Ezt a cikket Máriának ajánlom, aki most küzd a coviddal. Rá gondolunk, neki kívánunk mielőbbi teljes jobbulást. Adjon neki erőt ez a néhány sor is!
1/a. ábra. A Tiszagyenda-Lakhatom lelőhelyről előkerült szarmata fésű grafikai rekonstrukciója (középen), a fésű ragyogó, hal és sar "úr, sarok" szójelei (balra, fentről lefele), valamint a szójeleknek megfelelő székely "r", "h" és "s" betűk (jobbra)
Előhang
Bárány Annamária és Hajnal Zsuzsanna régészek tollából jelent meg egy tanulmány Agancsfeldolgozó műhely és csontfésűk Tiszagyenda-Lakhatom koraközépkori lelőhelyről címmel a Csont és bőr Az állati eredetű nyersanyagok feldolgozásánaktörténete, régészete és néprajza c. kötetben az MTA VEAB kiadásában (sorozatszerkesztők Gömöri János és Szulovszky János) Budapesten, 2010-ben.
A régészeti feltárást Hajnal Zsuzsa rendezte 2006-2007-ben. A Tisza partján fekvő település a II-III. századtól a VII. századig volt lakott. A nagy kiterjedésű, faluszerű telep szarmata lakossága megélte az avar kort.
A szerző szerint "a gepida korszak első felére keltezhető" lekerekített sarkú gödörházból jelentős leletanyag, egy agancsfeldolgozó műhely került elő. "Ehhez járul még a lelőhelyen előkerült 55 db agancsból készült fésű és fésűtöredék, amelyek nagy része a 4. század végétől a 6. század végéig keltezhető. A szarmata település a 4. század második felében élte virágkorát. ... Az 5. században jelentős megráz-kódtatás mutatható ki a település életében: az akkor álló összes épületet tűz pusztította el. ... Az ezt követő periódusban ... a leletek germán / gepida jellegűek lesznek." A korábbi szarmata lakosság azonban tovább él a településen. A szerző szerint "az eddig jobbára csak a Dunántúlról ismert avar kori germán leletanyagot elsőízben sikerült ásatáson megfigyelni a Tisza-vidéken".
Ellenvélemény
Nem az én tisztem a régész szakértők álláspontjának felülbírálata, bár sorozatosak azok a germánnak minősített leletcsoportok, vagy kultúrák (a Keszthelyi kultúra, a Zamárdi avar temető, Kölked avar leletei stb.), amelyek körében a feltáróik által figyelmen kívül hagyott rovásírásos magyar nyelvemlékek kerültek elő. Amikor tehát mégis (elsősorban rovológiai) megjegyzéseket fűzök a fentiekhez, arra három súlyos okom is van.
- A szerző nem hajlandó felismerni, hogy a fésűkön a magyar hieroglif írás (a székely írás előzményének) szójelei szerepelnek. A jelen cikkben bemutatott csontfésűn is három székely jel (az "r", a "h" és az "s") formai párhuzama látható (1. ábra). Ezek persze itt nem egyetlen hangot jelölő betűk, hanem szójelek, azaz könnyen elolvasható általuk egy szabályos magyar mondat. E helyett például ilyen leírását adja az egyik fésű jeleinek: "szabályos ... pontos vésett díszítés jellemzi ... V-k, X-ek díszítik." Egy másik esetben: "Keretes díszítésű, vésett X-ek, ívek, pontkör-minta díszíti." Hozzátehetjük: A V a székely írás "s" (sar "sarok, úr") jele a feje tetejére állítva. Az X a székely írás "b" (Bél "a fiúisten neve") jele. Az ív a székely írás "n" (nagy) jele. A "pontkör" a székely írás "ly" (lyuk, Lyukó) jele.
- Emlékeztetnék Szergej Botalov régész megjegyzésére is, miszerint a korai hun leleteket szarmatának, a késeieket pedig germánnak szokás minősíteni a szakmában. A neves régész álláspontját alátámasztja, hogy a tárgyon létező székely jellegű jelek inkább tulajdoníthatók a magyarul beszélő és a székely jelek előzményét közismerten használó hunoknak és szarmatáknak, mint a gepidáknak.
2. ábra. Ezt a feje tetejére állított három rovásjelet határozta meg "rontott latin M" betűként Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóhelyettese, a véleményét átvette Fehér Bence, a Magyarságkutató Intézet írástörténésze is
- S végül el kell mondanom, hogy Hajnal Zsuzsa egy kedves fiatalasszony, akivel több alkalommal volt szerencsém személyesen is találkozni. Amikor ugyanis egy letéti szerződéssel leadtam a Magyar Nemzeti Múzeumba a tulajdonomat képező budapesti késő-középkori jelvényt (amit a múzeumban tartott több hónapos előzetes szemrevételezés és öt régész egybehagzó állásfoglalása után a főigazgató hun cikáda fibulaként vett át és határozott meg a letéti szerződésben), akkor a múzeum Hajnal Zsuzsát bízta meg a szerződésben vállalt feladatok gondozásával. A múzeum ugyanis azt vállalta, hogy a tárgyat kiállítja és tanulmányt ad közre róla egy tudományos folyóiratban. Nos, a múzeum vezetése talán azért jelölte ki éppen Hajnal Zsuzsát, mert ő - mint az akkor már tudott volt - hamarosan szülési, majd gyermekgondozási szabadságra ment. Így történt, hogy vagy négy évig nem volt senki, aki megfelelő információt adhatott volna a fejleményekről. Eközben történt, hogy a Rezi-Kató Gábor főigazgató-helyettes úr által irányított múzeológus-csoport barbár módon lereszelte a lelet jeleket hordozó felületét, majd arról a maradék rovásjeleket Tomka Péter régész és fia, Tomka Gábor főigazgató-helyettes úr letagadta. Az átvételi elismervényen még azt írta alá a múzeum munkatársa, hogy rovásjelek vannak a tárgyon, ám a Tomka Péter által adott "tudományos" szakvélemény szerint már latin AK monogram, Tomka Gábor szerint pedig "rontott latin M" van a tárgyon. Ez utóbbi igazolt "tudományos" szakvéleménynek tekintendő, hiszen Fehér Bence, a Magyarságkutató Intézet írástörténésze is átvette ezt a "tévedést" és tovább folytatja ezáltal a nagyérdemű közönség félrevezetését. Ugyanis amennyiben ketten állítják s mindkettőnek van szakképzettsége is, meg tudományos beosztása is, akkor az akadémikus áltudomány minden skrupulus nélkül hajlandó ezt a képtelenséget tudományos eredménynek tekinteni. Ha az olvasó azt gondolná magában, hogy ez a múzeumi vélemény az analfabétizmus kérdését veti fel, akkor helyre kell igazítanom, mert egyébként a múzeológusok ismerhetik a latin betűket, csak ezen a leleten bicsaklik meg az írni-olvasni tudásuk. Nos, Hajnal Zsuzsa e kör képviselője, ezért a szakvéleményét is ehhez mért tisztelettel lehet értékelni, különösen ha - mint esetünkben is - székely jelek párhuzamairól van szó (pontosabban nincs szó, mert a vonalak székely vonatkozásáról szót sem ejt).
Tehát szerinte díszek láthatók a fésűkön és nem jelek. A jeleket ugyan kifejezetten nem tagadja le, csupán elhallgatja a "díszek" jelszerűségét és a székely jelekkel való egyezését. Ez a tudományon kívüli megközelítés általánosan elterjedt a haynauista-finnugrista "tudományos konszenzus" uralta szakterületen, ahol sorozatosan nem ismerik fel a székely jelek párhuzamait, hanem csupán díszítésről hajlandók beszélni. Elvi jelentőségű hiba ez, mert tudni kellene, hogy egy dísz is lehet elolvasható és vannak kifejezetten díszítő célú írások és írásemlékek is. Vagyis a dísz és a jel nem egymást kizáró fogalmak. Ezt a lehetőséget azonban, hogy egy dísz egyúttal lehet-e elolvasható is, a hazai régészek (tisztelet a kivételnek!) nem hajlandók vizsgálni sem. Ebből következően Hajnal Zsuzsa és a "tudományos konszenzus" székely jelekkel kapcsolatos hallgatását alighanem úgy érdemes értékelnünk, hogy ideje szót ejteni a leletekről tudatosan és sorozatosan elhallgatott székely jelekről.
A fésű szójelei
A szarmata fésű hieroglifái (ősvallási vonatkozású szójelei) szemmel láthatóan léteznek, amit a párhuzamaik is alátámasztanak. Ezek elterjedtségét és használatát a Magyar hieroglif írás c. kötetben írtam le. Az alábbiakban a szarmata fésű jeleit mutatom be, amelyek közül kettőhöz jól elolvasható hun és avar párhuzamot is találtam.
3/b. ábra. A Gizella kincs avar eredetű turulos korongfibulájának Ragyogó nagy ország mondata tartalmazza a szintén vízszintesen fekvő Rá/ragyogó szójelet
5/a. ábra. A szarmata sar "sarok, úr" szójel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése