Oldalcsoportok

2018. április 3., kedd

89 Zsupos Zoltán téveszméje szerint a germán rúnából származik a székely írás

A Valóság 2017 augusztusi számában jelent meg Zsupos Zoltán Honnan ered a székely írás? A székelység a Kárpát-medencében c. dolgozata. Már a címben is nyomot hagyott a finnugrista prekoncepció, hogy a székely írást mindenáron eredeztetni kell valahonnan. Azon makacs téveszme társaságában jelenik meg, miszerint a székely írás eredetét csak a székelység korai történetével összefüggésben lehet magyarázni.

1. ábra. Aranycsat germán rúnákkal


Már a Bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvóka kapcsán kialakult vitában is azon rágódtak az akadémikus "tudomány" legjelesebb képviselői, hogy voltak-e a lelőhely közelében székelyek, vagy sem. Észre sem vették, mekkora elvi melléfogás volt ez az érvelésük. Első pillantásra ugyan logikusnak tűnhet, hogy ha a székely írás eredetét kutatjuk, akkor azt kell vizsgálnunk, merre jártak a székelyek a legkorábbi székely írásemlékek keletkezésekor (az alsóbűi írásemlék esetében a honfoglalás korában a Dél-Dunántúlon élő székelyekre lett volna szükség ahhoz, hogy a finnugrista agyalmányok közé be lehessen illeszteni ezt a leletet). 



2. ábra. A Bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredék a honfoglalás korából származik, de egy korábbi, tovább élő népesség hagyatékában maradt fenn


Egy rovásírásunk eredeztetésével foglalkozó szakképzett embertől azonban elvárható lenne, hogy tudja: a székely írást eredetileg hun, vagy hun-szkíta írásnak nevezték (például Thelegdí János a Rudimentában), tehát ha az írás elnevezéséből indul ki Zsupos Zoltán, akkor nem a székelyek, hanem a hunok és a szkíták hollétének kutatása lenne logikus. S azonnal az eszünkbe juthat (amennyiben volt szerencsénk kimaradni a finnugrista kiképzésből), hogy a magyar krónikák szerint mi magyarok/székelyek a szkítáknak is nevezett hunok maradékai vagyunk. Zsupos Zoltánnak azonban nem volt szerencséje, mert bölcsész agymosáson esett át és így nem juthatott a kézenfekvő alapvetésre: a székely írás hun/szkíta eredeztetésére.

 Megmosolyogtató arra gondolni, mi történne, ha egy ausztrálnéger latin betűkkel írt könyvét  kellene eredeztetnie.  




3. ábra. Az avar készítésű Gizella-kincs turulos fibulájának Ragyogó nagy ország mondatjele


Zsupos Zoltán a székelyek eredetéről alkotott finnugrista elképzelésekre utalva azt írja: "A székely írás eredete nincs összefüggésben a székelyek eredetével, annál inkább kapcsolódik a Kárpát-medencében való tartózkodásuk korai történetéhez". A zavaros mondat magyarázata azzal függ össze, hogy a finnugrista szerzők nem szokták figyelembe venni a magyar krónikákat, amelyek megírják, hogy a székelyek csupán Attila halála után vették fel a székely nevet a Kárpát-medencében. Azaz a székelyek eredete nem választható el a Kárpát-medencétől, a székely írás eredeztetésekor pedig nem is székelyeket, hanem hunokat kellene keresnünk. Ezt valójában Zsupos Zoltán is tudja, mert idézi Lezsák Gabriellát, aki szerint "a székelyek ... azonosak lehetnek a Kárpát-medence avar kori, hun identitású lakosságával". A felismerést azonban át kellett volna vezetnie a cikke szóhasználatán, meg a kutatási irányán is. Mivel dunántúli székelyek nem léteztek (ezt a finnugrista feltételezést semmilyen történeti forrás nem támasztja alá), szerencsésebb lett volna eleve a hunok írásának eredetét nyomoznia. 






4. ábra. Az apahidai hun turulok Ragyogó ország mondatjele


Idézi Benkő Elek véleményét, aki szerint a székely írás ábécéje "számos mesterségesen konstruált elemet és feltűnően kevés, biztosan török eredetű írásjelet" tartalmaz. Benkő Elek ebből arra következtet, hogy "a bennünket most érdeklő folyamatok a 12-13. századhoz képest sok évszázaddal korábbi időkben zajlottak le". Ebben akkor is igaza van, ha a székely írás lényegét alkotó jelkészlet természetes úton alakult ki (egyetlen "mesterségesen konstruált" jel léte sem bizonyított), továbbá biztosan török eredetű írásjegy sincs a jelkészletünkben. 




5. ábra. A hettita (újabban luviai) hieroglif írás "nagy" szójele Diringer nyomán (balra) és a székely írás "n" betűje (jobbra), ez utóbbi pontosan azonos az ótürk írás "n" betűjével is


A hasonló ótürk és székely jelpárok esetében ugyanis ismételten bizonyítható a magyar eredet, vagyis a magyarul beszélő hunoktól kaphatták a közös jeleket az ótürkök, fordítva azonban nem történhetett. Például a hasonló alakú "n" betűk rokonsága a kínai és a hettita írásban is "nagy" jelentésű (5. ábra). Az "n" betűk azonban csak a magyar nagy szójelből származtathatók, az ótürk ulu "nagy" szóból nem. Az akadémikus "tudomány" örök szégyene, hogy erre a sok finnugrista turkológusunk nem volt hajlandó rájönni és egy suttyó parasztlegénynek kell az orruk alá dörgölni.




