Janurik Tamás: Megtagadott nyelvrokonok (párbeszéd nyelvről, írásról, őstörténetről)

Janurik Tamás a nyelvtudományok kandidátusa, aki az academia.edu hasábjain közzétett egy Megtagadott nyelvrokonaink c. dolgozatot, amiről ugyanott vita bontakozott ki a résztvevők (szakképzettek és körön kívüliek) között. E vitában - ahogyan az várható volt (1) - nem a "tudományos konszenzus" szakképzett képviselői adták elő a legújabb, tudományos igényű álláspontokat és nem ők mutatták fel az előrelépést kikényszerítő új adatokat és összefüggéseket, hanem a kívülállók.  

Fejes László, a nyest.hu adminja rögvest bele is kötött a címbe, olyasféle érveléssel, hogy az obi-ugorok és a többi finnugor nép tartoznak a nyelvrokonaink körébe, akiket a tudomány nem tagadott meg, ezzel szemben a cikkben a sumérekről, etruszkokról van szó, akik viszont nem tartoznak a nyelvrokonaink közé. Értékelése szerint a cikk címe nem jó. 

Fejes László azonban téved. Amennyiben úgy értékeljük, hogy a sumérek, etruszkok, törökök és szkíták a nyelvrokonaink (2), akkor azokat a hazai "tudományos konszenzus" valóban megtagadja, tehát a dolgozat címe jó. Ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy - ha a címet a magyar nyelv szabályai szerint egyformán értékeljük a szerzővel - akkor Janurik Tamás szerint a sumér, etruszk, török és szkíta nyelveket a nyelvrokonaink között kell nyilvántartani (3). Ez kétségtelenül meglepő álláspont lenne egy finnugrista nyelvtudóstól. A szerző a cikkben - tévesen - úgy foglal állást, miszerint e nyelveknek a magyarral való rokonítási kísérletei nem vezettek eredményre.

Magában a tanulmányban több helyreigazítani való is akad. 

A szerző így mutatja be cikkének célját: 

VG: Hozzátehetjük: a Homo sapiens sapiens genetikusok által kifejtett eredendő ősrokonsága miatt a nyelvrokonítási kísérletek sem vezethetnének más eredményre, mint a bármely más néppel való rokonság valamilyen szintjének kimutatására. Csúcs Sándor, a Finnugor elmélet alkonya c. kötetem elolvasása után már belátta ugyanezt. Ha a nyelvészek többsége nem képes a népek ősrokonságának elfogadására és az abból következő nyelvészeti tanulságok levonására, akkor a módszereik és az elveik még korántsem tökéletesek. 

VG: A szkíták nyelvét (többek között a hieroglifikus emlékeik alapján) nem tarthatjuk iráninak, csak magyarnak, vagy magyarral rokonnak, amit a genetikusok álláspontja is alátámaszt (amennyire a genetika nyelvi következtetéseket alátámaszthat). 

VG: Janurik Tamás feltehetően nem kutatta a székely írás eredetét és nem ismeri a 90-es években a "körön kívüliek" által e téren elért eredményeket sem. A fenti idézetben Janurik Tamás az egyetemi oktatásban és a szakirodalomban általánosan elfogadott téveszméket képviseli. Vélük szemben Giordano Bruno álláspontjára helyezkedünk, miszerint "Amit mindenki tud, az téves". 

Nem feltétlenül érthetünk egyet a szerző azon megállapításával, hogy "minden korábbi grafikai jelet még nem lehet írásnak tekinteni", mert az írás a gondolat rögzítése jelekkel. Nem az számít, hogy korai-e a jel, hanem, hogy gondolatot rögzít-e. Az pedig a legkorábbi (például a 15 000 éves Mas d' Azil-i) jelek esetében is megállapítható, hogy gondolatot rögzítenek.

A rovásírások  és a rúnák másodlagos voltát illetően is téved a szerző. Ezeket nem is lehet egységesen kezelni, mert a kőkori jelkészletekben a székely írás jeleit megtaláljuk, de egyetlen jellegzetes ótürk rovásjelet, vagy germán rúnát sem fedezhetünk fel ugyanott. 

VG: Az emberiség írásrendszerei nem poligenezis, hanem monogenezis útján alakultak ki és a legkorábbi közös jelek még a kőkorban terjedtek el. A különböző írásrendszerekben azért található meg mindenütt a székely írás 5-50 jele, mert - az eddigi tudásunk alapján - a székely írás előzménye, a magyar hieroglif írás volt az emberiség legkorábbi írásrendszere. 

Janurik Tamás a szó- és képjeleket, fogalomjeleket mintha nem tekintené írásnak, vagy igazi írásnak. Ez az írás fogalmának tisztázatlanságra utal.

Császár István a vitában releváns magyar-indián jel-megfeleléseket felmutatva cáfolta a szerző és a "tudományos konszenzus" poligenezisre vonatkozó tévedését. A példát ez úton is megköszönöm. Az inka naptemplom (Coricancha) főoltáráról az 1600-as években készített rajz és feljegyzés alapján két párhuzamot is kimutat a magyar és az indián jelrendszer között. Mindegyik jelpárhuzam szójel, amiből a magyar jelek eredeti állapotára is következtetni lehet.

- Az egyik példa a hármashalom, aminek jelentését a rajzot készítő indián nemes kecsua, vagy aymara nyelven feljegyezte. A hármashalom rajzához a Pacha mama szöveget mellékelte, ami "anyaföld", vagy "anyatermészet" jelentésű. A magyar heraldikában a hármashalom "ország", vagy "Magyarország" jelentést hordoz - ami lényegét tekintve azonos az inka jelentéssel (maga a szó, a jelnév azonban nem azonos).

- A másik példa az inka főoltár közepén lévő arc és a hun-permi fémarcok jelhasználata közötti összefüggés. Ezeket egy külön cikkben fogom tárgyalni. 

A most tárgyalt cikk kapcsán kibontakozó beszélgetés is azt támasztja alá, hogy az akadémikus "tudomány" képviselői tévednek a székely írás és az írás eredetét illetően. 

Jegyzet

(1) Az akadémikus "tudományos konszenzus" képviselői több megnyilatkozás alapján ódzkodhatnak a székely írás megemlítésétől is. Amennyiben mégis hozzászólnak a szakterülethez, azt többnyire azért teszik, hogy félrevezessék a közvéleményt. Száz éven át hirdették a székely írás ótürk eredetét minden komolyan vehető alátámasztás nélkül. Ettől a hazug állásponttól a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk 1993-as megjelenését követően Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János is elhatárolódott a 90-es években, ám új eredeztetést azóta sem dolgoztak ki. Az az általános tapasztalat igazolódik be a megnyilatkozásaik alapján, hogy amit kézbe sem hajlandók venni (esetünkben a székely írás eredetét megvilágító, magyar hieroglifákkal írt szövegeinket), ahhoz nem is értenek. 

(2) Amennyiben igaz a genetika közelmúltban közzétett felismerése, miszerint a Homo sapiens sapiens vagy 200 000 évvel ezelőtt egyetlen csaádból alakult ki, akkor a ma ismert nyelvek is egyetlen nyelvből alakultak ki - ahogyan arra az Ószövetség is emlékezik. Ezt a gondolatomat a Finnugor elmélet alkonya c. kötetemben fejtettem ki s azt Csúcs Sándor nyelvész is elfogadta. Ebből következően a világ összes nyelve rokona egymásnak valamilyen mértékben, függetlenül attól, hogy a megfelelő módszerek hiányában dolgozó nyelvtudománynak mi erről a véleménye. A nyelvészet jelenlegi módszerei ingoványra vannak építve, amit Götz László jól érthetően kifejtett. Ráadásul e nyelvészeti módszerekkel nem is lehet 6-8 ezer évnél korábbi időszak nyelvi viszonyaiba bepillantani. Mivel a nyelvészek nem képesek a hieroglifikus nyelvemlékeink hasznosítására, nincs okunk arra, hogy az álláspontjukat tudományos eredménynek tekintsük a kőkor, a bronzkor és a népvándorlás kor viszonyait illetően.  

(3) Ezt a "tudományos konszenzus" keretein belül szokatlannak tűnő álláspontját (miszerint a sumérek, az etruszkok, a törökök és a szkíták a nyelvrokonaink) a cikkben nem fejti ki részletesen, sőt az alátámasztásától és a cáfolásától is elhatárolódik.

Az inka Naptemlom főoltáráról fennmaradt rajz (középen), a főoltár Császár István által említett két hieroglifája (balra) és ezek megfelelői (a szár "úr" és ország szójelek) a magyar jelkészletben (jobbra)

Irodalom

Götz László (wikiwand)

Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség

Varga Géza: A finnugor elmélet alkonya 

Varga Géza: Csúcs Sándor és a nyelvtudomány megtermékenyült

Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje

Varga Géza: Az akadémikus tudomány átadta a terepet, nem képes a székely írás eredeztetésére