2019. március 18., hétfő

A nyest.hu és Fejes László Hamis beszéde

2011-ben jelent meg a nyest.hu-n a Hamis beszéd c. cikk, amelyben Fejes László első pillantásra indokolatlanul említette meg a nevemet, ráadásul bizonytalan, vagy inkább előnytelen szövegkörnyezetben. A dologra úgy került sor, hogy egy olvasójuk egy rovásírásos szöveg alapján megkérdőjelezte a Halotti beszéd értelmezését (1. ábra).




1. ábra. Joggal merül fel kérdés, hogy a Halotti beszéd csupán a latin betűs írásunk kialakulatlansága miatt mutat-e "korai nyelvállapotot" 


A kérdés azt firtatja, hogy a gyümölcs szavunkat rovásbetűkkel le tudtuk-e írni a szó valódi alakjának megfelelően a Halotti beszéd korában. Egyúttal azt is állítja, hogy a botnaptár ehhez képest csak 60 évvel későbbi, amivel kivághatta a nyest.hu-nál a biztosítékot.

Roland valódi kérdése tehát az, hogy a nyelvemlék "jellegzetességei" csak az akkortájt használatos latin betűs írásunk gyermekbetegségeinek köszönhetők-e? Mert ha igen, akkor a nyelvészeink erre is alapozott nyelvtörténetét esetleg módosítani kell. 

A kérdés izgalmas, sok alakban felbukkant már az alternatív irodalomban, ezért ideje volt már annak, hogy egy nyelvész is válaszoljon rá. Lehetett volna akár jó választ is adni rá, amiből sokat tanulhattunk volna. Kár, hogy a finnugrászoktól nem nagyon szoktunk komolyan vehető választ kapni s ez a mostani sem tűnik minden részletében hitelesnek. Válasz helyett el lett kenve a dolog egy kis jelzőosztogatással. A nyest.hu nem nézte meg, miképpen is van írva a gyümölcs szó a botnaptáron és hogy mikor jelentek meg, hogyan keletkeztek az "ö" és "ü" rovásbetűink.  


Indokolatlanul említett meg?

Én például némi joggal kérdezhetek rá arra, hogy miképpen is kerülök bele ebbe a történetbe. Első pillantásra nem látom igazán indokoltnak és alátámasztottnak a felidézésemet. Roland ugyanis egyértelműen a rovásforrai.hu megjelölt oldalára hivatkozik (1. ábra). A megadott oldal ma is olvasható, rajta a nyest.hu által vitatott korszakba sorolás is megtalálható (2. ábra). Ennyi elég is lett volna a válasz megadásához, ám Fejes László nem érte be vele. Hiába hivatkozik Roland a rovásforrai.hu-ra, amit Szakács Gábor és felesége, Friedrich Klára szerkeszt, valamiért szükségét érezte, hogy engem marasztaljon el helyettük. Rövid úton, minden indoklás nélkül "feltette", hogy az adat tőlem származik. Talán azért, mert minden bokor mögött az én árnyékomat látja és már régen a nyakamba szerette volna akasztani az önjelölt jelzőt? Ugyanezt a szintén sajtós Gáborékkal mégsem lehetett megtenni? Pedig más oka nem nagyon lehetett rá (ha az OSZK nyelvemlék-kiállításának előző évi kudarcát nem számítjuk ide). Zsirai óta magára valamit adó finnugrásznak bele kell rúgnia valakibe, ha ismeretterjesztő cikket ír. Azért van ez így, mert a bamba tömegben így kívánják a tudományosság látszatát kelteni? Erre nincs adatom, ám az biztos, hogy a jelzőosztogatás - a tudományos igényű érveléssel szemben - mérsékeltebb tudással, kisebb befektetéssel is végezhető, tudósi alázatra és becsületre pedig egyáltalán nincs hozzá szükség.




2. ábra. A rovásforrai.hu lapon szerepel a botnaptár XIII. századi besorolása, de a nyest.hu nekem tartogatta a jelzőjét


Amikor azonban a hivatkozott forrásra, a nekem tulajdonított virtus-cikkhez vezető linkre kattintunk, a "Nem létező oldal" felirat jelenik meg (3. ábra). Mit tehetek hozzá ehhez? Találó a nyest.hu cikkének címe. Jellegzetes, finnugrászhoz méltó hamis beszéd ez. 

Nem azért hamis, mert a virtus.hu időközben megszűnt és vagy 2000 cikkem lekerült a világhálóról, hanem mert - a személyem túlbecsülésén kívül - nem volt semmi nyilvánvaló oka, hogy engem sejtsen a dolog hátterében. 


Nem a bot, hanem a naptár (az "ü" rovásbetűnk) kora a fontos 

Tudott dolog, hogy Marsigli nem a XIII. században, hanem 1690-ben járt Erdélyben s a feltehetően a kezébe vett bot sem lehetett XIII. századi. Azonban - egy sokadik másolat esetében - a naptárkezdemények koraként joggal felmerülhetett akár a XIII. század is. Sőt Sebestyén Gyula a XI. század emlegetését sem tekintette ördögtől valónak. Ez esetben a rovásbetűkkel írt gyüm(ö)lcs szavunkat is másolgathatták évszázadokon keresztül változatlanul. Ezzel a gondolatmenettel akár az is felvethető, hogy Roland kérdése jogos volt, mert a rovásírásunk kezdettől tökéletesebben rögzítette a magyar szavakat, mint a Halotti beszéd idején használt latin írásunk. Előadásai során ez volt Forrai Sándor tanár úr álláspontja, amit többen elfogadtunk, mert fel tudta mutatni a rótt gyümölcs példáját a latin betűs gimilc alakkal szemben. 

A nyest.hu azonban nem a helyzetet kívánhatta tisztázni, hanem egy jó kis jelzőosztogatással próbálta meg eloszlatni a közönségben felébredt gyanút. Ezért nem különböztette meg a különboző lehetséges dátumokat: a bot, a botnaptár hagyomány és a magánhangzójeleink keletkezésének idejét? Ugyanezért nem közölt olyan képet sem a rovásszövegről, ami az olvasónak segített volna megérteni a helyzetet? 

Valóban nem könnyű megfelelő képet szerezni a botnaptár (pontosabban Marsigli) rovásszövegéről. Persze a források kiadása nem a hozzánk hasonló önjelöltek feladata lenne. Mégis, Forrai Sándor önjelölt módon személyesen járt Olaszországban és beszerezte a rovásnaptár lapjainak fényképét, amit közölt a könyvében a megbízással esetleg rendelkező akadémikus tudomány bajnokai helyett is. (2) Bátorkodott önjelölt módon elolvasni a gyümölcs szót is, valamint meghatározta a botnaptár korát is. Ő sem gondolta, hogy e tudományos kutatáshoz Fejes László beleegyezését kellene kérnie.  

Fennmaradt, hogy a rovásnaptárt a székelyek akkor kezdték el használni, amikor a kereszténységgel megismerkedtek, amire akár a XIII. században is sor kerülhetett. Ezt ugyan kései időpontnak érzem, hiszen az erdélyi Gyula 953-ban keresztelkedett meg Bizáncban s kézenfekvő feltevés, hogy ezt összekapcsolhatták a keresztény naptárak használatával is. Legújabban Róna-Tas András is felvetette, hogy az erdélyi Gyulákhoz kötődik a rovásírás alkalmazása. Azt már csak én teszem hozzá, hogy a Gyulák szoros kapcsolatban lehettek az Al-Duna vidékén élő szabírhunokkal (Csaba királyfi népével), akik V. századi hun keresztény hagyományokat is átmenthettek.

A valódi kérdés tehát az, hogy az évszázadokon keresztül másolgatott naptárakon milyen állapotban jelent meg a gyümölcs szó. Gimilc-ként (ez lenne a finnugrizmus álláspontja), vagy gyömlcs-ként (ezt bizonyítja az idők mélyéből felbukkanó botnaptár)? Sajnos, nem rendelkezünk elegendő adattal a kérdés megnyugtató megválaszolásához, a székely írás történetének elemzése azonban szükséges a válaszhoz. 

A nyelvészek azt állítják, hogy a székely írásnak korábban nem volt "ü" és "ö" betűje, vagy azt nem használta, azaz korábban olyan mássalhangzós írás volt, mint a sémi írások.

Ezzel szemben a székely írásnak ma is vannak szó- és mondatjelei és sohasem volt mássalhangzós írásnak minősíthető korszaka. Az írás egyszótagos szójelei az írás változásakor minden további nélkül használhatók voltak mássalhangzójelként is, azaz a szó- szótagoló írás közvetlenül alakulhatott át a ma ismert hangzóugrató alfabetikus módba.

Az azonban sokat mond, hogy a finnugrista nyelvészet (Németh Gyula 1934-es tanulmányát kivéve) nem hajlandó szót ejteni a székely írás szó- és mondatjeleiről és sok mindent elkövet a letagadásuk érdekében. Sándor Klára egy beszélgetésünkben díszítésnek nevezte az énlakai Egy Isten mondatjelet, holott egy dísz is lehet elolvasható. Róna-Tas András pedig véletlennek minősítette a népi hieroglifáink és a székely jelek egyezéseit - bár véletlen nincs, a szó használata csak annak beismerése, hogy a professzor úrnak e téren hiányosak az ismeretei.





3. ábra. Nem csak a hivatkozás nem működik, hanem arra sincs igazi magyarázat, hogy ugyan miért kellene az én portámon keresgélni a hiba forrását (ha egyáltalán van hiba - ugyanis a nyest.hu tisztességesebb felvezetése esetén talán nincs is probléma)



4. ábra. A felirat ebben a változatban valóban alig olvasható, talán mert a nyest.hu költségvetésébe nem fért bele egy grafikus, vagy fotós (vagy csak el szeretné kerülni az ellenőrzés lehetőségét?)



A gyümölcs szó rovásbetűkkel írt alakja

A Marsigli féle rovásírásos szövegek nem voltak ismeretlenek a szakirodalom előtt, de (lévén a rovásírás gyakorlatilag Hunfalvy óta indexen) a nyelvészet nem volt hajlandó azt felhasználni.  (1) 

Így adódott, hogy a botnaptárt Forrai Sándor rekonstruálta helyesen és közölte is a rendszerváltás után megjelent kötetében. Ennek részeként az esetenként nehezen olvasható rovásszöveget ki kellett betűznie s ezáltal a magyar nyelvtudomány számára hozzáférhetővé tett  Mivel a szomszédban laktam, gyakran találkoztunk és tőlem kérdezte meg azt is, hogy a könyve kefelenyomatán jól látszanak-e a képek. Ő a látásromlása miatt akkor már semmit sem látott belőle. Nos, a nyomda elhomályosította a képeit, de még mindig sokkal jobbak a nyest.hu által közöltnél (4. ábra). A botnaptárt 1300 körülinek tartotta azon az alapon, hogy 1200 utáni szent a naptárban kevés van s azok az újrarovások (másolások) során is bekerülhettek. Miért ne lehetne ez tárgyalható és megemlíthető megközelítés? Miért kell ezt hamis beszédnek minősíteni? Csak azért, mert alapjaiban kérdőjeleződik meg a finnugrista nyelvtörténet egy rovásírással írt emlék alapján? Ehhez egyre inkább hozzá kell szokniuk finnugrászéknak, hiszen sorra olvasom el a hieroglifikus szövegeinket.



5/1. ábra. Részlet Marsigli feljegyzéseinek 4. lapjáról (Forrai Sándor kötetéből), amely vegyes feljegyzéseket tartalmaz, a kép közepén a gyümölcs szó (a rovásbetűs szavak át vannak húzva, a kép igen gyenge felbontású)



5/2. ábra. Az áthúzott gyümölcs szó rovásbetűkkel Forrai Sándor könyvéből




5/3. ábra. Piros vonallal körülrajzoltam a gyümölcs (GYÜMLCS) szó rovásjeleit a Forrai Sándor könyvéből kifényképezett szövegrészleten


5/4. ábra. Ugyanaz a gyümölcs szó piros vonallal kiemelt jelekkel a Sándor Klára könyvéből származó, a nyest.hu által közölt képről


Ha az elmaradt rendszerváltás táján a botnaptárnak nem volt más korszakba sorolása a tors közt kelőben, akkor miért ne ismételhettük volna meg a Forrai Sándor jogos álláspontját? Csak mert gondolkodni mertünk, amíg az ő tudománya tévelygett és hallgatott? Azért, mert megoldottuk a székely írás eredeztetésének kérdését, amire az akadémikus áltudomány a haynauista prekoncepciói miatt száz év alatt sem volt képes? Azért, mert a szakma - rovásundorból fakadó - mellőzését figyelmen kívül hagyva fel mertünk használni egy rovásírással írt nyelvemléket is a magyar nyelvtörténet tisztázása érdekében? Ennek éppen ideje volt már.

A gyümölcs szó olvasata is egybehangzóan GYÜMLCS.  

A kereszténység felvétele és az első botnaptárak megalkotása történhetett jóval korábban is a XIII. századnál, amikor az első hun püspökségeket létrehozták a Turáni-alföldön, de abban a cikkben - bár jogos lett volna - nyilván nem kívántam ennyire kitágítani a témakört. Fejes Lászlónak már a XIII. század is sokk volt.



6. ábra. Forrai Sándor tanár úr magyarázata a botnaptár negyedik oldalán lévő gyümölcs szó másolatáról, amelyhez megkísérelte hozzáolvasni a következő jeleket is




7. ábra. A botnaptár másolatának részlete a gyümölcs szóval Sándor Klára és a nyest.hu nyomán (fent) és Forrai Sándor könyvéből (lent), annyi megállapítható, hogy ugyanarról a rovásírásos szövegrészletről beszélünk


Az "ü" rovásjel története

A finnugrizmus érzékelhető törekvése, hogy a székely írást végső soron a sémi (föníciai és arameus) mássalhangzós írások leszármazottjának minősítse, akár a székely írás ezzel ellentétes tényeinek, szó- és mondatjeleinek letagadásával is. Ezért állították azt vagy száz éven keresztül, persze minden bizonyíték nélkül, hogy a székely írás az arameus-szogd-ótürk eredeztetési úton jutott a magyarság birtokába. Mivel az arameus írásnak mindössze 18 jele van s azok is csupán egy hangot jelölő mássalhangzójelek, szükségképpen azt kell állítaniuk a székely írásról is, hogy eredetileg mássalhangzós írás volt. 

A székely írás magánhangzói nem származhattak a sémi írásokból, mert azokban nincsenek magánhangzók. A sémi írásokat megelőző korok írásrendszereiben ugyanakkor vannak magánhangzók, vagy szójelek), amelyek esetenként párhuzamosak a székely írás magánhangzóival.


Második pillantás

Fentebb azt írtuk, hogy első pillantásra érthetetlen, miért gondolja tőlem származónak a XIII. század felmerülését és miért gondolta szükségesnek a jelzőm kiosztását. A jelenségen töprengve aztán feltűnik, hogy néhány további dolog sincs rendben ezzel a cikkel. Például miért kapta a Hamis beszéd címet? Mi a hamis abban, hogy a rovásjelekkel pontosabban leírt gyümölcs szóra rákérdez valaki és a XIII. századot meri emlegetni? Fejes Lászlótól nem tudjuk meg. Valódi érvelés helyett csupán jelzőt osztogat, a cikkéből első olvasatra nem derül ki, mi lehet a baja. A történtek időbeli sorrendje azonban megenged egy sejtést. Lehetséges magyarázatként feldereng egy általánosan nyomott hangulat, amit az OSZK-ban rendezett nyelvemlék-kiállítás mellékhatása és Monok István leváltása okozhatott az akadémikus tudomány, főleg a nyelvészek köreiben. Ebben a "tudós" társaságban szinte természetes, hogy a saját évszázados mulasztásuk (a székely írás kutatása elhanyagolásának) súlyát nem képesek felmérni, helyette a kritikát megfogalmazókat, a figyelmen kívül hagyott adatokat felmutatókat vádolják önjelöltséggel és sötét beszéddel. 



Az önjelölt magyarázata

Visszatérve az önjelölt jelzőmre, gondolom, hogy ezzel ama társaságba lettem besorolva, ahová Kőrösi Csoma Sándor és Dugonics Títusz is tartozik. Egyikük sem kapott ugyanis megbízást arra a cselekedetére, ami miatt mindaddig fennmarad a nevük, amíg lesz magyar nemzet. Sejtem, persze, hogy Fejes László nem vállonveregetésnek szánta a jelzőt, ezért a gyengébbek kedvéért meg kell indokolnom, miért is éreztem kötelességemnek a székely írás eredetének kutatását. Nos, azért, mert 1970-ben, amikor e tudományos kérdésnek a megoldását elhatároztam, a hazai rovológia csődhelyzetben volt. Valakinek ki kellett mozdítania a szekeret a kátyuból s a válsághelyzetekben - mintha ezt tanultuk volna - a fű alól is hősök, muszáj Herkulesek szoktak kinőni a jobb nemzetek soraiból. A Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetet is hárman írtuk Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal. Nem túlzom el a csődhelyzetet, mert azt hasonlóképpen jellemezte Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára is. Hol tudományoskodott 1970-ben Fejes László, amikor elhatároztam a székely írás eredetének tisztázását? Még kis porbafinnugrász sem volt. Ha tudom, hogy 1973-ban meg fog születni és ő lesz egykor az ügyeletes jelzőosztogató, akkor talán visszarettenek a feladattól. De nem láthattam a jövőbe.

Az akadémikus "tudomány" akkori álláspontját Róna-Tas András, az alternatívokét meg Forrai Sándor tanár úr álláspontja jellemzi. Az előző az ótürk írásból, az utóbbi meg valahonnan a föníciai írás környezetéből próbálta meg származtatni a székely rovásírást. A tudományos igénnyel ki sem fejtett eredeztetéseik azonban egyaránt nem voltak komolyan vehetők. Róna-Tas András 1996-ban, a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk megjelenését követően be is ismerte, hogy a székely írás eredete ismeretlen. Forrai Sándor pedig úgy távozott közülünk, hogy a rováseredeztető gondolatait rendbe sem tudta szedni, ki sem tudta fejteni,  mert nem mérhette fel a kőkori írásemlékek és az indián jelpárhuzamok jelentőségét. "Természetesen" az sem jutott az eszébe senkinek előttem, hogy a magyar népi hieroglifákat összehasonlítsa a székely jelekkel. 

Igen, valóban önjelöltként végeztem ezt a munkát, ám sikerrel, mert az áttörés megtörtént. Az akadémikus tudomány átadta a terepet, mert nem volt nem képes a székely írás eredeztetésére. Ma már tudjuk, hogy a székely írás a végső soron kőkori eredetű magyar hieroglif írásból származik. A sors különös kegye, hogy miközben Fejes László sorait olvasom, aközben kaptam meg a Magyarságkutató Intézet egyik tudományos munkatársának a levelét, amelyben ezt írja (neve és címe a szerkesztőségben, de nem adom ki): 

- Elismerendőnek és tiszteletre méltónak tartom az Ön munkásságát, amit minden megbízás, "pénz, paripa, fegyver" nélkül folytat. -

Így is lehet értékelni ugyanazt a teljesítményt. Nem én vagyok más és nem is a teljesítményem, pusztán az értékelő változott. Az egyik ember, a másik meg csak egy finnugrász.


Jegyzetek

(1) A rovásírás "tudomány" általi megvetése és indexen tartása szomorú tény, sajnos ma sincs ebben semmi túlzás. Ha voltak is becsületes kutatók, akik a rovásírással írt szövegeinket létezőnek tekintették, a finnugrista nyelvtudományra nem ők gyakoroltak meghatározó hatást. Az alábbiak csak a jéghegy csúcsát jelentik, a gyűlölet és az undor a csontjaiba épült ennek az akadémikus "tudós" társadalomnak. Kiemelt tisztelet a kivételnek!

- Emlékezetes Sándor Klára nyelvész 1996-os tanulmánya, amelyben azt is megkérdezte, miért kell a rovásírással egyáltalán foglalkozni. 

- Horváth Iván az ELTE tanszékvezetője megírhatott és az ELTE honlapján tarthatott egy tanulmányt, amelyben a humanisták által kitaláltnak próbálta beállítani a székely írást.

- A Magyar Nemzeti Múzeumba letéti szerződéssel leadott budapesti hun(?) jelvény rovásjeleket hordozó felületét restaurálás ürügyével barbár módon lereszelhették és tíz év alatt nem voltak képesek a szerződésben vállalt tudományos igényű publikáció megírására.

- Az Országos Széchenyi Könyvtárban 2010-ben tartott nyelvemlék-kiállításról kimaradtak a rovásbetűs nyelvemlékeink. Előzőleg ugyan két éven át nyaggattam őket a budapesti hun(?) jelvény és általában a székely írással írt nyelvemlékeink kiállításáért, de még értelmes választ sem kaptam a felvetésemre, Monok István főigazgatóhoz el sem jutottam. A virtus.hu-n megjelent cikkeim hatására a kiállítás megnyitóján kitettek egy magyarázkodást, miért is nincsenek jelen a rótt nyelvemlékeink (nekem azt mondták, hogy azért, mert a kiállítást megrendelő MTA csak a latin betűseket kérte). Ez a magyarázkodás aztán szembesítette a magyar nyelvésztársadalom kiállításon megjelent krémjét rótt nyelvemlékeink tudatos mellőzésének tényével. A dolog vége az lett, hogy Hiller István miniszter rögvest lecserélte az OSZK főigazgatóját, bár aligha ő volt felelős a nyelvészek hibás beidegződéséért. Erről a sajnálatos esetről itt olvashat néhány sort az olvasó.  Az eset óta mintha gyakrabban előfordulna, hogy a nyelvészek vetnek egy pillantást a nyelvemlékeinkre. Érzékelhető a szerény személyem iránt megnyilvánuló eltúlzott, ám a legkevésbé sem szeretetteljes figyelem is. Talán a nyest.hu cikkébe is így kerültem. 

(2) Az elmaradt rendszerváltás táján végigtelefonáltam az MTA elnöki titkárságától kezdve az akadémiai intézeteket azt tisztázandó, hogy a feladataik között szerepel-e a székely rovásírás kutatása. Egyértelmű nem volt a válasz mindegyik esetben. Néha még sértődöttséget is hallani véltem a drót tulsó oldaláról. Az ötlet is elképesztő lehetett a számukra, hogy bármi dolguk lehetne ezzel az írással.