Az uturgur és kuturgur testvérnépet hol hunnak mondják, hol bolgárnak, hol meg magyarnak sejtjük. Nos, egyre inkább ez az utóbbi álláspont igazolódik.

Tegnap belecsöppentem egy beszélgetésbe a neten, ahol két olvtársam azon a véleményen volt, hogy az uturgur és a kuturgur népnevek magyarul értendők ötogur és kétogur alakban. Olvtársaim egyike egy régi térkép részletét is bemutatta (1. ábra), ahol e két nép egymás melletti területe is fel van tüntetve. Hozzátette azt is, hogy öt meg kettő az éppen hét, utalva ezzel a honfoglalásra szövetkező magyar törzsek hetes számára. A képlet valójában téves, mert az uturgurt nem öt-, hanem hatogurnak kell olvasnunk.

Hozzátehetem: Khoszró Anosirván bizánci császár írja a Karnamagban, hogy ő osztotta fel hét törzsre az országa északi részére betelepült népet (ez 531 táján történhetett, amikor a Szent Koronát is ajándékozta a kinevezett vezetőnek, aki a mondai Csaba királyfi egyik alakja, Zabergán "szabír kán" lehetett). Nem állítom, hogy ennél sokkal többet hozzá tudok tenni ehhez, ám a kitűnő gondolatnak nem szabad elvesznie, ezért a jelen cikkben közzéteszem.

Sajnos, az olvtársak nevét nem jegyeztem meg, ám ha jelentkeznek, szívesen beillesztem a nevüket utóbb is e cikkbe. Alább összeszedem, amit e két népről két perc alatt össze tudok és érdemesnek látszik összeszedni. Tudom, hogy a hivatkozásaim nem ütik meg a polkorrekt "tudományos konszenzus" által elvárt színvonalat, de aki jobbat tud, attól minden segítséget elfogadok. (1) A célom csupán az, hogy erre a nyelvemlékre (az öt és a kettő szavunk korai és pláne hun környezetben való előfordulására) minél jobban segítsek felhívni a nagyérdemű közönség figyelmét.

Az ötlet valójában nem is teljesen új. Hóman Bálint is felvetett valami hasonlót az Ősemberek - ősmagyarok c. kötetében: "

A pontusi urgur – később törökös nevükön ogur – népek nevét eddig rendszerint a nyugati vagy bolgár-török nyelvből magyaráztuk. Ez értelmezés szerint az „ogor” vagy „gur” név a köztörök „oguz” vagy „guz” népnévnek a változata, az „onogur”, „kuturgur”, „uturgur” nevek értelme pedig az „on-oguz”, „toluz-oguz”, „otuz-oguz” nevekéhez hasonlóan ‘tiz-ogur’, ‘kilenc-ogur’ és ‘harminc-ogur’ volna. Ugyanebbe a csoportba tartoznak még a kuturgurokkal azonosnak látszó „altiagir” (‘hat-ogur’) és a magyarokra alkalmazott „bittogur” vagy „bes-gur” (‘öt-ogur’) nevek is. E magyarázatnak – látni fogjuk – a későbbi időre vonatkoztatva van alapja, de semmiképpen sem fejti meg azt a problémát, miképpen viselhették a bolgár-török neveket a bolgárok megjelenése előtt, már 463-ban az ily néven szereplő népek. Más magyarázatot kell tehát keresnünk, s ez nem is nehéz, ha figyelembe vesszük, hogy a finn-magyar népek szomszédságából délre költözött népekről van szó. Az urgur népek eredeti fajtajellegét, nyelvét és későbbi elbolgárosodásuk – alább ismertetett – folyamatát ismerve nem zárkózhatunk el azon feltevés elől, hogy a törzsek számát kifejező számnevekkel képzett urgur népneveknek első tagja a – talán kaukázusi-jáfetita eredetű finn-magyar „ut” (magyar ‘öt’, finn viit-e), „kut” (magyar ‘hat’, finn kut-e), „un” (magyar ‘ven öt-ven’, vogul mén-tíz) számnevekkel azonos – besgur, altiogur, onogur pedig az uturgur, kuturgur, unurgur nevek bolgár-török fordításai."

Hóman Bálint jó szemmel vette észre a bökkenőt: "miképpen viselhették a bolgár-török neveket a bolgárok megjelenése előtt, már 463-ban az ily néven szereplő népek"? A magyarázattal azonban mintha melléfogott volna. Az ogur népnév nem lehetett bolgár-török, ha egyszer a név korábbi a bolgár-törököknél (arról már nem is beszélve, hogy a bolgár-török nyelv esetleg csak íróasztal melletti kitaláció, ők ugyanúgy hun-magyarul beszélhettek, mint mi). Ha viszont nem bolgár-török az ogur népnév, akkor a törökök vették át a magyaroktól és a magyarul beszélő szkíta-hun eleinktől az ogur nevet.

Ebből következően az ogur népnév sem török eredetű, hanem a régi hun-magyar Óg úr kifejezés pontos megőrződése. Az Ószövetségben is emlegetett, Heraklésszel azonos Óg király (valójában égisten) volt az ősünk s a tőle származó hun népeket nevezték oguroknak. Ezért van az "o/ó" hangnak (eredetileg az Óg szónak) külön jele a székely írásban (a magyar hieroglif írásban). Ebből következően ezek a ogur népnevek nem török és nem bolgár, hanem hun-magyar népnevek. A hun-magyar azonosság bizonyítékai.

1. ábra. Az ötugor és kétugor nép hazája e térkép szerint a heftalita Hun Birodalom része

Hóman Bálint

Hóman Bálint írja az Ősemberek - ősmagyarok c. kötetében a Türkök fejezetcím alatt a következőket:

"A Koreai-öböltől a Volgáig és a Kaszpi-tengerig terjeszkedő köktürk birodalom nyugati felében uralkodó Isztemi kán nyugatra menekült, avar alattvalóit üldözve, 568-ban kelt át a Volgán a Don folyóig, a Pontus keleti partjáig és a Kaukázusig hatolva, sorra hódoltatta az uturgurokat, alánokat és Kolhisz királyát.

A türk uralom idejében az uturgurok felett a nyugati türk kagán által kirendelt fejedelem uralkodott. Egynek a nevét is feljegyezték: a krími Boszporusz 576. évi ostromában Anagáj uturgur fejedelem is részt vett. Ekkor halljuk utoljára ezt a népnevet; 586-ban már újra „onogur” néven emlegetik a Donon túli népet. A bizánci írók azonban rendszerint a „türk” nevet alkalmazzák a türk uralom alatt álló onogurokra. Ugyanebben az időben tűnik el a most már avar uralom alatt élő „kuturgurok” neve is, hogy végleg helyet adjon a „bolgár” névnek. 597-ben már ezen a néven szerepelnek a Dnyeper–Don közének lovas nomád lakói. Az uturgur és kuturgur törzsszövetségek néhány évtizedes önálló szereplés után letűntek, de ivadékaik nem vesztek el, türk és avar uralom alatt várták sorsuk jobbra fordulását. A kuturgurok egy részét az avarok magukkal sodorták Pannóniába, s – úgy látszik – birodalmuk nyugati végein telepítették le őket, ahonnét 630–640 között – sikertelen felkelésük leveretése után – egy töredékük bajorföldre, másik a karinthiai szlávokhoz, harmadik Itáliába vándorolt ki. A nép zöme régi hazájában maradt, s egy ideig onogur szomszédai sorsában osztozott, majd a Balkánra költözött, s ott a dunai bolgárok ősévé lett. Az uturgurok helyén újra onogurok szerepelnek az urog és unurgur népek egykori hazájában. A türk hatalom – úgy látszik – az uturgur-magyar vezetőréteggel szemben az immár török nyelvű onogur-bolgár elemre támaszkodott uralmában.

Az 568–620-ig tartó türk uralom ideje alatt itt-ott felbukkant ugyan az onogurok neve, de a bizánci írók rendszerint a türk gyűjtőnevet alkalmazzák a türk uralom alatt álló onogurokra is. Ugyanebben az időben tűnt el a most már avar uralom alatt élő „kuturgurok” neve, hogy végleg helyet adjon a bolgár névnek. 597-ben már e néven szerepelnek, s ettől kezdve általánossá lett a bolgár elnevezés. A népek türk és avar uralom alatt várták sorsuk jobbrafordulását. A fordulat 620 táján a Türk Birodalom bomlásával következett be.

A nyugati Türk Birodalomnak a Volga torkolata körül tanyázó kazár népe önállóan kezd szerepelni. Kagánjuk már 589-ben a Kaukázus felől támadt Perzsiára, s bár 630-ig elismerte a türk főhatóságot, független hatalmat alapított a Kaszpi-tenger nyugati partvidékén, a szavirok egykori hazájában. Népét ez okból a görögök és a perzsák kezdetben szavirnak nevezték, de később a türk nevet alkalmazták rájuk."

2. ábra. Európa Attila halála után

Magyar történet c. munkájának A Meotisz partján c. fejezetében ezt a következőkkel egészíti ki:

"Irnik aldunai húnjaival visszaköltözött a Don vidékére, hogy az ogur népszövetség élére állva biztosítsa a Hormidak, majd Dengizik vezérlete alatt Balkánra nyomuló hadseregeket a hátbatámadás ellen. Akár így került Irnik az ogurok élére, akár Dengizik halála után a főhatalom átvételekor, bizonyos, hogy ő volt az V–VII. századi „bolgár” hatalom első megszervezője. Dengizik katasztrófális veresége és halála, a hún sereg színe-javának pusztulása (469) borzasztó csapást mért a testvérharcban és folytonos háborukban amúgyis megfogyatkozott hún népre. Bár a vezetés továbbra is a húnok kezében maradt, etnikailag teljesen felszívódtak a sokkal nagyobbszámú ogurságba. Irnik és utódai már nem a tulajdonképeni húnokra, hanem a nagy nyugati harcok színhelyétől távol, kevés vért vesztett ogurokra alapították hatalmukat. Nem hún királyok többé, hanem a Volga-Don-Dnyeszter vidéki húnnal keveredett ogur népeknek uralkodói. E „bolgár”, vagyis „keverék” népnek és hún vérből származó uralkodóinak szervező tehetségét, államalkotó és művelődő képességét hirdetik Kurt király VII. századi pontusi birodalma, a XIII. században Európába nyomuló tatároknak áldozatul esett Volga-menti Bolgária s a kereszténnyé lett dunai bolgárok és magyarok ezeréves államai.

Irnik utódai – úgy látszik – egyideig fenn tudták tartani a Don-vidéki hún-bolgár birodalom egységét, de nevük és tetteik emléke nem maradt fenn. A bizánci írók nem sokat tudtak a bolgárok belső viszonyairól. Legtöbbjük még a népek individuális nevét sem ismeri. A szabirok és uralkodóik – Ambazuk, Balak, Boaréz – neve itt-ott előfordul, de a többi pontusi népeket csak az összefoglaló hún és bolgár néven halljuk emlegetni. A földrajzi helyzetből következtethetjük, hogy a tráciai és moesiai kalandokban 481 óta szereplő s 520 óta szlávokkal együtt harcoló bolgárok vagy húnok, kiknek segítségét Zeno császár és utódai a keleti gótok és gepidák ellen nem egyszer vették igénybe, a Don-Dnyeper vidéki kuturgurok (altiagirok) soraiból kerültek ki, míg az Örményországba, Kappadokiába törő s a római és perzsa birodalom Kaukázus-vidéki harcaiban – hol az egyik, hol a másik fél oldalán – feltűnő húnok alatt onogurokat és szabirokat kell értenünk.

525 táján a krimi Boszporuszhoz legközelebb lakó húnok felett Gorda nevű hún király uralkodott, aki Justinianus császárral szövetséget kötve, Konstantinápolyban megkeresztelkedett s hazatérve népét is meg akarta téríteni. De a bálványimádó „húnok” a pogány papok biztatására fellázadtak ellene és testvérét Mugert (Mouager-iV, Mouger) emelték trónra s ez karddal támadt a boszporuszi római őrségre s azt lemészároltatta. A császári seregek csak kemény küzdelem után tudták Mugert megverni és visszavonulásra kényszeríteni. Két más hún „király” – Türax és Glón – ugyanezidőtájt húszezer lovassal a császárral hadban álló perzsák segítségére sietett. A Kaukázus vidékén azonban útjukat állta a rómaiakkal szövetséges Boaréz szabir királynő, Balak király özvegye és nehéz harc után egész seregüket foglyul ejtette. Türaxot császári szövetségeséhez Bizáncba küldötte, míg Glón a küzdelemben elesett. E két király vagy vezér perzsapárti szereplése nyilvánvalóan összefügg a Gorda halálával bekövetkezett külpolitikai irányváltozással s ők maguk valószínűleg Muger alattvalói voltak. Vajjon Gorda és Muger, akinek neve azonosnak látszik a magyar népnek nevet adó Magyar törzs s a krónikáinkban népünk névadó őseként szereplő Moger király nevével, az egész bolgár szövetségnek vagy csak az egyik népnek fejedelmei voltak-e és vajjon fennállt-e a bolgár népeknek politikai egysége a VI. század derekáig, vagy már korábban felbomlott, biztosan megállapítani nem tudjuk. A VI. század közepén a hatalmi viszonyok mindenesetre lényeges átalakuláson mentek keresztül.

A Volga-torkolat, Kaspi-tó és Kaukázus környékén még a VI. század negyedik évtizedében is oly nagy szerepet játszó szabir hatalom I. Kosru (531–578) perzsa királynak az északi népek elen vívott harcában 545 táján megsemmisült. A szabir nép egyes töredékei már 545 és 555 közt a Kaukázuson túl, az alánok, abcházok és zichek szomszédságában, a Kur-, Rion-, Kuban- és Terek-folyók forrásvidékén élnek központi kormányzat nélkül, számos törzsfő uralma alatt s egy részük római, más részük perzsa zsoldban harcol. Ezek a szabirok a következő évtizedekben perzsa és római Arméniában, a Kur-folyó vidékén végleg letelepíttettek. A Kaukázuson innét ugyanezidőben eltűnik a szabir és onogur népnevezet. Helyettük az uturgurokat kezdik emlegetni.

Az onogur és szabir népneveket kiszorító, új uturgur név feltűnése összefügg a szabir hatalom összeomlásával. A szabir nép zöme 545 táján – mikor egyes töredékei a Kur-folyó vidékére húzódtak – nyugat felé nyomult és a Kuban-Don vidéki onogurokkal egy törzsszövetségben egyesült. Az egyesülés következménye volt a szabir és onogur (= tíz ogur) népnevek eltűnése és a harminc törzsre tagolt, de egy uralkodó alatt álló uturgur (= harminc ogur) törzsszövetség kialakulása. Az uturgur név nem volt hosszú életű; a VII. században újra előtűnik az onogurok individuális népneve, de a szabirok egykori beolvadásának emléke sem veszett el. Az onogur néptől származó magyarok még a X. században is tudtak e kapcsolatról. Követeik elmondták Konstantinosz császárnak, hogy népüket egykor erős szabirnak (Sabartoi asjaloi) nevezték s hogy Perzsia felé lakó rokonaik most is e nevet viselik.

Az uturgur névvel egyidőben tűnik fel az altiagirok jelölésére a tágabb jelentésű kuturgur (= tukurgur) név. Nyilvánvaló, hogy az onogurok és szabirok egyesülésének hatása alatt a régi tukurgur szövetség két ága, a forrásokban ezidő óta nem említett altiagirok és ücsogurok is szükségesnek vélték az erők egyesítését s ezért ismét szorosabb viszonyba léptek egymással.

Bizáncban 547-ben bukkant fel a korábban hún és bolgár gyüjtőnéven ismert uturgurok és kuturgurok neve s alig néhány év mulva már szemben találjuk egymással a két népet. 552-ben a gepidák hívására Kinial vezérlete alatt kuturgur lovassereg jelent meg az Al-Dunánál s a gepida-longobard összeütközés elmaradván, betört a birodalom területére. Justinianus a tőle segélydíj címén állandó adót élvező kuturgurok támadásán felbőszülve, Szandil uturgur királlyal kötött szövetséget, aki a Donon átkelve nagy győzelmet aratott a kuturgurokon.

558-ban a császárnak ismét összeütközése támadt a kuturgurokkal. Zabergán fejedelmük Trákiába tört s onnét Bizánc felé hatolt, mialatt másik serege a krimi görög városokat támadta. A kuturgurok balkáni pusztításainak az agg Belizár vetett véget, visszaverve Zabergán seregét Bizánc falai alól, Szandil uturgurjai pedig az otthonmaradt kuturgurokra törtek s népükben, vagyonukban nagy pusztítást okozva a hazajövő sereg ellen indultak. A küzdelem Zabergán teljes vereségével végződött. A zsákmány mind az uturgurok kezére került. Justinianus a kuturgurok teljes kiirtására igyekezett Szandilt rábírni, neki ígérve a kuturguroknak fizetett évi adót is. Ez azonban nem vállalkozott a rokon nép megsemmisítésére, de megígérte, hogy lovaikat elveszi, nehogy a rómaiakat ismét megtámadhassák. A lóállomány megcsonkítása, a ménesek elhajtása régen kipróbált eszköze volt a pusztai lovas népek megfékezésének. Kína császárjai nem egyszer alkalmazták a húnokkal szemben ezt a harcmodort. Az uturgurok azonban ezt az ígéretüket sem tudták teljesíteni. Az avarok beavatkozása egyszeriben véget vetett hatalmi törekvéseiknek."

A történet folytatását ismerjük: a magyarul beszélő avarok hódoltatták a szintén magyarul beszélő szabír (ötugor és hatugor) testvérnépeket és együtt vonultak be a Kárpát-medencébe. Hogy a hunok és az avarok egyaránt magyarul beszéltek, azt a ránk maradt hieroglifikus szövegeik alapján is kétségtelenül megállapíthatjuk.

3. ábra. A frankok által megörökölt hun hagyomány, az Óg sar (mai magyarsággal Óg úr) ligatúra jelenik meg egy frank ékszeren

Horváth Tibor

Horváth Tibor régész a következőkre figyelmeztet:

„A 6–7. században kimutatható régészeti műveltségben, a Kaukázusban és a Kubány folyó vidékén megtalálhatóak a kerekfülű avar edények megfelelői, de a régészeti leletek a fémművesség terén is értékes adatokat kínálnak. Önálló műveltségfejlődés és műveltségváltozás figyelhető meg a 8–9. század fordulójáig, amikor is a régészeti műveltség részben a Don és a Dnyeper vidékére tevődött át. Mivel az azonos agyagművesség révén itt a kapcsolatok olyan nagyok, hogy egyszerű átvételre nem gondolhatunk, törzsi csatlakozást kell feltételeznünk. Ezek a törzsek – akik a korabeli íróknál hun–onogur néven szerepeltek – a magyarságból váltak ki, amely az 5. század vége óta lakta a Kubány és Kaukázus vidékét. Az avarok nemcsak kuturgur–uturgur törzseket ragadtak magukkal Dél-Oroszországból, hanem a magyarság egy részét is. Mindezek a törzsek az avarokkal egy időben, 568-ban költöztek Magyarország földjére.” (https://erdelyinaplo.ro/elo-emlekezet/mikortol-elunk-a-karpat-medenceben#)

Nem látjuk okát, mert nincs is ilyen ok, hogy miért kellene külön népként kezelnünk a "kuturgur–uturgur törzseket" és a "magyarságot", ha a régészeti anyaguk és a történetük is azonos. A kétogur és hatogur néven megjelenő szabírság a magyar nép egyik megjelenése volt a történelem színpadán.

4. ábra. Római kori hun Óg sar (mai magyarsággal Óg úr) ligatúra a Savaria-i Iseum területéről vakolatra festve

Jegyzetek

(1) Egyébként sem érdemes komolyan venni azok mellébeszéléssel egyenértékű szempontjait, akik száz évig szemrebbenés nélkül hazudtak nekünk a magyar őstörténetről, mert a hun-magyar azonosság letagadása lebegett célként a szemük előtt.

Irodalom

Varga Géza: Magyar hieroglif írás

Varga Géza: Hun és avar tartalom

Varga Géza: A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma