A hunok és társaik (alánok, szarmaták) nagy tömegei vállaltak katonai szolgálatot a Római Birodalom területén. A sztyeppéről hozott keleti jelhasználat megőrződött a saját és a vélük élő germánok leletein. A keleti germánokra gyakorolt hun-alán-szarmata hatás jelentkezik a Gallia déli részén előkerült korai népvándorláskori tárgyakon. Közülük most egy fésűt mutatok be M. Kazanski nyomán.

1. ábra. Sztyeppi jelhagyományt őrző dél-galliai fésű a korai népvándorlás időszakából M. Kazanski nyomán, az olvasata kb. "Égben ragyogó nagyságos Bél úr a Lyukó" ("Égben ragyogó nagyságos Bél úr a forrás")

M. Kazanski a korai népvándorlás keleti germán népeiről beszél és a hunokat nem említi. (1) Helyettük az alánokat és a szarmatákat kapcsolja ide, talán azért, mert ezek indoeurópai mivoltáról terjedtek el állítások a szakirodalomban. Azonban az alánok és a szarmaták amulettjein ugyanúgy a magyar hieroglif írással írt magyar mondatok olvashatók, amint ezen a dél-galliai fésűn is - s ezekről mit sem tud a szakma. Ez a magyar nyelv- és jelhasználat (a magyar krónikákban és a Bakay Kornél által felsorolt további 50 forrásban világosan rögzített hun-magyar azonosság talaján állva) azt húzza alá, hogy alán és szarmata néven magyarul beszélő hunok jelentek meg Európában, vagy ők elemi erejű hun hatás alatt álltak.

A korai hunok (alánok és szarmaták) római szolgálatban állva védték a római limest. Ez a gyakorlat vezetett oda, hogy amikor Attila vezetésével a hunok megjelentek a magyar Alföldön, akkor a rómaiak ellenállás nélkül, szerződéssel adták át a Dunántúlt a hunoknak. Nyilvánvaló bizonyítéka ez annak, hogy a római zsoldban álló hunok az azonos identitás miatt nem harcoltak volna Attila ellen. Ezt az azonos identitást (a magyar jel- és nyelvhasználatot) mutathatjuk ki most e dél-galliai fésűn is. Hasonló szövegeket találtunk már hun, alán és szarmata tárgyakon is, ezért némi joggal gondoljuk úgy, hogy a korai népvándorlás időszakában Dél-Galiában fellelt hieroglifikus feliratok már valamiképpen a magyarul beszélő hunokhoz köthetők.

2. ábra. A Ragyogó ég olvasatú ligatúra

3. ábra. Az égboltot ábrázoló, Nagy hieroglifára épített jelmontázs, amelynek a részletei egyelőre tisztázatlanok

4/a. ábra. Az eget tartó fa ábrázolási konvenciót alkotó szimmetrikus jelmontázs a Ragyogó, nagy Bél szár (mai magyarsággal: Ragyogó, nagyságos Bél úr) mondatot rögzíti

4/b. ábra. A tiszabezdédi honfoglalás kori gyűrűn ugyanazt a Bél szárt (mai magyarsággal Bél úrat) idézik fel

5. ábra. A dél-galliai hun fésű hieroglifái és a hieroglifák székely megfelelői

Jegyzetek

(1) Szergej Botalov azonban általános érvénnyel fogalmazta meg, hogy a régészetben uralkodó eljárás szerint a korai hun leleteket rendszerint szarmatának tekintik, a kései hun leleteket meg germánnak. Ezért ezeket a szarmata és germán besorolásokat átgondolhatónak véljük, különösen, ha az identitást jelző írás- és nyelvemlékeket találunk a leleteken.

Irodalom