6. ábra. A Tolna-megyei hun kori súly betűző rovásfelirata, a lehetséges olvasatok példái: Keszi Dénesné, vagy Kész a Dionision


Benkő Elek utal a székelyek genetikai kapcsolataira is: "az embertani anyag közvetlen kapcsolatait nem Erdély és a szomszédos területek, hanem az avar kor és a Karoling-Dunántúl antropológiai leletei között találták meg". Itt csak megismételni tudjuk, hogy nem a székelyek, hanem a hunok antropológiai kapcsolatai lehettek volna érdekesek, ha az antropológiát (a nagyon laza, esetleg nem is létező összefüggés miatt) egyáltalán érdemes figyelembe venni a székely írás eredeztetésekor. Egy analfabéta hun/székely csecsemő ugyanis ugyanabba az antropológiai csoportba tartozhat, mint egy felnőtt hun/székely rovástudó.




7. ábra. Az Iseumban folytatott hiteles ásatáson előkerült római kori vakolatdarab, amelynek olvasata Óg sár (mai magyarsággal Óg úr), az ogur népnév első előfordulásai közül való, de ezt Zsupos Zoltán nem veszi figyelembe, talán mert a hasonló írásemlékek létének elismerése szaktudást és bátorságot is igényelne


Zsupos Zoltán ezek után felteszi az eleve elhibázott kérdést: "Hol élhettek székelyek a Dunántúlon?" A székely nyelvjárások dunántúli párhuzamai alapján a Pozsony-Moson vidék, az Őrvidék és az Őrség nyelvjárásait emeli ki és azt feltételezi, hogy a Karoling-kori Pannóniában e területeken élő székelyek később átköltöztek Erdélybe. Újra emlékeztetnünk kell arra, hogy a székelyeknek a Dunántúlról Erdélybe irányuló későbbi áttelepüléséről semmilyen forrásunk nincs, sőt arról sincsenek történeti adataink, hogy székelyek valaha is éltek volna a Dunántúlon (sem egy-két meggyeskert, sem néhány székely határőr laktanyája nem azonosítható a székely nép országával). Az azonban bizonyos, hogy a hunok, akiktől a magyarok és a székelyek származnak, éltek a Dunántúlon, sőt például az Iseumban előkerült hiteles, római kori leletek alapján használták a székely írás előzményét, a magyar hieroglif írást is. 



8. ábra. A sopronkőhidai avar sótartón a hieroglifikus magas ősi sarok mondat a szimmetria kedvéért két sorvezetéssel is szerepel, az ősvallási tételt illusztráló jelek azt bizonyítják, hogy a magyarul beszélő és keresztény hitre térített avarok nem a frank időkben alakították ki a székely írást, mert már (néhány tízezer évvel) korábban is volt saját írásunk


Mivel a székelyek eredetéről tájékoztató egyetlen hiteles forráscsoport (a magyar krónikák) szerint az elmenekült hunok vették fel a székely nevet, a létező nyelvi hasonlóságok az Attila halálát követően a Dunántúlról Erdélybe elmenekült hunokkal jól magyarázhatók és nincs szükség a Karoling-kor utáni székely áttelepülésről alkotott, minden alátámasztást nélkülöző fantazmagóriákra. Ezeket a finnugrászok azért találták ki, hogy a székelyeket török eredetű idegen csoportnak minősíthessék a székely írással egyetemben. A székely írás e hamis nézetrendszer szerint azért nem lehet magyar termék, mert akkor el kellene ismerniük azt is, hogy a magyarokat besenyők által űzött műveletlen hordává silányító kép közönséges hazugság volt (a magyarok valójában a sztyeppi nagyhatalom, a Hun Birodalom örököseként érkeztek a Kárpát-medencébe). Ugyanezen hazugság érdekében kellett elterjeszteniük azt is, hogy a székelyek nem élhettek itt Attila halála óta, meg azt is, hogy a krónikáinkat nem lehet forrásnak tekinteni. Ez a finnugrista hagyomány görcsöl még mindig azokban, akik akadémikus végzettségük (agymosásuk) folytán és a "tudományos világ" aggódó tekintetének sugarában nem tudnak elszakadni a magyar- és tudományellenes blöff részleteitől. Talán ezért nem válaszolt a levelemre Lovász László úr, az MTA elnöke, pedig vállvetve könnyen megtisztíthattuk volna az ocsútól a székely írás akadémikus eredeztetését. 




9. ábra. A germán, ótürk és székely jelek összehasonlító táblázata, a táblázatban azok az idegen jelek szerepelnek, amelyeknek van párja a székely írásban, vagyis a székely írásból átkerülhetett ez a jelcsoport a germán ábécébe, de fordítva nem, a jelhasonlóságok magyarázata jóval a Karoling kor előtti időkbe nyúlhat vissza (Varga Géza táblázata)


Az MTA berkeiben most készül egy rováskorpusz. Készítői munkásságát ismerve, borítékolható, hogy a székely írás eredetéről nem fognak majd komolyan vehető álláspontot kifejteni. Az elméleti tisztázatlanságok miatt a székely írás emlékeit sem lesznek képesek jól felsorolni, a jelek típusát sem tudják majd meghatározni (a szójelek létének elismerése meghaladja a szaktudásuk és a bátorságuk szintjét). 




10. ábra. Aki úgy tárgyalja a székely írás eredetét, hogy meg sem említi a Tordos-Vincsa kultúra jeleivel fennálló 49 párhuzamot, annak a munkáját elolvasni sem érdemes


Azaz minden okunk megvan rá és éppen ideje is lenne következetesen elismerni a hun-magyar azonosság tényeit, hogy végre a székely írás eredetének kérdését is rendbe lehessen tenni.




11. ábra. A sumer-magyar jelek egyezései is megérdemelnének egy mondatot egy tisztességes eredeztetésben


Visszakanyarodva a székely nyelvjárások eredetének kérdéséhez, a fentebb vázolt hun magyarázattal a nyelvi hasonlóságok kérdése megoldott és ad acta tehető. Annál is inkább, mert eleve sincs sok köze a székely írás eredetéhez. Így persze a székely írás származását nem lehet a Karoling korhoz kötni, hanem csak a "sok évszázaddal korábbi" hun időkhöz. Arra sincs szükség, hogy a székely írást a Karoling megszállás területéről eredeztessük, hiszen az egész Kárpát-medencében, sőt az Al-Duna mindkét partján is jelentős hun népesség élt, akiktől ugyanúgy származtatható a székely írás, amiképpen maguk a székelyek is hun eredetűek




12. ábra. Kölked Feketekapu lelőhelyről előkerült avar veret, ezeket az Al-Duna mentén élő hunok gyártották, az olvasata: Nagyságos Dana, Lyukó országa


Zsupos Zoltán ezután adatokat mutat fel arra vonatkozóan, hogy a Karoling korban az értelmiség ismerte a germán rúnákat, amiből végül azt vezeti le, hogy az avarok ezekből alakították volna ki a székely írást. Erre szerinte a frankok által erőltetett keresztény térítés érdekében volt szükség. Csakhogy több dolog sem stimmel ebben az elképzelésben, például az, hogy nincs köze a tényekhez. Semmi sem indokolta, hogy a latin írást használó nyugati papság a germán rúnákra tanítsa meg az avarokat, erre bizonyítékot sem mutat fel a szerző. Ezzel az új írással a frank papság megnehezítette volna a saját dolgát is. Ráadásul a korban divatos triglosszia elv tiltotta a szentírásnak a héber, a görög és a latin nyelven kívül újabb nyelvekre való lefordítását s a frank papság féltékenyen vigyázott is ennek az elvnek a betartására.




13. ábra. Az Iseum területén hiteles ásatáson előkerült római kori veret a Lyukó ten országa mondatokból álló pogány imádsággal


Ráadásul a Konstantin legenda elmondja, hogy az avarok és a magyarok a szertartásaikon saját írással írt könyveket használtak, azaz eleinknek a Karoling-korszakban már nem volt szükségük sem újabb bibliafordításra, sem újabb írásra. 

Ennek története a következő. Konstantin (Cirill) 860-ban a kazároknál járt a sztyeppén. Ezen útja közben találkozott magyarokkal (korábbi nevünkön szabírokkal) is, akiknek ekkor ismerhette meg az írását és az istentiszteleteken használt, ezzel a saját írással írt szent könyveit. Rasztiszláv morva fejedelem kérésére 862-ben Cirill és Method szláv nyelvű bibliafordításba kezd. 863-ban kezdik el Moráviában a szláv írás tanítását, amit azonban a frank papság - a triglosszia elvre hivatkozva - erőteljesen ellenzett. Ezért a két testvér 867-ben Rómába utazott, hogy ott a szláv nyelvű biblia és a szláv írás engedélyezése érdekében érveljen. Ekkor hivatkoztak arra, hogy ha a magyarok és az avarok használhatnak a szertartásokon saját nyelvükön és saját írásukkal írt könyveket, akkor mi szlávok miért vagyunk ugyanettől eltiltva? A pápa engedélyt is adott a szláv írás használatára, azonban Cirill néhány hónap múlva Rómában meghalt. Metód visszatért Moráviába és megpróbálta folytatni a megkezdett munkát. "Ám i. sz. 870-ben a frank Ermanrich püspök a nyitrai Szvatopluk fejedelem segítségével elfogta Metódot, s két és fél évre kolostorba záratta a mai Németország délkeleti részén. Végül II. Adorján utódja, VIII. János pápa parancsot adott Metód szabadon bocsátására, akinek újra joghatósága alá került az egyházmegyéje, és ugyanakkor biztosította őt pápai támogatása felől a szláv nyelv imádatban való használatában. A frank papság részéről viszont folytatódott az ellenállás. Metódnak sikerült megvédenie magát, amikor eretnekséggel vádolták, és végül elérte, hogy VIII. János pápa egy bullában egyértelműen engedélyezze, hogy az egyházban használják a szláv nyelvet. Ahogyan azt a jelenlegi pápa, II. János Pál elismerte, Metód élete „utazások, nélkülözések, szenvedések, üldöztetések között folyt . . . , egészen a keserves fogságig”. Ám ironikus, hogy mindezt Róma iránt jóindulattal viseltető püspökök és fejedelmek részéről szenvedte el." 

Nos, aligha kell ecsetelni, mennyire légből kapott és a tényekkel ellenkező az a gondolat, hogy ugyanez a frank vezetőréteg ugyanebben az időben támogatta volna az avarokat egy saját írás kialakításában a kereszténység terjesztése érdekében. Sokkal valószínűbb, hogy Zsupos Zoltánnak vagy fogalma sincs a kor viszonyairól, vagy - az akadémikus áltudomány szokásához híven - tudatosan elhallgatja a magyar írásbeliség számukra kényelmetlen tényeit.

Ilyen elhallgatott összefüggés az is, hogy a Konstantin által emlegetett magyar és avar bibliafordítás az 523-as Quardusat-féle bibliafordításból származhat, amit az avarok által csatlakoztatott nesztoriánus szabírok hozhattak magukkal a Kárpát-medencébe, miközben a keleten maradt csoportjuk, akik később magyar néven követték őket, szintén használták ezt a magyar nyelvű, feltehetően rovásírással lejegyzett szentírást. A Konstantin-legenda azon adata, hogy az avarok és a magyarok saját nyelvű és írású szent könyveket használnak a szertartásokon, a bibliafordítások akkor még ritka volta miatt arra utal, hogy az avarok és a magyarok egyaránt a Quardusat-féle fordítást használták, vagyis ugyanazon a nyelven beszéltek és ugyanazt az írást használták. 

Zsupos Zoltán a székely írás germán származtatásának alátámasztásául még azt is felhozza, hogy a germán rúnákat és a székely írást 19 hasonló alakú jel köti össze, ám ez az érve is erőtlen. Hasonló érvre alapozták a székely írás ótürk eredeztetését is, az mégis megbukott. A székely írásnak lehet vagy száz jele s a jelek egy részének egyezése még nem bizonyítja azt, hogy a germán rúnákból alakították volna ki a székely írást. Ha ez számítana, akkor ennyi erővel inkább az indián népi jelkészletből kellene származtatnia a székely jeleket, hiszen azokkal 23 közös jelünk van. A sumerről nem is beszélve, amellyel 21 közös jelet tudunk felmutatni. A kínai jelek között 50, a Tordos-Vincsa kultúra jelei közül 49 azonos. Vagyis Zsupos Zoltánnak előbb körül kellene néznie, hogy megállapíthassa, mennyit is ér ez a 19 egyező jel. Eláruljuk: semmit, mert a székely írás nem a germán rúnákból lett kialakítva. A jelek egyezése egyébként sem sokat mond az átadás irányáról. Nincs semmi, aki miatt a germán rúnát kellene átadónak tekintenünk.   

Az írástörténeti tájékozottságára jellemző módon azt írja: "Mivel a szakemberek feltételezése szerint egy korabeli írásrendszer kb. 20 betűből állt, egyértelmű, honnan származik a a székely írás alaprétege: az angolszász futhorc írásból". Persze ennek az állításának is véres a torka. Az írásrendszerek ugyanis a betűkön kívül szótag-, szó- és mondatjelekből is állhatnak, amint a székely írásban mindezek meg is találhatók s azokat nem vehették át egy ábécéből. Az persze lehetséges, hogy Zsupos Zoltán és az általa szakembernek titulált finnugrászok csak az egyetlen hangot jelölő betűkre koncentrálnak, mert csak ez illik bele a székely írásról alkotott származtatásaikba. Azonban a székely írás tényei cáfolják ezeket a finnugrista fantazmagóriákat. Ha a Tordos-Vincsa kultúra jeleivel 49 egyezést mutat a székely írás, akkor az azt is jelenti, hogy ez a közel félszáz jel az utóbbi hatezer évben folyamatosan létezett és úgy maradt ránk. Mivel a Tordos-Vincsa jelek között talán nem is volt betű, csak szó- és mondatjel, amiből a székely írásban is akad néhány, ezért a Zsupos Zoltán által emlegetett szakemberek téveszméit nem kellene komolyan vennie és megismételnie. Tudott dolog, hogy a finnugristák Veit Gailel világos tanúvallomása ellenére sem hajlandók elismerni a székely írás szó- és mondatjeleinek, például a tprus (tapar us "szabír ős") jelnek a létét és az olvasatát. Ezt a kérdést egyszer már eldöntöttük a Nemetz Tiborral elvégzett valószínűségszámítással, ennek tudomásul vételére, vagy a valószínűségszámítás ellenőrzésére azonban nem hajlandók (talán, mert akkor kiderülne a tévedésük)

Az is lehet persze, hogy nem tudják megkülönböztetni a betű és a jel fogalmát, pedig illene. A betű ugyanis csak egyetlen hangot jelöl, a jel ezzel szemben lehet szótag-, szó- és mondatjel is. Székely szó- és mondatjelek létéről pedig már Veit Gailel is beszámol. Azaz valami nagyon nincs rendben ezzel az angolszász származtatással.




14. ábra. A lépcsőt ábrázoló székely "m", kő, "ő" és "harmadik k" példái, Zsupos Zoltánnak a germán jel párjaként nem a balról első székely "m" (magas) jelet, hanem a tükörképét, a jobbra utolsó előttiként szereplő szertő-tetői "harmadik k" (kő) jelet kellett volna választania, ami azzal az előnnyel járt volna, hogy hipotetikusan sem kellett volna megforgattatni a székelyekkel a jelformát


Azt is írja Zsupos Zoltán, fittyet hányva a fentebb említett ismert tényeknek, hogy a salzburgi püspökséghez tartozó Alsó-Pannóniában élő székelyek a keresztény térítés során, mivel nem rendelkeztek önálló írással, akárcsak a hasonló helyzetben lévő szlávok, rá voltak kényszerítve az írásbeliségre. A magyarul beszélő, önálló népi tudattal rendelkező székelyek nem akarták sem a szláv, bajor, frank vagy egyéb népek, népcsoportok által használt írásrendszereket átvenni, hanem sajátot alkottak. Nem kívántak azonban teljesen eltérni a korábbi Avar Kaganátusban élő törökös népek által használt írástól, ugyanakkor a Karoling Birodalom térítőitől egy azokhoz hasonló, bár térben távoli írásrendszert, az angolszász futhorkot megismerhették. Annak betűit használták fel az önálló székely írás megteremtéséhez, de nem szolgai módon, hanem külön gondot fordítottak arra, hogy a jelek hangértéke ne ugyanaz legyen, mint a felhasznált írásrendszerben s az angolszász írás alkalmazói ne érthessék meg. Ezután a székelyek tükrözték volna a nem szimmetrikus jeleket és az ellenkezőjére változtatták a sorvezetést is. 




15. ábra. A kácsi Lyukaskő egy ősvallási áldozóhely, amelyhez hozzátartozott a jelképesen az égbe vezető lépcső


Mintha egy kisiskolás akart volna titkosírást alkotni magának. Nagyon romantikus elképzelés, amelynek azonban semmi köze az írástan ismert törvényszerűségeihez. Például a sorvezetés az írástechnológia függvénye, a jelek formája pedig egykori képjelekből alakult ki (azaz nem lehet őket tetszés szerint tükrözni).




16. Mapuche bálvány lépcsőkkel


Az elképesztő agyalmányhoz elég nehéz szavakat találni. Fentebb már említettük, hogy a frank térítők nem támogatták az általuk megszállt területeken a saját nemzeti írások kialakítását. Ráadásul arra az avaroknak nem is volt szüksége, hiszen már régen rendelkeztek saját írással. A jelek eltérő hangértékének pedig egy sokkal egyszerűbb magyarázata van. A székely, a germán és az ótürk írások még szójeleket használtak, amikor egymással kapcsolatban álltak s a betűk hangértéke a külön nyelvekre lefordított szóértékekből - természetesen - eltérően alakult ki. 




17. ábra. A kínai írás "magasba vezető út" jele (Karlgren 1108d)


Például Zsupos Zoltán a székely "m" (magas) jelet hasonlítja össze a germán "b" (bjarkan) jellel (ez a székely "m" tükörképe), mit sem tudva ezek eredeti szóértékéről (14-17. ábra). Az összevetés annyiban jogos, hogy a germán és székely jelek lépcsőt ábrázolnak. Azonban már az összevetésük sem pontos, mert a germán "b"-t nem a székely "m"-mel, hanem a szójeléből kialakult "harmadik k"-val lehet párhuzamba állítani. Mindhárom jel a sámánok által jelképesen használt magasba vezető út jeléből alakult ki, ezért lépcső alakú. A germán bjarkan nyírfát jelent, amit égbe vezető létraként használtak a táltosok s annak a törzsébe vésték bele a jelképes lépcsőt. A székely írás "m" és "harmadik k" jele pedig egy magas kő mondatjelből keletkezett jelhasadással. A magas kő egy lépcsős toronytemplom ábrázolása volt, azaz szintén a magasba vezető út ősvallási jelképe (18-19. ábra). 



18. ábra. Osztrogót tulajdonba került hun csüngő magas sarok kő olvasatú részlete, balról a magas, jobbról a szójele látható


Láttuk, hogy Zsupos Zoltán íróasztal mellett kiagyalt elmeszüleményének az alapos munkához nem sok köze van. A szerző állításai a körültekintés hiányáról árulkodnak és az ismert tényekkel szembe mennek. Úgy tűnik, mintha fogalma sem lenne a magyar írástörténet sarokpontjairól és összefüggéseiről. Például miért nem törődik Zsupos Zoltán azzal, hogy a székely írást a világ szinte minden írás- és jelrendszeréhez sok jelpárhuzam fűzi? Miért nem mond semmit Zsupos Zoltán arra a feltűnő körülményre, hogy a germán rúna jelsora futhark-kal kezdődik, a miénk meg ábécé-vel? Nem tud Zsupos Zoltán arról, hogy a székely betűk akrofóniájának rekonstrukciója régi magyar szavakhoz vezetett, amiből következően a székely írás a magyar nép alkotása? Egy körültekintő eredeztetésnek nem kellene mindegyik adathoz hozzásimulnia, mindegyik összefüggésre magyarázattal szolgálnia? 



19. ábra. A lépcsős toronytemplom, vagyis a magas kő avar ábrázolása Zamárdiból


A fent felsorolt kérdések közül csak egyet, a jelsorok elnevezésének eltérését fejtjük ki részletesebben. Tehát azt, hogy a székely jelsort ábécének nevezzük, míg a germánt futharknakmert így hangzanak a jelsorok első betűi. Különös ellentmondás, hogy ha a germán futharkot vettük volna át, akkor a székely jelsor mégis miért az ábécé sorrendjét követi és mondjuk a nikolsburgi ábécé miért nem a futhark betűkkel kezdődik? Eláruljuk: azért, mert nagyjából semmi sem igaz Zsupos Zoltán hipotéziséből. A székely írás és a germán rúnák még akkor voltak kapcsolatban egymással, amikor a jelek az ősvallás szójelei voltak. Kimutatható, hogy a magyar jelek sorrendjét az ősvallási rangsor határozta meg. Az első három jel az isteni triász jelképe volt: "a" (anya), "b" (Bél fiúisten), "d" (Dana öregisten) -  a "c" csak egy későbbi beszúrás. Ugyanez a magyarázat sem a latin ábécé, sem a germán futhark esetén nem lehetséges (a latin Juno neve átvétel az etruszkból és nem "a" hanggal kezdődik stb.).  A germán rúnák esetében sem mutatták még ki az isteni triász neveit a futhark elején. Ebből az következik, hogy ha a székely írás az ősvallási jelképek sorrendjét ma is híven és közvetlenül őrzi, akkor nem lehet a germán rúnák átvétele. Róna-Tas András ugyan minden bizonyíték nélkül feltételez egy rovásírásunkra gyakorolt latin hatást (s ha ilyen létezett volna, az elvileg a jelsorrendet is befolyásolhatta volna). Az isteni triász nevei azonban csak a magyar jelsorrendben mutathatók ki, a latinban és a germánban ilyen nincs - tehát a jelsorrendünk nem alakulhatott át a latin hatására. Ebből következően a székely írás képviseli az ősi hagyományt, amiből leszármazhatott a latin és a germán írás, fordítva azonban nem történhetett.

Látjuk tehát, hogy akárhol kaparjuk meg Zsupos Zoltán elméletét, vagy a vonatkozó finnugrista tévtanokat, azonnal kiderül a megalapozatlanságuk. Lehetséges, hogy ez a felületesség a könyvkiadás monopóliumának korában kialakult finnugrista szokások és dolgozatok között még elmegy, azonban az internethez szokott értelmes emberek között ma már szánalmas. Ezért aztán Zsupos Zoltán dolgozatából nagyjából semmit sem érdemes komolyan venni.
  













A csempeszkopácsi templom, amelynek két csodaszép és tanulságos rovológiai nevezetessége is megtekinthető



A csempeszkopácsi templom kapubélletének Isten országa olvasatú hieroglifikus mondatjele



Ha Ön, kedves olvasó eddig eljutott a cikk olvasásával, akkor megérdemel egy kis ajándékot, egy különleges nyaralási ötletet.  Elfogadna olyan ajánlatot, amiben nem csak őrségi szállás, hanem némi kulturális csemege is van, ami nem kerül túl sokba? Akkor megtalálta! Ajánljuk magunkat! Ez persze nem mentes minden önérdektől, viszont kétségtelenül egyedi. Az általunk javasolt őrségi szálláson a magyar hieroglif írásról is folytathat eszmecserét, nem is beszélve a Sindümúzeum díjtalan meglátogatásáról az itt eltöltött nyaralás alkalmával. S mindez (a beszélgetés és a Sindümúzeum is) teljesen díjtalan. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn skeresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint Ön is,  aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!

10 megjegyzés:

  1. Laszlovszky András a fészbuk Magyar ősnyelv szótára rovatában: "Szeretnék rávilágítani arra a koherencia-problémára, ami nekem mindig gondot okoz. Egyetlen példát veszek a cikkből: az, hogy a "nagy" jelentésű luvi hieroglifa hasonlít a türk és magyar rovás n betűjére, sem azt nem jelenti, hogy azoknak közük van a luvi írásjelhez, sem azt, hogy akkor a magyarból kellene az ótörökbe származnia az írásjelnek. Ez az a hibás módszer, ami szűrt adatokból hoz létre torz képet.

    A luvi írásjel jelentése ugyan "nagy", de hangértéke "ur". Következésképp a luviban semmi köze sincs az n hanghoz. Fel kellene tenni, hogy a 3500 évvel ezelőtti magyarok a szójel értelmével vették át közvetlenül a luviból ezt az írásjelet. Vagy a kínaiból. De akkor mi kötötte össze a kínaival a luvit, vagy fordítva? Mellékesen a kínai írás csak i. e. 1000 után, azaz néhány évszázaddal a luvi írás megjelenése után jelent meg, tehát azt kéne feltétlezni, hogy a kínai írásba került a luviból. Ezek szerint ez a közvetítő a magyar lett volna? Akkor miért nincs egész Eurázsiában magyar nyelv a Kárpát-medencén kívül? Megmondom, azért, mert ez az elmélet téves." (folyt. köv.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves András! Köszönöm a hozzászólásodat, amivel többet tudtunk meg a kérdésről, ám amivel nem cáfoltad az állításomat! Például azt írod: "az, hogy a "nagy" jelentésű luvi hieroglifa hasonlít a türk és magyar rovás n betűjére, sem azt nem jelenti, hogy azoknak közük van a luvi írásjelhez, sem azt, hogy akkor a magyarból kellene az ótörökbe származnia az írásjelnek. Ez az a hibás módszer, ami szűrt adatokból hoz létre torz képet." Nos, az adataim nem szűrtek, csupán a székely írás jeleit vettem sorra a Magyar hieroglif írás c. kötetemben s az "n" betűről ezeket találod benne. Az egyezések egyébként is tömegesek mindenütt, azaz nem korlátozódnak az "n" (nagy) jelre. Nem hagyhatnád figyelmen kívül, hogy a luvi írásjelek közül 20 db. azonos, vagy hasonló a székely írás jeleihez. S a székely írás jeleit hasonló, vagy nagyobb fokú hasonlóság köti a Tordos-Vincsa és a kínai íráshoz. A Tordos-Vincsa jelekkel 49, a kínaiakkal 50 egyezésünk van. Vagyis ezt a négy írást rendkívüli kapcsolat köti egybe jóval a sémi írások megszületése előtt (nincs valódi okunk arra gondolni, hogy ezek az egyezések a sémi írásokból következnek). Ezt a hasonlóságot a Nemetz Tibor által elvégzett valószínűségszámítás genetikus kapcsolat jelének minősítette. Ez tehát egy tény. S mit tudsz ezzel szembeállítani? Hogy szerinted nincs közünk a luvi jelekhez? Ez az érv kevés. Nem népszavazással, hanem tudományos igényű érveléssel kellene eldönteni ezt a kérdést - ha lennének érveid. E helyett nem vagy hajlandó elfogadni, létezőnek tekinteni a székely írás jeleinek (formai megfelelőinek) jelenlétét a kőkortól a klasszikus írásokig. Nyilván rengeteg megoldása lehet ennek a feladványnak, mert nem ismerjük a pontos részleteket. Az azonban bizonyosnak tűnik, hogy a vizsgált "n" betű elődje egy nemzetközileg ismert "nagy" jelentésű szójel, ami szinte egész Eurázsiában, sőt Amerikában is elterjedt, talán már a kőkorban. A mellékelt képen egy jeddito edény a nagy hieroglifa két példányával. Az alsó sorban a székely megfelelők.

      Törlés
    2. Kedves András! Írod ezt is: "A luvi írásjel jelentése ugyan "nagy", de hangértéke "ur". Következésképp a luviban semmi köze sincs az n hanghoz. Fel kellene tenni, hogy a 3500 évvel ezelőtti magyarok a szójel értelmével vették át közvetlenül a luviból ezt az írásjelet. Vagy a kínaiból. De akkor mi kötötte össze a kínaival a luvit, vagy fordítva? Mellékesen a kínai írás csak i. e. 1000 után, azaz néhány évszázaddal a luvi írás megjelenése után jelent meg, tehát azt kéne feltételezni, hogy a kínai írásba került a luviból. Ezek szerint ez a közvetítő a magyar lett volna? Akkor miért nincs egész Eurázsiában magyar nyelv a Kárpát-medencén kívül? Megmondom, azért, mert ez az elmélet téves." Igen, igazad van abban, hogy a magyarok és a többi nép is még szójel korában vették át ezt a jelet. Azaz nem "n" betű volt, hanem "nagy" szójel. Csakhogy akkor nem származhattak a sémi írásokból, mert ott szójelek nem léteztek. Ha pedig a luvi és a kínai között kapcsolat van, akkor azt a magyarok (is) közvetíthették, vagy valamelyik vélünk rokon sztyeppi nép. Van azonban egy másik magyarázat is, ami az eszedbe sem juthatott: a magyarból került át mindegyik másik írásba. Ha korrekt módon végig akarod gondolni az összes lehetőséget, akkor ezt is tárgyalnod kellene. Mégpedig azért, mert a kőkori ősvallás jelrendszerét a magyarok őrizték meg leghívebben, a magyar jelek alapján lehet ma is elolvasni őket, akár az amerikai indián edényekről is. Ami persze nem olvasatot, inkább csak értelmet ad, de az olvasat sem zárható ki. Ebből az írásjel-rokonságból nem következik automatikusan, hogy egész Eurázsiában magyarul kellett beszélnie mindenkinek, de a következtetésed jogos, legfeljebb lehetnek kivételek. Például a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar nyelvre enged következtetni.

      Törlés
  2. Laszlovszky András: "Az n betű a héber és arab írásban is ugyanez, ezek pedig egyértelműen a föníciaiból alakultak ki, vagyis ezt a betűformát az ugyanígy kinéző héberben és arabban sem a luviból alakították ki, következésképp a magyarban sem. Hacsak nem tesszük fel, hogy a héber és arab írás is magyar volt valaha, ami nyilván abszurdum. Nem, nem a magyarból került oda, hanem más helyen van a kapcsolat.

    Az inkoherens érvelés inkoherens további következtetése, hogy az ótörökbe a magyarból jutott volna. Már csak azért is, mert a magyarban eredetileg a "nagy" szó másképp hangzott. Minden nyelv fejlődik, változik, a magyar is. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, így jár, hogy a mai magyar nyelvből következtet több ezer évvel ezelőtti dolgokra, és teljesen tévútra jut. Ebben semmi szerepe nincs abban, hogy jelenleg a legtöbb türk nyelvben ulu- a "nagy" jelentés szótöve, mert ez régen a türk nyelvekben sem így volt, amit a középtörök csagatáj nyelvemlékek bizonyítanak. Itt ezzel a jelentéskörrel a man szó szerepel. Ez a csuvasban măn. A csuvassal gyakori a nazálisok kereszt-megfelelése (m~n), valamint a magyarban az n>ny>gy hangváltozás is rendszeres. Vagyis a magyarban alig 1200 évvel ezelőtt *many volt a "nagy" jelentésű szó, és máris bukik az egész. Itt szokott jönni persze, hogy a "csillagos" szavak semmit sem érnek, de akárki akármit mond, lényegesen többet érnek, mint a sokezer éves nemlétező statikus magyar nyelvet vizionálni. A nyelvi változások, a rendszeresen megtalálható hangkapcsolatok az egymásnak megfelelő szavakban, a történeti logika lényeges eleme egy jó modellnek." (folyt. köv.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Géza Varga Kedves András! Írod ezt is: ""Az n betű a héber és arab írásban is ugyanez, ezek pedig egyértelműen a föníciaiból alakultak ki, vagyis ezt a betűformát az ugyanígy kinéző héberben és arabban sem a luviból alakították ki, következésképp a magyarban sem. Hacsak nem tesszük fel, hogy a héber és arab írás is magyar volt valaha, ami nyilván abszurdum. Nem, nem a magyarból került oda, hanem más helyen van a kapcsolat."

      A válaszom az, hogy a luviból az akrofónia során nem alakulhatott ki a sémi "n" betű, a magyar "nagy" szójeléből azonban igen. Ez egy logikus és a tényekkel alátámasztható következtetés. Mit tudsz felhozni ellene? Csak azt, hogy ez a feltételezés "nyilván abszurdum".

      Ismét azt kell mondanom, hogy nem népszavazással és jelzőosztogatással, hanem tudományos igényű érveléssel kellene ezt a kérdést eldönteni. Neked viszont nincsenek olyan érveid és adataid, amelyek ezt az általam feltárt gondolatmenetet cáfolnák. Azaz a tények mezején könnyen elképzelhető, hogy mind a luvi és kínai "nagy" szójelek, mind a sémi "n" betűk a magyar jelkincsből kerültek a luvi, kínai és sémi írásokba. Ez persze szembe megy mindennel, amit az egyetemeken tanítanak, mert eddig senki sem vizsgálta ezeket a lehetőségeket, ugyanis a székely írást a finnugrista prekoncepciónak megfelelően jelentéktelen írásnak minősítették és ezért nem vizsgálták a valódi kapcsolatait.

      Ha van az enyémnél jobb magyarázatod (adatokkal alátámasztva), akkor arra kíváncsi vagyok. A jelzőidet azonban inkább a professzoraidnak tartogasd, mert ők vezettek félre az egyetemi tanulmányaid alatt.

      A fészbukon mellékelt képen a föníciai "n", aminek az alsó része vethető össze formailag a mi "n" betűnkkel. Ezt a nun "kígyó" szóval magyarázzák, de erre Gelb azt mondja, hogy ez csupán egy utólagos népi etimológia. Igaza lehet.

      Törlés
    2. Kedves András! Írod ezt is: "Az inkoherens érvelés inkoherens további következtetése, hogy az ótörökbe a magyarból jutott volna."

      Az inkoherens "összefüggéstelent" jelent, ami az általam előadottakra nem illik, mert világosan összefüggő, logikus gondolatmenetről van szó. Inkább csak meglepő lehet a számodra, mert ezt a létező összefüggésrendszert eddig nem vizsgáltad és mert ellenkezik a finnugrista világképpel.

      Törlés
    3. Kedves András! Kétségbe vonod, hogy az "n" (nagy) jel "az ótörökbe a magyarból jutott volna. Már csak azért is, mert a magyarban eredetileg a "nagy" szó másképp hangzott. Minden nyelv fejlődik, változik, a magyar is. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, így jár, hogy a mai magyar nyelvből következtet több ezer évvel ezelőtti dolgokra, és teljesen tévútra jut. Ebben semmi szerepe nincs abban, hogy jelenleg a legtöbb türk nyelvben ulu- a "nagy" jelentés szótöve, mert ez régen a türk nyelvekben sem így volt, amit a középtörök csagatáj nyelvemlékek bizonyítanak. Itt ezzel a jelentéskörrel a man szó szerepel. Ez a csuvasban măn. A csuvassal gyakori a nazálisok kereszt-megfelelése (m~n), valamint a magyarban az n>ny>gy hangváltozás is rendszeres. Vagyis a magyarban alig 1200 évvel ezelőtt *many volt a "nagy" jelentésű szó, és máris bukik az egész. Itt szokott jönni persze, hogy a "csillagos" szavak semmit sem érnek, de akárki akármit mond, lényegesen többet érnek, mint a sokezer éves nemlétező statikus magyar nyelvet vizionálni. A nyelvi változások, a rendszeresen megtalálható hangkapcsolatok az egymásnak megfelelő szavakban, a történeti logika lényeges eleme egy jó modellnek."

      Téves az érvelésed. Ha a csagatáj man-ból keletkezett volna ez a török jel, akkor az "m" betű keletkezhetett volna belőle, semmi más. Ha viszont az ótürk írásba a magyarul beszélő hunok írásából került az "n" (nagy) jel, akkor érdektelen, hogy a csagatáj nyelvemlékek alapján mi volt a "nagy" jelentésű szó alakja a csagatájban. A magyar nyelv hun kori (hun) alakját kellene adatokkal alátámasztanod, de erről az a nyelvészek által sorra hangoztatott álláspont, hogy a hun nyelvet nem ismerik. Miért nem? Mert tudatosan nem kutatják a székely írás eredetét, ezért a fontos adatokról mit sem tudnak.

      Ha az ótürk "n" nem keletkezhetett sem az ulu-ból, sem a man-ból, ám keletkezhetett a magyar nagy szójeléből, akkor ezt egy adatnak kell tekinteni. Azaz a létező írástani adatokból kell kikövetkeztetni a hunok magyar nyelvének átadás korabeli állapotát és nem abból a csagatájból, amelyikből nem keletkezhetett "n" betű. Ha a csuvas és a magyar között gyakori az m-n kereszt-megfelelés, akkor abból az következik, hogy a magyarban n volt a szó elején. Nem ez következik belőle? Ugyanezt igazolják az ótürk és sémi "n" betűk is, mert azok sem keletkezhettek a man szóból, de keletkezhettek a magyar nagy szójelből. Én ezt logikusabbnak érzem, mint az általad előadottakat.

      Abban igazad van, hogy a csillagos szavak nem érnek sokat, hiszen csak a prekoncepció jelentkezik bennük. Ez a mi példánk is azt bizonyítja, hogy nem a tényeket (a magyar "nagy" és az ótürk "n" világos megfelelését) veszed alapul, hanem egy csagatáj man szót, aminek a magyarral való összefüggése csak egy alátámasztást nélkülöző, ám az írástani ténnyel nyilvánvalóan ellenkező feltételezés.

      Törlés
    4. Kedves András! Írod: "Minden nyelv fejlődik, változik, a magyar is. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, így jár, hogy a mai magyar nyelvből következtet több ezer évvel ezelőtti dolgokra, és teljesen tévútra jut."

      Azonban ez a vád is alátámasztást nélkülöző. Ha olvastad volna a Magyar hieroglif írás c. kötetemet, akkor tudnád, hogy a jelneveink némelyikéről kifejezetten megállapítottam (írástani adatok alapján), hogy a magyar nyelv azóta megváltozott.

      Ezzel szemben a finnugrizmus figyelmen kívül hagyja a székely írással és a magyar hieroglif írással írt nyelvemlékeinket, azaz kellő alap nélkül állapítja meg a hun kori magyar nyelv szavainak hangalakját. Ezt a mulasztást nem pótolja a csillagos következtetések lánca, mert jobbára semmi közük a tényekhez.

      Az érvelésed egyébként is logikátlan. Ha a csuvas és a magyar között megfigyelhető a n-m keresztmegfelelés, akkor abból szerintem az következhet, hogy a magyarban n volt a szó elején. Nem? Miért kellene a csuvast az eredeti alaknak feltenni?

      Ugyanez következik az ótürk és sémi "n" betűkből is. Ezek csak egy nagy hangalakból keletkezhettek (vagy tessék jobb megoldást javasolni, amiből az akrofónia rekonstruálható!). Az írástani tényekre kellene figyelni a csillagos (és nem kellően megalapozott) nyelvészeti következtetések helyett!

      Törlés
  3. Laszlovszky András: "Mindezekről lehetne vitatkozni, sokat lehetne beszélgetni róla. Csak általában nem vita szokott ilyenkor következni, hanem a szimpla gyalázkodás. Többnyire minden érv nélkül."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csinálhatunk egy visszamenőleges mérleget jelzőosztogatást illetően.

      Köszönöm a hozzászólásodat!

      Törlés