Mindig nagy öröm számomra egy akadémikus kutató székely írásról vallott nézeteinek megismerése, mert az írásunk jellemzésének olyan új szempontjai kerülhetnek ezáltal a figyelem előterébe, amelyre egyébként nem is gondolnánk. Ez a helyzet Róna-Tas András professzor úrnak a Kossuth rádióban 2010. június 25-én 14 óra 30 perckor közreadott riportjával is, amelyben a neves kutató a latin írásnak a székely rovásírásra gyakorolt hatásáról beszélt. Mivel ilyen hatás nem létezett, ez valóban új szempontnak minősül, amire a szakterület alapos ismerője soha nem is gondolna.
A latin és a magyar írás kapcsolatának felvetése azonban ettől függetlenül is hasznos dolog, érdemes a kérdést tisztázni.
A latin és a magyar írás kapcsolatának felvetése azonban ettől függetlenül is hasznos dolog, érdemes a kérdést tisztázni.
1. ábra. Az akadémikus "tudomány" törekvéseire jellemző, hogy a budapesti hun(?) jelvény rovásbetűs éSZAKi szava helyett Tomka Péter régész (a múzeumban végrehajtott barbár felületreszelés után) már csak a latin AK monogramot, a fia, Tomka Gábor főigazgató-helyettes régész pedig (a feje tetejére állítva a leletet) egy latin M betűt volt hajlandó felismerni
A riport hanganyagát Ambrus Károlytól kaptam meg a napokban, aki azt kérte, hogy - mivel úgy sejti, valami sántít a professzor úr által mondottakban - legyek szíves, tegyem azt a helyére. Valóban, a rövid riport csupán a jellegzetes, semmivel alá nem támasztható magyar- és tudományellenes finnugrista álláspont újabb dokumentuma.
Joggal merül fel ugyanis a kérdés, hogy ha a latin és a székely írás között párhuzamok vannak, akkor abból miért mindig csak a székely írásra gyakorolt latin hatásra következtetnek, az ellenkezője miért nem jut soha az eszükbe? A professzor úr által előadott torzképet - az írástörténeti tények miatt - a feje tetejéről a talpára kell állítani. A latin-magyar írástörténeti kapcsolatok valódi története éppen az ellenkezője lehetett annak, mint amit a professzor úr ebben a riportban előadott. Sajnálatos, hogy a Kossuth rádió - minden tudományos igényű szűrő nélkül - habozás nélkül segédkezik a hasonló téveszmék terjesztésében, az értelmiség félrevezetésében. Nem igaz, hogy az ellenvéleményről nem tudnak, mert elég régóta közreadtam már őket és azt a professzor úr bizonyosan kézbe vette már. A finnugrászok által indokolatlanul és felhatalmazás nélkül, közpénzen gyakorolt cenzúra, agyonhallgatás, párbeszédre való képtelenség és gyalázkodás csak annak a jele, hogy elenyésző mértékben alkalmasak a Tudomány képviseletére.
Joggal merül fel ugyanis a kérdés, hogy ha a latin és a székely írás között párhuzamok vannak, akkor abból miért mindig csak a székely írásra gyakorolt latin hatásra következtetnek, az ellenkezője miért nem jut soha az eszükbe? A professzor úr által előadott torzképet - az írástörténeti tények miatt - a feje tetejéről a talpára kell állítani. A latin-magyar írástörténeti kapcsolatok valódi története éppen az ellenkezője lehetett annak, mint amit a professzor úr ebben a riportban előadott. Sajnálatos, hogy a Kossuth rádió - minden tudományos igényű szűrő nélkül - habozás nélkül segédkezik a hasonló téveszmék terjesztésében, az értelmiség félrevezetésében. Nem igaz, hogy az ellenvéleményről nem tudnak, mert elég régóta közreadtam már őket és azt a professzor úr bizonyosan kézbe vette már. A finnugrászok által indokolatlanul és felhatalmazás nélkül, közpénzen gyakorolt cenzúra, agyonhallgatás, párbeszédre való képtelenség és gyalázkodás csak annak a jele, hogy elenyésző mértékben alkalmasak a Tudomány képviseletére.
A rádióriportban a professzor úr azt állította, hogy a székely rovásírás korai állapota nem a magyar nyelv rögzítését szolgálta. A riportban nem mondta el, hogy ezt mire alapozza, de más előadásaiból és tanítványának, Sándor Klárának a könyveiből sejthető, hogy mire is gondol, mire is gondolhatnak.
2. ábra. A budapesti hun jelvényt bemutató köteteim kiállítását Róna-Tas András professzor úr negatív véleményére hivatkozva tagadták meg az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállítás szervezői (az azonban feltehető, hogy a professzor úr legalább a címlapot látta, rajta az "a" rovásbetűvel)
Róna-Tas András professzor úr, aki hajlamos a székely írás téves bemutatására, két sarokpontra alapozhatja ezt az ötletét.
Az egyik kiinduló axióma a finnugrista atyák tudománytalan nézete, miszerint mi magyarok a kultúrjavaink zömét a környező török, szláv és germán népektől vettük volna át. Az akadémikus áltudománynak e politikai jellegű alapállását már Csőke Sándor nyelvész is megállapította. A finnugrászok e prekoncepciójuk alátámasztására sorozatosan kényszerülnek valamilyen átadót, vagy "hatást" keresni. Amennyiben ugyanis a székely írásról az derülne ki, hogy magyar szellemi termék, akkor ez az egész finnugrista téveszme-rendszer megkérdőjeleződne. Így aztán a székely írás eredeztetésekor a legképtelenebb ötlet felvetése is "tudományos", csak hun (azaz magyar) eredetű ne legyen az írásunk. Ezért volt megengedve Horváth Ivánnak, az ELTE tanszékvezetőjének is, hogy - a közismert szakmai okok miatt nyilvánvaló képtelensége ellenére - humanista kitaláció gyanújába keverje a rovásírásunkat. S a hasonlóan elképesztő "tudós" agyalmányoknak se szeri se száma. Az akadémikus áltudománynak ezt a magyargyűlölő alapvetését "szakmai körökben" nem szokás beismerni. A professzor úr sem említette, azonban igazodott hozzá.
A riportban röviden csak arra emlékeztet a professzor úr - mint azt fentebb említettük - hogy a székely írást korábban nem a magyar nyelv rögzítésére használták. Nem említette ennek alátámasztását, de a következőkre gondolhatott:
- a korai írásemlékeinken még nem használtak magánhangzókat s ezeket - ha jól értettem a riportban elhangzottakat - szerinte a keresztény vallás bevezetésekor alakíthattuk ki. Ebben a cikkben ezt a gondolatot cáfoljuk
- Sándor Klára ehhez azt tette hozzá, hogy a latinban is, meg a székely írásban is hasonlít egymáshoz az "u" és a "v" betű. Ez a hasonlóság létezik, de a 6. ábra alapján azt is be lehet látni, hogy a latinnál régebbi székely jelformák nem származhatnak a latinból.
- Kiegészíthetem ezt (ha már a latin és a magyar írás közötti egyezéseket soroljuk) azzal, hogy a latin ábécé "k" és "q" jelének a magyarban a "harmadik k" és az "ek" rovásbetűk felelnek meg. Azaz több egyezést is találhatunk. A székely írás kevéssé ismert "harmadik k" jelének egyik előfordulása a budapesti hun(?) jelvény (1. ábra).
- További latin-magyar párhuzam, hogy a székely írás is a latinos jelsorrendű ábécék csoportjába tartozik, ami azt jelenti, hogy a jelsor kezdete ábécé olvasatú. Ez ugyanis nem kézenfekvő, mert a székely írással rendszeresen rokonított germán rúnáknak futhark olvasatú az eleje és az ótürk írás jelsorrendjéről is csak azt tudjuk bizonyosan, hogy nem a latinos sorrendű írások csoportjába tartozik. A "szakma" talán azért nem említi a latin és a magyar jelsorrend azonos típusát, mert az akadémikus "tudománynak" fogalma sincs arról, hogy ez a latinos jelsorrend minek is köszönhető.
Felvetődne ugyanis a kérdés, hogy ha a székely írás az ótürk vagy a germán rúna átvétele (mint azt minden bizonyíték nélkül emlegetik), akkor miért nem egyezik meg a jelsorrendünk az ótürk vagy a germán íráséval? Az ilyen keresztkérdések, amelyeken megpróbál nesztelenül átlépni az akadémikus "tudomány", azt jelzik, hogy az egész átgondolatlan elmeszüleményük ingoványra épült. Nos, a jelsorrendnek az a magyarázata, hogy annak idején a népek a jeleiket az ősvallási jelentőségüknek megfelelően rakták sorba és a sorrend élére az isteni triász jelei kerültek. A székely írásban ez eredetileg az "a" (anya), "b" (Bél fiúisten) és a "d" (Dana öregisten), a "c" csak későbbi beszúrás. Mivel a latin mitológia szereplői és a latin ábécé között ilyen összefüggés nem mutatható ki, nyilvánvaló, hogy a székely írás egy ősírás, amihez képest a latin írás csak egy kései átvétel.
Felvetődne ugyanis a kérdés, hogy ha a székely írás az ótürk vagy a germán rúna átvétele (mint azt minden bizonyíték nélkül emlegetik), akkor miért nem egyezik meg a jelsorrendünk az ótürk vagy a germán íráséval? Az ilyen keresztkérdések, amelyeken megpróbál nesztelenül átlépni az akadémikus "tudomány", azt jelzik, hogy az egész átgondolatlan elmeszüleményük ingoványra épült. Nos, a jelsorrendnek az a magyarázata, hogy annak idején a népek a jeleiket az ősvallási jelentőségüknek megfelelően rakták sorba és a sorrend élére az isteni triász jelei kerültek. A székely írásban ez eredetileg az "a" (anya), "b" (Bél fiúisten) és a "d" (Dana öregisten), a "c" csak későbbi beszúrás. Mivel a latin mitológia szereplői és a latin ábécé között ilyen összefüggés nem mutatható ki, nyilvánvaló, hogy a székely írás egy ősírás, amihez képest a latin írás csak egy kései átvétel.
Van tehát okunk arra, hogy vizsgáljuk a latin és a magyar írás kapcsolatát, mert az rendkívül tanulságos. Az azonban belátható, hogy nincs semmi okunk a székely írásra gyakorolt latin hatás feltételezésére. Az ellenkezőjére inkább gondolhatunk.
Volt-e magánhangzója a korai írásunknak?
Az igaz, hogy a székely írás korai emlékein ritkább, sőt nagyon ritka a magánhangzók használata, azt azonban nem lehet állítani, hogy székely magánhangzók eredetileg (a kereszténység felvételekor?) nem is léteztek volna. A professzor úr álláspontját befolyásolhatta az akadémikus "tudomány" tudományon kívüli prekoncepciója, aminek köszönhetően nem hajlandók tudomásul venni a magánhangzókat is tartalmazó korai írásemlékeink létezését. A jelek szerint még azt is minden lehetséges és lehetetlen eszközzel megpróbálják megakadályozni, hogy a székely írással kapcsolatos (őket zavaró) tények a közönség tudomására jussanak.
E finnugrista prekoncepció miatt tekintheti nem létezőnek a professzor úr a budapesti hun jelvény "a" betűjét, amelyet A székely rovásírás eredete c. kötetemben mutattam be. Ezen dolgozatom kiállítását éppen a professzor úr nemleges véleményére hivatkozva utasították el az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállítás magyar kiállításának szervezői (azaz a professzor úrnak tudomása van a hun "a" rovásbetűről, mégis úgy tesz, mintha az nem is létezne).
Az Erdélyi István régész és Ráduly János által jegyzett rováskorpusz is hun kori rovásemlékként közölte ezt az írásemlékünket.
Megtalálható az "a" rovásbetű a Bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókán is a "na" ligatúrában. Ez az írásemlék a honfoglalás korából származik, méghozzá egy honfoglalás előtt is ott élő és a honfoglalás után is megmaradt közösség hagyatékában. Nincs tehát okunk azt gondolni, hogy az "a" betűnket a kereszténység felvételekor vettük volna át a latin írásból.
Az akadémikus "tudomány" magyar- és tudományellenes előfeltevése sejthető ama történet mögött is, amit egyes wikipédiás szerkesztők állítanak (de nem dokumentáltak), miszerint a Magyar Nemzeti Múzeumból irányíthatta valaki a budapesti hun jelvény szócikkének valótlan indoklással végrehajtott törlését. A múzeumban komolytalan érvekkel megkérdőjelezték a budapesti hun(?) jelvény előzőleg feltételezett és szerződésben rögzített korát és a rovásfelirat létét is. Mivel ezt a kérdést a főigazgató szerint a múzeum Tudományos Tanácsa éppen mostanában tárgyalja, ne vágjunk a dolgok elébe, mert a végső döntés lehet akár szakszerű és becsületes is!
Visszatérve a székely "a" betű kérdésére, a közelmúltban megjelent Magyar hieroglif írás c. kötetemben azt fejtem ki (Szekeres Istvánnal is egyetértve), hogy a székely írás "a" betűje az anya hieroglifából alakult ki. Mivel a latin nyelvben az anya szót mater-nek mondják, ezért az akrofónia nem a latinban, hanem a magyarban zajlott le, azaz mi alkottuk meg az "a" betűt. Míg a magyar Enéh anyaistennő neve egyértelműen rokonítható a magyar anya és ünő szavakkal, a latin Juno köztudottan az etruszk Uni átvétele, az Uni név pedig a magyar Enéh változata. Mivel az olasz Mario Alinei professzor kutatásainak köszönhetően tudjuk, hogy az etruszk a magyar nyelv legközelebbi rokona, az "a" betű nem lehet latin alkotás, de lehet magyar. Egyébként is köztudott, hogy a latinok idegenektől (etruszkoktól és görögöktől) vették a jeleiket. Mindebből számunkra az a fontos, hogy az "a" betű eredete a magyar jel latinnál korábbi voltáról árulkodik és nincs okunk komolyan venni a latin hatásra átvett rovásbetű akadémikus meséjét. Inkább az látható be, hogy az "a" betűt és elődjét, az anya hieroglifát mi magyarok találhattuk fel. A budapesti hun jelvény "a" betűje egyébként is nem a latin jelformával, hanem a latinokat megelőző anatóliai kár írás "a" betűjének formájával egyezik meg (1. ábra). Talán nem véletlen, hogy Fáy Elek kutatásai szerint a fennmaradt kár szavak magyar szavakkal azonosak.
A székely írásnak volt "o/ó" betűje is, amit egy permi írásemlék alapján biztosan állíthatunk (4. ábra).
A felsorolt példákból látjuk, hogy mindvégig rendelkezhettünk az "a", az "i/í", az "o/ó" és az "u/ú" magánhangzókkal (a sor talán kiegészíthető az "e/é" betűvel is, de ez még további kutatást igényel). Ráadásul a magánhangzók kialakulásának folyamatában a latin írásjelek mindig egy későbbi, leegyszerűsödött jelformát mutatnak. A székely jelek nem csak korábbi, bonyolultabb jelformával rendelkeznek, hanem illusztrálni lehet az akrofónia folyamatát is, amely a betű létrejöttéhez vezetett magyar nyelvi környezetben.
A magánhangzók használatát valószínűsíti az is, hogy a Quardusat-féle magyar bibliafordítás aligha képzelhető el magánhangzók nélkül.
A ragozó magyar nyelv is indokolta a magánhangzók korai megjelenését. Mivel a magyarul beszélő hunok használták a székely írás elődjét, feltehetjük, hogy a magánhangzók jelölésére is képesek voltak, csak azt ritkábban alkalmazhatták. Tudom, hogy a nyelvészeti alapozású finnugrisztika téveszméinek egyik saroktétele, hogy a hunok nem lehetnek azonosak a magyarokkal. Azonban az a nyelvészet, amelyik nem hajlandó ismerni a hunok által használt magyar hieroglif írást, nem létezőnek tekinti a régészeti emlékeken (például a budapesti hun jelvényen) olvasható és a nyelvemlékekben felbukkanó magyar szavakat, valamint az az álláspontja, hogy a hun nyelvet nem ismeri, az elvileg sem lehet mértékadó a hun-magyar azonosság kérdésében.
Van tehát okunk arra, hogy feltételezzük a székely írás magánhangzóinak folyamatos meglétét, elismerve annak korábban visszafogott használatát. Ez azonban csak annak a jele, hogy a székely írás előzménye, a magyar hieroglif írás szójeleket alkalmazott. Így aztán - bár a magánhangzók jelölésére alkalmazható jelekkel mindvégig rendelkezett - nem volt igazán szüksége a magánhangzók jelölésére, vagy ezt az igényt nem azonnal és nem következetesen elégítette ki.
A történelemhamisító finnugrista törekvések kudarcát jelentené, ha a tömegek számára is nyilvánvalóvá válik, miszerint kezdettől voltak magyar magánhangzójelek, volt lehetőség a magánhangzók jelölésére. Tudott dolog a szakirodalomban, hogy a sémi írásokat megelőző írásrendszerekben már több magánhangzójel is létezett. Ha kiderül, hogy a székely írás ezen írások sorába tartozik (amelyek megelőzik a sémi írásokat és rendelkeztek magánhangzókkal is), akkor abból hörgés lehet az akadémikus oldalon.
E gondolatmenetből következően a létező magánhangzójeleink kutatása és beismerése az akadémikus "tudomány" számára nem szalonképes, hanem "eleve tudománytalan". Azért, mert a sémi írásoknak nem voltak magánhangzójelei, pedig szerintük a székely írásnak így, vagy úgy végső soron a sémi írásokból kellene származnia és nem lehet köze például a hettita (luwiai) hieroglif íráshoz.
A finnugrista várakozással szemben az a helyzet, hogy a hettita (luviai) íráshoz 19 azonos alakú jel köti a székely írást és ezek közül 12 esetben tartalmi kapcsolat is kimutatható.
Az igaz, hogy a székely írás korai emlékein ritkább, sőt nagyon ritka a magánhangzók használata, azt azonban nem lehet állítani, hogy székely magánhangzók eredetileg (a kereszténység felvételekor?) nem is léteztek volna. A professzor úr álláspontját befolyásolhatta az akadémikus "tudomány" tudományon kívüli prekoncepciója, aminek köszönhetően nem hajlandók tudomásul venni a magánhangzókat is tartalmazó korai írásemlékeink létezését. A jelek szerint még azt is minden lehetséges és lehetetlen eszközzel megpróbálják megakadályozni, hogy a székely írással kapcsolatos (őket zavaró) tények a közönség tudomására jussanak.
3. ábra. A mojgrádi hun kincs régen ismert, sokféleképpen magyarázott, de létező "a" betűje cáfolja Róna-Tas András álláspontját
E finnugrista prekoncepció miatt tekintheti nem létezőnek a professzor úr a budapesti hun jelvény "a" betűjét, amelyet A székely rovásírás eredete c. kötetemben mutattam be. Ezen dolgozatom kiállítását éppen a professzor úr nemleges véleményére hivatkozva utasították el az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállítás magyar kiállításának szervezői (azaz a professzor úrnak tudomása van a hun "a" rovásbetűről, mégis úgy tesz, mintha az nem is létezne).
Az Erdélyi István régész és Ráduly János által jegyzett rováskorpusz is hun kori rovásemlékként közölte ezt az írásemlékünket.
Megtalálható az "a" rovásbetű a Bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókán is a "na" ligatúrában. Ez az írásemlék a honfoglalás korából származik, méghozzá egy honfoglalás előtt is ott élő és a honfoglalás után is megmaradt közösség hagyatékában. Nincs tehát okunk azt gondolni, hogy az "a" betűnket a kereszténység felvételekor vettük volna át a latin írásból.
Az akadémikus "tudomány" magyar- és tudományellenes előfeltevése sejthető ama történet mögött is, amit egyes wikipédiás szerkesztők állítanak (de nem dokumentáltak), miszerint a Magyar Nemzeti Múzeumból irányíthatta valaki a budapesti hun jelvény szócikkének valótlan indoklással végrehajtott törlését. A múzeumban komolytalan érvekkel megkérdőjelezték a budapesti hun(?) jelvény előzőleg feltételezett és szerződésben rögzített korát és a rovásfelirat létét is. Mivel ezt a kérdést a főigazgató szerint a múzeum Tudományos Tanácsa éppen mostanában tárgyalja, ne vágjunk a dolgok elébe, mert a végső döntés lehet akár szakszerű és becsületes is!
Visszatérve a székely "a" betű kérdésére, a közelmúltban megjelent Magyar hieroglif írás c. kötetemben azt fejtem ki (Szekeres Istvánnal is egyetértve), hogy a székely írás "a" betűje az anya hieroglifából alakult ki. Mivel a latin nyelvben az anya szót mater-nek mondják, ezért az akrofónia nem a latinban, hanem a magyarban zajlott le, azaz mi alkottuk meg az "a" betűt. Míg a magyar Enéh anyaistennő neve egyértelműen rokonítható a magyar anya és ünő szavakkal, a latin Juno köztudottan az etruszk Uni átvétele, az Uni név pedig a magyar Enéh változata. Mivel az olasz Mario Alinei professzor kutatásainak köszönhetően tudjuk, hogy az etruszk a magyar nyelv legközelebbi rokona, az "a" betű nem lehet latin alkotás, de lehet magyar. Egyébként is köztudott, hogy a latinok idegenektől (etruszkoktól és görögöktől) vették a jeleiket. Mindebből számunkra az a fontos, hogy az "a" betű eredete a magyar jel latinnál korábbi voltáról árulkodik és nincs okunk komolyan venni a latin hatásra átvett rovásbetű akadémikus meséjét. Inkább az látható be, hogy az "a" betűt és elődjét, az anya hieroglifát mi magyarok találhattuk fel. A budapesti hun jelvény "a" betűje egyébként is nem a latin jelformával, hanem a latinokat megelőző anatóliai kár írás "a" betűjének formájával egyezik meg (1. ábra). Talán nem véletlen, hogy Fáy Elek kutatásai szerint a fennmaradt kár szavak magyar szavakkal azonosak.
4. ábra. A székely írás "i/í" betűjének (balra) és a hettita (luviai) hieroglif írás "i" betűjének (jobbra) a hasonlósága arra utal, hogy a székely írás "i/í" betűje a latinnál is, meg a föníciainál is korábbi hagyományt őriz (ez utóbbiban "i/í" betű nem is volt)
A székely írásnak volt "o/ó" betűje is, amit egy permi írásemlék alapján biztosan állíthatunk (4. ábra).
5. ábra. Permi ékszer Szaveljeva nyomán a sarok szóval, amelyen a töve a sar szójellel, a végződése pedig az "o/ó" és "k" betűkkel van leírva (ez a vegyes jelhasználat több írásemléken is kimutatható, például a Bodrog-alsóbűi rovásemléken, meg a Borbola János által elemzett egyiptomi Holtak könyvében is)
6. ábra. Egy ismeretlen jelentésű, de feltehetően az értékmérő fém félkész-öntvényt ábrázoló urartui hieroglifa (fent balra), alatta a székely írás "u/ú" (ushu "réz") és "v" (vaske "vas") betűi (mindkettő egy meteorvasra utaló őskő összetétel leszármazottja), amelyek szintén e fém félkész-öntvény rajzából alakulhattak ki, ezekhez képest további egyszerűsödés vezetett a latin írás U és V betűjének kialakulásához
A 6. ábra alapján felmérhető az "u" és "v" rovásbetűink egymáshoz hasonló jelformájának kialakulása. Ez egy monoton egyszerűsödési folyamat, amelyben a székely jelek közbülső helyet foglalnak el a természethű urartui képjel és a latin lineáris jel között. Ebből következően a székely jelekből származhatnak a latin jelek, de fordítva nem történhetett. A latin írásban sohasem volt olyan "u"és "v" betű, mint amilyen ma is megtalálható a székelyben, ezért a székely jelek nem származhattak a latinból, csak egy annál jóval korábbi jelformából.
A felsorolt példákból látjuk, hogy mindvégig rendelkezhettünk az "a", az "i/í", az "o/ó" és az "u/ú" magánhangzókkal (a sor talán kiegészíthető az "e/é" betűvel is, de ez még további kutatást igényel). Ráadásul a magánhangzók kialakulásának folyamatában a latin írásjelek mindig egy későbbi, leegyszerűsödött jelformát mutatnak. A székely jelek nem csak korábbi, bonyolultabb jelformával rendelkeznek, hanem illusztrálni lehet az akrofónia folyamatát is, amely a betű létrejöttéhez vezetett magyar nyelvi környezetben.
A magánhangzók használatát valószínűsíti az is, hogy a Quardusat-féle magyar bibliafordítás aligha képzelhető el magánhangzók nélkül.
A ragozó magyar nyelv is indokolta a magánhangzók korai megjelenését. Mivel a magyarul beszélő hunok használták a székely írás elődjét, feltehetjük, hogy a magánhangzók jelölésére is képesek voltak, csak azt ritkábban alkalmazhatták. Tudom, hogy a nyelvészeti alapozású finnugrisztika téveszméinek egyik saroktétele, hogy a hunok nem lehetnek azonosak a magyarokkal. Azonban az a nyelvészet, amelyik nem hajlandó ismerni a hunok által használt magyar hieroglif írást, nem létezőnek tekinti a régészeti emlékeken (például a budapesti hun jelvényen) olvasható és a nyelvemlékekben felbukkanó magyar szavakat, valamint az az álláspontja, hogy a hun nyelvet nem ismeri, az elvileg sem lehet mértékadó a hun-magyar azonosság kérdésében.
Van tehát okunk arra, hogy feltételezzük a székely írás magánhangzóinak folyamatos meglétét, elismerve annak korábban visszafogott használatát. Ez azonban csak annak a jele, hogy a székely írás előzménye, a magyar hieroglif írás szójeleket alkalmazott. Így aztán - bár a magánhangzók jelölésére alkalmazható jelekkel mindvégig rendelkezett - nem volt igazán szüksége a magánhangzók jelölésére, vagy ezt az igényt nem azonnal és nem következetesen elégítette ki.
A történelemhamisító finnugrista törekvések kudarcát jelentené, ha a tömegek számára is nyilvánvalóvá válik, miszerint kezdettől voltak magyar magánhangzójelek, volt lehetőség a magánhangzók jelölésére. Tudott dolog a szakirodalomban, hogy a sémi írásokat megelőző írásrendszerekben már több magánhangzójel is létezett. Ha kiderül, hogy a székely írás ezen írások sorába tartozik (amelyek megelőzik a sémi írásokat és rendelkeztek magánhangzókkal is), akkor abból hörgés lehet az akadémikus oldalon.
E gondolatmenetből következően a létező magánhangzójeleink kutatása és beismerése az akadémikus "tudomány" számára nem szalonképes, hanem "eleve tudománytalan". Azért, mert a sémi írásoknak nem voltak magánhangzójelei, pedig szerintük a székely írásnak így, vagy úgy végső soron a sémi írásokból kellene származnia és nem lehet köze például a hettita (luwiai) hieroglif íráshoz.
A finnugrista várakozással szemben az a helyzet, hogy a hettita (luviai) íráshoz 19 azonos alakú jel köti a székely írást és ezek közül 12 esetben tartalmi kapcsolat is kimutatható.
A veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett
További cikkek
A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház (egy igazi őrségi szálláshely) kertjében lévő százéves tóka
Amennyiben még nem tudja, hogy hol tölti el a nyaralásra szánt időt - akkor látogasson meg Veleméren és pihenjen nálam a Cserépmadár szállás és Csinyálóház nevű szálláson! Ez esetben módunk lenne néhány rovológiai tárgyú beszélgetést összekapcsolni az őrségi szálláson eltöltött hétvégével, vagy huzamosabb idejű nyaralással. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Nyilvánvaló, hogy különleges élményben lehet része. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben sem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor - amennyiben javasolhatom - hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!
A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház (egy igazi őrségi szállás) kertjében lévő Lugasvég a reggelizések, sörözések és beszélgetések kitűnő terepe
Ha a kedves olvasó azt gondolná e veleméri képek láttán, hogy az Őrség maga a földi paradicsom, akkor találkozik a véleményünk. Én ugyan kétségkívül elfogult vagyok, de ezt senki se irigyelje tőlem, mert mindenki az lehet, ha nálunk nyaral.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése