Varga Géza írástörténész: Halaf tál elolvasható díszítéssel

Az alábbi Halaf tál fényképét és rövid leírását a British Museum honlapja adja közre. E szerint a tárgyat Mallowan ásta ki Arpacsijeh lelőhelyen. Az ő 1933-as ásatásai az észak-iraki Tell Arpacsijeh (Tell Arpachiyah) lelőhelyen alapvető jelentőségűek voltak a mezopotámiai őstörténet, különösen a Halaf-kultúra (kb. Kr. e. 6000–5000) megismerésében. E mindössze egyetlen évadra kiterjedő feltárás hozta felszínre az első olyan rétegsort, amely pontos kronológiai támpontot adott a térség neolitikus és kalkolitikus átmenetére. Sir Max Mallowan is megjegyezte, hogy a Halaf-kultúra területe (Észak-Mezopotámia) később a hurriták (másik nevük a szabír, a magyarok régi neve - VG) szállásterülete lett.

A Halaf-edényeken látható szimbólumok nem elszigetelt díszítések, hanem egy képszerű szójeleket használó, ősvalláshoz kötődő (azaz hieroglifikus) írás elemei. A hieroglifikus írásemlékek elolvasásának módja eltér a latin írásban megszokottól, ezért néhányan nem tekintik írásnak. Ezek a hieroglifák szervesen öröklődtek tovább a sumér kultúrába és a szkíta-hun-avar vonalon keresztül megőrződtek a székely rovásírásban és a népi jelhasználatban is.

1/a. ábra. Mallowan által kiásott Halaf tál Arpacsijeh lelőhelyről (British Múzeum), az ábra bal szélén a Lyukó szár Él mondatjel, a jobb oldalon pedig a Halaf ligatúra alkotóelemeinek megfelelő magyar jelek fentről lefele: a székely "ly" (Lyukó), "sz" (szár "növényi szár, úr"), az "l" (Él, élő) rovásjel két változata s mellettük a belőlük kialakult, a magyar államcímerben szereplő árpádsávok

Az 1/a. ábrán lévő Halaf tálon a Lyukó szár Él (mai magyarsággal: Lyukó úr Él, vagy Lyukó úr az Élet) mondat olvasható több példányban, sugár irányú elhelyezkedésben. A Halaf mondatjel a hegy tetején álló fa csúcsán trónoló napistent ábrázolja (1). A mondatjelek sugár irányú elhelyezése jellemző többek között az avar hieroglifikus írásemlékekre is (1/b. ábra).

1/b. ábra. A hieroglifákból összeállított zamárdi hajfonatkorong (fotógrafika, középen), a korongot alkotó avar jelek fentről lefelé: a nagy hieroglifa és a Lyukó ősúr mondatjel (balra), valamint az avar jeleknek megfelelő székely "n", "ly", "us" és "s" rovásjelek (jobbra)

Stuart Campbell, a Manchesteri Egyetem nemzetközileg elismert professzora, az észak-mezopotámiai késő neolitikum és a Halaf-kultúra (különösen Domuztepe és Arpacsijeh) egyik legfontosabb modern kutatója. Campbell munkássága alapjaiban formálta át azt, amit a fősodorbeli régészet a Halaf-edények jeleiről és mintáiról gondolt. A professzor szerint a korábbi kutatások hibát követtek el azzal, hogy a mintákra pusztán esztétikai díszítésként tekintettek, miközben elhanyagolták a tartalmukat. Elméletét a témában írt alapműve foglalja össze: Understanding symbols: putting meaning into the painted pottery of prehistoric northern Mesopotamia (A szimbólumok megértése: tartalommal megtölteni az észak-mezopotámiai őskori festett kerámiákat).

Stuart Campbell a Halaf-kerámiát nem egyszerű használati tárgynak, hanem egy vizuális kommunikációs kódrendszer hordozójának tekinti. Az edények felületén lévő "absztrakt, geometrikus minták" és a ritkább, naturalisztikus ábrázolások (emberek, állatok, házak) együttesen egy olyan jelrendszert alkotnak, amely üzeneteket közvetített a közösség számára. E jelek önállóan és csoportokban is állandó jelentéssel bírnak. Kutatásai alapján a jelek jelentése összefügg a tárgyak használatával. A legbonyolultabb jelrendszerrel ellátott Halaf-tálakat nagy közösségi eseményeken, rituális lakomákon használták. Az edényeken lévő jelek a lakoma résztvevői számára olvasható rituális üzenetek voltak. Ezzel a megállapításával messzemenően egyet lehet érteni (2).

Azonban Stuart Campbell szerint e jelek kizárólag a Halaf-kor helyi szociális és rituális környezetében működtek, és nem egy egyetemes ábécé vagy nyelv rögzítésére szolgáltak. Ő úgy látta, hogy a jelek nem hangokat vagy konkrét szavakat jelöltek, hanem koncepciókat, társadalmi státuszokat és rituális szerepeket.

A székely írásjelekkel mutatkozó feltűnő azonosság és a székely jelek akrofóniájának rekonstrukciója miatt ezzel nem érthetünk egyet (5. ábra). Campbell professzor munkássága mégis a legközelebb áll azokhoz a rokonszenves értelmezésekhez, amelyek a Halaf-mintákban nem puszta dekorációt, hanem egy sajátos írást látnak, vagy az írás valamiféle előfutárát.

Hozzátehetem: a professzor több, az akadémikus tudományban uralkodó téveszme miatt nem lépett tovább a sumér és a székely írás felé, nem találta meg a fejlettebb írásrendszerekhez vezető kapcsolódási pontokat.

- Az írás nem a nyelv, hanem a gondolat rögzítése jelekkel. Gondolatot a Halaf edényeken lévő "díszítések" is közvetítenek. A Halaf jelek azonban nem csak gondolatot, hanem hangot is rögzítettek (a szójeleknek legalább egy hangját a székely jelek megőrizték), tehát valódi írásnak lehet őket tekinteni. Ám a Halaf írás a szójel-készlet szűkössége miatt csak a hasonlóképpen korlátozott ősvallási igényeket tudta kiszolgálni a gondolatot is ébresztő képszerű jelmontázsaival.

- A Halaf írás arra példa, hogy az első írások nem az állam és a könyvelés, hanem az ősvallás igényének kielégítésére jelentek meg. A rövid ősvallási fohászokhoz pedig kifejezetten előnyös volt a díszes, képszerű és gondolatébresztő jelmontázsok alkalmazása.

- A világosi fegyverletétel után uralkodóvá vált finnugrista ihletésű szakirodalom elhanyagolta, vagy megtévesztő módon mutatta be a székely írást, ezért fel sem merülhetett a kb. 30 Halaf-magyar formai egyezés hasznosítása. Hasonló a helyzet a legkorábbi írás- és jelrendszerek esetében is. A sumér, a Tordos-Vincsa, a kínai, az Indus-völgyi és még egy sor további írás- és jelrendszerben is több tucat székelyazonos jelet találunk. Ám - "tudományos" igénnyel - ezekkel sem volt ajánlott foglalkozni. Ez a tudatos mellőzés vezetett oda, hogy a legismertebb akadémikus kutatók (Róna-Tas András, Benkő Elek, Sándor Klára és Ráduly János) vagy 30 éve ismeretlennek minősítik a székely írás eredetét. Pedig ma már nyilvánvaló, hogy a távoli jelkészletek székelyazonos magjának közös magyarázata van: mindegyik írás a kőkori ősvallás jórészt székelyazonos jelkészletéből fejlődött tovább és alakult ki.

- Mivel a tömeges Halaf-magyar jelhasonlóságok nem voltak közismertek, nem vált szükségessé a jelhasonlóságok magyarázatának tisztázása - mondjuk a matematikai valószínűségszámítás alkalmazásával. Ezt mi tettük meg 1993-ban Nemetz Tiborral és a számításunknak az lett az eredménye, hogy a sok hasonlóság oka az írásrendszerek genetikai kapcsolata.

Vagyis e felsorolt jelrendszerek egy széles körben elterjedt kőkori ősvallási jelhasználat örökösei. A székely jelek segítségével megalapozottan kísérelhetjük meg a Halaf írásemlékek jelentésének és hangalakjának a megközelítését.

Jegyzetek

(1) A jelen cikkben bemutatott tálak közül háromban sugár irányú mondatjelek olvashatók. A mondatjelek képi tartalma azonos: a hegy tetején álló fa csúcsán trónoló napistent ábrázolják:

- a Halaf tál mondatjelében (1/a. ábra),

- a zamárdi avar korong mondatjelében (1/b. ábra) és

- a hopi tál hasonló szerkezetű mondatjelében (2. ábra) is.

E tálak mindegyikének van valami köze a szabírsághoz:

- a Halaf tálat szabírok készíthették,

- az avar tálat az avarokhoz csatlakozott szabírok készíthették,

- A hopi tál égigérő fájának közepén pedig a szabír ős mondatjel olvasható.

A mondatjelek elhelyezésének, jelhasználatának és tartalmának hasonlósága arra utal, hogy ez a hieroglif írás (a hozzá kötődő világnézettel együtt) legalább 10 ezer éven át használatban volt a világ számos pontján. Az ősvallás, amelynek szolgálatában állt, meghatározó erejű volt és nyomokban máig megmaradt minden viszontagság, idő és földrajzi távolság ellenére.

2. ábra. Hopi tál a kőből rakott égbolt (az égi hegy) ívén túlnyúló, szabír ős olvasatú, a sugaras Nap jelet a csúcsán hordó világfával (Tejúttal), az olvasata lentről felfele: Égi szabír ős a Nap, az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "g" (ég), szabír ős és "ü" (Üdő "a napisten neve") rovásjelei

(2) Az 1/a. ábrán látható szabír/hurri készítésű Halaf tál jól példázza a felismerést, hogy az edényeken lévő üzenet a lakoma résztvevőihez szólhatott. Az 1/b. ábrán lévő avar korong mondatjele talán azért is lehet hasonló, mert Baján a sztyeppén hódoltatta a sztyeppi szabírokat és velük együtt vonult be a Kárpát-medencébe, ahol aztán a szabírok adták az Árpádházi királyokat.

- Feltűnő jellegzetessége a tárgyalt Halaf tálnak, hogy a képszerkezet középpontjában Lyukó napisten neve olvasható, akár némelyik avar írásemléken is (1/a. és 1/b. ábra). Ez alkalmat adhatott az ünnepély rendezőinek arra, hogy az Isten kiemelt és központi szerepét emlegessék.

- Több hieroglifikus edényfeliratot mutattam már be, amelyek a többször dokumentált szokás szerint a Teremtőt, vagy a Teremtés helyszínét (az Édent) idézték fel eltérő jelekkel és grafikai megoldásokkal, ám a lényeget illetően egyező tartalommal. Az edénynek azt kellett sugallnia a vele kapcsolatba kerülő halandó számára, hogy az élet lehetőségét jelentő ételt és italt az Istennek köszönheti, valamint, hogy az étel előállításáért végzett munkája Istennek tetsző dolog. Ennek megfelel a jelen Halaf tálon elolvasható Lyukó szár Él (mai magyarsággal: Lyukó úr Él, vagy Lyukó úr az Élet) mondat, mert az Istent azonosítja.

A Halaf írásemlék üzenete valóban kötődik az edények használatához és a közösség építését szolgálhatta az ünnepeken - ahogyan azt Stuart Campbell megfogalmazta.

3. ábra. Magyarszombatfai népi cserépedény az Éden jelekből alkotott térképével, a jelek a székely írás "ly" (lyuk, Lyukó "bőségszaru") és "sz" (szár "növényi szár, úr") jelei

4. ábra. Szentgyörgyvölgyi tál az Istennel azonos égig érő fa (a Tejút) elolvasható jelképével, a szár "növényi szár, úr" hieroglifával

5. ábra. Halaf és magyar jelek összehasonlító táblázata

6. ábra. Bulgária területén talált edény a Kr. e. V. évezredből, a legalsó sorban a székely írás "ak" (patak, Heraklész) és "ü" (ügy "folyó") jele

A 6. ábrán látható, a Hamangia kultúrához tartozó edényen lévő Ak ügy "Heraklész folyó" hieroglifapárok az égbe vezető utat (az Istennel és az égig érő fával azonos Tejutat) négyszer jelölik az edényen. Vagyis ez esetben is egy világmodellel van dolgunk (mint fentebb a magyarszombatfai tányéron), aminek a középpontja az Éden. Csak itt a fa helyett a folyót ábrázolták égbe vezető útként, mert (lévén a Tejút azonos az égig érő fával) ezek felcserélhető jelek voltak. Vagyis ez a bulgáriai edény is a Teremtés helyszínét idézte fel. Ez adott lehetőséget az ünnepség szervezőjének a jelek értelmének elmagyarázására. Ezáltal a lakomán résztvevőket a közösségi célok teljesítésére oktathatta és nevelhette.

Irodalom

Marija Gimbutas (1989): The Language of the Goddess (Az istennő nyelve), Thames and Hudson, London

Stuart Campbell (2010): Understanding symbols: putting meaning into the painted pottery of prehistoric northern Mesopotamia (A szimbólumok megértése: tartalommal megtölteni az észak-mezopotámiai őskori festett kerámiákat), Az állam előtti közösségek fejlődése az ókori Közel-Keleten: Tanulmányok Edgar Peltenburg tiszteletére (147-155. o.), Oxbow Book

Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest