra a Kárpát-medencébe s ott vélük azonos nyelven beszélő népet találnak a Tarih-i Üngürüsz szerint.) 

Jordanes e helye ugyanazt a történetet őrizte meg, mint a Csaba-monda, mert a Csaba név a szabír népnévből vált személynévvé. Az emlékezet e szabír dinasztia tagjainak cselekedeteit egyetlen személyhez, Csaba királyfihoz kötötte. Ez magyarázza Csabának a magyar hagyományban is megőrzött magas életkorát (a néki megfelelő bolgár Irnik 108 éves). 

Krónikáink szerint Csaba (azaz az önálló szabír dinasztia) megérte a Kárpát-medencébe történő első visszatérés időpontját. Kézai így ír erről: Csaba „fiait Edemennek és Ednek hívták. Mikor a magyarok másodízben jöttek be Pannóniába, Edemen az atyjának és anyjának igen sok rokonságával jött be. Anyja ugyanis Korozminok közül való volt. Ed azonban atyjánál maradt Szittyaföldön.” Kézai e helyen több fontos körülményre emlékezik. Tud a szabír-magyarok több hullámban történő bevonulásáról; az első visszatérők két csoportjának egyesüléséről; és arról is, hogy az egyik csoport a heftalita Hun Birodalomból érkezett. Korozmia (Horezm) ugyanis a heftalita Hun Birodalom része volt, amely a türk támadás következtében ekkor szűnt meg létezni. Edemen népe tehát egyrészt a heftalita Hun Birodalom lakosságából (avarhunokból), másrészt a Kárpát-medencéből Atilla halála után keletre (Perzsia határáig?) visszahúzódott hun-utód népekből (onogur-szabírokból) került ki. 

Húszezer lovasú eleink elszakadásának története a türkök tolmácsolásában is fennmaradt. A szogdok, akik korábban a heftaliták alattvalói voltak, a Hun Birodalom bukása után kérték új urukat, a türk Dizabulost, hogy küldjön követeket a perzsákhoz a kereskedelmi kapcsolatok helyreállítása érdekében. Az első követjárás azonban eredménytelen volt, a második követség tagjait pedig a perzsák megmérgezték. Ezután a türkök a bizánciakhoz fordultak. A bizánci császár kikérdezte a követeket, eközben hangzott el a minket érdeklő párbeszéd is, amely Menandrosznál maradt fenn: (16) E támadást említi a Tarih-i Üngürüsz. (17) Ezek voltak a korai onogurok, köztük a hunok – jegyzi meg Makkay János (1996/67). Csaba királyfi első fiának, Edemennek népéről van szó. (18) Ők az avarok és a hozzájuk csatlakozott onogurok Makkay János szerint (1996/67). 

Az orosz őskrónika a perzsa-bizánci háborúk egy későbbi epizódját kapcsolta a fehér ugorokhoz. Herakleiosz bizánci császár a szabírok Szkítiában maradt második csoportjával (Csaba királyfi második fiának, Ednek népével) hadakozhatott, akik szintén a perzsák szövetségesei. Herakleiosz 623 tavaszán betört Media Atropatenába (Azerbajdzsán), majd a Transzkaukázusban töltötte a telet, a Kürosz (Kura) folyó völgyében. (Bréhier/1999/57) (19) Ez már Árpádnak a hon visszafoglalására induló népe. (16) „Tehát ti – kérdé a császár – teljesen tönkretettétek a heftaliták hatalmát?” Mikor ezek azt felelték, hogy igen, azt kérdezte a császár: „Vajon a heftaliták városban laknak-e, vagy pedig falvakban?” – „Uram, ez a nép városban lakik.” „Tehát – szólt közbe a császár – nyilvánvaló, hogy ti valamennyi városukat elfoglaltátok.” „Úgy van.” – felelték. „Hanem most arra vonatkozóan világosítsatok fel, mekkora az avarok sokasága, amely a turkok birodalmától elszakadt, s vajon egy részük még most is hatalmatok alatt van-e?” „Vannak, akik a mi hatalmunk alatt vannak; akik azonban elszakadtak tőlünk, azok – azt hiszem – körülbelül húszezren vannak.” (Bendefy/2000/120) 

10. ábra. Az Istennel azonos Tejútat jelképező „hegyen folyó” ábrázolási konvenció sztyeppi uralkodói fejdíszek tartozéka: horezmi érem (balra); a nagyszentmiklósi kincs uralkodó-ábrázolása (középen); a Szent Korona Szent Péter zománcának oroszlánja (jobbra); a Szent Korona jelképrendszere egy horezmi-avar hagyományt képvisel (a Tejúttal/eget tartó fával azonos Istentől származtatja az uralkodói hatalmat) 

A történeti források szerint (Szádeczky/1992/19) a türkök elől menekülő avarok 558–560 körül hódoltatták a pontuszi sztyeppe népeit (köztük a Zabergán vezette szabírokat). Ezt követően velük együtt foglalták el a Duna-Tisza vidékét 561–562 után. Baján kagán (aki Menander Pretectornak egy kb. 562-re datálható híradásában szerepel első ízben) ekkor kér letelepedésre alkalmas területet (20) Jusztiniánusz bizánci császártól. Baján közvetlenül ezt megelőzően (kb. 561-ben) vette át a pontuszi népekkel kibővített avar törzsszövetség vezetését. Ez jelentette a szabír dinasztia önállóságának („Csaba királyfi” uralkodásának) végét, amelyre a magyar és a bolgár történeti hagyomány egyaránt emlékezik. 

A szabír/avar dinasztiaváltásra valóban Atilla 453 közepén bekövetkezett halála után 108 évvel került sor, ahogy azt a bolgár feljegyzések megőrizték. Sikerült tehát fényt derítenünk azon eseményekre, amelyekre a Tarih-i Üngürüsz, mint a hunmagyar dinasztia történetére emlékezik, s amelyek a Szent Korona keletkezésének és vándorlásának körülményeit is megvilágítják. 

Az eseménysort egymástól függetlenül leíró krónikások lényegében egybehangzóan adják elő a történetet. Ez a szabír-avar-magyarok története, amely egybevág a Bíborbanszületett adatával is, miszerint a magyarok régi neve a szabír volt. A Tarih-i Üngürüsz e szabír történet keretében adja elő a heftalita Hun Birodalmat ért támadást és az avar honfoglalást is. Ami azt jelenti, hogy a hunok, az onogurok, a szabírok és az avarok egyetlen nép fiai voltak a magyar uralkodóház krónikása szerint is. 

A Tarih-i Üngürüsz a hun uralkodócsalád történetíróitól származó kétségtelen hitelű adatsort mentett meg, amelyet sztyeppi rovásírásos(?) történeti feljegyzésekből és a szájhagyományból sajátjaként örökölt a középkori magyar krónikafolyam. Kürosz e nép fölé nevezett ki feljebbvalókat 531 (Kürosz uralkodásának kezdete) és 542 (a Zabergán vezette szabír csoport Perzsia határáról való távozásának időpontja) között - nyilván a trónralépését közvetlenül követően. 

A három területre letelepített hét törzs nyilván ekkor is szövetséget alkotott, s Kürosz a szövetség vezetőjének (a nesztoriánus keresztény vallású Zabergánnak) adhatta a Szent Koronát. Ez az aktus formális lehetett, Kürosznak a hunok bábjaként nyilván nem volt lehetősége a szabír uralkodó tényleges kijelölésére, csupán megerősíthette a jelentős katonai erőt képviselő szabír törzsek választását. Erre utal az a körülmény is, hogy a Szent Korona Mervben készült, amely ekkor (mintegy százötven éven keresztül) a hunoknak adózott, azaz a Hun Birodalomhoz tartozott. Kürosz talán megszépítve adja elő az eseményeket, amelyben neki valójában csupán formai szerep juthatott. 

Ezt az eseménysort támasztják alá azok az örmény adatok is, amelyek szerint eleink a Szent Koronát az örményektől hozták volna el. Az említett perzsa-bizánci háborúk egyik célja ugyanis éppen Örményország megszerzése volt. Ehhez az okot az szolgáltathatta, hogy Örményország trónján korábban a hun uralkodóházból származó Arszakida-dinasztia egyik ága ült, s e korábbi helyzet visszaállítására törekedhettek a heftalita Hun Birodalomból kivált szabír törzsek. Az örmények a visszatérő szabírhun uralkodót és koronáját a sajátjuknak tekinthették, s ez tükröződhet e sokáig nem értett (a Szent Korona elvitelét sérelmező) örmény álláspontban. 

11. ábra. A magas kő olvasatú lépcsős toronytemplom ábrázolásai: hun csaton és avar vereten (balra), a korona Szent Péter zománcán (középen) és magyar báni dénáron (jobbra)

Jegyzetek a Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma c. tanulmányból

(13) Szkítia a Tarih-i Üngürüsz szerint „Szamarkandtól a Fekete-tengerig terjed”. 

(14) „Az országom északi részén lakó türkökön” a heftalita Hun Birodalom lakóit, a párthusok utódait, az avarok, hunok, szabírok egyik csoportját kell értenünk, mert ők laktak Perzsia északi részén és Perzsiától északra. 

(15) Nem kétséges, hogy ez az a 20 ezres sereg, amit a Tarih-i Üngürüsz is említ.

Varga Géza

A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház (egy bűbájos őrségi szállás) egyik kerti pihenőhelye

A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) tókájának részlete

Kötetlen biológiaóra a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház (egy kedves őrségi szállás) dombja alatti égerláp-rekvizitumban

 A veleméri Cserépmadár szállás (egy parasztházból kialakított őrségi szállás) Kamraszobája

A veleméri Cserépmadár szállás (egy őrségi szálláshely) borospincéjéből kialakított fürdőszoba-előtér