Laszlovszky Andrással beszélgetünk az "n" (nagy) rovásjelről

1. ábra. Az őriszentpéteri tál Nagy Óg ten (mai magyarsággal: Nagyságos Óg isten) mondata, a ten jel fejjel lefelé áll, mert a belső jelsor (amelyikben szerepel), a tál közepéhez, az isteni nézőponthoz van igazítva

A fészbukot ugyan szokás lenézni, mert sok szégyenletes jelenségnek is helyet ad, esetenként azonban a köznevelésre és a tudományos igényű vitára is sor kerülhet rajta. Laszlovszky Andrással ismételten összefutottunk már a különböző rovatokban s - úgy tűnik - érdemes beszélgetnünk, bár volt olyan fórum, ahonnan András elvbarátai (az érveim előli menekülésképpen és a vitát berekesztendő) kizártak. Az alábbiakat - képekkel kiegészítve - a közösségi portálról idézem.

2. ábra. Az őriszentpéteri helytörténeti múzeumban megtekinthető tálon több magyar hieroglifát is találunk, amelyek két sort képeznek, az ábra középső sorában a tál hieroglifái: Egy ég, nagy Óg, ten, ég, Lyukó, alattuk a nekik megfelelő székely jelek: "g" "gy", "o/ó", "n", "nt/tn" (ten), "g" és "ly"

Laszlovszky András

"Az n betű a héber és arab írásban is ugyanez, ezek pedig egyértelműen a föníciaiból alakultak ki, vagyis ezt a betűformát az ugyanígy kinéző héberben és arabban sem a luviból alakították ki, következésképp a magyarban sem. Hacsak nem tesszük fel, hogy a héber és arab írás is magyar volt valaha, ami nyilván abszurdum. Nem, nem a magyarból került oda, hanem más helyen van a kapcsolat.

Az inkoherens érvelés inkoherens további következtetése, hogy az ótörökbe a magyarból jutott volna. Már csak azért is, mert a magyarban eredetileg a "nagy" szó másképp hangzott. Minden nyelv fejlődik, változik, a magyar is. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, így jár, hogy a mai magyar nyelvből következtet több ezer évvel ezelőtti dolgokra, és teljesen tévútra jut. Ebben semmi szerepe nincs abban, hogy jelenleg a legtöbb türk nyelvben ulu- a "nagy" jelentés szótöve, mert ez régen a türk nyelvekben sem így volt, amit a középtörök csagatáj nyelvemlékek bizonyítanak. Itt ezzel a jelentéskörrel a man szó szerepel. Ez a csuvasban măn. A csuvassal gyakori a nazálisok kereszt-megfelelése (m~n), valamint a magyarban az n>ny>gy hangváltozás is rendszeres. Vagyis a magyarban alig 1200 évvel ezelőtt *many volt a "nagy" jelentésű szó, és máris bukik az egész. Itt szokott jönni persze, hogy a "csillagos" szavak semmit sem érnek, de akárki akármit mond, lényegesen többet érnek, mint a sokezer éves nemlétező statikus magyar nyelvet vizionálni. A nyelvi változások, a rendszeresen megtalálható hangkapcsolatok az egymásnak megfelelő szavakban, a történeti logika lényeges eleme egy jó modellnek." 

Laszlovszky András itt úgy használja az inkoherens jelzőt, mintha annak bármi köze lenne az állításomhoz. Megszokhatta, hogy a finnugrista hipotézisek védelmében a jelzőosztogatás is elegendő. Az évszázados gyakorlat szerint a "szakma" képviselője bármilyen végiggondolatlan jelzővel lesöpörhette a másként gondolkodókat, mert jórészt csak ők rendelkeztek a vitához szükséges eszközökkel. A helyzet persze megváltozott, mert megszűnt a könyvkiadás monopóliuma és  feltalálták az internetet is, ám a szakma még ma is a régi nótát fújja. Pontosabban próbálja fújni. Azért nem alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, mert tudományos érvei többnyire nincsenek, ugyanakkor el van telve a saját nagyságába vetetrtt hittel. Marad számukra a jelzőosztogatás, amivel azonban csak a saját helyzetüket leplezik le.

3. ábra. A Gizella-kincs avar eredetű turulos fibuláján kétszer is szerepel a nagy hieroglifa, balra a Ragyogó, nagy ország, jobbra pedig a Ragyogó nagy ten (mai magyarsággal Ragyogó nagy Isten) mondatban

4. ábra. Balról jobbra: a hettita (újabban luviai) hieroglif írás, az avar készítésű Gizella-kincs és az őriszentpéteri tál "nagy" szójele

5. ábra. Schwechati avar ékszer világmodelljében a vízszintes helyzetű, hegyet ábrázoló nagy hieroglifa szerepel, a róla olvasható imában a Nagy ős földje mondat ismétlődik, a jobb alsó sorban a megfelelő székely jelek: "n", "us" (ős) és "f"

Géza Varga

Kedves András! Írod ezt is: "Az n betű a héber és arab írásban is ugyanez, ezek pedig egyértelműen a föníciaiból alakultak ki, vagyis ezt a betűformát az ugyanígy kinéző héberben és arabban sem a luviból alakították ki, következésképp a magyarban sem. Hacsak nem tesszük fel, hogy a héber és arab írás is magyar volt valaha, ami nyilván abszurdum. Nem, nem a magyarból került oda, hanem más helyen van a kapcsolat."

A válaszom az, hogy a luviból az akrofónia során nem alakulhatott ki a sémi "n" betű, a magyar "nagy" szójelből azonban igen. Ez egy logikus és az írástani tényekkel alátámasztható következtetés. Mit tudsz felhozni ellene? Csak azt, hogy az én feltételezésem "nyilván abszurdum", ami azonban nem érv, csak egy jelző, aminek egy tudományos vitában nincs súlya.

6. ábra. Egy Nagy, ragyogó Ak mondatként elolvasható Tordos-Vincsa jel (balra), azok a székely jelek ("n", "r" és Ak), amelyekből felépülhet a Tordos-Vincsa mondat (középen), valamint a föníciai "n" (jobbra), amelynek alakja emlékeztet a Tordos-Vincsa ligatúrára

Ismét azt kell mondanom, hogy nem népszavazással és jelzőosztogatással, hanem tudományos igényű érveléssel kellene ezt a kérdést eldönteni. Neked viszont nincsenek olyan érveid és adataid, amelyek ezt az általam feltárt gondolatmenetet cáfolnák. Azaz a tények mezején könnyen elképzelhető, hogy mind a luvi és kínai "nagy" szójelek, mind a sémi "n" betűk a magyar jelkincsből kerültek a luvi, kínai és sémi írásokba. Ez persze szembe megy mindennel, amit az egyetemeken tanítanak, mert eddig senki sem vizsgálta ezeket a lehetőségeket, ugyanis a székely írást a finnugrista prekoncepciónak megfelelően jelentéktelen írásnak minősítették és ezért nem tárták fel a valódi kapcsolatait.

Ha van az enyémnél jobb magyarázatod (adatokkal alátámasztva), akkor arra kíváncsi vagyok. A jelzőidet azonban inkább a professzoraidnak tartogasd, mert ők vezettek félre az egyetemi tanulmányaid alatt.

A 6. ábrán a föníciai "n" látható, aminek az alsó része vethető össze formailag a mi "n" betűnkkel. Ezt a nun "kígyó" szóval magyarázzák, de erre Gelb azt mondja, hogy csupán egy utólagos népi etimológia. Igaza lehet.

7. ábra. Párthus függő a Ragyogó, nagyságos Lyukó mondattal

Kedves András! Írod ezt is: "Az inkoherens érvelés inkoherens további következtetése, hogy az ótörökbe a magyarból jutott volna."

Az inkoherens "összefüggéstelent" jelent, ami az általam előadottakra nem illik, mert világosan összefüggő, logikus gondolatmenetről van szó. Inkább csak meglepő lehet a számodra, mert ezt a létező összefüggésrendszert eddig nem vizsgáltad és mert ellenkezik a hazug finnugrista világképpel. Hol van 1200 éves magyar nyelvemlék? S egy ingoványra épített csillagos következtetéslánc többet érne az általam feltárt létező összefüggéseknél? 

8. ábra. Az alán amulett egy Nagyságos Bél magas köve olvasatú antropomorf mondatjel

Kétségbe vonod, hogy az "n" (nagy) jel "az ótörökbe a magyarból jutott volna. Már csak azért is, mert a magyarban eredetileg a "nagy" szó másképp hangzott. Minden nyelv fejlődik, változik, a magyar is. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, így jár, hogy a mai magyar nyelvből következtet több ezer évvel ezelőtti dolgokra, és teljesen tévútra jut. Ebben semmi szerepe nincs abban, hogy jelenleg a legtöbb türk nyelvben ulu- a "nagy" jelentés szótöve, mert ez régen a türk nyelvekben sem így volt, amit a középtörök csagatáj nyelvemlékek bizonyítanak. Itt ezzel a jelentéskörrel a man szó szerepel. Ez a csuvasban măn. A csuvassal gyakori a nazálisok kereszt-megfelelése (m~n), valamint a magyarban az n>ny>gy hangváltozás is rendszeres. Vagyis a magyarban alig 1200 évvel ezelőtt *many volt a "nagy" jelentésű szó, és máris bukik az egész. Itt szokott jönni persze, hogy a "csillagos" szavak semmit sem érnek, de akárki akármit mond, lényegesen többet érnek, mint a sokezer éves nemlétező statikus magyar nyelvet vizionálni. A nyelvi változások, a rendszeresen megtalálható hangkapcsolatok az egymásnak megfelelő szavakban, a történeti logika lényeges eleme egy jó modellnek."

Téves az érvelésed. Nem bukik az egész, mert nem bizonyítékra, csak egy magyar- és tudományellenes alapozású következtetésláncra hivatkozol a tényekkel szemben. Ha a csagatáj man-ból (vagy hasonló magyar szóból) keletkezett volna ez a török jel, akkor csak az "m" betű keletkezhetett volna belőle, semmi más. Ha viszont az ótürk írásba a magyarul beszélő hunok írásából került az "n" (nagy) jel, akkor érdektelen, hogy a csagatáj nyelvemlékek alapján mi volt a "nagy" jelentésű szó alakja a csagatájban (vagy a csillagos feltételezés szerint a magyarban). A magyar nyelv hun kori (hun) alakját kellene adatokkal alátámasztanod, de erről az a nyelvészek által sorra hangoztatott álláspont, hogy a hun nyelvet nem ismerik. Miért nem? Mert tudatosan nem kutatják a székely írás eredetét, ezért a fontos adatokról mit sem tudnak.

Ha az ótürk "n" nem keletkezhetett sem az ulu-ból, sem a man-ból, ám keletkezhetett a magyar nagy szójeléből, akkor ezt egy adatnak kell tekinteni arra vonatkozóan, hogy a nyelvészek tévednek és mégis csak volt nagy szavunk. Azaz a létező írástani adatokból kell kikövetkeztetni a hunok magyar nyelvének átadás korabeli állapotát és nem abból a csagatájból, amelyikből nem keletkezhetett "n" betű. Ha a csuvas és a magyar között gyakori az m-n kereszt-megfelelés, akkor abból nem az következik, hogy a magyarban n volt a szó elején? 

Ugyanezt igazolják az ótürk és sémi "n" betűk is, mert azok sem keletkezhettek a man szóból, de keletkezhettek a magyar (magyarral rokon) nagy szójelből. Én ezt logikusabbnak (ha úgy tetszik koherensebbnek) érzem, mint az általad előadottakat.

Abban igazad van, hogy a csillagos szavak nem érnek sokat, hiszen esetenként csak a prekoncepció jelentkezik bennük. A mi példánk is azt bizonyítja, hogy nem a tényeket (a luviai-kínai-magyar "nagy" szójel és az ótürk-sémi "n" betűk világos megfelelését) veszed alapul, hanem egy csagatáj man szót, aminek a magyarral való összefüggése csak egy alátámasztást nélkülöző, ám az írástani ténnyel nyilvánvalóan ellenkező feltételezés (mert „n” rovásbetű a man-ból nem keletkezhetett).

Ha valódi, törvényszerű összefüggéseket fejez ki, hogy "a csuvassal gyakori a nazálisok kereszt-megfelelése (m~n), valamint a magyarban az n>ny>gy hangváltozás is rendszeres" ... akkor a magyarban alig 1200 évvel ezelőtt *magy (vagy *mag? - VG) volt a "magas" jelentésű szó. Vagyis amit a nagy szóval kapcsolatban írtál, az mintha jobban illene a magas szavunkra. A jelentésük is közelálló, ám ezt a két szót mégsem kellene összekeverni, mert a magas sem lehet az "n" rovásbetűnk akrofóniájának kiindulópontja.!

9. ábra. Szentgyörgyvölgyi korsó a talpán álló Négy szár (mai magyarsággal Négy úr) és a korsó szája felől, az isteni nézőpontból (fejjel lefelé) álló Nagy ég mondatokkal

Írod: "Minden nyelv fejlődik, változik, a magyar is. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, így jár, hogy a mai magyar nyelvből következtet több ezer évvel ezelőtti dolgokra, és teljesen tévútra jut."

Azonban ez a vád is alátámasztást nélkülöző. Ha olvastad volna a Magyar hieroglif írás c. kötetemet, akkor tudnád, hogy a jelneveink némelyikéről kifejezetten megállapítottam (írástani adatok alapján), hogy a magyar nyelv azóta megváltozott. 

Ezzel szemben a finnugrizmus figyelmen kívül hagyja a székely írással és a magyar hieroglif írással írt nyelvemlékeinket, azaz kellő alap nélkül próbálja megállapítani a hun kori magyar nyelv szavainak hangalakját. Ezt a mulasztást nem pótolja a csillagos következtetések lánca, mert gyakran semmi közük a tényekhez.

Az érvelésed egyébként is logikátlan. Ha a csuvas és a magyar között megfigyelhető a n-m keresztmegfelelés, akkor abból szerintem az következhet, hogy a magyarban n volt a szó elején. Nem? S miért is kellene a csuvast az eredeti alaknak feltenni?

Ugyanez következik az ótürk és sémi "n" betűkből is. Ezek csak a nagy hangalakból  (egy n-nel kezdődő szóból) keletkezhettek. Vagy tessék jobb megoldást javasolni, amiből az akrofónia rekonstruálható! Az írástani tényekre kellene figyelni a csillagos (és nem kellően megalapozott) nyelvészeti következtetések helyett!

10. ábra. A 15 000 éves Mas d' Azil-i jelek között ilyen - feltehetően "nagy" jelentésű -  jelforma is előfordul, ama kérdést, hogy ez sémi, vagy magyar kötődésű-e, az dönti el, hogy 20 magyar-azonos jel van a Mas d' Azil-i jelek között, amit az arameus írás nem képes felülmúlni, mert az arameus írásnak összesen csak 18 jele van - vagyis a kőkori jelkészletet az archaikus magyar hieroglif írás képviseli, amihez képest a sémi jelkészlet csak egy kései leszármazott

Laszlovszky András

"Mindezekről lehetne vitatkozni, sokat lehetne beszélgetni róla. Csak általában nem vita szokott ilyenkor következni, hanem a szimpla gyalázkodás. Többnyire minden érv nélkül."

Varga Géza

A párbeszédből haszon következhet. Ami pedig a jelzőosztogatást illet, csinálhatunk egy visszamenőleges mérleget. Köszönöm a hozzászólásodat!

11. ábra. Amerikai indián (jeddito) edény szimmetrikus szöveggel, amelyben kétszer is szerepel a "nagy" hieroglifa

Utóirat a jelforma fejlődéséről és az akrofónia rekonstrukciójáról

A hettita (luviai) és a kínai írásban az eredeti (nagy hegyet ábrázoló) jelforma található meg. A hun és avar jelek között az eredeti és az újabb forma is szerepel (3., 4. és 5. ábra). A magyar jelkészletben mind az eredeti (nagy hegyet ábrázoló, 4. ábra), mind a rovástechnológiának megfelelő újabb (függőlegesre fordított, 2. és 6. ábra) jelforma megtalálható. A Ljudmila Doncseva-Petkova által összeállított VII-X. századi (feltehetően hun eredetű) bolgár jeltárban is megtalálható mindkét változat. A Kizlaszov (1994) által összeállított, Az eurázsisi sztyepp rovásemlékei c. orosz nyelvű kötetben egyetlen eredeti (vízszintes) és sok újabb (függőleges) jelformát találtam. Lehetséges persze, hogy a régebbi jelforma inkább a népi hieroglifák között szerepel, amelyeket Kozlaszov nem tekintett rovásemléknek, ezért kimaradtak a kötetéből. 

Az "n" (nagy) jel eredetileg vízszintes volt s csak később, a rovástechnológia hatására alakult ki a függőleges változata. A sémi írásokban csak a függőleges változatú "n" betű található meg, a tetején egy többletvonással (6. ábra). A hettita (luviai) és a sztyeppi változatok őrzik a régi formát, ellentétben a sémi írásokkal, amelyekből ez hiányzik. Ugyanezt a következtetést lehet levonni a jeltípus változásából is. Ahol a régi forma megmaradt, ott mutatható ki a "nagy" szójel is. A sémi írásokban szójel nincs, csak betű.

Ebből következően az "n" betűt eredményező akrofónia a magyar nagy hieroglifából kiindulhatott, a sémi írásokból azonban nem magyarázható. Az ótürk és sémi "n" betűk is keletkezhettek közvetve, vagy közvetlenül a magyar hieroglif írás nagy szójeléből.

12. ábra. Hun hatásról árulkodó frank turul, mellén a Nagyon nagy, ragyogónál ragyogóbb ősúr mondattal

Irodalom

Varga Géza: Hozzászólás Róna-Tas András: A székelyek ősi kincse a rovásírás c. előadásához

Varga Géza: Magyar hieroglif írás

Varga Géza: Sémi tartalom

Varga Géza: A borjú elbődülése, a finnugrista jelzőosztogatás és a tudományos igényű kritika

Varga Géza

A veleméri Csinyálóház egy különleges őrségi szállás (két háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, 5 ágy, nagy terasz) 

A veleméri Cserépmadár szállás egy parasztházból alakult át hagyományőrző őrségi vendégházzá 

Az általunk javasolt őrségi szálláson a magyar hieroglif írásról is folytathat eszmecserét, nem is beszélve a Sindümúzeum díjtalan meglátogatásáról az itt eltöltött nyaralás alkalmával. S mindez (a beszélgetés és a Sindümúzeum is) teljesen díjtalan. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn skeresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint Ön is,  aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. 

A veleméri Cserépmadár szállás egyik fürdőszobája