Oldalcsoportok

2020. február 27., csütörtök

Tisztelt Magyar Nemzeti Múzeum, Varga Benedek főigazgató úr!

Egy ma elküldött levél.



1. ábra. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese a fenti (több változatban is bemutatott), az általa fejtetőre állított rovásjeleket határozta meg "rontott latin M" betűként s ez ellen a főnöke sem tiltakozott



Tisztelt Magyar Nemzeti Múzeum, Varga Benedek főigazgató úr!


Tájékoztatom a hunok által használt jelekről írt újabb cikkemről (a linkje alul megtalálható). 

Egyúttal javaslom, hogy a tudományos követelményeknek megfelelően rendezzék (vagy közösen rendezzük) a budapesti hun(?) jelvényről kötött letéti szerződésünk máig megoldatlan helyzetét. Önöknek a szerződésünk értelmében ki kellene állítaniuk a leletet és egy tudományos folyóiratban kellene azt leírniuk - ami azonban nem történt meg. 

Nem tudományos folyóiratban jelent meg a leírás és azt sem gondolhatják komolyan, hogy a tárgyon "rontott latin M" betű szerepel. Ha rászorulnak (s az eddigiek alapján ez felmerülhet), bármelyik nem debil általános iskolástól szaktanácsot kérhetnek az M betű felismerése tárgyában. Mellékelem azt a képet a rovásjelekről, amit az egyébként kitűnő helyettese rontott M betűként határozott meg és amely meghatározás ellen Ön sem tiltakozott. 

A szerződéses kapcsolatunk tudományos értelemben is megnyugtató lezárásában bízva tisztelettel üdvözli: 

Varga Géza írástörténész

VI. századi angolszász világmodell hun mondatokkal




Irodalom

Varga Géza: Budapesti hun(?) jelvény bibliográfia

Varga Géza: Átvételi elismervény a Magyar Nemzeti Múzeumtól a budapesti hun(?) jelvényről


Varga Géza: Akadémikus reszelő (kame.hu)











Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn keresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése