Szabó Ágnes írt egy cikket a körmendi Kulturális Műhely c. periodikába (2020), amelyben megemlítette az ausztrál őslakos nyelvek magyarral rokon szavait. Mint az a cikkből kiderül, a szerző 1990-ben indult világgá Magyarországról, aminek az lett az egyik hozadéka, hogy Ausztráliában a hazai diplomájához még két továbbit szerzett. Az ő megfogalmazása szerint: "nyelvi diplomát és a benszülöttek kultúrája tanulásáért jóró egyetemi diplomát". Ennek során megismerte az Ausztrália középső területein beszélt pitjantjatjara és az ország északi részén beszélt yolugu nyelvet. Minden egyes tanórán nyelvtani és szókincsbeli egyezésekre bukkant pl. a magyar és a pitjantjatjara nyelv között.

1. ábra. Az angolszászok így kezdték el a tasmániai őslakosok "civilizálását", már persze azokét, akiket nem löttek le, nem mérgeztek meg és nem dobtak tűzbe elevenen

Ismeretséget kötött az ausztráliában élt Flink Attila (1929 - 2016) kutatóval is, akinek hasonló álláspontja alakult ki az évek során a tasmániai őslakosok nyelvével kapcsolatban. Az ő tasmániai szógyűjteményéből származnak az alábbi szavak:

angol	tasmániai	magyar
away	el	el
all	win	mind
afraid	pell	fél
ant	mungya	hangya
already	nar	már
blue	kek	kék
coming	jen	jön
deep	nei	mély
fish	ha	hal
foot	lab	láb
grow	noi	nő
kill	ooal	öl
live	al, il	él
sun	nup, noob	nap
rise	kaa, gga, kal, kell	felkel
snake	tidyo	kígyó
tree	pa, po, wa	fa
tooth	wug	fog
two	kat, cat	kettő
this way	ere	erre
village	poloo	falu
villages	polook	faluk

2. ábra. Tasmániai - magyar szópárhuzamok

Egy Vászolyi Erik nevű nyelvész, aki egyébként érdemeket szerzett az ausztrál nyelvek hangzás utáni leírása terén, azt állította, hogy az ausztrál nyelvek és a magyar nyelv között nincs semmi összefüggés. "Igaz, azt is leírta, hogy ez még nem egy kikutatott témakör".

Vászolyi Erik "tudományos" álláspontja a fenti táblázatban látható szópárhuzamokkal szemben aligha jelenthet többet, mint hogy a téveszmékre alapozott egyetemi oktatás, amiben része lehetett, szemellenzőt rakott rá és megakadályozta a körültekintésben, meg a tisztánlátásban. Csak azt jelenti ez a kétkedés, hogy az ingoványra épített nyelvészeti deszkamodellbe nem férnek bele a nyelvi tények. Ugyanez történik minden hasonló esetben (1).

Az a kijelentés ugyanis, hogy két nyelv (bármelyik két nyelv) között nincs összefüggés, csak a nyelvész ismereteinek és kreativitásának korlátozott voltát dokumentálja.

Ma már nyilvánvaló, hogy a nyelveket Ádámról és Éváról (a Homo sapiens sapiens kialakulásától?) ősrokonság fűzi egybe. A nyelvészet eszközeivel a legképtelenebb hipotézisláncok segítségével sem lehet 6-8 ezer évnél korábbi időkbe visszatekinteni. Miközben a népek elválása (és ezzel a a nyelvek elválása) - a genetikusok megállapítása szerint - 150-250 ezer évre, vagy még többre is visszamehet.

Ebből következően a nyelvészek nagyjából semmi komolyan vehetőt nem tudtak mondani a nyelvek kialakulásának és legkorábbi rokonságának viszonyairól (vagy az eddig általuk erről mondottakat okunk van a legnagyobb bizalmatlansággal fogadni). Ezért a fenti és a hozzá hasonló szótári és nyelvtani megfelelések ma már nem söpörhetők le azzal a mellébeszéléssel, hogy ezek csak véletlen egyezések. A tudományban ugyanis - mint erre figyelmeztethetjük a finnugristákat - nincs véletlen, az erre való hivatkozás nem jelent többet, mint hogy az érvelő nem ismeri, vagy nem akarja ismerni a jelenség okát.

Szerencsére az írástörténet lehetőséget nyújt az ellenőrzésre és az esetleges nyelvészvita valamelyes eldöntésére.

Az olvasó előtt talán nem ismeretlen, hogy 1970-ben kezdtem a világ jelrendszereinek összehasonlításába, mert a sok "tudós" téveszme olvastán kíváncsi lettem a székely írás valódi eredetére. A közel ötven éves kutatásaim eredményeképpen azt állapíthattam meg, hogy a székely írás kb. 50 000 éves és már az őskőkorban el volt terjedve a Pireneusoktól Amerikáig. Az elvégzett matematikai valószínűségszámítás szerint ezek az egyezések nem a véletlennek, hanem az írásrendszerek genetikai kapcsolatának köszönhetőek. Ezt az álláspontomat több korábbi kötetem és cikkem után a Magyar hieroglif írás c. kötetben foglaltam össze tankönyvszerűen és adtam közre 2017-ben.

3. ábra. Genevieve Petzinger ausztráliai jelei, a 17 jelből 10 jelet mi is használunk

Eközben Genevieve Petzinger végigjárta a világ barlangjait és összeszedte a bennük talált jeleket. Az Ausztráliában felfedezetteket a 3. ábra mutatja be. Az ábrán bekarikáztam azokat az ausztrál jeleket, amelyeknek jó párhuzama van a magyar jelkészletben. Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy amennyiben a magyar és az ausztrál jelek között genetikus kapcsolat lehetséges (amit a matematikai elemzés már megállapított), akkor nincs okunk kételkedni abban sem, hogy a szókészletünk és a nyelvünk is (távoli) rokonságban van egymással.

4. ábra. A Genevieve Petzinger által gyűjtött, magyar párhuzamokkal rendelkező ausztráliai jelek

Mivel Ausztrália benépesülését (az őslakók bevándorlását) 50-70 ezer évvel ezelőttre teszik és feltételezhetően az első bevándorlók már hozták magukkal a most Genevieve Petzinger által fellelt jeleiket is, ez igazolja a székely írás eredetéről és koráról alkotott képemet. Ezek a körülmények egyúttal a nyelvi kapcsolatok időrendjéhez is szolgáltatnak némi támpontot.

A gyanútlan szemlélő számára elképesztő lehet már az a gondolat is, hogy ilyen régen létezhetett valamiféle írás. Ezzel azonban meg kell barátkoznia, mert a tények és összefüggéseik nem engednek meg más magyarázatot (ezt írtam meg a Magyar hieroglif írás c. kötetben). Meghökkentő lehet az is, amit talán a genetikusok meg tudnak erősíteni, hogy az írás még akkor született meg, amikor mindannyian feketék voltunk. Csak mi azóta elsápadtunk, Ausztráliába vándorolt testvéreink pedig megőrízték az eredeti színüket. A közös jeleink és szavaink egy része azonban napjainkig megmaradt.

Jegyzetek

(1) Mario Alinei, az európai nyelvhasonlítás doajenje hiába mutatta ki a magyar és az etruszk nyelv rokonságát, érdemben nem is válaszolták meg a felvetéseit. Pedig a két nyelv rokonsága nem cáfolható.

Otto von Sadovszky szintén nyelvész volt (az USA-ban), de a felismerésére, hogy a penut nyelvek a magyar legközelebbi rokonai, azóta sincs tudományos igényű válasz. Fejes László nyelvész csak annyit tudott Sadovszky felismeréseire mondani, hogy akkor át kellene dolgozni az egész nyelvtörténetet.

Mit lehet ehhez hozzátenni? Igen, ez a helyzet: időszerű lenne átdolgozni a régen levitézlett nyelvtörténetet.

Irodalom

Szabó Ágnes: Fejjel lefelé, de nem fejre esve, Kulturális Műhely periodika, Körmendi Figyelő Könyvek sorozat, kiadja a Körmendi Kulturális Műhely 2020. 36. oldal, HU ISSN 1789-7750