Antal Csaba írt egy cikket az academia.edu-ra A székelyderzsi tégla rovásfeliratának új szempontok alapján kidolgozott olvasata címmel. Ebben kioszt néhány jelzőt, talán a A székelyderzsi Dana ten mondatjel és társai című cikkemre válaszolva. A felvetéseire magyarázatot kell adnom, hogy megérthessük egymást.
Amit ugyanis e cikkben a székelyderzsi rovásfeliratról írt korábbi dolgozatomról ír, annak - mint azt látni fogjuk - az ellenkezője igaz. Ezt írja: "Varga Géza szerint a téglán a következő szöveg olvasható: "Miklós, Dana ten papp(j)a." Ez az olvasat azonban több sebből vérzik. A forráskutatást nélkülöző, pusztán Varga egyik előadásán az általa feltett kérdésre adott válaszra (1), két hasonló hangalakú, de különböző etimológiával rendelkező név egybemosására (2) és nem különben a jobbról az ötödik rovásjel (ligatúra) elemeire való hibás szétbontására épülő értelmezés teljességgel komolytalan. A jobbról az ötödik rovásjel egészen biztos, hogy nem a 'dana' és a 'ten' szójelekből épül fel és a székely írás 'd' hangértékű rovásjelének egy „dana” jelentéssel rendelkező szójelből való eredeztetése sem állja meg a helyét (3). Egy "Dana verjen meg!" mondás Varga általi értelmezése és az abban megemlített mitológiai lény jellemvonásának a meghatározása téves. Ugyanis az átkozódások alkalmával emlegetett Dana nem egy jóságos isten és nem is a folyók istene, hanem egy szörnyeteggé változtatott lény, egy démon volt."
Jegyzetek
(1) Az álláspontomról azt írja, hogy az "forráskutatást nélkülöző". Az 1-es lábjegyzetében ezt így próbálja meg alátámasztani: "A Székelyföldön tartott egyik előadásán megkérdezte a hallgatóságot, hogy ismerik-e azt a szólást, hogy „Dana verjen meg!” Az egyik hallgatója igenlő választ adott a kérdésre." Csakhogy ez a példa éppen azt bizonyítja, hogy kutattam az eredeti forrást, a néphagyományt.
Nem derül ki a jelzőosztogatásából, hogy Antal Csaba mit tekint forráskutatásnak. Ha a nyelvészeti irodalomban szereplő említések felsorolását hiányolja (ezek valójában nem is források) akkor téved. Korábban már sikerült erről olvasnom nyelvész tanulmányban, de nem tartottam szükségesnek a cikkemben felsorolni őket, ha egyszer ez egy ismert és közölt mondás. Éppen az adta az ellenőrzés ötletét, azért ellenőriztem e mondás székelyek általi ismertségét, mert már olvastam róla. Például a Pallas Lexikon is említi, ami remélhetőleg igazolja az eljárásomat. Nem kellett igazolnom, hogy létezik ilyen mondásunk.
A Pallas nagy lexikona önálló nyelvi adatként említi a kifejezést. Meghatározása szerint a Dana egy ismeretlen eredetű, székely szólásban élő szó, amely vélhetően valamilyen démoni lényt, ártó hatalmat, vagy általa okozott bajt jelöl.
A lexikon azonban téved. Ez a mondás ugyanis a közismert "Isten verjen meg!" szólás pontos megfelelője, amelyben csak a nevet cserélték fel. Ezért teljesen félrevezető az az érvelése Antal Csabának, hogy ez a Dana "a régi magyar hitvilág ártó lényének a neve". Semmi sincs, amiből kötelezően csak erre lehetne következtetni. Ugyanis egy általában jóságos istennek is lehetnek rossz pillanatai, egyébként pedig a bűnöket minden istennek meg kell büntetnie. Ezt fejezi ki az "Isten verjen meg!" változat is. S ha ebből nem lehet az Istenünket valamiféle ártó démonná degradálni, akkor a Dana leminősítésére sincs valóságos ok. Amiből következően Antal Csaba érve is erőtlen.
Mivel az akadémikus "tudománynak" nem sikerült az Isten szavunk eredetét tisztáznia (mert mindenáron idegen nyelvekből szerették volna magyarázni), ezért érthető, hogy nem is jutottak el a megoldáshoz. Ahhoz, hogy az Isten (ős + ten) egy magyar szavakból alkotott összetétel, amiből következően a hatti/hettita Estan és a sumér istin is magyar szavakból alkotott összetétel. Istenünk régi neve a Ten "élet, isten" s ennek "d"-vel kezdődő, mély hangrendű változata a Dana istennév.
A lexikonnal és a kritikusommal szemben közelebb járt a megoldáshoz Bodor Lajos (Magyar pogány hitregék, Kolozsvár, 1842), aki a Dana szót a Székely István 1559-es krónikájában szereplő Damasek istennévvel próbálta rokonítani. A pontos azonosítás ugyan adathiány miatt bizonyíthatatlan, az azonban helyes meglátás, hogy Dana a pogány magyarok Istene.
Ami tehát a forráskutatást illeti, ott is ellenkező a valóságos helyzet. Az Isten szavunk eredete c. cikkemben bemutatom Isten szavunk Amur menti előfordulását Kr. e. 4000 tájáról. Antal Csaba ennek a jelentőségét nem mérte fel. Ugyanígy nem látszik tudni az énlakai bilingvisről írt cikkemről sem. Ezekből pedig nyilvánvaló, hogy az Isten (ős + ten) szavunk egy igen régi összetétel. Következésképpen a jelző nélküli istennév a Ten volt. Ezt erősíti az etruszk főisten Tin neve és a kínai nyelv tien "isten, ég" szava is. Amiből nyilvánvaló, hogy Etruria és Kína között valamikor divat volt az Istent Tin/Ten/tien néven emlegetni. A tin egyébként a Simo Parpola által a közelmúltban az uráli nyelvek közé sorolt sumérben is "élet" jelentést rögzít, akár a magyar teng és tenyész szavak tövében. Ez a földrajzi terület az, amelyiken a magyarság és rokonnépeinek története zajlott.
Ha a ten utótag párhuzamait keressük, akkor joggal emlékezünk arra, hogy a sumér dingir "isten" szó első tagja a Dana név rokona. Annál is inkább felfigyelhetünk erre, mert a dingir sumér szójel változatai között van kereszt alakú is, ami pontosan azonos a székely írás "d" (Dana) jelével. A sumér dingir jel további változatai, a sokágú és a nyolcágú meg előfordul a népi jelhasználatban. Vagyis ez a jelhasználat igen régi és saját alkotásunk. Azaz némi okkal feltételezzük, hogy az isten szavunk utótagjának volt és van "d"-vel kezdődő változata is.
A székelyderzsi rovásfeliratnak a Dana ten mondatjel a legfontosabb eleme. A korábbi megfejtési kísérletek ezen véreztek el, ebben nem értettek egyet a korábbi kutatók, ezért nem is érdemes foglalkozni a téves magyarázataikkal. Meg azzal sem, amivel most Antal Csaba traktál bennünket. Azért, mert egy szójelekből alkotott mondatjelet egyetlen hangot jelölő betűkből állóként akartak elolvasni, ami nem sikerülhetett nekik.
Ám Antal Csaba állításával ellentétben végeztem forráskutatást, méghozzá egy jelentős új területen, amivel a valódi forrásokat, a Dana ten mondatjel változatait és párhuzamait feltártam (... ábra). A kritikusom azért nem tért ki rájuk, mert nyilván sohasem foglalkozott a szó- és mondatjeleinkkel és nem is ért hozzájuk. Egyszerűbb számára a munkám letagadása és néhány jelző kiosztása az évtizedeken át folytatott kutatómunkánál.
A finnugrista alapozású magyar- és tudományellenes agymosás azt próbálta a tömegek tudatába sulykolni, hogy a székely írást kész ábécéként vettük át az ótürkből, végső soron a sémi írásokból. Pedig Veit Gailel tollából forrásunk is van rá, hogy a székelyeknek szó- és mondatjelei is vannak. Miközben az arameus írásnak csak 18 jele van, nekünk meg lehet közel száz is. Ám az ótürk írásnak főleg szótagjelei vannak és azok sem ábécé sorrendűek. A sémitől eltérő jeleink között pedig tucatszámra vannak olyan jeleink, amelyek a sémi írások megszületése előtti írásrendszerekkel közösek, de a sémi írásokból hiányoznak. Azaz a székely írás nem sémi eredetű, hanem saját lelemény. A kőkori írásemlékek elolvashatósága alapján a magyar hieroglif írás a kőkori ősvallás jelkészletéből maradt ránk. S a székely jeleknek azért van párhuzama a Pireneusoktól Amerikáig lényegében minden írás- és jelrendszerben, mert ez volt az ősírás, amely a kőkori ősvallási jelhasználatnak köszönhetően elterjedt a világ minden táján. Ha mindenki tudja, vagy tudhatja, hogy az ezt alátámasztó kutatási eredményeket én kutattam fel, akkor ezt a munkámat Antal Csaba hiába próbálja meg nem létezőnek beállítani.
Ám a fentiekről Antal Csaba mintha nem akarna tudni, amikor ok nélkül, a tényekkel szembemenve a "forráskutatást nélkülöző" bélyeget ragasztja a homlokomra. Pedig ez forráskutatásnak számít egy új területen, ami egy új forráscsoport felismerését eredményezte.
(2) A kettes számú lábjegyzetében azt is írja Antal Csaba, hogy "Varga szerint az átkozódás során megemlített Dana névalak a kőkori eredetű, 'folyó' és 'istennő' jelentésű „Danu” név változata." Pedig semmi ilyesmit nem írtam. Jobb lett volna, ha megérti azt, ami a cikkeimben szerepel. Állításainak komolyan nem vehető voltára jellemző, hogy a bírált cikkem címét sehol sem említi meg az írásában, az állításaimat nem is idézi pontosan. Csupán rámfog olyasmit, amit nem írtam le. A Dana istennévnek kettős "élet, isten" jelentése van, hasonlóképpen a Ten istennévhez, amelynek a "d" kezdetű változata.
Az persze kétségtelen, hogy a Dana istennévnek rengeteg változata, rokona, leszármazottja van s ezek közé tartozhat az általa említett Danu istennév is. Ez pedig etimológiailag közvetlenül köthető a folyó jelentéshez. A név és a jelentés közötti kapcsolat hátterében a következő nyelvi és mitológiai tények állnak:
A Danu nevet általában a proto-indoeurópai *dānu tőből eredeztetik, amelynek eredeti jelentése „folyó”, „patak”, „áramló víz” vagy „folyadék”. Az ókori szkíta nyelvben a danu szó konkrétan „folyót” jelentett. A szkíták persze nem indoeurópai nyelven beszéltek, mint néhányan felteszik, hanem magyarul, amit Oitoszür "Idő úr" napisten nevéből is sejthetünk. A Danu istennév indoeurópai jelentésváltozatának az a magyarázata, hogy az Istent a Tejúttal (világfával, égi folyóval és magas kőnek nevezett világoszloppal) is azonosították. Amikor a felsorolt népek átvették tőlünk az istenképzetüket, akkor ebből a "folyó" jelző ragadt meg náluk jelentésként.
Az Istennek több jelzője volt, például az egyik a Jóisten összetételben szerepel, amelyben a jó egykor "folyó" jelentésű volt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a Dana, vagy Ten bármikor is "folyó" jelentésű lett volna a magyarban. Azaz Antal Csaba kifogása valójában engem igazol.
Ebből az ősi, eredetileg "élet, isten" jelentésű Ten/Dana tőből származtatják számos európai nagy folyó mai nevét, amelyeket a területen áthaladó kelta, szkíta népek nevezhettek el. Ilyen a Duna (latinul Danuvius), a Don, a Dnyeper és a Dnyeszter. Hérodotosz leírása szerint a szkíták panteonjában a víznek és a folyóknak isteni jelleget tulajdonítottak, és a folyókat mint istenségeket tisztelték. Azaz a folyónevek töve nem "folyó", hanem talán "élet, isten" jelentésű. A Dana istennév és a felsorolt, szkítáknak tulajdonított folyónevek egyeztethetősége lehetőséget ad a magyarul beszélő szkíták egyik, nyelvészek által elorzott szavának azonosítására.
Antal Csaba állítólag valamelyik - általa meg sem nevezett - cikkemben "két hasonló hangalakú, de különböző etimológiával rendelkező név egybemosására" talált példát. A Dana és a Danu szóra, meg a fenti folyónevekre gondolhatott. Nyilván téved, mert nem emlékszem egybemosásra. Ilyesmire nincs is szükség, csak a közöttük lévő összefüggéseket kell feltárni és megérteni. Az általa hivatkozott, gyakran politikai prekoncepciókat kifejező etimológiákra egyébként sem lehet komoly álláspontot építeni, mert a gyökereik nem érnek le a kőkorig. Miközben a hieroglifikus szövegeink jelen vannak az utóbbi évtízezredek írásemlékein. Ezek létezését azonban Antal Csaba figyelemre sem méltatta, hozzájuk sem tud szólni, pedig seregnyi példáját adják a Dana és a Ten hieroglifa alkalmazásának.
Irodalom
Antal Csaba (2026): A székelyderzsi tégla rovásfeliratának új szempontok alapján kidolgozott olvasata (academia.edu)
Varga Géza (2018): Az énlakai Egy Isten mondatjel
Varga Géza (2019): A székelyderzsi Dana ten mondatjel és társai
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése