Varga Géza írástörténész: Az amerikai indián népi jelkészlet és a hun-magyar jelkészlet egyezésének példái

BEVEZETŐ

Az alábbiakban az amerikai indiánok és az eurázsiai sztyepp-övezet népeinek írástörténeti és nyelvi kapcsolataival foglalkozó cikkeimből mutatok be néhány gondolatot. 1970 óta kutatom a székely írás eredetét, amelyet egyaránt használtak a hieroglifikus írásemlékeik alapján magyarul beszélő szkíták, hunok és avarok is. Az írástörténeti összefüggéseket alátámasztja az a genetikai kapcsolat, ami a korai hunokat némelyik indián törzshöz és egyúttal a magyarokhoz is fűzi. A kutatási eredményeimet (közte az alább néhány példán bemutatott amerikai-magyar jelpárhuzamokat) tucatnyi kötetben és mintegy 2000 cikkben adtam közre. Kétségtelen, hogy a bennük foglaltak majdnem minden régi akadémikus állásponttal ellenkeznek, ám az is bizonyos, hogy a feltárt párhuzamok az elfogadott és egyetemeken oktatott álláspontok dacára léteznek. A Nemetz Tibor matematikus segítségével elvégzett valószínűségszámításunk eredményeképpen tudjuk, hogy e jelhasonlóságok nem a véletlen egyezésnek, hanem az írásrendszerek genetikus kapcsolatának köszönhetők. Az ismert antik jel- és írásrendszerek nem egymástól függetlenül, hanem egy közös kőkori jelkészletre alapozva fejlődtek ki. A közös jelek nem egyetlen hangot jelölő betűk, hanem szó- és mondatjelek voltak, amelyek maradékai ma is használatban vannak az eurázsiai és az amerikai népi jelrendszerekben. E hieroglifák (vallásos jelentőségű szójelek) a kőkori ősvallás jelképeiként szolgáltak és a mai fogalmainkhoz képest csak korlátozottan használhatók. Azaz regényt, vagy szerelmes levelet nem lehetne írni velük, csupán néhány ősvallási jelentőségű mondat rögzítésére alkalmasak. Az alábbiakban foglaltak jobb megértését segítheti a Magyar hieroglif írás c. kötetem, amelyben tankönyvszerűen írom le ezt a szó- és mondatjeleket alkalmazó írásunkat, amelynek 20-50 jele a feltárt párhuzamok alapján már a kőkorban el volt terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig.

Az indiánok népi jelkészletében mindhárom Amerikában egyaránt sok magyar párhuzamot találunk. Ez arra utal, hogy igen régi jelekről van szó, amelyekkel az Amerikába vándorló csoportok mindegyike, vagy legtöbbje egyaránt rendelkezhetett. Az írástörténeti képet a törzsi jelkészletek elkülönítése és jobb megismerése alapján esetleg finomítani lehet. Ez a következő évtizedek feladata, amelyet elsősorban amerikai kutatók végezhetnek eredményesen.

Az alábbiakban a helyszűke miatt előbb csupán egy-egy képpel bemutatok néhány jel- és szövegpárhuzamot (2-10. ábra), majd két indián írásemléket (egy acoma és egy hopi edényt) alaposabban is tárgyalok, a róluk írt cikk alapján. Az ábrákon az indián hieroglifák mellett feltüntetem a magyar jeleket is, amelyek segítségével az indián szövegek értelmét megközelítettem. A szövegben említett székely írás, hun-magyar jelkészlet és magyar hieroglif írás kifejezések ugyanannak a végső soron kőkori eredetű íráshasználatnak a megnevezései. Ennek a magyar írásnak az alfabetikus változatát napjainkig folyamatosan használják a székelyek, a hieroglifikus változatát pedig a népi jelhasználat művelői: a hímes tojások, fazekasedények és festett bútorok készítői.

JEL- ÉS SZÖVEGPÁRHUZAMOK

2. ábra. A mohikánok nemzeti jelképe (balra) és a tusnádi Vártető sziklába vésett hun jelképe (jobbra) egyaránt a Tejutat ábrázolja, közepén a Tejút hasadékával, amelyben karácsonykor a Nap kél

3. ábra. Anaszazi tál világmodellje, a magyar jelek segítségével megérthető a mondanivalója: az eurázsiai és amerikai világmodellek szokás szerint a sarkokon jelölik az égbe vezető utat s ezt teszi az anaszazi tál négy magas sar "sarok, úr" mondatjele is, jobbra lent a magyar hieroglif írás Föld, magas és sar "sarok, úr" jele

4. ábra. Anaszazi tál világmodellje, a magasba vezető utat a szent folyók jelképével jelzi, alul jobbra a magyar hieroglif írás Föld és ügy "folyó" jele

5. ábra. Az égig érő fát ábrázolja az anaszazi sziklarajz (balra) és a székely írás tprus (*tapar us* "szabír ős") hieroglifája (jobbra), szibériai mítoszok szerint a fa ágai az égbolt súlya alatt görbülnek meg

6. ábra. Jeddito tál jelekkel, a szimmetrikus feliratok készítésére való törekvés eurázsiai példákkal is illusztrálható, e tál lehetséges olvasata: nagyságos, magasságos szár "úr", vagy nagyságos, magasságos szár "úr" köve

7. ábra. Jeddito edény a Magasságos, jóságos sar "sarok, úr" kő mondattal, a jelmontázs egy lépcsős toronytemplomot ábrázol, amely az égbe vezet (ahol a jóságos ur lakik és Őt tisztelik), az alsó sorban a székely írás "m" (magas), "j" (jó "folyó"), "s" (sar "sarok, úr") és "harmadik k" (kő) jelei

8. ábra. Huari bádogember sar "sarok, úr" jellel, a Föld sarkain elképzelt égbe vezető út istene lehetett

9. ábra. La Tolita (Peru, balra) és veleméri (magyar, jobbra) világmodell; a perui világmodell a jó "folyó" és a lyuk/Lyukó, a magyar pedig a jó "folyó" hieroglifákból áll; mindegyik ábrázolás a központi forrásból négy irányba ömlő szent folyókat mutatja, azaz egy visszaemlékezés az Ararát körüli Éden (az egykori közös őshaza) négy szent folyójára

10. ábra. A Jóma "jó magas, jó mágus" ligatúra (vö. penut yomi "orvos"!) indián modellje (balra) és egy magyar népi párhuzam az adorjási templomból (jobbra) a székely "m" (magas) és "j" (jó "folyó") jelekkel

ACOMA AGYAGDOBOZ A "MAGAS KÖVÖN RAGYOGÓ DANA ISTEN" MONDATTAL

Az amerikai indiánok népi jelkészletének sok jele azonosítható a magyar hieroglif írás és a belőle kialakult székely írás jeleivel. Ezt tapasztaljuk mindhárom Amerikában és nincs ez másképpen az alább látható acoma agyagdoboz esetében sem (11/a. ábra).

11/a. ábra. Doboz alakú, különleges szépségű és érdekes jeleket hordozó acoma cserépedény a "Magas kövön ragyogó Dana isten" mondattal

11/b. ábra. Az acoma agyagdoboz hieroglifáinak és a magyar jelkészletnek az egyezései, egy esetben hun ligatúrát is beszúrtunk a táblázatba (mert a magyar jelek hun eredetűek s mert a hun ligatúra elemei megtalálhatók a magyar jelkincsben), a két piros jel pedig magyar népi hieroglifa egy hímes tojásról

A közös indián-magyar jelkincs jelentőségéről

Több cikkben és kötetben is foglalkoztunk már az indián-magyar írástörténeti kapcsolatokkal. Az indián jelek között nem találunk jellegzetes jeleket sem a latin, sem az ótürk írásból, sem a germán rúnák közül, amint a sajátos sémi jelformák is hiányoznak - mert e felsorolt jelkészletek az átvonulás után keletkeztek. A csodaszép amerikai népi műtárgyakon csak és kizárólag a magyar jelek megfelelői láthatók. E jól dokumentálható írástani jelenség a hun-magyar őstörténet és íráskultúra egyediségét, kőkori jelentőségét húzza alá.

A tárgyalt hasonlóságok nem tulajdoníthatók a véletlennek, a cikkeinkben eddig felmutatott kb. 30 indián jel a jelkészletek rokonsága miatt emlékeztet magyar jelekre. Az írás poligenezisét (több, egymástól független központban való kialakulását) valló nyelvész, régész és történész "szakemberek" tévednek. A Nemetz Tibor matematikus segítségével elvégzett valószínűség-számításunk ugyanis azt mutatta ki, hogy ez a hasonlóság a genetikus kapcsolat következménye. A történettudománynak kell valamilyen magyarázatot adnia erre a genetikus kapcsolatra (vagy vázlatként elfogadnia azt, amit már megadtunk a Magyar hieroglif írás c. kötetben).

Ez az írásgenetikai helyzet nem kevesebbet jelent, mint hogy az indiánok ősei hun-magyar jelekkel a tarsolyukban költöztek át az Újvilágba. Mivel ez az átvonulás a népesedéstörténészek álláspontja szerint legkésőbb 12 000 évvel (némelyek szerint 30-40 000 évvel) ezelőtt történt, a közös indián-magyar jelkészlet is ilyen korú lehet. Az indiánok őseivel a Homo sapiens sapiens 100 000 és 50 000 között feltételezett őshazájában, a Közel Keleten volt Éden területén, majd ezt követően Szibériában éltünk együtt. Amennyiben ezek a népesedéstörténeti és genetikai álláspontok változnak, akkor az írástani kapcsolatok korszakba sorolása is ennek megfelelően változhat (a szkíta és hun jelhasználattal mutatkozó egyezéseknek egy későbbi bevonulás is megfelel). Ha az írástani kutatás el tudja majd különíteni egymástól az Édenben kialakított kezdeti és a Szibériában használt későbbi jelkészletet (ezek koronként gazdagodó és változó rétegeit), akkor az segíthet a pontosabb időrend tisztázásában.

Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy a hunok magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélő ősei mentek át Amerikába indiánnak (ám e kérdés tárgyalása meghaladná a jelen cikk kereteit). Ezt a Jóma ligatúra és a "magas kő" ábrázolási konvenció előfordulásainak elemzése erősítheti meg, amelyek ugyanis még nincsenek jelen az Éden területén, de már jelen vannak Szibériában és Amerikában. A jövő egyik feladata lehet e jelek és jelkészletek részletesebb leírása, a jelváltozatok korhoz és földrajzi területhez kötése.

A fentebb említett körülmény (hogy az amerikai indián népművészek magyar-azonos jeleket használnak) azért figyelemre méltó körülmény, mert a közös ősírás jellemzői jobban kirajzolódnak általuk. A magyar-azonos indián jelek forrása nem lehetett sem a sémi, sem a germán, sem a latin, sem az ótürk jelrendszer, hanem csak és kizárólag a kőkori eredetű magyar hieroglif írás. Ezért értjük meg a képi tartalom alapján (kivételes esetekben el is tudjuk olvasni) a magyar jelekből kiindulva az amerikai indián népművészek néhány ránk hagyott írásemlékét - mint például ennek az acoma agyagdoboznak a "díszítését" is (11/a. ábra). Ez a megértés és elolvasás azonban csak a magyar jelek segítségével történik, ezért nem gondoljuk, hogy pontosnak és véglegesnek kellene tekintenünk. Kíváncsian várjuk persze az indián nyelvekben és jelhasználatban járatos kutatók véleményét, mert a továbblépéshez a tudásunk összevetésére lenne szükség.

Az alábbi fejezetekben az acoma agyagedény egyes jeleinek, ligatúráinak jelentését és párhuzamait mutatjuk be a saját készítésű fotógrafikákon.

A "Magas kövön ragyogó" mondatrész

12. ábra. Az acoma edény "Magas kövön ragyogó" vagy "Magas kövön Lyukó" mondatának (balra) van "Magas kövön Dana" olvasatú rokona egy apahidai hun csaton (jobbra), ezek a jelkompozíciók azt a nézetet fejezik ki, hogy a lépcsős toronytemplom csúcsán lakik, vagy érhető el az isten

A 12. ábra indián és hun jelmontázsán a napisten eltérő jelképei trónolnak a lépcsős toronytemplom csúcsán. A jelekből alkotott kompozíciók azt fejezik ki, hogy az Istenhez e lépcsőkön felfelé lépdelve juthatunk el. Mivel a lépcsők hegyekből állnak, nyilvánvaló, hogy a toronytemplom az Istenhez vezető útnak csupán a modellje. A hun eredetű székelyek ma is úgy tudják, hogy a valódi út a havasok csúcsán lépdelve vezet az égbe.

Ezt a mondatot az indián alkotó három elemi hieroglifával rögzítette. Közülük kettő alkotja a lépcsős toronytemplomot felidéző "magas kő" ábrázolási konvenciót. A toronytemplom csúcsán lévő harmadik jel a napistent jelképezi. E jeleket alább ismertetjük.

"Magas kő" ábrázolási konvenció

Az ősvallási istentiszteletek egyik helyszíne a magas kőnek nevezett természetes szikla és hegy volt, amit szükség és lehetőség esetén lépcsős toronytemplommal helyettesítettek (13/a-b. ábra). Ezeket továbbra is magas kőnek nevezték. A róluk készített rajzok bal oldalából a magas (13/c. ábra), jobb oldalából pedig a kő (13/d. ábra) hieroglifát alakították ki.

13/a. ábra. Acoma váza "magas kő" ábrázolása (balra), avar lépcsős toronytemplom ábrázolása (Zamárdi, középen) és hun ezüstcsat, felső részén a "magas kő" ábrázolási konvencióval (jobbra)

13/b. Magas kő olvasatú magyar tulajdonjegy a Néprajzi Lexikonból (fent balra), pécsi sisak a honfoglalás korából (fent jobbra), a magas kő jelszerű változata egy acoma vázáról (lent balra) és egy korondi cserépedényről (lent, második), valamint a székely írás "m" (magas) betűje (lent harmadik) és a magyar hieroglif írás kő szójele (lent jobbra)

13/c. ábra. Magas szójelek: az acoma agyagdoboz "magas" szójele (balra), a kínai írás "magasba vezető út" jele (Karlgren 1108d, második), egy magyar hímes tojás jele (harmadik) és a székely írás "m" (magas) betűje (jobbra)

13/d. ábra. Kő szójelek: alucsajdengi (Kína) hun jelvény a Jóságos Lyukó magas köve mondattal, az előlap jobb szélének peremén alakították ki a három lépcsőszerűen ábrázolt hegyből álló kő hieroglifát (fent), a csornai hun szíjvég kő jele (lent balra) és a karcagi csatkarika lineáris kő jele (lent második), az acoma agyagdoboz "kő" szójele (lent harmadik) és egy magyar hímes tojás kő szójele (lent jobbra)

A Rá/ragyogó hieroglifa

Az ókori magaskultúrák istenneveinek esetenként magyar közszavak felelnek meg. Rá egyiptomi napisten neve például felismerhető többek között a ragyogó szavunk tövében is. Ez ugyan ellenkezik a ma divatozó nyelvészeti dogmákkal, de ezen nem kell fennakadnunk. Köztudott, hogy a nyelvészetnek nincsenek eszközei a 6000 évnél régebbi idők nyelvi viszonyainak tisztázására, sőt ezeknek az eszközöknek (mint pl. a szabályos hangváltozások ideájának) a tudományos megalapozása is hiányzik. Amennyiben ez a megalapozatlanság nem korlátozza a nyelvészek önbizalmát, akkor az csak az általuk rajzolt világkép tudományon kívüli voltát emeli ki. Vélük szemben mi a székely jelek és a magyar hieroglif írás segítségével az idő kétszer-háromszor nagyobb mélységeibe is bepillanthatunk és szerencsés esetben elolvasható, megérthető nyelvi anyaghoz is juthatunk.

Ez az acoma napjelkép is izgalmas kérdéseket vet fel, mert az indián (meg a véle rokon hun, székely, kínai) jelforma azonos az egyiptomi Rá napisten jelével (4. ábra). Tévedés lenne ebből arra következtetni, hogy az egyiptomi napisten nevét tanulták volna el a hunok, székelyek, kínaiak után az indiánok is. Csak a közös jelhasználat bizonyos, az egyiptomi eredet nem.

Mivel a körbe zárt pont alakú jel a székely írás 20-50 jelével egyetemben már a kőkorban el volt terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig, azt kell gondolnunk, hogy a jelekhez tartozó jelnevek is sokkal régebbiek az első egyiptomi dinasztiáknál. Az emberiség legkorábban kialakult írásjeleinek egyike ez, amely kb. 50 000 évvel ezelőtt születhetett meg az Ószövetségben is említett Éden területén.

A hasonló jelformához azonban esetenként eltérőnek tűnő jelentések tartoznak. A körbe zárt pont alakú jel az egyiptomi hieroglif írásban "Rá napisten", a kínai írásban "Nap" jelentést hordoz, míg a sumerben "kút, forrás", a székely írásban pedig lyuk, Lyukó jelentése van. Kőhalmi Katalin kutatásaiból azonban tudjuk, hogy a szibériai sámánok a Napot az életfolyó forrásának tekintették, vagyis a "Nap", "lyuk", "kút" és "forrás" jelentések csupán ugyanazon napisten különböző nézetét és szerepét írják le.

A jel hasadása feltehetően az íráshordozó változása, a rovástechnológia bevezetése miatt kezdődött el. Az eredmény egy jelcsalád kialakulása lett, ahol az egyes formai változatokhoz az Istent leíró különböző jelentések és hangalakok kötődtek. Sem az eredetinek tűnő Rá hangalak, sem a "Nap" jelentés nem tűnt el, csupán a változások során többé-kevésbé eltérő másik alakváltozathoz kötődött. Az acoma agyagdoboz "díszítése" éppen azért érdekes a magyar írástörténet-kutatás számára, mert ennek a napjelképnek a változásait segít megérteni.

14/a. ábra. Rá/ragyogó szójel archaikusabb változata az acoma agyagdobozról (fent balra), egy apahidai hun aranycsatról (fent jobbra), az egyiptomi hieroglif írás Rá szójele (lent balra), a székely írás "ly" (lyuk, Lyukó) jele (lent jobbra)

A körbe zárt pont alakú jel a székely írásban már egy új hangalakhoz és jelentéshez kötődik (4. ábra). A változás etnikumjelző, mert csak nálunk magyaroknál kötődik a jelformához a lyuk jelentés. Ugyanakkor a székely írásban a régi Rá hangalak nyoma is megmaradt, de a szögletes jelformából kialakult formai származékokhoz kötődve (14/b. ábra). Az amerikai indiánok az eredeti jelnevet is magukkal vihették Amerikába és feltehetjük, hogy az acoma edényen is ez lehet az egyik napjelkép olvasata. A penutok közé tartozó mivok indiánok rá "ragyogó" szava ugyanis egy lépéssel közelebb visz bennünket az indián-magyar közös jelkincs történetének megértéséhez. Ezt a rá szót a mivokok egyaránt használják a "ragyogó szem" és a "ragyogó Nap" kifejezésekben is (Tóth István Braziliában élő honfitársunk tájékoztatása alapján, amelyért itt is köszöntet mondok).

Lehetségesek persze jogos ellenvetések is. A kerek és a szögletes napjelkép rögzíthet eltérő hangalakot az acoma edényen, valamint az sem bizonyos, hogy az acoma nyelv ismerte azt a rá "ragyogó" szót, amit a mivokban Tóth István megtalált.

14/b. ábra. A jelforma szögletessé válása és hasadása: szarmata napjelkép (fent), az acoma agyagedény napjelképe és kivonata (középen), valamint a székely írás "kis r" és "nagy R" betűje (lent)

14/c. ábra. Göbekli tepe 12 000 éves faragványain már megtalálható a H-hoz hasonló napjelkép, a szimmetrikus mondat értelme: Nagyságos Rá lehet, a székely írásban pontosan ilyen alakú az "n" (nagy) és a "nagy R" (Rá, ragyogó) rovásbetű

A Dana isten mondatrész

Az acoma edény másik oldalán lévő, nyolcágú csillaghoz hasonló jelmontázs a sumer dingir "isten" szójel alakjára emlékeztet. Nyilván nem véletlenül. Az indián alkotó azonban a jelmontázs kidolgozásakor gazdagítani akarta a széles körben elterjedt nyolcágú jelkép jelentését és szépségét, ezért az isten nevét (Dana) és méltóságnevét (isten) is belekomponálta az "isten" jelentésű nyolcágú csillagba.

15/a. ábra. Nyolcágú csillag alakú istenjelképek: a sumer dingir "isten" jelkép (fent balra), a magyar számrovás ezer "ősúr" jele (fent középen) és egy kasszita pecséthenger napjelképe (fent jobbra), valamint az acoma agyagedény "Dana isten" értelmű mondatjele (lent)

15/b. ábra. Kereszt alakú (Dana?) jel az acoma agyagdobozról (balra) és a székely írás "d" (Dana) jele (jobbra)

15/c. ábra. Az acoma edény "Isten" (ős + ten) hieroglifája (fent) és az énlakai unitárius templom Egy isten mondatjele (alul) két azonos jelet is használnak az Isten szó rögzítésére

A magyar hieroglif írásban az Isten ligatúra igen régen rögzült (amint a magyar nyelvben is évezredekkel ezelőtt összeállt az Isten összetétel). Ezzel szemben az acoma edény Isten ligatúrájának a jelsorrendje fordított (15/c. ábra), ahogyan a zürjén Tenocs "isten", vagy az azték Tenochtitlán nevének elején szereplő Tenoch istennévben is.

A fentebb tárgyalt acoma edény megérthető "díszítése" egy fontos írásemlék, amely a társaival egyetemben az őstörténetünket illető nélkülözhetetlen információk forrása.

HOPI TÁL AZ "OGUR ISTEN" MONDATTAL

Sok indián népi hieroglifikus írásemléket elemeztem már, de - a különleges jeltársításai miatt - ezek között is kiemelkedő jelentőségű a jelen cikkben bemutatásra kerülő hopi tál (16. ábra). Azt már régen tudjuk, hogy az amerikai indiánok mindhárom Amerikában használják a székely írásjelek megfelelőit. A közös indián-magyar jelek száma 30 körül van, de mindig felbukkan egy-egy újabb elemi jel, vagy jeltársítás, amiképpen most is az Óg sar (mai magyarsággal Óg úr, vagy ogur) ligatúra (18/a. ábra).

A genetikusok szerint a hunok (az ogur nép) ősei mentek át az Újvilágba indiánnak, néhány indián törzsben ki is mutatták a közös géneket. Otto von Sadovszky és mások kutatásai pedig az amerikai indiánokhoz fűző nyelvi kapcsolatokra derítettek fényt. Azt is tudtuk, vagy sejtettük (a Savaria-i római kori vakolattöredékek hieroglifikus ligatúráiból, a hunutód-népek nevéből és más megfontolásokból), hogy a hunok magukat Óg úr leszármazottainak, azaz ogur népnek tartották. Most ez a hopi tál ezen ősvallási nézet Amerikába kerülését is dokumentálja. Lehetséges, hogy megkopva. egy már nem nagyon értett, csak a szépsége miatt másolt régi díszítőmintaként maradt ránk. Szerencsére a székely jelek alapján történő elolvashatósága változatlan és tanúsítja az egykori etnokulturális azonosságot.

16. ábra. Hopi tál a tulipán alakú Óg úr isten vagy ogur isten mondatjellel

17. ábra. A hopi tál tulipán alakú Óg úr isten vagy ogur isten mondatjele (az ábra két oldalán), középen pedig, fentről lefele az írásemlék Isten (ős ten) és Óg úr ligatúráit alkotó ős, ten, Óg és sar (sarok, úr) szójelei (a székely írás "us", "nt/tn", "o/ó" és "s" jeleinek párhuzamai), amelyek a hopi edényen az ogur isten mondatot alkotják

18/a. ábra. A hopi tál Óg úr (vagy ogur) ligatúrája és ugyanez a kifejezés a Savaria-i Iseum területén hiteles ásatáson fellelt római kori (szabírhun) vakolatdarabról, a képszerű ligatúra az eget tartó, Istennel azonos világoszlopot ábrázolja